Tag Archive for: háttér szolgálatok

A leggyakrabban eltékozolt missziós lehetőségeink

Kategória:

Sokszor volt részem abban, amikor egy ismeretlen gyülekezetbe látogattam el, hogy az istentisztelet előtt senki, szó szerint senki nem jött oda hozzám köszönteni. Senki nem kérdezte meg, ki vagyok, nem mondták, hogy milyen jó, hogy eljöttem, senki nem akart beszélgetni velem, nem hogy Jézusról, de még az időjárásról sem. Lement az istentisztelet anélkül, hogy megszólítottak volna, és hiába tébláboltam még egy darabig, kíváncsian várva, valaki észrevesz-e egyáltalán, de a gyülekezet tagjai kedélyesen beszélgettek egymással, mintha én ott se lettem volna.

Megmondom őszintén, mivel tizenöt éven keresztül főképp tanítani, vezetőket képezni jártam szinte minden felekezet számtalan gyülekezetében, ez mindig egyfajta teszt volt számomra. Hiszen hiába mondja egy gyülekezet, hogy „ég a misszióért”, vagy „Isten szeretetével szolgál az emberek elé”, ha még arra sem képesek a tagjai, hogy egy oda látogatót észrevegyenek és megszólítsanak. Pedig minden egyes ember, aki valamilyen okból úgy dönt, hogy átlépi a gyülekezetünk küszöbét, egy két lábon járó missziós potenciál, aki ráadásul még „házhoz is jön” hozzánk – akit a Szentlélek Isten előkészített arra, hogy szolgálhassunk felé. De félek, hogy rengeteg ilyen lehetőséget szalasztottunk el amiatt, mert fontosabb volt az éppen aktuális hátfájásaink, pletykáink megbeszélése, mint egy istenkereső ember Jézus felé segítésének segítése.

A személyes bizonyságtételre tanítani kell a keresztényeket – ez a vezetők felelőssége és feladata. De hadd osszak meg néhány konkrét gyülekezeti szolgálati lehetőséget, ami segíthet a látogatóink „megragadásában”:

1. „Ajtónálló szolgálat”

Ez azt jelenti, hogy vannak olyan testvérek, akiknek az a szolgálatuk, hogy az istentiszteletre érkezőket az előtérben fogadják és köszöntsék. Egy jól működő gyülekezetben ez egy szolgáló csoport, amelynek a tagjai hetenként váltják egymást. Olyan emberek legyenek „ajtónállók”, akiknek a személyisége nyitott és barátságos, és a hétköznapi életben is könnyen barátkoznak. Persze nem kell rögtön „testvéri csókkal” ölelgetni egymást, vagy rögtön az előtérben megtérésre hívni senkit, elég egy pár mondat, hogy a látogató érezze, itt észre veszik és számon tartják őt, örülnek neki, figyelnek rá. Ez már csodákat tehet.

2. Gyülekezeti kávézó

Mielőtt bárki megijedne: elég egy sarok, pár asztallal. Eleinte. Angolszász gyülekezetekben elterjedt, hogy az istentisztelet végén le lehet ülni beszélgetni a szolgálatról, az üzenetről, egy kávé, tea, üdítő mellett. Jól esik egy kis felfrissülés, és ha van egy hangulatos hely, ahol kényelmesen beszélgethetünk, az rögtön otthonossá és befogadóvá teszi a gyülekezetet egy kívülálló szemében is.

3. Közvetlen, interaktív  istentisztelet

Sok cikkben írtam már arról, hogy a mai emberek nincsenek hozzászokva az egyoldalú kommunikációhoz. 2014-es évet írunk, az interaktív mobil kommunikáció korában élünk, ahol mindenbe „beleszólásunk van”. És istentiszteletre sem közönségként akarunk részt venni, hanem közösségként (ez az egy betű óriási különbséget jelent!). Meggyőződésem, hogy a „nép” feje feletti megközelíthetetlen szószékekről szónokló „nagytiszteletű urak” a mai kor emberétől sokkal távolabb vannak, mint azok, akik velük egy szinten, közöttünk és akár velük beszélgetve tolmácsolják Isten üzenetét. És csak egy legutolsó érv a közvetlenségre: Jézus is ezt és így csinálta!

