Bejegyzés

Elnőiesedett gyülekezeteink

Akkor folytassuk a hétfői témát, a hozzászólások számát tekintve érdemes.

A bevezető kérdés:

– hogyan szokott kinézni egy átlagos gyülekezet pünkösdi ünnepének dekorációja? Galambok, tűzlángok, virágok, a piros szín dominanciája… Csodálkozunk rajta? Egyáltalán nem, hiszen valljuk be, a gyülekezet dekorálása aztán végképp nem férfias feladat.

Az egyik gyülekezet pünkösdi alkalmat tartott. Ezúttal nem voltak galambok vagy virágok a szószék körül. A pódiumon egy autó állt, és egy mobil töltőállomás. (Na jó, ez nálunk nem sok gyülibe férne be…) És a prédikáció arról a Szentlélekről szólt, aki fel tudja tölteni az életünket, ahogyan megtankoljuk az autónkat, amikor útra kelünk. És ha van üzemanyag, akkor célba is tudunk érni.

Kérem szeretettel a hölgyeket, mindezt ne vegyék magukra! Ez egyáltalán nem ellenük szól. Ez egy jelenségről szól! És persze ezt a példát sem a teológiai üzenete miatt hoztam fel, hanem kifejezetten az illusztráció miatt. Ez egy olyan alkalom volt, amely valószínűleg nagyon tetszett a megjelent férfiaknak.

Nézd meg ezt a táblázatot, és gondold át, mely tulajdonságok azok, amelyek kifejezetten jellemzőek a mai keresztény gyülekezetekre? Ne ideált keress, hanem a valóságot nézd: mely tulajdonságok jellemzik a gyülekezeti légkört, a mindenki által elvárt és elfogadott normákat és alapértékeket:

Talán az lenne a legjobb, ha fognál egy darab lapot, és ebből a listából lejegyeznéd azt az 5-8 értéket, amely a legjellemzőbb a gyülekezeteinkre.

Ha megvagy (türelmetlenek és poéngyilkosok is próbálják meg) – akkor kattints ide!

Új ablakban megnyílik egy másik kép. Nézd meg, majd gyere vissza!

Szóval a helyzet az, hogy a legtöbb keresztény a kereszténység alapértékeiként a fehéren maradt jellemzőket jelöli meg. Ezzel alapvetően nincsen baj, ezek értékes tulajdonságok – de kivétel nélkül női, feminim jellemzők. A feketével szedett tulajdonságok a kifejezetten férfias jellemzők. És nem az a baj, hogy a nőies tulajdonságok jellemzőek a gyülekezeteinkre, a mai kereszténységre – hanem hogy a férfias jellemzők hiányoznak! Emiatt felborul az az egyensúly, amely egészséges és a férfiak számára is vonzó gyülekezeteket eredményezne.

Sajnos a férfias tulajdonságok nagyon ritkán jutnak eszébe bárkinek is akkor, amikor a gyülekezetre, a kereszténységre vagy a misszióra gondol. Valószínűleg ezért nem vevők az üzenetünkre és ezért hiányoznak a férfiak a gyülekezeteinkből. Legalábbis a fiatal felnőtt, fiatal családos és középkorú férfiak. Itt van a legnagyobb űr demográfiai szempontból, elsősorban a kívülről megtértek között. Mert ők éppen valahol egészen másutt valósítják meg önmagukat, máshol hatékonyak, máshol sikeresek, máshol kompetensek, máshol keresnek olyan kihívásokat, amelyek érdemesek arra, hogy erejüket megfeszítve dolgozzanak érte – mert a mai gyülekezetben nem sok ilyet találnak. Pedig Jézusra, Péterre, Pálra, az első keresztényekre nagyon is jellemzőek voltak! Azokra a férfiakra, akikre a hitünk hőseiként tekintünk, Luther-re, Spurgeon-re, Moody-ra, Martin Luther King-re bizony nagyon is jellemzőek!

Érdemes végiggondolni saját gyülekezeteinket ezen a szemüvegen keresztül: a fekete tulajdonságok mennyire jellemzőek ránk? Mennyire EGYÉRTELMŰEN jellemzőek? Mennyire fejezzük ki őket?

Persze tudom, hogy vannak kivételek, ez a cikk, maga a problémafelvetés nem a missziómunkában robotoló és nemritkán kiégő férfiakról szól. Hanem arról, hogy nem csak létszámában, nemi arányaiban, hanem alapértékeiben és mindennapos kifejezési, megnyilvánulási, kommunikációs jellemzőiben is elnőiesedett a keresztény egyház.

És erről nem a nők tehetnek. Hanem mi, férfiak.

És természetesen ha a férfiak végre elindulnak Krisztushoz, a gyülekezetekhez, az sem elsősorban macsógyülekezeteket fog jelenteni, nem kell ettől félniük a hölgyeknek. Csak végre egy hiányzó rész, egy nagy (és nagyon hiányzó) csoport végre hazatalál a helyére.

