Bejegyzés

2016-os trendek az egyházi szolgálatok terén 3. rész

A sorozatot lezáró harmadik részben két trendet említenék meg, ami tanulságos lehet a mi számunkra is.

6.) A nem főállású lelkészek arányának növekedése

Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy a lelkipásztornak van “másodállása” is. Általában olyan típusú munka, amely összeegyeztethető a lelkészi készségekkel és képesítéssel – például tréneri, tanítói, vezetésfejlesztői, mentálhigiénés feladatok. Ami azonban érdekes a jelenségben, hogy míg a régebbi időkben ez kényszerfeladat volt, aminek az elsődleges vagy épp kizárólagos oka a lelkipásztorcsalád megélhetésének biztosítása volt, a 21. század első évtizedében ez már sokkal inkább tudatos és önkéntes vállalás. Sok lelkész nem azért megy el dolgozni “világi” munkahelyre, mert a gyülekezete nem képes eltartani, vagy a saját ambíciói miatt több pénzre van szüksége, hanem mert felismerte: a lelkészi hivatás éppen azoktól az emberektől szigeteli el, akik felé szolgálnia kellene. Ez válasz arra a tipikusnak mondható lelkész-betegségre, hogy minél több ideje van valaki főállású gyülekezeti szolgálatban, annál kevésbé ismeri és érti a “kívülállók” gondolkodásmódját, problémáit, mindennapjait és életérzéseit, és annál kevesebb nem hívő ismerőse van. Nem egy lelkésszel és gyülekezeti vezetővel beszélgettem magam is, aki elmondta, hogy egyetlen (!) nem hívő ember sincs a kapcsolatrendszerében, akivel van annyira jóban, hogy hitelesen és személyesen el tudná hívni például egy evangélizációs alkalomra. Nos, a “mellékállás” segít a főállású missziómunkásoknak abban, hogy megtarthassák a kapcsolatot az őket körbevevő, templomon és gyülekezeten kívüli világgal, akik felé az elhívásuk szól.

7.) A középkorúak és idősek felé való gyülekezeti szolgálat meg fog változni. Talán radikálisan is…

Ennek pedig elsődlegesen demográfiai okai vannak.seniors

De kezdjük egy gondolattal hátrábbról. A gyülekezeti élet kereteinek volt egy kialakult tradíciója, mely szerint 50-60 fölött az aktív gyülekezeti szolgálatból “illett” visszavonulni, hogy a helyet átvehessék a fiatalok. Az idősebbek felé való szolgálat pedig hagyományosan kimerült a hétköznapi bibliaórákból és imaalkalmakból, amelyekre főképpen a nyugdíjasok jártak el, mondván, nekik van idejük rá. Az idősek felé van szolgálat így – mindenféle negatív felhang nélkül – általában valamiféle kiszolgálását jelentette a kora miatt már passzivitásra ítélt, megnyugvó generációnak.

Nos, ez a “rendszer” alapvető változáson megy keresztül – nem csak Amerikában, de nálunk is. A jelenlegi fiatalabb, vagy a leendő nyugdíjasok a Baby Boomer generációhoz tartoznak, akik teljesen más körülmények között élték le az életük aktív részét, mint az előttük lévő tradicionálisok, akiknek ez a gyülekezeti “kiszolgálás” tökéletesen megfelelt. A boomerek a hippikorszakban voltak tinédzserek, nem csak átélték, hanem generálták a technológiai forradalmat, létrehozták az internetet, felépítették a globalizált világot – tele voltak álmokkal és tettvággyal, felmutattak óriási eredményeket, és ebből hatvan évesen sem fognak megváltozni. Az egyre jobb egészségügyi szolgáltatásoknak köszönhetően tovább és egészségesebben élnek idősebb korukban is. Ráadásul nem véletlenül nevezik őket boomereknek – ugyanis sokan vannak. A nyugati civilizáció egy olyan jövő felé tart, ahol egyre több idős emberre egyre kevesebb fiatal jut – és ez a tendencia már 2016-ban is bőven tart.

