látogatók – APCSEL29

Tag Archive for: látogatók

A leggyakrabban eltékozolt missziós lehetőségeink

Sokszor volt részem abban, amikor egy ismeretlen gyülekezetbe látogattam el, hogy az istentisztelet előtt senki, szó szerint senki nem jött oda hozzám köszönteni. Senki nem kérdezte meg, ki vagyok, nem mondták, hogy milyen jó, hogy eljöttem, senki nem akart beszélgetni velem, nem hogy Jézusról, de még az időjárásról sem. Lement az istentisztelet anélkül, hogy megszólítottak volna, és hiába tébláboltam még egy darabig, kíváncsian várva, valaki észrevesz-e egyáltalán, de a gyülekezet tagjai kedélyesen beszélgettek egymással, mintha én ott se lettem volna.

Megmondom őszintén, mivel tizenöt éven keresztül főképp tanítani, vezetőket képezni jártam szinte minden felekezet számtalan gyülekezetében, ez mindig egyfajta teszt volt számomra. Hiszen hiába mondja egy gyülekezet, hogy „ég a misszióért”, vagy „Isten szeretetével szolgál az emberek elé”, ha még arra sem képesek a tagjai, hogy egy oda látogatót észrevegyenek és megszólítsanak. Pedig minden egyes ember, aki valamilyen okból úgy dönt, hogy átlépi a gyülekezetünk küszöbét, egy két lábon járó missziós potenciál, aki ráadásul még „házhoz is jön” hozzánk – akit a Szentlélek Isten előkészített arra, hogy szolgálhassunk felé. De félek, hogy rengeteg ilyen lehetőséget szalasztottunk el amiatt, mert fontosabb volt az éppen aktuális hátfájásaink, pletykáink megbeszélése, mint egy istenkereső ember Jézus felé segítésének segítése.

A személyes bizonyságtételre tanítani kell a keresztényeket – ez a vezetők felelőssége és feladata. De hadd osszak meg néhány konkrét gyülekezeti szolgálati lehetőséget, ami segíthet a látogatóink „megragadásában”:

1. „Ajtónálló szolgálat”

Ez azt jelenti, hogy vannak olyan testvérek, akiknek az a szolgálatuk, hogy az istentiszteletre érkezőket az előtérben fogadják és köszöntsék. Egy jól működő gyülekezetben ez egy szolgáló csoport, amelynek a tagjai hetenként váltják egymást. Olyan emberek legyenek „ajtónállók”, akiknek a személyisége nyitott és barátságos, és a hétköznapi életben is könnyen barátkoznak. Persze nem kell rögtön „testvéri csókkal” ölelgetni egymást, vagy rögtön az előtérben megtérésre hívni senkit, elég egy pár mondat, hogy a látogató érezze, itt észre veszik és számon tartják őt, örülnek neki, figyelnek rá. Ez már csodákat tehet.

2. Gyülekezeti kávézó

Mielőtt bárki megijedne: elég egy sarok, pár asztallal. Eleinte. Angolszász gyülekezetekben elterjedt, hogy az istentisztelet végén le lehet ülni beszélgetni a szolgálatról, az üzenetről, egy kávé, tea, üdítő mellett. Jól esik egy kis felfrissülés, és ha van egy hangulatos hely, ahol kényelmesen beszélgethetünk, az rögtön otthonossá és befogadóvá teszi a gyülekezetet egy kívülálló szemében is.

3. Közvetlen, interaktív istentisztelet

Sok cikkben írtam már arról, hogy a mai emberek nincsenek hozzászokva az egyoldalú kommunikációhoz. 2014-es évet írunk, az interaktív mobil kommunikáció korában élünk, ahol mindenbe „beleszólásunk van”. És istentiszteletre sem közönségként akarunk részt venni, hanem közösségként (ez az egy betű óriási különbséget jelent!). Meggyőződésem, hogy a „nép” feje feletti megközelíthetetlen szószékekről szónokló „nagytiszteletű urak” a mai kor emberétől sokkal távolabb vannak, mint azok, akik velük egy szinten, közöttünk és akár velük beszélgetve tolmácsolják Isten üzenetét. És csak egy legutolsó érv a közvetlenségre: Jézus is ezt és így csinálta!

