ALAPIGE: Lukács 2:41-52

Kedves Testvéreim!

Minden zsidó család számára vallási előírás, de részben szokás is volt, hogy legalább egyszer egy évben elzarándokoltak Jeruzsálembe, részt vettek az ünnepi alkalmakon, s megnézték a szent várost is. Mária és József tartották magukat ehhez az előíráshoz, törvényhez. Most azonban Jézust is elvitték magukkal, aki ugyan csak tizenkét éves volt. A törvény ugyanis azt írta elő, hogy a fiúkat tizenharmadik életévükben vigyék magukkal. Ők egy évvel előbbre hozták ezt a látogatást Jézus számára.

Jézus volt már korábban is a templomban. Tizenkét évvel korábban bemutatták őt a templomban, amikor meglátta ott az agg Simeon és Anna. Azután elhangzott a prófécia, hogy sokak megvilágosítására született. Isten prófétája, megváltó, sőt a pogányok világosságára is jött. Nem érthették még ott a szülők ezt a kifejezést, ezt a kijelentést, de mégis csak ott maradt valahol a szívük mélyén.

Az Úr Jézus gyermekkoráról mindössze három történet maradt fönn az evangéliumokban – a születése, a bemutatása és ez a most felolvasott – ez a tudósítás azonban Jézus életéről mégsem csak egy gyermektörténet. A gyermek Jézusról szól, de ha kicsit figyelmesebben a mélyére hatolunk ennek a történetnek, akkor kiderül, hogy már itt, arról a Jézus Krisztusról beszél Lukács, aki később engedelmességénél fogva végigjárta az Ő messiási útját, s azután Jeruzsálemben meghalt a mi bűneinkért.

Ezért ma nekünk nem a tizenkét éves Jézusra kell nézni, hanem arra a Jézus Krisztusra, aki megszületett karácsony éjszakáján, aki tanított, szolgált, aki azután meghalt a bűnökért, és aki dicsőségesen feltámadott. Rólunk és nekünk szól ez az evangéliumi rész.

József és Mária tehát a szokások szerint fölmentek Jeruzsálembe. Általában egy-egy rokoni közösség vagy faluközösség csoportosan indult el erre a hosszú és egyáltalán nem veszélytelen útra. Ilyenkor Jeruzsálem az ünnepekre megtelt emberekkel. Az ottani, helyben lakók mellett még legalább 60-70 ezer zarándok özönlött a városba. Nagyon sok ember volt ilyenkor az utcákon.

A családokon belül a gyerekek egy-egy kisebb csoportban, külön mentek a felnőttektől, noha egy-egy felnőtt felügyeletére voltak bízva. Így egy kicsit érthetőbb, hogy József és Mária hogy nem vette mindjárt észre, hogy valahol elvesztették Jézust. Visszafelé menet egy nap után látták, hogy Jézus nincsen velük.

Lukács azt írja, azt gondolták, hogy valahol az úti társaság másik részében maradt. Azután rájöttek, hogy nincs velük. Visszamennek Jeruzsálembe, és még három napon keresztül keresik őt, mire megtalálják.

Hol találták meg? Jézus hallgatta a doktorokat, a tanítókat a templomban, és azok csodálkoztak az ő értelmességén és bölcsességén. S azután mikor Mária felteszi ezt az kérdést: „Miért tetted ezt velünk? Mi nagy bánattal, szomorúan kerestünk téged.” akkor azt válaszolja Jézus: „Nekem az Atya dolgaival kell foglalkoznom.”