Összegezve tehát, ahogy a társadalomban, úgy a gyülekezetben is egy olyan nyugdíjas generáció kezd el növekedni, akik már nem akarnak passzívan megöregedni a templomok utolsó soraiban, hanem aktívan részt akarnak venni a missziómunkában – főleg azért, mert van idejük és erejük hozzá. Csak egyetlen jelét hadd említsem ennek: Magyarországon a Jehova Tanúi ma már többen vannak (csak a tanúk!), mint például a baptisták, mert ráéreztek arra, hogy van egy hatalmas mobilizálható, tenni vágyó, közösséget kereső, az élete számára célt és értéket kereső csoportja a társadalomnak: a nyugdíjasok. És a szolgálatukat feléjük fordították, s ennek köszönhetően a tanúk nagyobb része közülük kerül ki.

Érdemes tehát újragondolni a gyülekezetben lévő nyugdíjasok szolgálati lehetőségeit, illetve a nyugdíjasok felé való misszió irányait, mert ez egy fontos trendje marad a következő éveknek is.

Élet a generációs szakadék két partján

Készül a generációs képzési anyagunk alapjául szolgáló könyvünk, amely mint mindig, ezúttal is egyre csak bővül és mélyül, s emiatt kicsit csúszik is (március közepe helyett a hónap végére fog megjelenni). A következő két hétben néhány részletet fogok megosztani belőle, részben hogy legyen miről itt a blogon közösen gondolkodni, esetleg beszélgetni is, részben pedig “reklámozási” céllal, hogy lássátok, mire is lehet számítani majd a teljes anyagban.

Következzen tehát egy rövid részlet a generációs változások történeti áttekintéséből:

(…)

A második demográfiai átmenet elmélete Dirk J. Van De Kaa holland kutató 1997-es tanulmányából származik. Mivel nagyon érzékletesen kezdődik ez a tanulmány, a tudós kiinduló élményének leírását hadd másoljam be ide, mert ezzel az életérzéssel a felnőtt generációk tagjai közül sokan találkozhattak már:

„Múlt nyáron a legtöbb hollandhoz hasonlóan, aki vakációzni indul Franciaországba vagy Portugália déli részére, Belgiumon haladtam át. Rögtön a határ mellett egy hatalmas hirdetőtábla vonta magára a figyelmet. Egy vonzó nőt ábrázolt, a kép alatt a szlogen, amit valahogy így fordíthatnánk: „Gyorsan vezetni legalább olyan ostoba dolog, mint gyorsan szeretkezni.” Annyira elcsodálkoztam, hogy szinte lesodródtam az útról. Ki találhatta ezt ki? – ámuldoztam magamban. Ki egyezett bele ebbe az ötletbe, és helyezte el ezeket a táblákat az autóút mentén? Ki ez a lány a plakáton, és hogy történhetett ez meg éppen Belgiumban? Azóta megtudtam, hogy a táblát a Belga Közlekedési Biztonságért Felelős Legfelsőbb Tanács helyezte el, és a tizenéveseket célozta meg ezzel az okos üzenettel: valóban bölcs dolog-e a gyors hajtást a férfiasság bizonyítékának tekinteni? (…) Ez a plakát azonban (akkor) sehogy sem illett össze a belga társadalomról alkotott képemmel.”

Néhány évtizeddel ezelőtt elkezdett megváltozni a világunk, méghozzá radikálisan! Európa történelmének ezt az új szakaszát 1965-től datálják, és második demográfiai átmenetnek nevezik.

Európa első demográfiai átmenete a halálozási ráta folyamatos csökkenésével kezdődött, amely a 19. század első felében ment végbe, majd a századfordulóra a termékenységi ráta drasztikus csökkenése követte. Azután kitört és lezajlott két világháború, majd jött egy baby boom, de a hatvanas évek közepére az európai születési ráta az úgynevezett helyettesítő (replacement) érték 2,1-es arányszáma alá esett – és napjainkban már csak az 1,2-es szorzó körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a születések és a halálozások közötti egyensúly drasztikusan felbomlott, és napjainkban két felnőttre 1,2 gyermekszületés esik, ami középtávon a társadalom elöregedését, hosszútávon pedig a népesség elfogyását jelenti.