4. „Új vagy itt?” stratégia

Megint „tipikusan amerikai” módszer – de nem mindent kell zsigerből elutasítanunk, amit nem mi találtunk fel, legalább gondoljuk át és próbáljuk ki. Arról van szó, hogy a gyülekezet „szervezetten” odafigyel azokra, akik először jönnek az istentiszteletre, és valamilyen üdvözlő ajándékot adnak, vagy köszöntő „szertartást” találnak ki nekik, akár az istentisztelet keretén belül is. Vannak, ahol külön brosúrát kapnak, ami bemutatja nekik a kereszténység alapjait, a gyülekezetet, és a kifejezetten nekik ajánlott, „belépő” szolgálatokat és programokat. Az amerikai gyülekezeti honlapokon pedig szinte mindig van egy „New here” vagy ‘I am new” menüpont, ugyanezekkel a tartalmakkal. Nagyon hasznosnak tartom és ajánlom.

5. Névkitűző

Nyilván nagyobb gyülekezetek van értelme ilyet használni – bár tudom, hogy ez is nagyon idegenül hangzik, különösen a tradicionális gyülekezetekben. De legalább a szolgáló és presbiter testvérek használhatnák. Néhány érv mellette: 1.) sokszor azoknak se tudjuk a nevét, akikkel évek óta egy gyülekezetbe járunk. Mert és ezért nem beszélgetünk velük. Így legalább meg tudjuk szólítani egymást. 2.) A látogatók rögtön látják, kiknek tehetik fel a kérdéseiket, ha a vezetők legalább hordanak ilyet, vagy az övék meg van jelölve. 3.) Lehet ez kedves felhívás ~~keringőre~~ beszélgetésre. Ne feltétlenül béna és hivatalos kitűzőkre gondolj, meg lehet ezt kreatívan is csinálni. 4.) Ha mindenkinek van ilyen kitűzője, annak van egy lélektani hatása is. Ugyanis egy olyan légkört alakul ki, amiben „meglátjuk” egymást, és már rögtön nem saját magunkkal leszünk elfoglalva, hanem meg tudunk nyílni mások felé. Főleg, ha van erre idő és tér is.

6. Facebook

Ez megint korjelenség. Ha a gyülekezetben megismerkedünk az oda látogatókkal, és lehetőleg egy-két napon belül egy kedves üdvözlettel, megjelöljük őt a facebookon is, az szintén sokat jelenthet a közösségépítésben. Nem kell lerohanni a gyülekezeti promókkal, elég csak megköszönni, hogy vasárnap eljött.

7. A „következő lépés” megtervezése

Az üzletkötők első alapszabálya, amit meg kell tanulniuk, hogy nem érhet véget úgy egy megbeszélés, hogy ne rögzítettük volna, mikor találkozunk legközelebb. Legyen a gyülekezetnek olyan missziós előszobája, egy házicsoport, egy kifejezetten bevezető jellegű tanítás-sorozat, amire meghívhatjuk azokat, akik először látogatnak el a gyülekezetünkbe. Legyen erről egy meghívónk, egy szórólapunk, és ne felejtsük el ezt kedvesen át is adni. Nem „rátraktálni” az ismeretlenekre, hanem úgy meghívni őket, hogy el is akarjanak jönni.