UI: épp most töltjük fel a Tonhal Prémium Magazint, amely egy-két héten belül újraindul, külön portálon, közel 1000 cikkel és tanulmánnyal. Többek között David Murrow 5-6 lefordított cikke, valamint más szerzők férfias kereszténységgel foglalkozó cikkei is megtalálhatók lesznek rajta! Nemsokára pedig jön a könyv, a DVD, és még egy könyv, amely a feleségeknek segít abban, hogy a férjüket Krisztushoz, és a gyülekezetbe is el tudják segíteni.

Kisfiúk – Vendéghétfő

Nagy hibája szerintem a társadalomnak, hogy a mai fiúk, férfiak többsége sosincs tekintély alatt. Erre egész jó volt annak idején a katonaság, persze a saját maga korlátain belül. Erre jó egy gyülekezet 2000 éve már. De ide nagyon sokan sose tartoznak. Ebből sok minden következik: például a fiatalok nem fogadják el a kritikát, ami róluk szól, így nincs is miből változni. Ez egyszerűen a büszkeségünk miatt is van.

Nagy baja a gyülekezeteknek, hogy a férfiak nincsenek a helyükön. Esetleg nincsenek is férfiak. A jellemző, általános arány a gyülekezetekben a 60-40% a nők javára (és ez már jónak számít manapság). Ez nem jó! Sok helyen a nők vezetik a gyülekezetet (akár a háttérből), mivel a férfiak képtelenek rá, impotensek szellemileg. Nem vállalnak felelősséget, elfutnak a kihívások elől. Én is ezt tettem sokáig.

Sok gyülekezet elnőiesedik. Ez alatt nem csak a létszámarányt értem, hanem a megjelenést, az énekeket, a programokat, szolgálati lehetőségeket…mindent. És ezért nem is érzik jól magukat a férfiak a gyülekezetben, még akár a keresztyének sem, nemhogy mondjuk egy vendég, nem hívő férfi.

Egy családban sokkal nagyobb szerepe van szellemileg egy férfinak, mint azt sokan képzelik, vagy hiszik. Statisztika* mutatja, hogy ha egy férfi gyülekezetbe jár, akkor a családja 93%-ban (!!!) követi őt, míg ha csak a nő jár gyülekezetbe, akkor ez 27%, ha a gyerek, akkor ez 17%. Nagyságrendbeli a különbség! A családban, akár nem hívő családban a gyerekek (főleg a fiúk) jellemzően a férfi “ideológiáját” fogadják el, és azt is követik. Ezért rossz szerintem a mai gyülekezetek jellemző megközelítése, hogy “először a gyerekeket és a nőket” célozzuk meg. Mint egy süllyedő hajónál. Csak ez itt nem a Titanic!

Ha megnézzük Jézust, ő hogyan “missziózott”, akkor látjuk, hogy elsődlegesen a férfiakkal foglalkozott! Tudta, ha a férfiakat meggyőzi, akkor ők majd meggyőzik a családjukat…stb. Az a megközelítés, hogy a gyereken keresztül “térítjük” meg a családot, nem a legjobb. Ez nem jelenti, hogy nincsenek eredmények, meg hogy nem működhet…de azért nézzük meg, hogy vajon milyen hatékonysága van, hosszútávon milyen eredményei vannak (hányan maradnak meg azokból, akik ilyen korban térnek meg egy gyülekezetben). A gyerekek “hittani képzését” elsősorban nem a gyülekezetnek kéne végeznie, hanem a családapának. Erre ma nagyon sokan képtelenek lennének (lehet én is), és miért? Mert például mi a csudának csináljak meg olyat, amit helyettem megcsinálnak. Így ráadásul nem derül fény arra sem, hogy egy férfi a családban mennyire nincs a “toppon” szellemileg.

Fel kell nőni!

Szükség van férfiakra a családjainkban, a gyülekezeteinkben, az országunkban… érett, nem csak évei számában és kinézetében felnőtt férfiakra.

* Bob Horner, Ron Ralston, David Sunde: Promise Keepers at work (Colorado Springs: Focus on the family, 1996) 111.oldal

Jóföldi Barna

Barna blogját itt találjátok!

Éljen a Vadász Egyesület!

A Vadász Egyesületben évek óta belső feszültségtől izzik a levegő. Egy óriási objektumot építettek. El is nevezték Vadász Háznak. A Nagy Vadászról, A Vadászról nevezték, kiről is nevezték volna. Minden évben meghívták a Nagy Vadászkönyv egy-egy nemzetközileg is elismert szaktekintélyét, akik többnyire híres vadászok is voltak egyben, hogy vadászati előadásokat, sőt tanfolyamokat is tartsanak. A rendezvényeket szenzációsan előkészítették.

Vadat mégsem sikerült évek, na igen, évtizedek óta fogni. Most tekintsünk el attól a néhány a néhány csodálatos esettől, mikor is néhány vad az éhségtől hajtva odáig merészkedett, hogy a Vadász Egyesület heti összejövetelére, az épületbe, a nagy Vadász Házba bementek, nem törődve a halállal. Ezen vadaknak a kitömött trófeái díszítették itt-ott a Ház belső falát. De ez a kevés trófea inkább megszégyenítőleg hatott az egyesület tagságára, senki sem volt túlzottan büszke az ilyen vadászati eredményre.

