Bejegyzés

Az önkéntesek és a laikus szolgálók közötti különbségek

A magyar egyházi kultúrából nagyon hiányzik az önkéntes munkatársi szolgálat kultúrája – az angol keresztény zsargonban ez a „church volunteers” . Az „önkéntesek” valahol a lelkes és szimpatizáló gyülekezeti tagok és a fizetett gyülekezeti munkások (ajaj, miket is beszélek, hisz ilyenből is csak egy van az átlag magyar gyülekezetben, és ez a lelkész) között lennének. Képzeljük el a gyülekezetet úgy, mint egy alapítványt vagy (hivatalos) egyesületet: vannak a vezetők (board, kuratórium), a fizetett alkalmazottak (staff, munkatársak), és a nem fizetett, de elkötelezett önkéntes munkatársak. És ezen túl vannak az egyesületi tagok, vagy az alapítványi munka célcsoportja. Ebben a hasonlatban a vezetői testület lenne a presbitérium, a fizetett munkatárs a lelkész, és mindenki más a „kedvezményezett”. Nálunk kimaradt az önkéntes munkatársak csoportja. Pedig a gyülekezetnél legnagyobb (emberi) erőforrásai ők lehetnének!

onkentesek

Mi jellemző rájuk?
Az alábbi listából ki fog derülni, mi a különbség az „önkéntesek”, és a nálunk elterjedt „szolgálattevők” vagy „laikus szolgálók” között:

• Önként és fizetség nélkül elkötelezik magukat egy szolgálat vagy projekt mellett
• Erre közösségi, nyilvános felhatalmazást kapnak
• Erre a közösség vezetősége felkészíti (kiképzi) őket – ami azt jelenti, hogy sokszor tréningekre, kurzusokra küldi el (és fizeti be) őket
• Az önkéntesség egyfajta szakmaisággal és professzionalizmussal is együtt jár
• Jogaik vannak
• Felelősségük van
• Elszámoltathatóak – és folyamatos beszámolási kötelezettségük is van
• A vezetőség által kidolgozott és/vagy jóváhagyott tervek alapján végzik a munkájukat
• A munkájukat a gyülekezet finanszírozza (vagyis ők nem kapnak fizetést, de a szolgálatukhoz szükséges büdzsét a gyülekezet biztosítja, azt nem nekik kell!)

Oké, tudom, hogy vannak olyan gyülekezet,ek ahol a munkatársakra ezek tényleg jellemzők. Ott természetesen őket értem önkéntesek alatt. De sajnos a magyar átlag mégsem ez.

Igazából nem is az önkéntesek hiányoznak – hanem az önkéntes szolgálatok kultúrája és szemlélete, az a gyülekezeti modell, amelyben ennek (is) helye van. Ami más, mint a nálunk honos lelkész-centrikus gyülekezeti modell, ahol a lelkipásztor a(z egyetlen) fizetett munkás a gyülekezetben, és ő is csinál mindent. Vagyis ahhoz, hogy ez megváltozzon, először a gyülekezeti modellünket kell átgondolni és megreformálni. (De ez most messzire vezetne…)

Belekezdtünk egy online tréning és egy webportál felépítésébe, amely kifejezetten erre a témára fókuszál, és jónéhány cikken keresztül körbejárjuk ezt a témát a következő hónapokban itt az APCSEL29 blogon is. Kérlek legyetek aktívak, szóljatok hozzá – kezdjünk el eszméket cserélni erről a témáról, hogy egymás hite által növekedhessünk!

Tovább olvasom

Mit várnak a fiatal felnőttek a gyülekezettől?

LifeWay Research készített egy felmérést a 18-34 éves fiatal felnőttek között tavaly. Íme, a lényeg.

A gyülekezetbe járók 73%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a azt mondta, hogy az életükben alapvetően meghatározóak azok a csoportok, ahol a kortásaikkal közösségben lehetnek.

A gyülekezetbe járók 71%-a olyan házicsoport vagy kis közösség tagja szeretne leginkább lenni, ahol nagyon gyakorlatiasan, együtt beszélgethetnek az életükről, és közösen kereshetik illetve alkalmazhatják a Biblia igazságait.

A gyülekezetbe járók 68%-a, a gyülekezetbe nem járók 45%-a kifejezetten olyan kiscsoportokat keres, amelyekben hozzájuk hasonló, és hasonló életkörülmények között élő, hasonló tapasztalatokat szerzett, kortárs emberekkel építhetnek kifejezetten személyes kapcsolatokat

A gyülekezetbe járók 66%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a számára a mások szükségeinek betöltése, tehát egyfajta szociális érzékenység és segítségnyújtás kihagyhatatlan eleme a közösségi életnek.