Ezen a ponton egy fontos megjegyzést hadd szúrjak közbe. Az Európában élő muszlimok termékenységi rátája 8,1 körül mozog. Figyelembe véve a keresztény nyugati civilizáció népességének folyamatos elfogyását, a kulturális-vallási versengés egy új dimenziója a két terjeszkedő vallás (a kereszténység és az iszlám) között a demográfiai verseny. Ebben pedig vaskosan vesztésre állunk – a muszlimok egészen egyszerűen „leszaporodnak” bennünket, és az iszlám jövőbeli európai dominanciájának záloga a népességbeli túlsúlyuk lesz. Azt hiszem, ezen érdemes lenne elgondolkodni, mivel az 1,2-es termékenységi ráta a keresztény családmodell értékvesztését is nagyon világosan jelzi.

Ennek a demográfiai változásnak alapvetően generációs okai vannak: az X, Y és Z generáció tagjainak életkörülményei, s az erre adott válaszaik, amelyek meghatározzák az értékrendjüket, életmódjukat és kapcsolatrendszereiket, alapvetően megváltoztak. S a mi szempontunkból mindez természetesen a gyülekezeti életet és a keresztény missziómunkát is alapvetően befolyásolja.

Az első és a második demográfiai átmenet, vagyis e két kor közötti nagy különbséget egy egymással szembenálló fogalompárral lehet a leginkább meghatározni, s ez az altruizmus és az individualizmus ellentétpárja.

A másodikat talán mindannyian értjük, az individualizmus az egyén elsőbbségét jelenti a közösség „rovására”, az altruizmust azonban érdemes definiálnunk, mert ez egy kevésbé ismert fogalom:

az altruizmus egy közösségen (definíciószerűen: populáción) belül, az egyedek illetve egyének közötti viszonyulást jelenti, amely során a közösség tagja akár a saját kárára is segíti a közösség másik vagy többi tagját. Ennek legalapvetőbb megnyilvánulása az egy családba tartozók összetartása, amely akár a teljes önfeláldozás szintjéig is terjedhet.

Megint csak egy közbevetés: a gyülekezet jellegéből fakadóan altruista közösség. Ha nem az, ha már csupán individuumokból áll, akkor megszűnik Krisztus Testeként funkcionálni, és csupán egy kiüresedett emberi intézménnyé korcsosul. Ez a lényege a bibliai koinónia kifejezésnek, amely ezt az összetartozást és egymásért élést fejezi ki, s amelyet a bibliai ógörög nyelv kizárólag az Istennel való életközösségre, házasságra és családra, valamint a gyülekezeti közösségre használ. Ezek azok a közösségi dimenziók, amelyek jellegükből fakadóan csak akkor működhetnek, ha altruisták.

Amikor a koinónia kifejezésről tanítok, általában használok egy nagyon szimbolikus illusztrációt. A gyülekezetet egy nagy tál víz jelképezi. Az épület, az intézményes keret maga a tál, a gyülekezet tagjainak a közössége pedig a tálban a víz. Megkérek valakit, hogy egy pohár vízzel, ami a saját életét jelképezni, csatlakozzon a gyülekezethez. Ilyenkor két dolog szokott történni – az egyik az altruista, a másik az individualista „megoldás” a csatlakozásra. Vannak, akik a pohár vizet beleállítják a tálba – és vannak, akik a pohárból a vizet öntik bele a tálban lévő többi vízbe. Amikor a pohár kerül a tálba, az abban lévő víz nem kerül kapcsolatba a többivel: nincs feloldódás, egyesülés, nincs elköteleződés és önfeladás sem. Az a pohár víz bármikor kivehető a tálból, és megmarad. Ellenben ha beleöntjük a saját poharunkban lévő vizet a tálban lévőbe, soha többé nem tudjuk ugyanazt visszamerni, amik korábban voltunk. Nagyon szép kép ez a koinónia lényegére – vagy szárazabb, tudományos kifejezéssel élve az altruizmusra.

De térjünk vissza az eredeti témánkhoz – a bibliai alkalmazással később még úgyis részletesen foglalkozunk.