Pedig hetente többször is gyűlést tartottak a díszes Vadász Házban, amelyen a mély értelmű és nagyon gyakorlatias Nagy Vadászkönyv egyes szakaszait olvasták fel, amiről alapos és hosszadalmas fejtegetéseket hallgattak a szakemberektől. Olykor vadászati gyakorlatot is rendeztek egy-egy közismert vadász segítségével. Ezek a gyűlések általában azzal végződtek, hogy a vendégvadász kibiztosított és élesre töltött puskájával jó pár lövést leadott a terem különböző pontjaira. Természetesen nagy sikernek könyvelte el mindenki, ha évente egyszer-egyszer vad akadt a puskavégre, hisz a vadászházban egyébként nem tartottak vadakat. Ezt egyébként mindenki tudta, mégsem adták föl a Vadász Házban való vadászat gyakori hagyományát.

Miért nem akad több vad a Házban puskavégre? Ez a kérdés foglalta össze a feszültség forrását. Egyesek azt javasolták, hogy a Házat vadrezervátummá kell nyilvánítani. Mások odáig mentek, hogy szinte ősvadonszerűen alakították át a belső teret. Ezzel kapcsolatosan nemzetközi vadászati szervezetek szakvéleményét is kikérték. Sokan a rendszeres gyűlések gyenge látogatottságában látták az okot.

Végül egy éjszakába nyúló Egyesületi gyűlés után megszületett a nagy elhatározás. Az egyesület egy-két vadászát hivatásos vadásszá avatták ünnepélyes keretek között. Ők vállalták, hogy a Vadász Ház közvetlen szomszédságában lévő hatalmas kiterjedésű erdőben rendszeresen vadásznak. A dolguk az lett, hogy minél több vadat ejtsenek el. Életük nem volt leányálom. Magányosan vadászgattak attól kezdve, mivel az Egyesület legtöbb tagja irtózott a vadontól. Lélegzetelállító legendák forogtak közszájon a titokzatos erdő félelmetes történeteiről és helyeiről. Egyszóval, nem Egyesületi tagoknak való hely volt az. A hivatásos vadászok hozzászoktak a rengeteghez. Évente beszámolókat és diavetítéses demonstrációkat tartottak. Ilyenkor mindig zsúfolásig megtelt a Vadász Ház nagycsarnoka.

Ez végül jó megoldásnak mutatkozott, mert az Egyesület tagsága megnyugodott, hogy mégsem volt hiábavaló dolog megépíteni a Vadász Házat.

Mit gondolsz erről?! Írd meg a hozzászólásokban!

Krízis és reformáció – letölthető bibliaiskolai tanítás

Őszintén szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden missziós lehetőségünk ellenére a nyugati (vagyis európai és észak-amerikai) kereszténység befolyása és létszáma vagy stagnál, vagy fogy, szemben az okkultizmus befolyásával, amely szinte napról-napra erősödik. Ha a világmisszióra nézünk, Kína és India, több Afrikai és Dél-Amerikai ország hatalmas ébredéseket él át. Ahol a kereszténységnek nincsenek két évezredes gyökerei, ott van hitele és ereje – nálunk viszont mindkettőt elveszítette. És megindult egy nagyon furcsa missziós folyamat, bár még csak az elején tart, de máris érezhető az erősödése: már nem mi küldünk misszionáriusokat a világ minden tájára, hanem a világot meghódító ázsiai és afrikai misszionáriusok jönnek vissza hozzánk, Európába vagy az Egyesült Államokba, újraevangélizálni a kereszténység bölcsőjét.

Nagyon fontos megértenünk valamit: ha az egyház krízisben van, az azt jelenti, hogy az egyházat felépítő helyi gyülekezetek vannak krízisben, mert a gyülekezeteket felépítő keresztény emberek személyes élete van krízisben. Ugyanis belőlünk épül fel Krisztus Teste, és ha baj van a testtel, akkor baj van a testrészekkel. Meggyőződésem, hogy az utolsó időket éljük, de azt is hiszem, hogy Istennek van egy nagy megtisztító, megelevenítő munkája, és mielőtt elérkezne az antikrisztusi világbirodalom, helyre fogja állítani az egyházát, és lesz még egy nagy és győzedelmes időszaka az eklézsiának. Én hiszem, hogy Isten munkáját feltartóztatni nem lehet, de azt is látom, hogy kimaradni belőle viszont igenis lehet. És amelyik gyülekezet szembenéz a saját krízisével, és enged Isten helyreállító munkájának, az nem fog kimaradni az ébredésből sem, az átélheti a megújulást, a gyümölcstermést, a növekedést. De ehhez egy gyökeres reformációra van szükség. És megfigyelhető, ahogy Isten világviszonylatban elkezdte helyreállítani az egyházat felekezetektől függetlenül. Minden gyülekezetben egy hármas reformációnak kell lezajlania – ezt mutatja az egyetemes missziótörténet és a ma eredményesen működő gyülekezetek saját történetei is. Az első mindig a teológia, vagyis a tanítás megreformálása. Ahogyan az egyetemes egyháztörténetben a Luther-Kálvin-féle reformáció helyreállította a Biblia tekintélyét, úgy kell minden gyülekezetben és minden hívő ember személyes életében helyreállnia a Biblia tekintélyének. Mert az igazság az, hogy az életünk tele van tradicionális, megszokáson, emberi elgondolásokon és érdekeken alapuló dolgokkal, és a hívő élet számtalan területén már régen letért a gondolkozásunk és az életvitelünk is az igei útról. Ha pedig eltérünk Isten kijelentésétől, akkor sem a mennyei erőforrások, sem az áldások nem állnak a rendelkezésünkre. Megfigyelhető, hogy a huszadik századtól Isten hogyan állította helyre a pásztori szolgálatot, azután az ötvenes évektől az evangélista szolgálatot, gondoljunk csak arra, hány missziótársaság indult el ebben az időben, és hogy mekkora munkát végzett el Billy Graham, Chuck Smith és még sokan mások. A hetvenes évektől látható egy komoly helyreállítás a tanítói szolgálatban, felnőtt egy biblikus tanítói nemzedék, amely elkezdte leporolni a felekezetiség és a dogmák alá temetett igei igazságokat. A nyolcvanas-kilencvenes években elindult a prófétai szolgálat helyreállítása, és most kezd kibontakozni az apostoli szolgálatok felépítése. Az efézusi levél 4. részében ez az öt legfontosabb szolgálati területe van az újszövetségi egyháznak. És a helyreállás elsődleges eszköze ezekben biblikus tanítás.