YoungAdults

Oké, akkor gondolkodjunk! A fiatal felnőttek négy legfontosabb elvárása a gyülekezettel szemben (is):

1. VALÓS KAPCSOLATOK
Ennek a generációnak a legnagyobb szüksége a valós, tartalmas emberi kapcsolatok iránt van. És az egyháznak kellene a legjobb, legmélyebb, legőszintébb, legszeretőbb barátságok forrásává válnia.

2. BIBLIAI ÉRETTSÉG
Vágynak a bibliai igazságok felfedezésére és alkalmazására – de elegük van abból, hogy dedósként kezelik őket, akiknek akár 30 évesen is kiskanállal rágják szájba a lelki eledelt. Készek megküzdeni az igazságok felfedezéséért, benne akarnak lenni a folyamatban, már nem a jóllakás a cél, hanem meg akarnak tanulni főzni! Olyan helyet keresnek, ahol ezt megadják nekik – és nem tartják őket lelki kiskorúságban, kiszolgálva őket, mint „hozzá nem értőket”.

3. TÁRSADALMI/SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG
A mai fiatal felnőttek olyan gyülekezetekhez és közösségekhez vonzódnak,akik nem csak „szónokolnak”, hanem részt is vesznek a megoldásokban. Társadalmilag és szociálisan érzékenyek, tudatosak, aktívak és kezdeményezők. Olyan közösségeket keresnek, amelyeknek jól felismerhető küldetésük van, és amelyek benne élnek a korukban, kultúrájukban és emberi közösségükben. És a lényeg: valóságosan munkálkodnak, dolgoznak is, aminek látható, mérhető eredményei és gyümölcsei is vannak.

4. EREDETISÉG
Olyan közösséget keresnek, amelynek van „egyénisége”, stílusa, arculata – amely felismerhető, markáns, egyedi. És amely a szó eredeti értelmében is „eredeti” – vagyis amelynek van ereje, hatása, „következménye”, a saját életükre nézve is, és a társadalomra, kultúrára is, amelyben élnek.

Jogos elvárások?
Feltétlenül!

Ilyenek a gyülekezeteink?
????

Tovább olvasom

A férfiak agyához szóló tanítás

Ez a cikk a Pásztorbot Magazinban jelent meg – csak előfizetők olvashatják. Azonban szeretném most közzétenni, gondolkodás- és ha szükséges, vitaindító felvetésként.

David Murrow írt egy fantasztikus könyvet, amely reményeim és tudomásom szerint hamarosan megjelenik magyar nyelven is – a címe: Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? – David missziójának a fókusza a férfias gyülekezet. Amikor megjelenik a könyv, csapjatok le rá! Nőként is nagyon fontos és hasznos! (Nemkülönben a könyv második része, ami arról szól, hogyan segíthetnek a hölgyek abban, hogy a férjük, kedvesük végre megszeresse a gyülekezet közösségét!)

Ez a cikk David blogján jelent meg: http://churchformen.blogspot.com

30men

1863 november 19-én két ember beszéde volt betervezve a Pennsylvania déli részén található Soldiers National Cemetery (Országos Katonai Temető) felavatásán. Az első Edward Everett volt, aki korának legnagyszerűbb szónokának tartottak. Ez a kiváló úriember egy felszentelt lelkész volt, aki korábban a Harvard Egyetem elnökeként és az Egyesült Államok államtitkáraként is teljesített szolgálatot. Massachusetts megválasztott kormányzója és az USA szenátora volt.

Everett, a kor szokásához hűen, egy pompás beszéddel készült, amelyben arról az ötvenegyezer férfiról zengett dicshimnuszokat, akik meghaltak, megsebesültek vagy eltűntek azután a csata után, amit ezért a földterületért vívtak. Két órán át elbűvölten hallgatta a tömeg. Tapsvihar közepette jött le az emelvényről.

Amint a hangzavar elcsendesedett, egy magas, vékony férfi lépett a pódiumra. Végignézett az egybegyűlteken, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett. „Százhét esztendővel ezelőtt atyáink létrehoztak egy új nemzetet ezen a kontinensen, ami Szabadságban született, és annak a gondolatnak szentelték oda, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Kevesebb mint két perc alatt befejezte a beszédét. És a világ megváltozott – mindörökre. A Gettysburgi Beszéd, amit igen széles körben tartanak az amerikai történelem legnagyobb beszédének, két percen belül lepergett.