Jézus Krisztus számára nagyon fontos volt a templom, az Atya háza már akkor, tizenkét évesen is. A legtöbb ember úgy van manapság ezekkel a dolgokkal, hogy nem igen hatja meg semmi sem. Lehet az egy világ körüli utazás, egy szép épület, gyönyörű kilátás egy hegytetőről, vagy egy egyszerű virág. A legtöbben érzelmileg annyira sivárakká váltak már, hogy sem a jó, sem a rossz dolgok, a vér vagy a könny, nem érinti meg a lelkét igazán. – Jézus korában még élmény volt egy utazás. A jeruzsálemi templom látványa, a sok ember, a tömeg, a sok érdekes dolog, amit ott láthattak. – Jézus számára mégis az Isten háza volt fontos, örült, hogy a templomba mehetett. Sőt, amikor elérkeztek a templom épületéhez, akkor érkezett Jézus igazán haza, mert az Atya háza számára az otthont jelentette. Testileg József és Mária háza, de a lényére nézve az Atya háza, a jeruzsálemi templom volt az otthon. Ott, ahol az Atyát imádták, ahol Istent tisztelték. Ennyi a történet előzménye Lukács leírása szerint.

És mi az üzenete ezen a mai napon a számunkra?

1.) Az első kérdés, amiről röviden beszélnék, az az, hogy Mária és József az ünnep szokása szerint mentek fel a templomba. Nagy veszély ez minden templomba járó számára, hogy az istentiszteletek megszokottá válnak. Vasárnap van, tehát elmegyek a templomba. Karácsony van, azért megyek a Templomba. Mi imaháznak mondjuk. Természetes dolog, hogy ott vagyok én is, meg ha lehet a családom is az imaházban. Meghallgatjuk az igehirdetést, részt veszünk az istentiszteleten, imádkozunk, szavalunk – az ünnep szokása szerint. Hiszen ez a szokásunk – vallásos meg hívő emberek lévén –, hogyha vasárnap van, ha ünnepnap van, akkor imaházba megyünk.

Fontos volt József és Mária számára Jézus? Minden bizonnyal. Életük középpontja volt az elsőszülött fiú. Jézus volt az életük középpontjában, és mégis elveszítették és elhagyták őt. Nem vették észre, hogy Jézus elmaradt tőlük.

Ma megszokásból jöttél ide az imaházba, vagy valami más miatt? Isten hívására, – lehet így is jönni, és mégis megszokásból. Megszokott minden, s kérdés, hogy a megszokás miatt vajon mit viszel majd haza? Mi vonzott, mi hívott ide? Eljövünk vasárnapról vasárnapra a templomba, de ez csupán a szokás hatalma, vagy pedig komolyan vesszük, hogy Isten ma is üzenhet és szólhat nekünk.

Véget ért a karácsony, elsirattuk az óesztendőt, megérkezett az új is, elmúltak az ünnepek – de nem veszett el valahol Jézus útközben? Nem hagytuk el őt valahol? Maradtak az emlékek, a kibontott ajándékos dobozok, a fogadkozások, hogy nem csak karácsonykor fogjuk szeretni egymást, az ígéretek. De vajon újat kezdünk hitben, a házasságunkban, a munkahelyünkön, a családi életünkben, a hűségben, a lemondásban, az önmegtartóztatásban? Vagy maradtak az ötletek, az elképzelések, s valahol Jézus az egész mögött elveszett.

Észrevesszük egyáltalán, amiben nincsen velünk? Vagy amiben Ő maradt el mellőlünk? Vagy minden megy ugyanúgy tovább? Vasárnap templom, hétköznap munka, kevés pihenés, vasárnap templom, hétköznap munka, rettenetesen meg lehet ezt is szokni.

Nem lehet semmi sem fontosabb, minthogy te meg Jézus együtt menjetek. Ezen múlik ugyanis minden. Az, hogy csupán megszokás lesz a gyülekezet, az istentisztelet, vagy pedig lehetőség arra, hogy Isten szóljon itt hozzád.

Ő elöl megy, te pedig mögötte, vagy pedig valahol elmaradt a tömegben? Elsodortak tőle, és te ezt hagytad. Elsodort a sok feladat, az újrakezdődő munkavégzés, a családi gondok, a nehézségek. Valahol elengedted Jézus kezét! Mint ahogy József és Mária a tömegben elengedték Jézus kezét, és mentek egyedül tovább.