Az első demográfiai átmenetet az urbanizáció, a szekuralizáció és az iparosodás határozta meg. A középkorra jellemző családi gazdálkodói kultúrát, amely a gyermekben a legolcsóbb természetes munkaerőt látta, felváltotta a bérért és fizetésért való foglalkoztatás. Az utódok a szabadon kihasználható termelőerőből a jövő befektetést igénylő lehetőségeivé léptek elő. Ez önmagában óriási léptékű szemléletváltást és társadalmi változást jelentett, hiszen alapjaiban változott meg a felnőtt és gyermek generációk viszonya: korábban a gyermekekre a szülők boldogulása miatt volt szüksége a családnak, ezután viszont a szülő munkálta a gyermeke boldogulását azzal, hogy az oktatásába és a minél korábbi önállósodásába fektette a saját erőforrásait.

A társadalmi átrendeződés következtében a fiataloknak már nem kellett várniuk az önálló családalapítással addig, amíg a szüleik meghaltak, s ők megörökölték az önállóságuk lehetőségét. Elkezdett csökkenni a házasodási életkor, megjelentek az egyedülállók, akik egyenrangú szereplőivé váltak a társadalomnak, és elindult a tudatos születésszabályozás, amelyben a hangsúly a családonkénti gyermekek száma helyett azok életminőségének javítása felé tolódott át.

Ez a kor – nyilván mindezek okozójaként és okozataként – magával hozta a társadalom szekuralizálódását és liberalizálódását is, amely már nem demográfiai, hanem társadalomfilozófiai változást jelentett, s amelynek lényegét illetve következményeit szerintem máig nem tudta feldolgozni az egyház. Ebből fakad a nyugati kereszténység missziós impotenciája, hogy nem képes megtalálni a saját helyét ebben a megváltozott világban, s nem találja az utat a saját kortársaihoz sem, így mindezek hiányában az ideáljaiból és múltjából próbál túlélni, az ellenhatásként megszülető liberális, bibliakritikus teológia pedig inkább csak tovább rontotta a helyzetet, mintsem javította volna.

Érdemes megállnunk itt egy pillanatra, és belegondolni abba a hihetetlenül mély generációs szakadékba, amit ezek a változások magukkal hoztak a változást éppen átélő idősebb és fiatalabb nemzedékek számára. Az apák még egy olyan korban szocializálódtak, amelyben a gyermekek „küldetése” a család egysége, a családban és családért való munka és a közös családi örökség növelése volt, a fiak viszont már úgy tekintettek a saját szüleikre, mint akiknek az ő taníttatásuk és önállóságuk biztosítása a kötelességük, és a közös családi örökséget a szülők halála után apró darabokra osztották fel egymás között. A mai generációs különbségek ugyanebből az élményből fakadnak: a jól ismert világ működése, értékrendje és célkitűzései megváltoznak, és a változások két partján álló generációk már alig értik egymást, mert ugyanazt a változást teljesen ellenkező oldalról látják és élik át.

(…)

Elveszítünk egy generációt?!

Nemrég kaptam egy videót egy ismerősömtől, amit már rég meg szerettem volna osztani, mert a youtube-on lévő (jelenlegi) 17 megtekintés egyáltalán nem reprezentálja sem a videó minőségét, sem a téma fontosságát. Érdemes tehát rászánni egy kis időt, és végignézni, elgondolkodni rajta, a hatására konkrét döntéseket hozni, sőt… érdemes lenne le is tölteni (csak egy youtube-os fájlletöltő add-on kell, amit a legtöbb böngészőhöz hozzá is lehet adni – és remélem a készítő nem szedi le a fejem ezért az ötletért), és levetíteni minél több gyülekezetben, egyfajta vizuális hirdetésként és figyelemfelhívásként: ha nem változtatunk a fiatalokhoz való hozzáállásunkon, ha a gyermek- és ifjúsági misszió nem kapja meg a 2015-ben hatékony működéséhez szükséges prioritást, eszközöket és anyagiakat, akkor valóban nagy a veszélye annak, hogy elveszítsünk egy egész generációt.

A videó jórészt statisztikákat tartalmaz, nagyon látványosan és minőségi módon – ráadásul magyarul. Nem kis munka lehetett elkészíteni, osszuk meg tehát minél többekkel, az internetes felületeken kívül is. Még ha nem is pont a Window4-14 mozgalomhoz fogunk csatlakozni ennek hatására, de átértékeljük a fiatalok felé végzett szolgálatunkat, akkor már megérte.