Az én kérdésem, azokhoz, akik prédikálnak és tanítanak az egyházban, a következő: Prédikálni és tanítani akartok? Vagy pedig meg akarjátok változtatni a világot? Ha az utóbbit, akkor kövessétek Jézus Krisztus és Abraham Lincoln példáját.

Csak röviden!

Mint a régi szónokok, a modern keresztények végigtanítják az előírt időt. A vasárnapi iskola negyvenöt perces? Akkor addig fog tartani a tanítás. A prédikációs szakasz harminc perc? Akkor annyi ideig fogok prédikálni.

Lelkipásztor! Mi történne akkor, ha két percet prédikálnál, és utána engednéd, hogy a Lélek munkálkodjon? Tanító! Mi lenne, ha harmincnyolc másodpercig tanítanál, aztán hagynád, hogy az emberek gondolkozzanak rajta.

Ha bármikor szóba hozom ezeket az ötleteket, az emberek le vannak döbbenve. Azt gondolják, hogy holdkóros vagyok. Kétperces tanítás? Tízperces prédikáció? Az emberek így sem értenek a Bibliához! Hogyan éheztetnénk őket egy kétperces üzenettel?

Márpedig Jézus ezt tette. Bebizonyítom: Egyszer egy hosszú repülőút közepén voltam. Nálam volt a Bibliám és volt egy kis fölösleges időm is. Éppen nálam volt egy lista, ami Jézus példázatait tartalmazta. Úgyhogy mindegyiket lemértem egy stopperrel. Aztán kiszámoltam az átlagot. Na gyerünk, tippeljetek, szerintetek mennyi időbe tart elprédikálni egy átlagos példázatot Jézustól?

Harmincnyolc másodperc.

Azokat a tanításokat, amik megváltoztatták a történelmet, kényelmesen el lehet prédikálni egy percen belül. A jelentéktelen részletekért rajongóknak mondom: a leghosszabb példázatot két perc húsz másodperc alatt olvastam el (Lukács 15:11-32). A legrövidebbet öt másodperc alatt (Máté 13:33).

Azon a napon, 10.000 méter magasságban, Isten megmutatott nekem egy egyszerű igazságot: nem a prédikációd hosszúsága, hanem a hatása változtatja meg az emberek szívét.

Persze van helye a mély Bibliatanulmányozásnak és tanításnak is. Csak nem a vasárnap délelőtt a prédikációban. Mindannyian tudjuk, a prédikációk tisztára pocsék munkát végeznek a szentek felkészítése terén. Thom és Joani Schultz gyülekezetbe járó emberek között végzett közvélemény-kutatást, és a következőket állapították meg:

* Csak a 12 százalékuk mondja, hogy általában emlékezni szokott az üzenetre.

* 87% az mondja, hogy a gondolataik elkalandoznak a prédikációk alatt.

* 35% azt mondja, hogy túl hosszúak a prédikációk

* A nők 11%-a és a férfiak 5%-a a prédikációkat tartja az Istenismeretük elsődleges forrásának.

Miért olyan nehéz emlékezni egy tipikus prédikációra? A Kaliforniai Egyetem egyik tanulmánya szerint, amit a hallgatók egy beszédből kivesznek, annak csak 7%-a származik az elhangzott szavakból. Az, hogy milyennek hallatszik a szónok, az üzenet 38%-át közvetíti, és amit lát a hallgató, az kommunikálja a maradék 55%-ot. (Azt gyanítom, hogy a férfiaknál ez az utolsó százalékarány még magasabb.)

Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? Valamelyik vasárnap este vedd a kezedbe a gyülekezeti telefonos listát, és hívd fel öt barátodat! Kérdezd meg tőlük, miről szólt a prédikáció! Majd kérdezd meg, miről szólt a gyerekszolgálat! Szerinted melyikre fog könnyebben emlékezni? Melyik az, amelyik rövid, egy témára koncentrál, és tárgyi tanítást is tartalmaz?

Emberek! Nem babra megy a játék! Jézus azt parancsolta, hogy tegyük az embereket tanítvánnyá, merítsük be őket, és tanítsunk meg nekik mindent, amit Ő parancsolt. De mi visszafelé csináljuk: leadunk egy rakás tanítást, van valamennyi bemerítés is, de nagyon kevés igazi tanítványt produkálunk.

Mi a hiba? Hogyan lehet ezt helyrehozni?