Látjuk nekik az életük legfontosabb kérdése volt, hogy mi van Jézussal, és mégis mehettek egy napot Názáret felé, s azután kereshették három napon keresztül, hogy hova lett Jézus. Nem figyeltek Jézusra. Még a legjobb családban is megeshet ez, én semmiképpen nem akarom Józsefet és Máriát bántani. Hiszen nagy bánattal keresték Jézust, de mégis volt egy pont, ahol elengedték az Ő kezét, és elvesztették. Nem Jézus veszett el, József és Mária veszítették el Jézust. Nem figyeltek oda, mikor maradt el tőlük.

Sok ilyen hívő van ám. Egy ideig Jézussal mennek, s azután valami miatt egy pontnál, egy töréspontnál Jézus kénytelen elmaradni, és mennek tovább úgy, hogy ezt észre sem veszik.

Nem egyszer csak napok múltán, ahogy Mária és József, veszik észre, hogy valami nincs rendben. Minden megy a maga módján, de valahogy nincs igazi békesség, nyugalom és öröm, valahol nincs meg többé a Szentlélek vezetése, elmaradt tőlük Jézus.

Nem kellene most mindnyájunknak – nekem is, nektek is – nagyon őszintén ezt a kérdést föltenni Istennek? Velem vagy még, vagy pedig egyedül járok? Úr Jézus, együtt megyünk még, vagy te már régen elmaradtál tőlem? Napok és hetek óta és én még mindig nem vettem észre, hogy egyedül vagyok az úton. Amikor valami értékeset viszünk a zsebünkben vagy a táskánkban, időnként megtapogatjuk, vagy megnézzük a csomagokat, hogy megvan-e? Mert fontos a számunkra. Nem árt időnként feltenni ezt a kérdést: Istenem, egyedül élek, vagy te valóban velem vagy? Én tőled veszem el naponta a tanácsokat és a vezetést? Jó úton járok? Ezt kell tennem? Jössz velem? Eddig jöttél, vagy mostantól kezdve tévúton vagyok? Egyáltalán mi a helyzet? Kérlek mondd meg, és ha kell, szívesen változtatok!

Elmaradt Jézus sokak életében az ünnep fényeinek kihunytával. Karácsonykor még megvolt … De azután újra nekikezdünk a munkának, újra bele a szürke kerékvágásba, és valahol elmarad Jézus. Elválasztott a munka, a hétköznapok sodra, a feladatok, a fáradtság, vagy éppen egy másik kéz lett sokkal fontosabbá. Azt sokkal jobb most éppen megfogni, mint Jézus kezét, s ezért Jézus csendesen elmaradt, és nem jöhet velünk.

2.) József és Mária visszamentek addig a pontig, ahol elveszítették Jézust. Nekünk is csodálatos lehetőség ez. Visszamenni addig, ahol emlékszünk arra, hogy ott még velünk volt. Ott még megáldotta a munkánkat, a családi életünket. Ott még engedelmeskedtünk neki, és tettük azt, amit Ő akart és mondott. Visszamenni addig, ahol még értettük az Isten vezetését, tanácsát, ahol világos volt, hogy mi az Ő akarata, és mi nem az övé. Vissza oda, ahol elveszítettük Őt, mert József és Mária is ezt tették. Megfordultak, és visszamentek Jeruzsálembe, és elkezdték keresni Jézust.

Ahogyan Ábrahám is visszament, amikor elment Egyiptomba, ahová Isten nem küldte. Megfordul, és visszamegy az utolsó oltárig, ahol tudta, hogy ott még az Isten vele volt. És azután onnan folytatja tovább azt az utat Ábrahám, amire Isten vezette és küldte.

József és Mária keresték Jézust, ezért megtalálták Őt. Ez a második tanulság, üzenet, biztatás ebből az igéből. Aki megismerte már Jézust, annak előbb utóbb hiányozni fog az, ha Jézus valami miatt, vagy valamiben nincsen már vele. Annak a Szentlélek világossá teszi, annak feltűnik. Vagy úgy, hogy akadályok lesznek, vagy úgy, hogy bezárulnak ajtók, vagy úgy, hogy békétlenség, nyugtalanság lesz a Jézusban hívő ember szívében. Valami nem stimmel. Nincs ott a Szentlélek békessége, öröme és vezetése az életében.

