ALAPIGE: Józsué 1:9

Kedves testvéreim!

Felolvasott igénk így kezdődik: „Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az ÚR …” – ez a mondat köti össze a Mózes ötödik könyvét Józsué könyvével. Izráel történetének egy szakasza Mózes halálával lezáródott, és kezdődik egy új szakasz, új feladatokkal, új vezetővel – de a régi, a „most és mindörökké ugyanazon” Istennel. És a régit az újjal mindig az köti össze, hogy „ezt mondta az ÚR”.

Beléptünk egy új évbe, sőt, egy új évezredbe is, lezáródott a régi, és most, hogy az új valóban új lehessen, meg akar szólítani bennünket a mi Istenünk. Ahogyan Józsuét megszólította. Mert azt, hogy ez az új mitől is lesz más, több, mint a régi volt, azt egyedül az Úr tudja helyesen. Józsué nem okoskodott, nem hirtelenkedett, – Mózes meghalt, a régi elmúlt, akkor most már mindent szabad – megvárta, hogy Isten megszólaljon, és Ő mutassa meg az utat, a jövőt, megvárta hogy Ő jelentse ki az akaratát, aminek aztán engedelmeskedni lehet és kell. És amíg ez nem történt meg, addig sem Józsué, sem a nép nem mozdult. Mert ugyan hova is mehettek volna, mit is tehettek volna – ha az Úr nem szól, nem küld, nem bíz meg?

Józsué tehát várta, hogy Isten megszólaljon. Amikor Isten szolgái időt szánnak arra, hogy hallgassanak, akkor Isten mindig megszólal. És amikor Isten megszólal, akkor értékeli a régit, a múltat: azt mondja: Mózes az Isten szolgája volt. Nincs ennél nagyobb dicséret és kiváltság: eszköznek lenni az Isten kezében. Nem sok emberre mondta az Isten, hogy „szolgám”: Ábrahámra, Mózesre, Dávidra – hitünk hőseire.

Amikor Isten megszólal, akkor mindig beleszól a jelenbe is: „Az én szolgám, Mózes meghalt, most azért indulj!” Amikor Isten megszólal, akkor mozdulni kell, indulni kell, engedelmeskedni kell! Isten nem azért szólal meg, hogy mi maradjunk ott, mozdulatlanul, ahol voltunk, maradjunk régiek, amilyenek voltunk. Amikor „ezt mondta az ÚR”, akkor indulni kell. Addig, amíg nem mondja, nem szabad! De amikor mondta, akkor bűn maradni vagy másfelé menni!

És amikor Isten megszólal, az mindig ígéret is a jövőre nézve: „Nektek adok mindent … ahogy megígértem … Veled leszek, nem maradok el tőled”

Itt állunk tehát egy új esztendő küszöbén, és most az Úr minket szeretni megszólítani. Látja, hogy honnan jöttünk, mi volt az a régi, amit most le kell zárni, és Ő akarja megmutatni azt, hogy az újat miként kell elkezdeni.

Ennyit tehát elöljáróban, most pedig szeretném a testvéreknek megmutatni ennek a felolvasott kilenc versnek a szimmetrikus szerkezetét, és ez lesz az igehirdetés vázlata is egyben:

Isten megszólítja Józsuét, és új feladatot bíz rá, ezt írja le az első négy vers. Azután ígéret következik: „Veled leszek, nem maradok el tőled és nem hagylak el” – ezt felszólítás követi: „Légy erős és bátor …” – majd az Úr közli a feltételeit is: „… őrizd meg a törvényt, hogy boldogulj, … tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva”. Ezután ismét ígéret következik, de míg az előző lelki-mennyei jelentésű volt, ez annak kiegészítéseként testi és földi ígéret: „sikerrel jársz utadon és boldogulsz”; és befejeződik ismét egy felszólítással, ami szintén kiegészítve az elsőt arra szólít, hogy „ne félj és ne rettegj”.

Nézzük egyenként, hogyan is készítette az Úr Józsuét az elé adott új feladatra, és engedjük, hogy közben bennünket is készíthessen a mi Urunk arra, amit ebben az új esztendőben és új gyülekezetben ránk akar bízni.