A tanulmányok kimutatták, hogy egy hosszú monológ a kommunikáció legkevésbé hatékony módja. Mi a leghatékonyabb? A személyes élmény.

Amikor férfiakat tanítasz, néhány percenként mindig meg kell szakítanod a monológodat. Hétköznapi tárgyakat kell használnod, és erőteljes, emlékezetes illusztrációkat, hogy a férfiak el se tudják felejteni.

Amikor csak tudod, tedd lehetővé a tanítványoknak, hogy személyesen átélhessék a tanultakat.

Miért nem szokott több prédikátor és tanító vizuális elemeket és tárgyakat beépíteni a tanításba?

* A lelkipásztorok nincsenek megtanítva arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. A szemináriumokon alig szokott szó lenni a vizuális kommunikációs technikákról. ez azért van, mert a szemináriumok professzorai könyvmolyok. Azzal nincs gondjuk, hogy fejben tartsák az információkat az olvasmányaikból és az előadásokból. És ezt az akadémiai ihletésű tanítási modellt adják tovább tanítványaiknak.

* Az emberek sem igénylik. John Hull ezt írja: „Nem érdekli a hallgatókat, hogy nem tudják visszamondani a prédikáció fő mondanivalóját sem már öt perc után sem. Csak az a nyugtató érzés a fontos, hogy ismerősek a dolgok és tartoznak valahová – ez az érzés, ami átjárta őket a beszéd hallgatása közben.”

* A vizuális eszközök és tárgyak használatának az ötlete nincs széles körben elterjedve. A legtöbb keresztény tanítói kézikönyv nem tartalmaz gyakorlati elemeket vagy vizuális anyagot.

* Egyszerűen könnyebb felállni és beszélni. Azt gondolják, hogy nehéz vizuális anyagot használni a tanításhoz, de a hallgatóságnak annyira tetszeni fog, hogy meg fogja érni a fáradozás.

Azt mondják, hogy a jó prédikáció olyan, mint a jó szoknya: ahhoz elég hosszú, hogy a lényeget lefedje, de elég rövid ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.

Jézus tanítása a férfiak agyához szólt, és mindenki csodálkozott a tanításán. Amikor a következő tanításodra készülsz, ne felejtsd: legyen tömör, vizuális és interaktív. Kövesd az Ő példáját, és vonzani fogod a férfiakat – és a nőket – Őhozzá.

A vasárnapi iskola csődje (?)

book2

Egy újabb könyv:

Already Gone: Why your kids will quit church and what you can do to stop it.

A címe valami ilyesmi: Már elmentek: avagy miért tűnnek el a gyerekeid a gyülekezetből, és mit tehetsz ez ellen?

A könyv egy felmérésre épít. Több mint ezer huszonévest interjúvoltak meg, aminek az eredményét össze lehet foglalni nagyon röviden.

A mai 20-29 évesek…

– 95%-a általános iskola alsó tagozatában még látogatott egy gyülekezetet

– mire felsősök lettek, 40%-uk elkezdett kételkedni a Bibliában és az evangélium igazságában

–  55%-uk elhagyta az egyházat (illetve a gyülekezetét) középiskolás korában, és az összes megkérdezett fiatal 43,7%-a ekkor fordult szembe először a Bibliávalilletve a keresztény hittel

–  A maradék 11%-a az egyetemi időszak alatt hagyta ott az egyházat.

Az egykori vasárnapi iskolások 61%-a huszonévesként…

– már nem hiszi, hogy a Bibliában leírt történetek igazak

– szkeptikus a Bibliával szemben, mert azt szerinte emberek írták

–  elfogadná az abortusz legalizálását

– elfogadná a melegházasságot

– hisz az evolúcióban

– hiszi, hogy a jó embereknek nem szükséges gyülekezetbe járniuk.

Ez alapvetően amerikai felmérés, és lehet, hogy a százalékok nálunk kicsit eltérőek lennének, de kötve hiszem, hogy ez az eltérés jelentős lenne!

Vagyis a gyülekezetek vasárnapi iskolai oktatása nem állja ki az idő próbáját!

Mi lehet ennek az oka?

Az átlagos gyermek egy héten az idejének 30%-ában alszik, 20%-ában iskolában ül és aktívan tanul, idejének alig 1%-át tölti a gyülekezetben – a többit a tévé, a számítógép, a játék és a kortársak, barátok kötik le és töltik ki. És határozzák meg.