Nagy kegyelme az Istennek, hogy feltűnhet a hívő ember számára, hogy valahol elmaradt az életéből Jézus. Eltűnt az Ő vezetése, kedves tanácsa, halk és szelíd hangját már nem hallom. De vajon mi észrevesszük, hogy nincs többé velünk, vagy valamiben nincsen velünk Isten Fia, egyedül megyünk?

Olyan nagy kegyelme Istennek, hogy vissza lehet menni. Újra lehet találkozni vele, újra oda lehet fordulni hozzá, s megtalálhatjuk.

3.) József és Mária bejárták Jeruzsálemet. Három napon keresztül keresték a városban, és csak a végén jutottak el oda, ahol Jézus megtalálható. A végén mentek a templomba, mert Jézus ott volt. Neki az Atya házában kellett lennie. Az Atya dolgaival foglalkozni. A templomban mindig megtalálható volt Jézus. Ott maradt a templomban.

Velünk nem fordul ez elő időnként? Eljövünk ide meghallgatni Isten igéjét, azután elmegyünk innen, és Jézus nem jön velünk, Ő itt marad. Meghallgattuk az igehirdetést. A szívünkben semmi változás, s akkor az Ige=Jézus itt marad a templomban. Szava elhangzott, igéje megérintett, de minden maradt a régiben. Itt marad a Szentlélek öröme, ereje, békessége, mert nem jöhet velünk, hiszen nincs a szívünkben a készség arra, hogy engedjünk neki.

József és Mária legutoljára keresték ott Jézust, ahol volt: a templomban.

Mi annyiféle megoldást keresünk, és annyi helyen, amikor valami nehézség, baj vagy kérdés van az életünkben, futunk innen oda, ettől addig, s a legtöbbször sajnos pontosan úgy tesszük, ahogy József és Mária. A végén keressük ott, ahol Isten megtalálható: az igében, az imaházban, a testvéri közösségben. A végén fordulunk a Szentíráshoz, nyitjuk ki, s kérdezzük, hogy vajon mi lehet az Isten akarata?

Nem jellemző ez ránk? A végén, amikor emberileg minden lehetőség lezárul, amikor nincsen segítség, akkor végre ott keressük a segítséget, a gyógyulást, a szabadítást – ott keressük Jézust, ahol megtalálható. Akkor végre kinyitjuk a Szentírást, és kérdezzük, mi az Isten akarata.

Sokszor azért nem hívjuk magunkkal Jézust, mert olyan szívvel és olyan indulattal, amivel idejöttünk és elmegyünk innen, nem is jöhet velünk. Nem változik semmi. Nem akarunk engedelmeskedni. Legtöbbször azért hagyjuk itt Jézust, az Ő igéjével együtt, mert valamit, amit nagyon őszintén, nyíltan, nagy szeretettel, de megmondja a szemünkbe az igazságot. Maradjon csak itt szépen! Ne jöjjön velünk, akkor nem tudjuk azt csinálni, amit akarunk, ha velünk jön. Maradjon itt a templomban! És Jézus itt marad.

Jézus hív, vissza lehet térni hozzá, elindulhatunk vele egy új útra. Lehet rossz helyen keresni Őt, más vallásokban, ott sohasem fogjuk megtalálni, és lehet rosszul keresni: takargatva a magunk hamisságát, ragaszkodva a saját kívánságainkhoz, hajtva a saját indulatainktól – így sem fogjuk megtalálni. Még akkor sem, ha visszamegyünk akár a Templomig is! De lehet jól és jó helyen keresni, az írott, a kijelentett és a hirdetett igében. Csak ki kell nyitni a Szentírást, és megszólal Isten. Vezet minket, tanácsol, s a Szentlélek világosságban felismerhetjük akaratát.

Az sem mindegy, hogy hogyan jövünk ide. Nyitott szívvel, engedelmességre kész akarattal, vagy nem így. De az még kevésbé mindegy, hogy hogyan megyünk el innen. Visszük magunkkal, a szívünkben Jézust, mert, ha behívjuk, akkor bejön. Vagy pedig itt kell hogy maradjon, mert nem jöhet velünk. Megyünk a sokasággal, de belül egyedül és üresen, Jézus nélkül.