1.) Az első ígéret: Veled leszek – ezt karácsonykor így hirdette az angyal: „Immánuél, velünk az Isten”. Karácsony azt hirdette, hogy mielőtt Jézus a földre született volna, nem volt velünk az Isten! És addig, amíg Jézus a mi szívünkben egészen valóságosan meg nem születik, addig velünk sincsen az Isten! A Bibliánk, a vezérfonalunk, az énekeskönyvünk, a testvéreink lehet, hogy velünk vannak, de Isten nincsen. – És most az új esztendő küszöbén azt hirdeti az ige, hogy amíg régiek maradunk, amíg nem változik az életünk, amíg nem tud megszólítani bennünket a mi Urunk, amíg nem tudja Ő az újat ránk bízni, mert az újat mi akarjuk csinálni a magunk akarata szerint – addig Ő nem lesz velünk. Abban Ő nem lesz velünk. És délelőtt már láttuk, hogy lehet újat kezdeni az Úr Jézus nélkül is. Csak az semmire nem lesz jó.

Ha azonban vállaljuk a csöndet, az Isten szavára való várakozást, vállaljuk azt, hogy Ő bízzon meg bennünket, azzal és úgy, ahogyan azt Ő jónak látja – és azt tesszük is – akkor nekünk is azt ígéri most az Úr: Veled leszek. Sőt, hozzáteszi azt is: „Nem maradok el tőled” nagy dolog ez testvérek: azt jelenti: lehet lépést tartani az Istennel. Mi vagy lemaradunk, ez talán a gyakoribb, amikor késünk az engedelmességgel, a szeretettel, a megbocsátással, vagy amikor lemaradunk a hitünk növekedésében, és mindenki mástól elvárjuk, hogy változzon, csak mi nem akarunk változni – de van olyan is, amikor lehagyjuk az Istent. Mert mi olyan jól tudjuk, hogy merre kell menni, és mint a kisgyermek, amikor elengedi apukája kezét, hogy előreszaladjon – bizony elég gyakran hasra esik. Nem maradok el tőled – azt jelenti: lépést tartok veled – ha te is lépést tartasz velem! És akkor együtt mehetünk. Ahová Isten megy és vezet – oda megyek én is: akkor meg tud áldani. És ahová én megyek, oda velem jön Ő is: akkor áldássá tud tenni. Mert együtt megyünk mindenhová. – De hadd legyen ez most kérdés: vajon együtt tudunk menni mindenhová a mi Urunkkal? Vajon a mi Urunk velünk jöhet, a szívünkben, az indulatainkban, az életünkben?

Harmadszor az ígéri Isten: „nem hagylak el” Ha szó szerint fordítanám, úgy szólna: „nem engedlek ellankadni”. Mert a hívő ember mindig akkor lankad el, akkor roggyan meg a hívő élete, a szolgálata, amikor az Úr elhagyja őt – de az Úr csak akkor hagyja el a gyermekeit, ha azok nem akarják és nem engedik, hogy velük menjen tovább. Nem hagylak el – ha nem hagysz el! És amíg ez így van, addig tudunk helyt állni az új feladatokban is, és megtapasztaljuk azt a csodát, hogy Isten országában minél többet dolgozunk, annál frissebb és üdébb lesz az életünk, minél többet adunk, annál nagyobb lesz a gazdagságunk.

2.) Miután az Úr megígérte, hogy mi „jár” ezzel az új megbízással, amit Józsuéra bízott, következik a megbízó felszólítás: „Légy erős és bátor”

Légy erős – azt jelenti ez a kifejezés, hogy légy szilárd: szilárd a hitedben, az Istenbe vetett bizalmadban, a szolgálatodban. Szilárd: akit nem lehet megingatni, nem lehet kimozdítani a helyéről, nem lehet átformálni valami mássá – szilárd: azaz aki alapot tud nyújtani másoknak és aki másokat formál át.