Vagyis 1%-nyi idő jut arra, hogy krisztusi hatással legyünk rájuk, és 99%-ban a világ, a média, a barátok fogják őt meghatározni. (Persze a keresztény család, a zártabb keresztény neveltetés és baráti kör kis mértékben módosítja ezt az arányt, de még ezt is csak kismértékben!)

Huhh, van megoldás? Nálunk más a helyzet?

Mit szólsz ehhez? Egyetértesz? Tiltakozol? Van javaslatod? Szólj hozzá!

9 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Tovább olvasom

Túlzó elvárások…?

A gyülekezet egy elvárásokkal teli hely. Ezt mindenki megérzi, aki átlépi a küszöbét.

Van egy tendencia, elsősorban az evangéliumi, illetve missziós szempontból aktívabb gyülekezetekben. Méghozzá az egyre nagyobb nyomás, ami a lelkész és a vezetőség részéről a gyülekezeti tagok felé van. Nézzük csak…

  1. Vegyél részt a gyülekezeti alkalmakon (a vasárnapi istentiszteletről a távolmaradás bűn, a részvétel magától értetődő, vagy néhol érdemszerző jó cselekedet)
  2. Legyél önkéntes szolgáló valamelyik gyülekezeti szolgáló csoportban
  3. Vegyél részt a bibliatanulmányozásban
  4. Ha valamiben vezető vagy, akkor rendszeres időközönként ott kell lenned a vezetőségi megbeszéléseken
  5. Vannak rendhagyó események, evangélizáció, házasságkötés, hitmélyítő – természetesen ott a helyed, sőt, elvárt, hogy hozz kívülállókat, miközben szolgálsz „belül” is a szervezésben és kiszolgálásban
  6. Ilyen alkalmakra készíts vagy vásárolj sütit, kalácsot, üdítőt, ezt-azt-amazt
  7. Mint nagyszerű férj/feleség, külön áldozz időt a házastársadra, amikor imádkozol vele, bibliát tanulmányozol, stb.
  8. Gyülekezeti ima- és közbenjáró alkalmak: ezek az igazi hívő szellemi szintjének igazi fokmérői: aki részt vesz rajtuk, az már tényleg érett harcosa Istennek
  9. Házicsoport: kezdőktől elvárt, hogy tartozzanak egybe, haladóknak már az otthonukat is fel kell ajánlani
  10. Olvasni kell a Bibliát, minden nap, legalább x percet (egyéni, gyülekezeti és felekezeti elvárások szerint)
  11. Legyél jó missziós ügynöke Istennek, és vegyél részt minden társadalmi, közösségi eseményen, ahol lehetőleg mondd el az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben
  12. Tized (+++)
  13. Ha valamilyen rendezvény van, akkor jönni kell szórólapozni, hívogatni, azon kívül, hogy természetesen a rokonságban, munkahelyen, szomszédságban mindenkinek illik szólni
  14. Rendesen fel kell öltözködni (na jó, ez nem mindenhol van, csak a 30 évnél idősebb gyülekezetekben, de akkor is…)
  15. Énekelni kell az istentiszteleten, az énekkarban, a dicsőítésben, az ifin, az utcán, a temetéseken… egyszóval bárhol bármikor
  16. Ha egy testvér felhív, hogy segítséget szeretne kérni, illik azonnal és mindenben rendelkezésre állni
  17. Bizonyságtétel – egyes helyeken erre felszólítanak, vagy a programszervezők beszerveznek. Na erre aztán fel is kell készülni!
  18. Készen kell állni a hangos imádságra, mert bármikor szólíthat az Úr a lelkész
  19. Ha a gyülekezet építkezik, erkölcsi kötelesség a betonozás és a falazás, a hölgyek részéről pedig az ebédfőzés és a takarítás

Soroljam még…? Olvasni is fárasztó… És most nem arról van szó, hogy ezek rossz dolgok, hogy cinikus lennék. És persze tudom, hogy lesznek olyanok is, akik semmi kivetnivalót nem látnak mindebben, mert van idejük, kedvük, lelkesedésük mindehhez, és még többet is vállalnának. De talán többen lennének, akik legszívesebben belekiáltanának egy-egy istentisztelet csöndjébe, hogy elég volt, szünetet kérek!!! Mert nem bírom!