János evangéliuma 14. fejezetében azt olvassuk: „Nincsen más út az Istenhez, csak Jézus.” Ha őhozzá fordulunk, megtaláljuk Őt.

Ha valaki nem tudja, hogy jó úton jár-e, ha valaki úgy érzi, hogy üres az élete, nincsen vezetés, a kérdéseire nincs válasz, keresse Jézust, ahogy József és Mária szüntelenül, napokon keresztül keresték, és bánkódott a szívük amiatt, hogy elveszítették. Aki keresi Jézust, az megtalálja.

A harmadik üzenet: megtalálták Jézust. Hol? A templomban, a tanítók között. Jézus a kérdésre, amikor Mária azt mondja: „Fiam, miért tetted ezt velünk?” egy hitvallással felel. Azt mondja: „Nekem az Atyám házában, az Atyám dolgaival kell foglalkozni.” Ő már gyermekkorában is, tizenévesen is tudta, hogy mi lesz a későbbi küldetése. Hitvallást mond, hitet tesz az Atya mellett, az Isten szeretete mellett. Előre vetítik ezek a szavak a későbbi hitvallást is, amikor azt mondja: „Én és az Atya egyek vagyunk.” Én az Isten Fia vagyok, a Megváltó.

Azután, ahogy szüleinek engedelmeskedett, fölállt, és hazament velük Názáretbe, ez megint csak jelezte a későbbi engedelmességet, amikor megértette az Atya akaratát, és odaadta önmagát értünk.

Máriáról meg azt olvassuk: „Forgatta mindazt a szívében, amit Jézus mondott.” Talán eszébe jutott az angyali üdvözlet is, amikor bejelentette az angyal, hogy a Szentlélek beárnyékozza és fiút szül. Amikor a pásztorok odamentek és megtalálták a jászolban Jézust. Amikor Simeon és Anna kijelentették, hogy Ő Izrael dicsősége, üdvössége, pogányok világossága lesz. Valószínű nem értettek ebből semmit, de Mária forgatta a szívében. Végiggondolta, megőrizte mindazt, amit hallott.

Te megőrzöd az Isten kijelentését, amikor hazamész innen? Vagy pedig hagyod, hogy valaki, vagy valami más kiverje azt a szívedből és a fejedből. Egyáltalán mit jegyzünk meg? Azt, hogy meleg volt, hamar elfogyott a levegő, sokan voltak, a másik milyen ruhában volt, vagy pedig azt őrzöd meg a szíved mélyén, amit az Isten mondott neked? Jézus nem mondta ki itt nyíltan, amikor az Atyáról beszél, de amit kijelent itt is, meg később is, az ezt jelentette: templom ott van, ahol én meg az Atya jelen vagyunk. Akiben benne van Jézus Krisztus, aki behívta az életébe, ott jelen van az Isten.

Mária szívében aggodalom, szorongás, megdöbbenés, értetlenség van. Ma sincs másképpen. Azért olvastam föl a Máté evangéliumából, hogy lássuk, hogy Názáretben, a szűkebb környezete megbotránkozott Jézuson. Nevetségesnek tartotta, hogy az ács fia a Megváltó. Ma is sokszor így van ez. Mikor valaki, valamit kijelent Jézusról, vagy engedelmeskedik Isten szavának. Nagyon sokan megdöbbennek azon, amit mond, vagy éppen cselekszik. Mária is először megdöbbent, de később hitt Jézusban.

Jézusnak az Atya dolgai voltak a legfontosabbak. És nekünk? Az Isten dolga a legfontosabb? Az áll az első helyen az életünkben? Mindent annak rendelünk alá, hogy mi az Isten akarata és mi a dolga?