És végezetül…

Újra és újra le kell írnom, hogy mindezek „csak” emberi ötletek és eszközök arra, hogy ami rajtunk múlik a missziómunkában, azt minél jobban tehessük. De ezek nem helyettesítik az elveszettek iránti féltő szeretet valódiságát a szívünkben, az értük való egyéni és közös imádkozást, a Szentlélek vezetésére való figyelést. Mindent kezeljünk a maga helyén – de akkor mindent. És ami viszont a mi felelősségünk, abban ne röstelljünk tanulni, fejlődni, változni – elvégre nem a magunk vagy egymás szórakoztatásáért váltott meg Krisztus a kereszten, hanem azért, hogy munkatársai legyünk az emberek üdvösségre segítésében. És ez azzal kezdődik, hogy megszólítjuk őket.

A látogatóbarát istentisztelet

Kategória: gyülekezetépítés

Néhány tanács és ötlet a látogatóbarát istentisztelet és gyülekezeti légkör megteremtésére:

A látogatókat nem feltétlenül motiválja az, hogy mire van szüksége az egyháznak. Nem azért jönnek istentiszteletre, hogy azt hallják, hogy Istennek szüksége van a támogatásodra, nekünk szükségünk van adományokra a gyülekezet ilyen-olyan céljaihoz, vagy hogy keresünk beteglátogatókat vagy énekeseket az énekkarba. Nem mondom, hogy ez senkit nem szólíthat meg – de alapvetően elég önző dolognak tűnik egy kívülálló szemében, ha mi azt „hirdetjük” minden csatornán, hogy az egyháznak, gyülekezetnek, vagy becsomagolva: „Istennek” mire van szüksége azoktól, akik eljönnek. Talán inkább azt kellene végre megkérdeznünk minden istentisztelet végén az emberektől, hogy nekik mire van szükségük tőlünk! Elvégre mi vagyunk értük – nem ők értünk!

A látogatókat nem lehet meghatni általánosságokkal. Márpedig párbeszéd nélkül szinte kizárólag általánosságok vannak. (Csak egy megjegyzés: a bibliai időkben pont az általános igazságok puffogtatásának kiváltására szolgáltak a próféciák, amikor Isten természetfeletti és nagyon is személyes módon beleszólt a konkrét illető, embercsoport vagy nép életébe. Ilyen értelemben nagyon is szükség van arra, hogy az igehirdetéseink ne csupán informatívak, hanem prófétaiak is legyenek.)

Sokszor anélkül „utasítjuk” a látogatókat megtérésre, bűnbánatra, a szívük kitárására, a következő lépések megtételére, a gyülekezethez való csatlakozásra, hogy egyáltalán a nevüket is tudnánk. Mindenféle döntések és elkötelezettségek elé állítjuk őket, elvárjuk, hogy „megnyíljanak” – de mi ezt előtte nem tesszük meg nekik, legfeljebb ha már megtértek. Nem biztos, hogy jó sorrendben közeledünk az emberek felé. Már megint.

A látogatók nem tudják azt, amit minden „rendes” gyülekezeti tag tud. Nem ismerik a „mindenki által ismert” bibliai történeteket. Fogalmuk sincsen, mi hogy működik az egyházon belül. Nem ismerik a kánaáni szlenget, a „Szellem” számukra inkább kísértetet jelent, mint Istent. Nem ismerik a lelkészt, aki épp a lelkükben vájkál – számukra csak egy „vadideg”, aki azt mond, amit akar. Mivel nincs kapcsolat vele, nincs se kötődés, se bizalom, se hitelesség. Nem mondom, hogy Isten enélkül nem képes megszólítani senkit – de azt igen, hogy ha ezen is változtatnánk, talán gyakrabban történne.

Még két apróság ezzel kapcsolatban: ha valamire hivatkozunk, amit a „bennfentesek” értenek, a „kívülállók” viszont nem, az őket zavarni, frusztrálni, idegesíteni fogja. Ne utalgassunk félszavakkal komplett bibliai részekre, inkább mindig mondjuk el, mi is van ott. Amikor túravezető voltam, megtanították, hogy a csapat menetseb3sségét mindig a leglassabb résztvevőhöz kell mérni, nem a leggyorsabbhoz. Különben a lassabbakat elveszítjük.