Pál apostol a 2Tim 3:5-ben azt írja: a kegyességnek „ereje” van – van ugyan látszata is, és ott fel vannak sorolva a káromkodók, hálátlanok, szeretetlenek, engedetlenek meg még ki tudja kik – akik a kegyesség látszatát ugyan megtartják – de annak erejét megtagadják. Tehát el lehet játszani, hogy hívő vagyok, hogy új lett az életem, a szolgálatom – közben pedig maradtam régi, amilyen voltam. Az új semmi újat nem hozott sem bennem, sem belőlem mások felé. Mert nincs gyümölcs, nincs áldás, nincs erő – csak látszat van. Azt parancsolja Isten Józsuénak: soha ne elégedj meg a látszattal! Légy erős: azaz élj úgy, ahogy beszélsz! Élj úgy, ahogyan Isten beszél, és mondja neked! Mert annak lesz ereje, következménye, gyümölcse! Az engedelmességnek.

És azt parancsolja az Úr: légy bátor! Bátornak azt nevezi a Szentírás, aki él az erejével, a szilárdságával. Aki használja azt – és ezért tud használni másoknak. Bátor az, aki meg tudja mutatni ennek a világnak az igazi szilárd fundamentumot: Krisztust. Bátor az, akinek szól a bizonyságtétele, akinek hiteles a bizonyságtétele.

Ezt parancsolja az Úr ennek az új évnek a küszöbén: légy erős és bátor!

3.) Ezután következik az a feltétel, ami alkalmassá teheti Józsuét arra, hogy bevégezze azt, amit Istene rábízott. Hetedik verstől: „… őrizd meg és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra … Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva.” – Ez a parancsolat, ami az ígéretek feltétele, Isten hatalmára épül, amelyet az igéjén keresztül gyakorol. Ma is. Nagyon erőteljes ez a felszólítás, és ez azt jelenti, hogy erősebb jellemre, nagyobb odaadásra van szükség ahhoz, hogy hűségesen engedelmeskedjen Isten szavának, mint hogy katonai győzelmeket arasson. Testvérek, ma is sokkal nehezebb hűségesen engedelmeskedni Isten szavának, mint uralkodni, a család fölött, a gyülekezet fölött, egymás fölött.

Ez a feltétel, amely Józsué felé szólt – de ugyanúgy szól hozzánk is, három részből állt:

a.) Károli úgy fordítja a nyolcadik verset – és ez a helyesebb – „el ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól …” – vagyis beszélnie kellett róla. Továbbadnia, hírdetnie, bizonyságot tenni róla. Néma keresztyén, aki elhallgathatja Isten felséges tetteit és szabadítását: nincs! Az nem keresztyén. Az Úr Jézus mondja: aki vallást tesz énrólam, arról én is vallást teszek, de aki nem tesz vallást énrólam – sem a szájával, sem az életével – arról én sem teszek vallást az én mennyei atyán előtt! Mózes úgy fogalmazza meg ugyanezt: „Maradjanak szívedben azok az igék, amiket parancsolok néked, ismételgesd azokat fiaid előtt, beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”_{5Móz 6:6-7}

b.) Másodszor: tanulmányozd éjjel-nappal. Ismét hadd pontosítsam a fordítást az eredeti héber alapján: „gondolkozz abban, azon keresztül”. Azaz mindent, amit látsz, hallasz, teszel vagy tesznek veled – azt az Úr igéjén keresztül fogadd és értékeld. Nem elég beszélni az Isten törvényéről és evangéliumáról, hanem engedjük, hogy áthassa a gondolkodásunkat, hogy kicserélje az értékrendünket. Ahogyan Pál apostol írja a filippibelieknek: amik csak igazak, tisztességesek, amik csak igazságosak és tiszták, amik csak kedvesek és jó hírűek, ha van valami erény és dicséret, ezekről gondolkodjatok. És az Isten szava, az Isten igéje átmossa az ilyen ember gondolatait, megtisztítja az ilyen ember gondolatait, rávezeti az Istennek tetsző dolgokra. Ehhez azonban tanulmányozni kell az Isten szavát, belemélyedni a Szentírás megismerésébe és megértésébe. Az, hogy elolvasom a vezérfonalat, még nem az ige tanulmányozása. Az hogy naponként néhány percet szakítok a Bibliára, még nem az ige tanulmányozása. És ha csak kevés időnk van az igére, kevéssé tudja átmosni a gondolkodásunkat, és csak kevéssé tudunk igei módon gondolkodni. Tanulmányozd – és azon keresztül, aszerint gondolkozz!