Jeremiás ezt írja: „Elmentek és megtaláltok engem, mert teljes szívből kerestek engem.” Aki Jézust keresi, az megtalálja Őt. A templomban az igehallgatás, az igeolvasás közben. Felismerhetjük az Ő akaratát, de felhasználni Jézust nem lehet semmire sem. Hiába akarta ott a bővebb család Jézust a saját dicsőségére felhasználni, látjátok, nekünk milyen rokonunk van? Nem engedte. Jézust, soha semmire nem lehet felhasználni. Használhatatlanná válik mindaz, amit a Szentírás mond és tanít, ha Jézust valamire használni akarjuk csupán, és nem követni Őt. Mert neki az Atya dolgai voltak a legfontosabbak. Ha mi az Isten dolgaihoz ragaszkodunk a legjobban, akkor ennek az áldását érzékelni fogjuk az életünkben. Akkor ott leszünk, ahol Jézus van. Ő azt mondja, hogy előrementem, és helyet készítettem néktek, hogy egykor majd ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

4.) És mi az üzenet azoknak, akik azt mondják: „Én nem veszítettem el Jézust!” Hűségesen járok vele, most is itt van a szívemben az iránta érzett szeretet. Igyekszem az Ő parancsolatai és szava szerint élni. Én nem veszítettem el Jézust, ott van velem. Nekik mire kell még figyelniük?

Ez a negyedik üzenet: „Jézus pedig növekedett bölcsességben és testének állapotában, az Isten és az emberek előtt való kedvességben.” Felismerni az Isten akaratát, növekedni az Isten és az emberek előtt való kedvességben. Ez óriási feladat. Te mennyit nőttél az elmúlt hónapban, az elmúlt évben? Növekedett az hited, az Isten megismerése, a szereteted, a hozzá való ragaszkodásod, az engedelmességed intenzitása? Mélyebb, tisztább lett a hited? Mennyit nőttél? Jézusról azt olvassuk, hogy növekedett Isten és emberek előtt való kedvességben. Aki növekszik az Isten előtt való kedvességben, az engedelmességben, a szófogadásban, az elkezd majd növekedni az emberek előtt való kedvességben is. Isten azt akarja, hogy testünk a Szentlélek temploma legyen. Miközben a mi sátorházunk és cserépedényünk elbomlik, és egyszer eltemetik, aközben növekedjünk az Isten előtt való kedvességben, s kedvesebbek legyünk az emberek előtt türelemben, szeretetben, szolgálatban. Van növekedni valója annak is, aki hűségesen követi Jézust, s Isten akarata a számára a legfontosabb.

Elveszíthetjük az Ő vezetését, elhagyhatjuk Jézust, de megfordulhatunk, és visszatalálhatunk hozzá. Ha valaki szorgalmasan keresi Jézust, az megtalálja Őt. Lehet növekedni, megtartani a szívünkben mindazt, amit Ő mond.

S ahogyan Jézus engedelmeskedett, amikor József és Mária azt mondták, hogy megyünk haza Názáretbe. Később ugyanolyan engedelmes volt, amikor az Ő testének templomát lerombolták. Odaadta az Ő szent és tiszta életét áldozatul a keresztfára, s azután csodálatosan megépült harmadnapra az Ő testének temploma, és feltámadott.

Itt a gyülekezetben meg lehet ismerni Isten akaratát. Innen Jézussal mehetünk haza. Itt kaphatunk az Isten kegyelméből az Istenismeretben növekedést, és egyre kedvesebbek lehetünk Isten és az emberek előtt, és egyre használhatóbbak Isten kezében arra, hogy bizonyságot tegyünk arról, hogy kicsoda a mi Megváltónk. Lehet növekedni az Istenismeretben, és növekedni hit által az emberek előtt való kedvességben. Mert Jézus Krisztus azért jött erre a világra, hogy megkeresse, ami elveszett, és megtartsa azt. Mert mi Jézus nélkül, ha Őt elveszítettük, vagy még sohasem találtuk meg, teljesen elveszett emberek vagyunk.

Isten kegyelme, ajándéka, hogy Ő azért jött, hogy megtalálja és megtartsa mindazt, aki elveszett, hogy növekedjünk az ismeretben, és Isten és emberek előtt való kedvességben.

Ámen.