A másik, hogy a 21. században a művi beszédstílus nagyon idegen! A hitelességhez a természetesség tartozik! Lejárt a kora a patetikus szentbeszédeknek, a szent kiabálásoknak, a gregorián prédikációknak!

A mai emberek nem szoktak hozzá a fél-egy órás egyoldalú és kizárólag hallás utáni passzív kommunikációhoz. Ami a templomi istentiszteleten történik, az a 21. században szinte kizárólag a színházra jellemző – mindenütt másutt van lehetőség kommunikálni, kérdezni, reagálni, visszajelzést adni. Az egycsatornás szóbeli közlés szinte sehol másutt nem tart tovább pár percnél (kivéve az iskolai oktatást, abból is csak a rosszabb fajtát), általában mindenütt van kép, van több csatornás ingerhatás, és megint van visszajelzési-visszacsatolási lehetőség is. Ha ezen nem változtatunk, ne csodálkozzunk, hogy nekünk is csak közönségünk lesz – közösségeink sokkal kisebb számban.

Ha nem tudod megragadni a figyelmüket az első néhány percben, szinte kizárt, hogy később figyelni fognak. Különösen nem a 45. perc után! A tépőzáras kommunikációs tréningen is tanítjuk, hogy alapvetően megváltozott az, ahogyan a mai emberek információt „fogyasztanak”. A régi bevezetés-tárgyalás-befejezés haranggörbe már a múlté, ha nem ragadod meg őket az első néhány percben, akkor „elkapcsolnak”. Ez van. Ez azonban nagyon komoly felkészülést igényel! Sőt, ez általános alapelv, szintén nagyon fontos: a rutinprédikációt egyből kiszúrja minden 40-50 alatti értelmiségi. Ha a lelkész vagy tanító nem készül fel nagyon-nagyon komolyan és alaposan, akkor öt percnél többet nem kap egy gondolkodó látogató figyelméből.

Mindenki a hozzá hasonlókra figyel. A lelkész, aki sosem dolgozott három műszakban, és nem kel hajnali négykor, nem lesz hiteles számukra munkaügyekben. Akinek nincsen gyereke, nem lesz hiteles gyereknevelésben. Akinek a parkolóban komolyabb gépkocsija áll, az nehezen fogja megszólítani a mélyszegénységben élőket. Automatikusan azokra figyelünk, akikhez hasonlónak érezzük magunkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a lelkészek senki mást nem tudnak igazán megszólítani – bár azt megjegyzem, hogy talán nem véletlenül egymás közt érzik a legjobban magukat – tapasztalatból mondom. Sokkal inkább azon lenne érdemes elgondolkodni, hogyan tudnánk minél többféle embert bevonni a bizonyságtételbe, prédikálásba, szolgálatba – hogy minél többféle keresztényhez tudjanak kapcsolódni a sokféle nem keresztények.

Egy konferencia sűrítménye

Kategória: gyülekezetépítés

Szemezgetem a tavaszi Drive Conference-ról megjelent írásokat és anyagokat. Íme néhány „sűrített” gondolat mindabból, amit a keresztény vezetők ott megosztottak egymással:

Az egyháznak nem az a dolga, hogy a nem hívő emberek igényeit elégítse ki – de az igen, hogy a szükségeik betöltésében segítsen nekik.

Nem tudunk mindenkinek személyre szabott istentiszteletet tartani – de arról ne mondjunk le, hogy minden istentisztelet személyes istenélményt jelentsen a résztvevők számára.

Az evangélium üzenete a legtöbb ember számára vonzó. Hogy mégsem jönnek el, vagy nem jönnek vissza az istentiszteleteinkre, az sokkal inkább a gyülekezeti légkörnek, a prédikáció stílusának, a gyülekezeti tagok viselkedésének vagy épp közömbösségének, a zene stílusának vagy minőségének a negatív következménye, megannyi emberi hibának és hiányosságnak az eredménye, szinte soha nem Jézus személyének vagy a Biblia üzenetének! Az üzeneten kár változtatni – a rajtunk múló dolgokon viszont felelőtlenség nem javítani!