4. „Új vagy itt?” stratégia

Megint „tipikusan amerikai” módszer – de nem mindent kell zsigerből elutasítanunk, amit nem mi találtunk fel, legalább gondoljuk át és próbáljuk ki. Arról van szó, hogy a gyülekezet „szervezetten” odafigyel azokra, akik először jönnek az istentiszteletre, és valamilyen üdvözlő ajándékot adnak, vagy köszöntő „szertartást” találnak ki nekik, akár az istentisztelet keretén belül is. Vannak, ahol külön brosúrát kapnak, ami bemutatja nekik a kereszténység alapjait, a gyülekezetet, és a kifejezetten nekik ajánlott, „belépő” szolgálatokat és programokat. Az amerikai gyülekezeti honlapokon pedig szinte mindig van egy „New here” vagy ‘I am new” menüpont, ugyanezekkel a tartalmakkal. Nagyon hasznosnak tartom és ajánlom.

nametag5. Névkitűző

Nyilván nagyobb gyülekezetek van értelme ilyet használni – bár tudom, hogy ez is nagyon idegenül hangzik, különösen a tradicionális gyülekezetekben. De legalább a szolgáló és presbiter testvérek használhatnák. Néhány érv mellette: 1.) sokszor azoknak se tudjuk a nevét, akikkel évek óta egy gyülekezetbe járunk. Mert és ezért nem beszélgetünk velük. Így legalább meg tudjuk szólítani egymást. 2.) A látogatók rögtön látják, kiknek tehetik fel a kérdéseiket, ha a vezetők legalább hordanak ilyet, vagy az övék meg van jelölve. 3.) Lehet ez kedves felhívás keringőre beszélgetésre. Ne feltétlenül béna és hivatalos kitűzőkre gondolj, meg lehet ezt kreatívan is csinálni. 4.) Ha mindenkinek van ilyen kitűzője, annak van egy lélektani hatása is. Ugyanis egy olyan légkört alakul ki, amiben „meglátjuk” egymást, és már rögtön nem saját magunkkal leszünk elfoglalva, hanem meg tudunk nyílni mások felé. Főleg, ha van erre idő és tér is.

6. Facebook

Ez megint korjelenség. Ha a gyülekezetben megismerkedünk az oda látogatókkal, és lehetőleg egy-két napon belül egy kedves üdvözlettel, megjelöljük őt a facebookon is, az szintén sokat jelenthet a közösségépítésben. Nem kell lerohanni a gyülekezeti promókkal, elég csak megköszönni, hogy vasárnap eljött.

7. A „következő lépés” megtervezése

Az üzletkötők első alapszabálya, amit meg kell tanulniuk, hogy nem érhet véget úgy egy megbeszélés, hogy ne rögzítettük volna, mikor találkozunk legközelebb. Legyen a gyülekezetnek olyan missziós előszobája, egy házicsoport, egy kifejezetten bevezető jellegű tanítás-sorozat, amire meghívhatjuk azokat, akik először látogatnak el a gyülekezetünkbe. Legyen erről egy meghívónk, egy szórólapunk, és ne felejtsük el ezt kedvesen át is adni. Nem „rátraktálni” az ismeretlenekre, hanem úgy meghívni őket, hogy el is akarjanak jönni.

És végezetül…

Újra és újra le kell írnom, hogy mindezek „csak” emberi ötletek és eszközök arra, hogy ami rajtunk múlik a missziómunkában, azt minél jobban tehessük. De ezek nem helyettesítik az elveszettek iránti féltő szeretet valódiságát a szívünkben, az értük való egyéni és közös imádkozást, a Szentlélek vezetésére való figyelést. Mindent kezeljünk a maga helyén – de akkor mindent. És ami viszont a mi felelősségünk, abban ne röstelljünk tanulni, fejlődni, változni – elvégre nem a magunk vagy egymás szórakoztatásáért váltott meg Krisztus a kereszten, hanem azért, hogy munkatársai legyünk az emberek üdvösségre segítésében. És ez azzal kezdődik, hogy megszólítjuk őket.

Vigyázat, idegenek a gyülekezetben!