De az egyháztörténelem azt mutatja, hogy a tanítás a Szentlélek megelevenítő munkája nélkül nagyon hamar válik ortodoxiává, ezért a második reformáció mindig a kegyesség reformációja. A személyes hívő élet újraértékelése és megélése. Mert a keresztény életnek van egy sajátossága: hogy természetfeletti, mert Isten, akiben hiszünk, természetfeletti Isten, aki viszont nagyon is valóságosan részese az életünknek. A kegyesség reformációja volt először a puritán mozgalom, a Jonathan Edwards, a Wesley, a Whitefield, a Moody és még sokak nevével jegyzett sokféle ébredési mozgalom, később pedig a karizmatikus mozgalom. A kegyesség reformációja a személyes hívő élet megváltozását jelenti, amikor az üres vallásosságból bizonyságtevő, erőteljes és látható krisztusi gyümölcsöket termő hit születik, amely áthatja a környezetet és társadalmi szinten is változásokat idéz elő.

A harmadik reformáció pedig a struktúrák reformációja. Amikor a gyülekezeti struktúrákat bátran, és ha kell radikálisan hozzá kell alakítani a bibliai alapelvekhez és az élő hithez. A struktúrák reformációját olyan gyülekezetek fémjelzik, mint Willow Creek, Rick Warren pásztor Saddleback-i gyülekezete, újabban a Mars Hill Church. Az egyháznak működésében, nyelvezetében, eszközeiben, kommunikációjában is fel kell zárkóznia a 21. századhoz, nem élhetünk egy évszázadokkal korábbi muzeális szubkultúrában, mert akkor elveszítjük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik felé Jézus küldött bennünket.

A bibliai alapelvek reformációja, a személyes kegyességi élet reformációja, és a gyülekezeti élet és struktúrák reformációja. Ez vár ránk. És mindig ebben a sorrendben, először személyes, azután közösségi szinten. Nem lehet ezt a rendet felcserélgetni, csak ebben a sorrendben működik Isten megújító munkája. És nem titkolt célja ennek a bibliaiskolának, hogy a tanításokban helyreállítsa a Biblia tekintélyét, hogy a bibliai igazságok áthassák az életünket, és hogy azután bátran kezdjük el hirdetni, továbbadni ezeket az igazságokat a saját gyülekezeteinkben is, hogy kovászként megerjessze a magyar eklézsiát is.

Éveken keresztültanítottam bibliaiskolákban – többek között erről a fontos témáról is. A reformáció vasárnapján szeretném megosztani Veletek az erről szóló teljes, közel 30 oldalas tanításomat, talán hasznát veszitek, és Isten eszközzé teszi számotokra, illetve általatok mások számára! A LETÖLTÉSHEZ CSAK KATTINTS IDE!

Tizenöt dolog, amit Isten utál az egyházban

Átnéztem egy prédikáció-sorozatot egyik kedvenc tanítómtól arról, mit is utál Isten az egyházban. Neki 12-es listája volt, bár kicsit tallózva a neten ez a téma többeket is érdekelt már, és találni rövidebb-hosszabb gyűjteményeket is. Hát én is elkészítettem a magam listáját – ha lesz időm, kidolgozom majd egy tanítás-sorozattá, mert talán tanulunk a görbe tükörből.