15 év szolgálat, gyülekezeti élet után rá kellett eszmélnem, hogy ezek az elvárások túlzóak. Nem maguk a dolgok, hanem az, hogy kötelességszerűen ránk telepednek, és bűntudatot okoznak, ha nem tudunk megfelelni mindig minden pontban. Lehet, hogy egy lelkésznek nem sok ez, aki nem kel minden nap 6-kor, és nem dolgozik fizikai munkát napi 8-10 órában, nem utazik minden nap a munkahelye és az otthona között 1-2-3 órát. De az átlagembernek ma jó ha van naponta 1-2, hetente összesen 10 olyan órája, amivel rendelkezhet. És akkor még nem beszéltünk a családról, az otthoni munkákról… Nem egy gyülekezetbe nem járó ismerősömtől hallottam, hogy túlzóak ezek az elvárások. Sőt, rémisztőek, elrémisztőek. Mert elvárások – általában sokszor megismételt, sokszor bűntudatkeltően moralizált elvárásai a gyülekezet vezetőinek a többiek felé. Arról nem beszélve, hogy sok lelkészt ismerek, aki bizony nem vett részt az építkezésben, aki még nem takarította ki sosem a gyülekezeti mellékhelységeket… Persze tudom azt is, hogy olyan lelkészek is vannak, akiknek a listája, amit a gyülekezetük vár el tőlük, háromszor hosszabb az én listámnál. Ilyen is van, sok.

Tudom, hogy provokatív a post. Annak szántam. Hogy gondolkozzunk, beszélgessünk az elvárásokról. Mert én sokszor éreztem úgy, főleg utólag, hogy elfelejtettem élni a nagy kereszténységemben. Csak “szolgáltam és szolgáltam”, és ráment a házasságom (na jó, ez nem csak emiatt), a pihenésem, a szabadságom, az örömöm, mert mindig meg akartam felelni, mert mindenhol ott akartam lenni, mert eredményeket akartam elérni „Isten dicsőségére”.

És komolyan, azt sajnálom a legjobban, hogy az ilyen „ha tényleg szereted Istent, akkor ezek magától értetődőek az életedben, testvér” típusú elvárás-listák, amik sok gyülekezetre sajnos jellemzőek, a kívülállókat elriasztják, a belül lévőket pedig kiégetik. Már aki komolyan akarja venni egyáltalán.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt – de muszáj lenne!

És még valami: a túlzott elvárások nem motiválóak, inkább visszafojtanak. A gyülekezeteknek azt hiszem nem egy feladatlistát kellene a megtérők kezébe nyújtani, a kereszténységünket nem a “tevékenységeink” alapján kellene definiálnunk, hanem egyszerűen helyet, időt, közeget kellene teremtenünk arra, hogy Istent megtaláljuk és neki örömmel, önként éljünk.

11 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

A piac három alappillére

Hogyan működik egy jó üzlet? Az olyan, amelyik nem csak a gyors meggazdagodásra törekszik, hanem hosszú távon értéket is akar teremteni.

Három pillére van minden értelmes munkának:

1. Fejlesztés – amikor értéket teremtek

2. Paicra vezetés – amikor ezt az értéket eladom

3. Ügyfélszolgálat – amikor a vevőimmel foglalkozok

Emögött a három sor mögött hihetetlenül nagy tudás- és tennivalóadag rejlik. De aki talpon akar maradni, különösen válságos időben, annak ezt a három pillért folyamatosan építeni, pörgetnie, újítania kell. Különben lemarad, elmarad,  a konkurencia elmossa és eltűnik a piac kérlelhetetlen süllyesztőjében.

Na ennyit a nagy filozofálgatásból. Lássuk, mire jó ez a gondolat-buborék.

Van egy “termékünk”: az evangélium.A legjobb termék a világon, mert

a.) az ember legnagyobb lelki szükségeit tölti be

b.) van rá 100%-os és kétezer éves és jópár tíz/százmillió fős garancia

c.) teljesen ingyenes

Van egy piacunk – méghozzá egy meglehetősen nagy célpiac!

Vannak munkatársaink, “eladóink”: ezek a keresztény emberek.

És most jön a lényeg!

Mert az az igazság, hogy nem a “termékünkkel” van a baj (merthogy baj van, döglik a kereszténység, legalábbis a nyugati “keresztény” világban, azt csak az nem imseri be, aki túlnaív vagy túl demagóg!) – szóval nem a “termékkel” van a gond, az evangélium soha nem fog elsüllyedni semmiféle süllyesztőben – de a gyülekezetek igen! Talán felekezetek is, de ez most nem számít. Szóval a helyzet az, hogy felmérések alapján Európában és Amerikában egyaránt több gyülekezet szűnik meg évente, mint ahány indul. Egyre nagyobb arányú az elkresztényesedés, és van egy olyan fogalom, amit érdemes megtanulnunk, mert egyre többet hallani, és még többet fogjuk a közeljövőben: ez a POSZTKERESZTÉNYSÉG – a kereszténység utáni kor a nyugati világban.