Kategória:

Nagyszerű dolog, amikor olyan emberek jönnek a gyülekezetbe, akiket azelőtt sosem láttunk. Voltaképpen pont ez a küldetésünk: embereket megnyerni Krisztusnak, olyanokat, akik még nem ismerik Őt. Minden látogatás talán soha vissza nem térő alkalom arra, hogy bemutathassuk az embereknek Krisztust! Gondoljunk bele, mekkora dolog az, hogy valaki eljön a gyülekezetbe! Bizalmat szavazott nekünk ismeretlenként is, az idejét áldozza ránk, esélyt ad nekünk arra, hogy megszólítsuk, hogy hitvallást tegyünk előtte, hogy bebizonyítsuk, megéri visszajönni ide, csatlakozni hozzánk, és rajtunk keresztül Krisztushoz. Esélyt kapunk arra, hogy megmutassuk, van Isten, és ez az Isten szereti őt, terve van az életével.

Óriási dolog ez, sokszor nem is vagyunk a tudatában.

Azonban van pár olyan apróság, amivel elronthatjuk az első látogatást – és akkor lehet, hogy nem lesz második, következő, és elveszítjük ezt a csodálatos lehetőséget. Olyan dolgokról van szó, amelyek apróságok, figyelmességgel, józansággal, szervezéssel kiküszöbölhetők. Lehet, hogy ettől még nem lesz minden szuper, és így se jön vissza másodszor az első látogató – de amit megtehetünk, ami rajtunk múlik, azt érdemes megtenni. Most nem lesz szó a prédikációról és a lelkészről, csak amolyan háttér-jellegű dolgokról.

Szóval ezek az apróságok – segítségképpen:

1. Az első benyomás ereje

Kivel találkozik először? Várja-e, köszönti-e valaki az ajtóban? Segít-e valaki eligazodni a számára ismeretlen helyen? Megmutatja-e neki valaki, hol teheti le a kabátját, merre vannak a mellékhelységek, stb. Lesz-e bárki, aki meleg szavakkal megköszöni azt a bizalmat, amit kifejez a jelenléte a gyülekezetben? Elmondja-e bárki, mire számítson, hol az énekeskönyv, mit miért szoktunk csinálni, stb, stb.

Szóval csak arról van szó, hogy ne hagyjuk egyedül azt, aki épp csak átlépte a küszöbünket. Persze nem kell rányomulnunk, nem kell az ajtóban elmondatni vele a megtérő imádságot (mert akkor tuti nem jön még egyszer). Csak ne érezze magát „kívülállónak” a sok bennfentes gyülekezeti tag között, akik egymással jól eldiskurálgatnak, de az „idegenhez” oda sem mennek.

A legegyszerűbben mi is, a látogatók is abból tudjuk/tudják levenni, mennyit ér az, hogy eljöttek, hogy hányan kérdezik és jegyzik meg a nevét! Gondoljunk csak bele, hány olyan ember fordult meg a gyülekezeteinkben, akiknek a nevét sem tudjuk! Ők azok, akiket az első találkozás után elvesztettünk.

2. Kellemes légkör

Ez is az első benyomáshoz tartozik. Mennyire otthonos a gyülekezet, mennyire tiszta, mennyire barátságos? Vagy rögtön olyan érzése lesz a látogatónak, hogy egy időgép visszarepítette az időben 100-200 évvel, ráadásul esetleg a harmadik világ egy világvégi kis kápolnájába?!

Tudomásul kell vennünk, hogy a a 21. században élünk, az Európai Unióban, és megszoktuk, hogy bárhová – bárhová! – is megyünk, meleg, kényelmes légkör, mai berendezések és bútorok, életszagú, autentikus környezet fogad bennünket. A gyülekezet nem lehet egy lepukkant, maradi, régimódi, múzeum-szerű hely, mert ez nem életszerű és nem életszagú. Ne felejtsük, a látogatónk még csak az előtérben áll, ismerkedik a hellyel, még nem hallgatta a prédikációt, nem ismer bennünket, sem Krisztust – és neki az ilyen „világi dolgok” is számítanak!

3. Szabályok

A kereszténység hihetetlenül erőteljes szubkultúra. Megvannak a saját öltözködési és viselkedési szabályaink, a saját szóhasználatunk,  az illendő témáink, a zenei stílusunk. És a mi látogatónk semmibe nem passzol bele. Ami nem baj – ha nem is akarjuk beleerőltetni!

Sajnos sok keresztény téveszti össze a megtérést a kereszténnyé tétellel. És a szemükben a külsőségek sokkal fontosabbak, mint a szív – hiába állítják az ellenkezőjét. Láttam már olyat, hogy gyülekezeti tagok azonnal beszóltak látogatók öltözetére, imádságára, azonnal kierőszakolták az éneklést, az imádságot… Meg is lett az eredménye.