Szóval az én listám:

1. Szellemi gőg és a „világ(iak)” lenézése.

2. Intolerancia – főképpen a bűnös ember azonosítása a bűnével

3. Közöny – kifelé és befelé egyaránt. Misszióról szóló szöveg van, de igazából a saját “testvérem” sorsa sem érdekel

4. Elkülönülés – világtól is, egymástól is (felekezetesdi versengés)

5. Alkalmi elkötelezettség – vagyis a hívőkre nem lehet számítani

6. Vallásos klónok vagy zombik (uniformizmus) – szektás agymosás

7. Langyos kereszténység: középszerűség és unalmasság. Ez talán az éneklésen / dicsőítésen mérhető le leginkább…

8. A tradíciók rabszolgasága – rugalmatlanság. A szokás nagy úr – néha nagyobb Istennél is.

9. Hiteltelen, korrupt vezetők. Nem az a baj, ha valaki elbukik, hanem ha valaki “megengedi magának”, hogy bűnös legyen, miközben másokat könyörtelenül elítél

10. Önző felhalmozás, maguknak való gyűjtögetés (anyagiak, eszközök, tehetségek, épületek, stb.) Méghogy a keresztények az embertársaikat szolgálják?!

11. Keresztény szubkultúra.  A marslakók valószínűleg kultúraközelibbek és életszerűbbek lennének, mint sok keresztény vagy gyülekezet.

12. Kánaáni nyelv

13. Képmutatás

14. Bigottság és fanatizmus (vagyis az ész nélküli hit)

15. Vallásos őrjöngés (karizmániákusság, minden dolog elszellemiesítése)

Bizonyára van még más is. Lehet folytatni a sort… talán tényleg tanulunk belőle.

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 2.rész

Gondolataim az ifjúsági misszió változásairól Ed Stetzer “Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvétől elindulva… FOLYTATÁS:

4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!

Azok a gyülekezetek, amelyek hatékonyan el tudják érni a fiatalokat, megtanulták használni, méghozzá nagyszerűen, kreatívan és közben teljesen természetesen használni azt a technológiai közeget, amelyben ma az életünket éljük. Ehhez hozzátartozik a projektor, a vizuál-technika, a profi hangosítás, az internet, a videó. Az ilyen ifik saját klippeket forgatnak, riportokat készítenek az utcán, és felrakják a youtube-ra, blogot írnak az ifialkalmakról, kommentelnek mások blogjain, ott vannak a facebookon, és ifi közben elpostolják, hogy épp miről van szó. Ez van, ez a mai világ! Sajnos az ifimissziót nálunk még mindig sok helyen lelkészek és egyáltalán nem fiatalok vezetik, akik – akár tetszik, akár nem – már nemigen értik a mai tinédzser kultúrát, vagy a huszonévesek, az egyetemisták világát!

Senki nem szeret maradi lenni, főleg nem egy fiatal. Ha egy fiatal nem érzi trendinek, high-technek, modernnek, otthonosnak a saját ifijét – technológia szinten sem (mert persze senki ki ne forgassa a szavaim, nem ettől függ az ifi értéke – csak ez is benne van!) – akkor nem fogja elhívni a barátait. Miért? Mert nem akar égni előttük! Ez igaz akkor is, ha unalmas a tanítás, ha béna a dicsőítés éneklés, stb. stb.

Szóval: itt az ideje felzárkózni ahhoz a világhoz, amiben élünk! Technológiai szinten is! Ha otthon van nagyképernyős tévénk, számítógépünk, videókameránk, akkor az ifiben is legyen! Ez a minimum! Pénzbe kerül?! Persze! A missziómunka MINDIG pénzbe IS kerül!

5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!

Túl sokszor láttam, hogy az ifi elszigetelődik a gyülekezettől. Nincs átjárás a generációk között. A fiatalok ifire eljönnek, de vasárnap a gyülekezetbe már nemigen. Mert az ifi még csak hozzájuk szól, az ő nyelvükön, de a vasárnap az teljesen más. Az ifin Hillsongot énekelünk, a gyülekezetben 400 éves énekeket. Az ifin (jó esetben) lelkesen, a gyülekezetben (általában) nem túl lelkesen. Az ifin (jó esetben) közbe lehet szólni, lehet kérdezni, az istentiszteleten nem. stb. stb.

És ami mindezeken túl van: az ifin (jó esetben) ismerik egymást a fiatalok – de a gyülekezetben, a generációk között nemigen szövődnek kapcsolatok, beszélgetések. Fiatalok nem mennek oda az idősebbekhez beszélgetni, megkérdezni őket, miben segíthetnének vagy hogy adjanak nekik bölcs tanácsokat – és a középkorúak sem kérdezik meg, van-e valamire szükségük, támogatásra, anyagiakra, lehetőségekre, munkahelyre, illetve az idősek sem keresik a fiatalokat, hogy miért imádkozhatnának. Az az igazság – ez tíz évnyi tapasztalatom ifjúsági missziómunkásként, gyülekezeti vezetőként – hogy a magyar gyülekezetekben felekezettől függetlenül óriási szakadék van a generációk között. Rengeteg bizalmatlanság, bizonytalanság, közöny, sajnos helyenként ellenségeskedés is. És amíg ez nem oldódik fel, addig a gyülekezet nem lesz otthona a mai fiataloknak. Legfeljebb az ifi. De az mindig csak időleges, átmeneti, és igazából nem működő megoldás.