De mindig elkalandozok.

Szóval az igazi probléma a gyülekezetekkel van, akikre Isten rábízta a “terméket” és a “szolgáltatást”. Úgyhogy azt hiszem, meg kell tanulnunk ezt a három egyszerű lépést, hogy talpon maradjunk:

1. Fejlesztés – nem az evangéliumot kell fejlesztenünk, az jó úgy, ahogy van! Hanem azt, ahogyan képviseljük, kommunikáljuk, bemutatjuk. Az épületeinket, kívülről-belülről, a technikai eszköztárunkat, a retorikánkat, a kommunikációs csatornáinkat, a missziós eszközeinket és módszereinket. És mindezekhez tanulás, fejlődés, nem csak teológiai téren, hanem a kultúránk terén is! Úgy látom, a kereszténység általában jelentősen le van maradva a saját korától és kultúrájától! És ez nem azt jelenti, hogy mi másról is beszélünk, más az üzenetünk tartalma – hanem hogy szekuralizált hitünk van,és az a világ, amelyben élünk, lakunk, dolgozunk nem hasonlít arra, amiben az istentiszteleteinket tartjuk! Fejlesztés – fejlődés! Egyik kedvenc idézetem: “Ha azt hiszed,hogy megértél, akkor kezdesz el rohadni!”(Bocs, ha nyers /az igazság/!)

2. Piacra vezetés – el kell érnünkaz embereket! Én az elmúlt 15 évben, a gyülekezetek között dolgozva-szolgálva azt tapasztaltam, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy rosszul evangélizálunk, hanem hogy nem evangélizálunk. Várjuk, hogy a megtérők repüljenek be a gyülekezetbe, mint a sültgalambok. A misszió csak néhány lelkes tag szenvedélye egy-egy gyülekezetben – és már régen nem mindenkié. El kell érnünk az embereket az evangéliummal – mert jó a termékünk, és nekik szükségük van rá! Stratégia kell hozzá,marketing, PR, ésszerűeség, tervezés, látás – mert az, hogy hívők vagyunk, nem jelenti azt, hogy már nemkell gondolkodnunk, terveznünk, kiviteleznünk  sem!

3. Ügyfélszolgálat – vagyis az embereink, a tagjaink, a látogatóink nagyon-nagyon tudatos “menedzselése”. Ebben is van mit tanulnunk – bár ezek mind elsősorban szemléletbeli kérdések.

Na hirtelen ennyi – nem akarok több oldalas tanulmány írni a blogba. Várok a véleményeket – kommunikáljunk! Tanuljunk egymástól!

1 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Keresőbarát gyülekezet

Mire jó a Google Analytics?

Ez egy szakmai kérdés, amely legfeljebb azokat érdekel, akik weblapszerkesztéssel, vagy valamilyen online szolgáltatással foglalkoznak. Íme egy rövid lista.

Megmutatja, hogy…

– naponta/hetente/havonta/akármikor mennyi látogatód volt a honlapodon
– mennyi a visszafordulási arány a weboldaladról – azaz a nyitólapot megnézve hányan döntöttek úgy, hogy mégsem kíváncsiak rád
– milyen kulcsszavakra találtak meg a keresőkből
– földrajzi értelemben honnan érkeznek a látogatóid
– melyik külső weboldalakról érkeznek hozzád a látogatók
– mennyi időt töltenek a honlapodon
– hány oldalt néz végig egy látogató
– és melyek ezek az oldalak – vagyis melyek a legnépszerűbb részei a honlapodnak
– milyen hűségesek a látogatóid

Oké, eddig a szakma.

De mi a helyzet a gyülekezettel?

Mi lenne, ha ráeresztenénk a Google Anaytics-et a gyülekezetünkre?!