c.) Harmadszor pedig tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Isten igéje itt is szépen építkezik: mert beszélni kell az igéről, de beszélni csak úgy tudunk, ha értjük is azt, ha megtanultunk igei módon gondolkodni – és mindez csak akkor lesz hiteles, ha meg is cselekedjük. Mert mondhatunk mi akármit, ha az életünk rácáfol, nem a szavainknak fognak hinni, hanem a cselekedeteinknek.

Tartsd meg mindazt, ami meg van írva – mi inkább válogatnánk, mert van, amit könnyű megtartani, van, amit bizony nem hogy nem tudunk, de sokszor bizony nem is akarunk megtartani. Enélkül pedig az új, amit ránk bízna a mi Urunk, nem lesz új, régi marad. De aki tanulmányozza az Isten igéjét, nem sajnálja rá sem az időt, sem az energiát, mert fontos neki, aki beszél is róla, hirdeti is azt, és aki mindezt úgy teszi, hogy közben engedelmeskedik annak, amit meghallott és megértett az igéből, annak az élete mindig megújul, azzal az Úr mindig tud újat kezdeni, mert az alkalmas lesz arra, hogy az úja5t rá lehessen bízni.

4.) A feltétel után ismét ígéret következik: sikerrel jársz utadon és boldogulsz. Ez Isten áldását jelenti az életünkben, annak a következménye, hogy velünk az Úr, nem hagyott el és nem hagyott magunkra bennünket, hanem meg tudta áldani az igeolvasásunkat, a bizonyságtételünket és az életünket.

Sikerrel jársz utadon – az „út” az Ószövetségben mindig az életmódot jelenti, azt, ami valahol elkezdődik, és egy bizonyos cél felé tart. A „sikeres út” a zsidó ember számára azt az életet jelenti, ami „célba ér”. És ha megértjük, hogy a bűn, a görög hamartia szó szerint „céltévesztést” jelent, akkor megértjük azt is, hogy a „sikeres út” az Istenhez elérő, az Ő akaratát és tervét beteljesítő, a Neki tetsző életet jelenti.

A boldogság pedig a Biblia nyelvén egyszerre jelenti azt az örömöt és megelégedést, ami abból fakad, hogy az Isten által kijelölt helyemen állok, és azt, hogy az életem éppen ezért Istentől „megáldott”. Íme, ez a gyümölcse annak, ha abban az újban, amit isten bízott ránk, hűségesen helyt állunk.

5.) Végül pedig megismétli a felszólítást, de most ellenkező előjellel mondja Isten Józsuénak azt, amit először mondott: Ne félj és ne rettegj! Ez pontosan a szilárdságnak és a bátorságnak az ellentéte. Ne félj – azaz ne ijedj meg a hirtelen rád törő veszedelemtől és bajtól. Józsuénak harcolnia kellett Kánaán földjéért, és nem volt szabad megijednie, ha több katonát számolt a szembelévő oldalon, mint a sajátján. Ne félj – mert az Úr bízta rád a harcot, a feladatot, Ő ígérte, hogy nem hagy el és nem marad le, hanem melletted áll abban, amit rád bízott.

És azt parancsolja: ne rettegj! Itt olyan kifejezés áll, ami „tartós félelemre” utal, az Ószövetség görög fordításában a „fóbia”. Az a félelem, ami megbénítja az életet, ami megoltja a bizonyságtételt. Mi nem a félelemnek lelkét kaptuk – írja Pál Timóteusnak, hanem az erőnek, a szeretetnek, a józanságnak lelkét – hogy éljünk általuk, és éltessünk másokat is.

Íme, a mi Urunk újévi programbeszéde, amit először Józsuénak mondott el, amikor új feladatot bízott rá, most pedig minket akar felkészíteni az előttünk álló új évre, új szolgálatokra, megújult életre. Ha készen állunk rá, válaszoljunk imádságainkban, és mutassuk be a mindennapjainkban is. Ámen.