Ha azt akarod, hogy a gyülekezet otthona legyen a mai fiataloknak is, főleg ha ifjúsági misszióban gondolkodsz, és a „világi” fiatalokat akarod behívni a gyülekezetedbe, akkor fel kell számolni ezeket a generációs árkokat. És ez még nem elég – ki kell alakítanod a generációk közötti átjárhatóságot! Alkalmakat kell teremtened, ahol összebarátkozhatnak egymással a nem azonos generációkba tartozók – mert enélkül csak klikkel lesznek, de nem lesz közösség. Sem lelki otthon.

BEFEJEZÉS HOLNAP…

Addig is várom a véleményed!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 1.rész

Úgy terveztem, egyszerűen írok pár bekezdésnyit Ed Stetzer “Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvéről, aminek a címét így lehetne visszaadni:

Elveszettek és megtaláltak – A világi fiatalok, és az őket elérni akaró egyház

Kilenc pontban mutatja be Ed azt, mi az, amire szükségük van az egyház nélkül élő fiatal felnőtteknek, mit várnának el a gyülekezettől, mit keresnek a keresztények közösségeiben.

Ezt a kilenc pontot sajnos nem tudtam elfogulatlanul összegezni egy-egy mondatban, és így a végeredmény kicsit hosszú is lett. Ezért nem egyszerre, hanem három napon keresztül fogom “leadni” itt az APCSEL29 blogon. És hadd legyen ez a felvezetése is a napokban induló IFJÚSÁGI VEZETŐKÉPZÉS MÁSKÉPP elnevezésű nagyon rendhagyó, nagyon intenzív tréningünknek augusztus végén.

Tehát: mit csinálj, ha el akarod érni a mai fiatalokat?

1. ADJ NEKIK VALÓSÁGOS, MÉLY, TARTALMAS KÖZÖSSÉGET!

Elég volt a felszínes kapcsolatokból, a semmitmondó, üres beszélgetésekből, a nagy hallgatásokból, a protokollból vagy a konformista viselkedésmintákból. A mai fiatalok számára nem vonzó semmi, ami mesterséges, erőltetett vagy kényszerű. Nem vonzó az a közösség, ahol vigyázni kell, mint mondunk, hogyan mondjuk, ahol nem lehet közbeszólni, kérdezni – vagy a kérdésekre nem adnak egyenes, tartalmas, megoldást jelentő válaszokat. Olyan közösséget keresnek, ahol nem kell szerepeket játszaniuk, mert elfogadják őket olyannak, amilyenek, a véleményükkel, az egyetnemértésükkel, a személyiségjegyeikkel, a kapcsolataikkal – akár a bűneikkel és hibáikkal együtt.

És még valami: olyan közösségeket keresnek, ahol valóban számít a jelenlétük! Ahol számon tartják őket, törődnek velük, ahol jó az információ-áramlás és nem maradnak le semmiről valaki feledékenysége miatt. És mindezt nem érdekből teszik, hanem őszinte érdeklődésből, elkötelezettségből és szeretetből.

2. VOND BE ŐKET A SZOLGÁLATBA!

Sokaknak van elege abból, hogy alkalmatlannak tartják őket. Az alkalmatlanság érzése az egyik legkomolyabb kísértése és lelki betegsége a mai fiataloknak. Mert a média, a gazdaság túl magasra „hazudja” a mércét, és egy állandó teljesítmény- és megfelelési kényszert erőltet rájuk.

Szóval vond be őket valamibe, akármibe, minél hamarabb! Valamibe, ami érdekli őket, amit szívesen csinálnak, amihez van tehetségük vagy amire fel tudod készíteni őket. Ehhez persze szükség van az önkéntesség kultúrájára a gyülekezetben, ahol valódi szolgálatot végeznek, valóságos elkötelezettséggel. Ha értelmét látják, szívesen adják a lojalitásukat – de már csak önként, és csak meggyőződésből, lelkesedésből. Ehhez meggyőzőnek és lelkesítőnek kell lennie annak, amibe bevonhatod őket! Tehát készíts tágas helyet, sokszínű szolgálati helyeket és lehetőségeket, ha valóban missziót akarsz, mert ha bejönnek a fiatalok, az emberek a gyülekezetedbe, nem akarnak a küszöbön megrekedni, és éveket tölteni a hasztalan tétlenségben. Ehhez túl drága az idejük, és ehhez már egyáltalán nincs kedvük a mai embereknek.