Akkor valahogy így nézne ki a kérdéssor:

– Hányan járnak a gyülekezetedbe? Hányan a tagok, és hányan a látogatók? Hány új látogatója van a gyülekezetnek hetente vagy havonta?
– Milyen a visszafordulási arányotok – vagyis hányan nem jönnek el másodszor?! Mi rettenti őket vissza?!
– Milyen motivációk hozzák el őket a gyülekezetbe? Mit várnak, mire kíváncsiak, mit keresnek?
– Honnan érkeznek? A közvetlen lakókörnyezetből? Vagy a város vonzáskörzetéből? Gyalog vagy autóval?
– Kiknek az ajánlására, meghívására érkeznek? Vagyis kik hozzák a látogatókat?
– Mennyi időt töltenek a gyülekezetben? A prédikáció után már men(ekül)nek is haza? Vagy szívesen maradnak? Mennyi időt töltenek velünk a látogatóink, a fiataljaink – havonta, hetente?
– Hány programunkat ismerik meg a látogatóink? Csak a vasárnapi istentiszteletekre jönnek? Egyáltalán hány „aloldalunk” van – hányféle kapcsolódási pontunk az emberekhez, a környezetünkhöz, a kultúránkhoz?
– És melyek a legnépszerűbbek? Hova jönnek el a legtöbben, a legkönnyebben, másodszor is? Milyen „alkalmainkon” térnek meg a látogatóink?
– Mennyire hűségesek a gyülekezetbe járó emberek? A hűségük sok mindenen lemérhető, nem csak azon, hogy hányszor lépik át a küszöböt hetente. Mennyit áldoznak az idejükből, tehetségükből, pénzükből? Mennyire számíthatunk rájuk a szolgálatban, a teherhordozásban?

Remélem nem kell magyarázgatni miért fontosak ezek a kérdések. És miért fontosak a rájuk adott válaszok is. Ahogyan egy honlapot nem lehet működtetni, ha az nem keresőbarát, egy gyülekezetet sem!

Ideje tehát feltenni ezeket a kérdéseket – magunknak és a látogatóknak egyaránt!

És még valami: egy nagyszerű cikk a holnapi (2009.05.09) Pásztorbot Magazinban ugyanezzel a témával kapcsolatban!

www.theologion.hu

Tovább olvasom

A tévé szpemel. És a gyülekezet?!

Pár napja olvastam egy bejegyzést az egyik web2-es blogon arról, hogy az író miért nem néz tévét. (Megjegyzem nekem sincs tévém már vagy 15 éve… és ugyanaz a problémám, mint a bloggernek.)

Szóval a helyzet a következő: az információ, amit a tévében nézhetnénk, a neten is elérhető. Sokszor gyorsabban, hamarabb, célorintáltabban. Nem kell végignéznem egy híradót, csak egy futó pillantás egy hírportálra, egy keresőszó a gugliban, két klikk, és nézem a videót. Háttértévézés – erre se kedv, se idő, se kapacitás… Hiába van már száz csatorna, céltalan a kapcsolgatás is. A neten én választok, én keresek, én kérdezek, azt olvasom, nézem, hallgatom, amit és amikor szeretnék. A tévét órákig kell nézni, és rengeteg a SPAM. Az érdektelen információ, műsor, reklám. És várhatom azt, ami érdekel, alkalmazkodnom kell hozzá, és eltűrnöm, ha megszakítják a kedvenc filmemet azzal, amire nem is vagyok kíváncsi, a sok mosópor reklámmal, és ezer másik műsor előzetesével.

spam, spam, spam. Nem tévézek!

De szöget ütött a fejembe valami. A szószékről vajon mennyit szpemeltem? Lehet, hogy nem volt rossz, amit vagy ahogy mondtam, csak épp “háttértévézés” volt, mert rengeteg kérdés, probléma, “keresés” megválaszolatlan maradt, és a “műsor” nem arról szólt, amit az emberek kerestek volna.

A tévé tele van olyan műsorokkal, amik az emberek többségét abszolút nem érdeklik. És nem azért, mert nem érdeklődnek a hírek, a politika, a természet, a tudomány dolgai iránt, mert nem akarnak kikapcsolódni, zenét hallgatni… hanem mert a tévé már “nem az ő világuk”. Az idősebbek még tévéznek. A fiatalok neteznek. És a mostani gyerekek számára már úton van a kettő  kombinációja, az interaktív, online tévézés. De az biztos, hogy az egyirányú kommunikáció ebben a mobil-online-interaktív világban az utolsókat rúgja.

De akkor mit fogunk csinálni a gyülekezeteinkben? Hogyan tovább? Hogyan lesz a gyülekezet, a prédikáció”keresőbarát”, interaktív, szpem-mentes?!

Azt hiszem ez is egy olyan kérdés, amire muszáj olyan választ találnunk, ami nem csak szerintünk, a “teológusaink” szerint jó, hanem ami be is váltja a hozzá fűzött elvárásokat, és végre képes lesz elérni az egyházon kívül élő, de Istent kereső embereket.

5 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!