Szóval vannak szabályok, tradíciók, szokások, elvárások – amikkel mi megtanultunk jól-rosszul együtt élni. De ne akarjuk ráerőltetni azokra, akik először-másodszor jönnek, akik nem a mi tradícióinkra, hanem a Bibliára, Istenre, az evangéliumra kíváncsiak!

4. Gyülekezeti műsor

Sok gyülekezet olyan, mint a színház: az emberek kiöltöznek, megjelennek a kezdésre, leülnek a foglalt helyükre, végighallgatják a műsort, a kijáratnál fizetnek, és húznak is haza. Ők az istentisztelet közönsége. A biblikus gyülekezetnek azonban nem közönsége, hanem közössége van. Ez azt jelenti, hogy az emberek szívesen beszélgetnek, megihatnak egy teát, kávét, van hol leülni egymással szemben is. Magyarországon erre alig egy-két gyülekezetben van lehetőség. Mert kellene hozzá egy mini kávéház, fotelek, székek, asztalok, olyan hely és légkör, ami egy teljesen kívülállónak is ismerős terület lehet.

A gyülekezetbe látogató általában nem a műsorért megy oda, hanem válaszokat akar, közösségbe szeretne tartozni – egyszóval embereket, társakat keres. Ez teljesen másfajta berendezést, légkört, hozzáállást is jelentene, mint ami ma nálunk megszokott. És persze ehhez barátságos gyülekezeti tagok is kellenek, akik szívesen beszélgetnek a látogatókkal, olyan témákról is, amik nem bibliai témájúak, hanem a vendégeiket érdeklik.

5. Adakozás

Bár „nem kötelező”, a legtöbb gyülekezetben mégis van egyfajta nyomás az anyagiakkal kapcsolatban. Vagy elhangzik a „jókedvű adakozót szereti az Úr” jellegű standard záradék, vagy az evangéliumi gyülekezetekben körbeadják a perselyt, ott még kellemetlenebb az egész egy kívülálló számára, és ott marad benne az érzés: ez is csak a pénzről szól.

Amikor gyülekezetet plántáltunk, nem volt az istentiszteleten persely. Soha, sehol, semmikor! Mégis volt miből fenntartani a gyülekezetet! Nem mondom, hogy mindenkinek ezt kell csinálni, de én nagyon óvatos lennék az adakozással kapcsolatban, különösen a kívülállók tekintetében!

6. Béna befejezés – vagy a befejezés teljes hiánya

Sokszor úgy megy el egy látogató a gyülekezetből, hogy senki nem köszönte meg neki, hogy eljött, nem kérdezte meg senki, hogy érezte magát, és ami a legfontosabb, senki nem hívta meg őt a következő alkalomra, esetleg egy kifejezetten érdeklődőknek való bemutató, evangélizációs sorozatra. Sok gyülekezetben nincs is ilyen kapu-alkalom, amit direkt az érdeklődőknek alakítottak ki. Szóval az emberünk elmegy úgy, hogy senki nem gondoskodott arról, hogy vissza is jöjjön. Ez a legnagyobb hiba! Mert neki is jól esne egy megerősítés, hogy „de jó, észrevettétek, hogy itt voltam, és örültetek nekem”. Mindenki szeretné tudni, érezni, hogy számít a jelenléte, és számítanak rá legközelebb is, hogy kifejezzék, szeretnék viszont látni. Minden ember szomjazza a pozitív megerősítéseket. És nekünk is segítene, ha lenne egy telefonszámunk, egy email címünk, amin elérhetjük, meghívhatjuk őt.

Az értékesítőknek azt tanítják, az első találkozásnak egyetlen jó célja van: a második találkozó előkészítése. Ha csak ennyit megtanulnánk, sokkal több ember maradna a gyülekezeteinkben!

VÉGEZETÜL: hadd ismételjem meg, nem ezeken múlik az emberek üdvössége. Ezek csak „apróságok”, amelyeken változtathatunk, hogy elfogadhatóbbá tegyük magunkat, a gyülekezetünket, az üzenetünket azok számára, akiknek ezek a dolgok is fontosak. Nem fogunk belehalni, ha odafigyelünk ilyesmikre is. Talán lesz olyan, akinek számítani fognak ezek a dolgok is.

Remélem segítettem ezzel a cikkel. A hozzászólásokban szabad folytatni a sort, a tanácsokat, elvégre mindannyian ugyanabban a szolgálatban állunk!