3. MUTASD MEG NEKIK A TERMÉSZETFELETTIT!

Most a dicsőítésről lesz szó. Nem mintha ezt jelentené a „természetfeletti” – de ha a dicsőítés megreked a természetes síkon, ha csak éneklés, énekelgetés, akkor az a mai, zenével, klippekkel átitatott audiovizuális kultúrában már az első tíz perc után kínossá fog válni a „világból jövő” fiatalok számára. Márpedig a dicsőítés, az ének, a zene szervesen hozzátartozik az ifjúsági munkához, és ha otthont akarunk teremteni a mai fiataloknak a gyülekezetben, akkor ennek a zenei világnak kultúra-közelinek kell lennie, mainak, modernnek, és ráadásul technikailag is minél profibbnak. Mert az az igazság, hogy a mai fiatalok nem ehhez a zenei ízléshez, színvonalhoz, stb. vannak hozzászokva – és ehhez nem is kívánnak önmagában hozzászokni! Ahhoz, hogy egy gitár, „zeneileg képzetlen” gitáros, énekes „elég” legyen nekik, ahhoz több kell a természetes síknál (vagy a hangerőnél)! Ahhoz az Istennel természetfeletti találkozás valóságos tapasztalata kell! És itt a valóságos tapasztalaton van! Mert a csukott szemmel való billegés, a mormolt nyelvekenszólás közben még nem feltétlenül ezt jelenti. A dicsőítés akkor ér valamit, akkor jelenti azt, aminek mondjuk, ha valóságos tapasztalatot jelent a természetfeletti Istennel való találkozásról. EZ kell nekik is! És ez KELL is nekik, és ha ez megvan, akkor már nem a zene minőségét vagy a dalok szövegét fogják vizslatni, hanem átadják magukat annak, amit másutt, a világi koncerteken nem találhatnak meg!

Oké, mára ennyit, a folytatás holnap…

Ha van véleményed, ne hallgasd el, hanem szólj hozzá! Épüljünk egymás hite és tapasztalatai által!

Nemsokára jönnek a hírek…

Beszéljük meg a szavazást: van-e összefüggés…?

Van összefüggés a gyülekezet létszámbeli növekedése
és a lelki egészsége között?

Érdekes volt a szavazás menete – még ha nem is túl nagy szavazói létszámról van szó. (Gyorsan beszúrom: köszönöm minden vélemény-nyilvánítónak a részvételt!!!)

Eleinte folyamatosan nőtt az egyértelmű igen szavazatok száma, majd egy ponton szinte megállt, és a „nem egyértelmű” szavazatok végül is átvették a vezetést.

Szóval jelenleg, 34 szavazatnál egyelőre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel szavazni erre a kérdésre.

Szeretném hívni azokat, akik szavaztak, hogy beszéljük meg az eredményt – illetve a válaszokat.

Vitanyitó és gondolatébresztő „pozícióból” kezdem én:

Azért szavaztam igennel, mert ezt látom biblikus válasznak. Az Online Bibliaiskola tananyagában van egy teljes rész a „növekedés törvényének” szentelve, de ez több mint 10 A4-es oldal sűrűn teleírva, ezt nem tudom egy blogpostba bemásolni. Csak pár igevers ebből az anyagból, nagyon vázlatosan (az online biblaiskola pedig hamarosan elérhető lesz!):

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. Máté 13:31-32

Az egyház – és a gyülekezet – a „mennyek országa földi megnyilvánulása, mióta Jézus felment az Atya jobbjára. Bennünket „hagyott itt”, hogy megjelenítsük, képviseljük az Atyát, hogy folytassuk és beteljesítsük az ő (Jézus) munkáját. Tehát a „mennyek országa” az Isten fennhatósága, uralma és munkája ebben a világban. Erre pedig a növekedés a jellemző!

Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Máté 13:19-től.

Ugyanez az alapelv személyes szinten:

Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első. Máté 10:29-31

Muszáj, hogy legyen növekedés, mert ez Isten törvényszerűsége – akkor is, ha a növekedés nem „vegytiszta”. Reális Istenünk van, aki ezt is jól tudja:

Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Máté 13:24-30

 

A növekedés eszközei mi vagyunk:

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 1Korintus 3,6-7

 

A növekedés fix pont – a vita arról szólt, hogy milyen eszközön keresztül történik. Pál ezt a kérdést zárja le azzal, hogy a növekedés mindig Isten munkája.

És itt már egyre konkrétabban haladunk az egyház felé – Efézus 4:16:

Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Vajon „minőségbeli” vagy „számbeli” növekedésről van szó? Mert ez az alapvető kérdés.

Nyilván a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. De éppen ebben van a megoldás: a KETTŐT NEM LEHET ELVÁLASZTANI EGYMÁSTÓL! Vagyis nincs minőségbeli növekedés számbeli növekedés nélkül! Minél „jobb” hívők vagyunk, annál több ember számára lesz vonzó Krisztus követése a környezetünkben, annál több ember felé szolgálunk… vagy nem?! A tanítvánnyá érés lényege az evangélium megosztása – az nem valamiféle öncélú személyiségfejlesztési gyakorlat!!!

A legfontosabb kérdés: MI A CÉLJA az egyháznak? A gyülekezeteknek?

Jézus misszióparancsa az evangélizálásról és tanítvánnyá tételről szól – vagyis az emberek megmentéséről! „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá…” – ez bizony létszám-növelésről szól! Szerintem sehogy máshogy nem lehet értelmezni.

Sajnos az egyház leszokott erről – vagy nem szokott hozzá. Nem a misszióért, az emberek megmentéséért élünk – hanem önmagunk fenntartásáért. Nem az emberek megmentése a cél, hanem az intézmény-rendszer fenntartása és kiszolgálása. A pénzünk, energiánk, időnk nagy részét adminisztrálásba, intézmény-fenntartásba, épület-karbantartásra, befelé forduló, önmagunknak szóló szolgálatokba öljük – és gyakran a szomszédainkat sem ismerjük, és talán még soha nem tettünk bizonyságot nekik arról a Jézusról, aki nélkül rájuk a kárhozat vár (illetve már most abban élnek).

FONTOS: az egész téma a GYÜLEKEZET növekedéséről szól – tehát nem az egyes keresztényről! Mert az teljesen jogos, hogy a gyülekezetben nem mindenki evangélista. Egy test vagyunk, és vannak olyan “testrészek”, akiknek a szolgálata háttérszolgálat, nem fog mindenki megtéréseket “levezényelni”. De a gyülekezetnek együtt igenis megtérések eszközévé kell válnia! Én ezt látom biblikus modellnek.

Csak egy utolsó gondolat ezzel kapcsolatban, szintén egy igeszakasz kapcsán az Újszövetségből – ami az én szemléletemet az éltem egy pontján alapjaiban változtatta meg:

A tálentumok példázatában Jézus annak a szolgának, aki „csak” megtartotta azt, amije volt, azt mondta: „gonosz szolga…!” Mert Isten országába nem fér bele a növekedés elmaradása!

Az apostolok cselekedeteiben folyamatosan visszhangzik egy mondat-részlet: „…nőtt a tanítványok száma…”

Félek, hogy a „nem egyértelmű” válaszok mögött a gyakorlati tapasztalat áll – és nem a Biblia. A szomorú valóság áll – a bibliai lehetőségek helyett. Mert sajnos tényleg nemigen nőnek a gyülekezeteink. Ez tény. És persze nem szeretnénk rosszul érezni magunkat emiatt. Lehet ráfogni a kultúrára, a korra, a végidőkre, a „talál-e hitet az emberfia azokban az időkben”igeversekre (amik szerintem nem egészen erről a kérdésről szólnak)– valahogy megmagyarázni, elsősorban magunknak, hogy miért is nem térnek meg az emberek a környezetünkben, a gyülekezeteinkben.

Ahogy nézem a világmissziót, akár az afrikai, ázsiai ébredéseket, akár az észak-amerikai kultúra-centrikus gyülekezeteket – akik misszió-központú keresztény életet élnek, növekednek. Másképpen fogalmazva AZOK NÖVEKEDNEK MEGTÉRŐKKAL, akik kifejezetten és erőteljesen missziós, evangélizációs jellegű kegyességet és kereszténységet élnek meg. Ahol a gyülekezet tagjai hirdetik az evangéliumot a munkatársaiknak, a szomszédaiknak, a környezetükben, és ahol a megtérőket erre tanítják, felhatalmazzák és visszaküldik a „világba”, hogy ők is hirdessék tovább az embereknek az evangéliumot.

Sokat tudnék erről írni, majd az online bibliasuliban „kiélem” magam – addig is várom a véleményeteket!

Győzzetek meg, hogy létszámbeli növekedés nélkül – azaz megtérők nélkül is – lehet egészséges, biblikus egy keresztény, krisztusi gyülekezet!

Természetesen ezzel nem akarom elítélni azokat, akik így szavaztak, inkább szeretném megérteni, miért gondolják így – és szeretném motiválni, bátorítani a missziót, ami mindig az emberek megtérését jelenti.

És csak egy leges-legutolsó idézet, ha jól emlékszem Spurgeontól (majd megkeresem a pontos forrást):

„Ha egy gyülekezet hirdeti az evangéliumot, és az emberek megtérnek, akkor Isten munkatársa az emberek üdvösségre segítésében. Ha azonban minden mást csinál, de az evangéliumot nem hirdeti, és nem térnek meg az emberek, akkor a Sátán munkatársa az emberek kárhozatban hagyásában.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Gyülekezeti kultúra

group(2)

Miből áll össze a kép?

1. A misszióra való fókuszálás. Méghozzá lézer-pontosságú és erősségű fókuszálás! Kompromisszumok nélküli. Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy megtegyék a következő lépést Krisztus felé?

2. Elkötelezett önkéntesség. Mi magunk vagyunk a szolgálatunk! Az önkéntesek befektetik az idejüket, az ajándékaikat, a tehetségüket, az egyéniségüket, a lehetőségeiket, a kapcsolataikat és a forrásaikat egy nagyobb jó, eredmény, „haszon” érdekében.

3. A vezetők vezetnek. Megajándékozott és felhatalmazott vezetők. Akik csapatban gondolkodnak. Akik értenek ahhoz, amit csinálnak. Értenek mások vezetéséhez.

4. Kapcsolat-központúság. Az Istennel való kapcsolat iránt. A kívülálló emberekkel való kapcsolatok iránt. A kultúránkkal való kapcsolat iránt. A testvéreinkkel való kapcsolataink iránt. A kapcsolatainkban élünk! Amilyen sűrű a hálónk, olyannyira erős is!

5. JUST DO! Vagyis nem (csak) beszélünk, hanem cselekszünk is! Azt mondjuk: IGEN! És utána rögtön azt kérdezzük: HOGYAN?

Ilyen gyülekezetet szeretnék.
Ilyen gyülekezetet fogunk építeni!

Tovább olvasom