A látogatók első benyomásai nagyon fontosak. Az istentisztelet nem a lelkész köszöntő mondataival kezdődik, hanem az autó leparkolásával és a kabátok felakasztásával! Éppen ezért az „ajtónálló szolgálat” legalább annyira fontos, mint az igehirdetés!

Az istentisztelet nem színház, ahová a közönség azért érkezik, hogy megtekintse a lelkipásztor egyszemélyes darabját. Ha az istentiszteleten való részvétel a passzív szemlélésre és hallgatásra van „lebutítva”, ha a gyülekezet tagjai nem lehetnek aktív részesei Isten jelenlétének és szolgálatának, előbb-utóbb megunják a padokban való ücsörgést.

Az Istennel való közösség nem lehet érzelmektől mentes! A Bibliában sosem volt az. Ha az istentiszteleteink nem érintik vagy kavarják fel az érzelmeinket (is!), akkor valamit nem jól csinálunk! A prédikáció nem lehet pusztán információátadás – inspirálnia, motiválnia, elköteleznie, befolyásolnia kell, ez pedig nem működik érzelmek nélkül.

Nem biztos, hogy a nem hívőkkel való kapcsolatot azzal kellene kezdenünk, hogy térjenek meg Krisztushoz! Lehet, hogy a pozitív benyomások, a kötetlen és elvárások nélküli beszélgetések semleges témákról, a közös kikapcsolódás, sportolás vagy hobbi egy későbbi evangélizáció legsikeresebb előszobáivá válhatnak, és hosszú távon többet érünk el így, mintha rájuk rontunk a Bibliánkkal. Megéri türelmesnek lenni az emberekkel.

A Szentlélek munkája nem helyettesíti a felkészülést, a tervezést, a stratégiák és forgatókönyvek készítését, a gyakorlást és a minőséget! Isten velünk akar dolgozni, nem helyettünk – a Szentlélek pedig nem azt pótolja, amit éppen tőlünk vár el!

A legtöbb ember nem azért hagyja el az egyházat, mert nem ért egyet azzal, ami ott elhangzik – hanem mert nem talált olyan embereket, akikhez szívesen kapcsolódna! Csak „testvéreket” talált, barátokat nem. Nem az igazság gyenge a kiüresedő gyülekezetekben, hanem a közösség a megtartó ereje. Ahol az emberek nem vonzzák, nem hallgatják és emiatt nem is értik meg egymást, ahol az erősebb nem támogatja és nem erősíti a gyengébbet, oda nincs miért tartozni.

Célok kellenek, amiket elérhetünk, inspiráló célok, amikért érdemes küzdeni és áldozatokat hozni, konkrét célok, amelyek ellenőrizhetők és mérhetők. Győzelmek kellenek, amiket átélhetünk akkor, amikor a céljainkat elértük. Sok gyülekezetben évek telnek el anélkül, hogy ilyen célokat kapnának az emberek. Sokan ezért tétlenek és passzívak – de ez nem az ő hibájuk!

Kritizálj négyszemközt, dícsérj és bátoríts nyilvánosan! Fordítva csak az csinálja, aki figyelmetlen, érzéketlen vagy szándékosan akarja maga alá nyomni a másikat.

Miért vonzó egy gyülekezet?

Kategória: gyülekezetépítés

Szeretem a statisztikákat – mert a tények és az adatok megkerülhetetlen dolgok. Természetesen a statisztika nem azonos a tényekkel, csak egy adatfeldolgozási módszer, egy bizonyos szűrőn vagy szemüvegen keresztül, s ezért nem is mindig azonos az igazság teljességével, de mindenképpen hasznos, mert jelez prioritásokat, trendeket, tény-szeleteket – és ezeken mindig érdemes elgondolkodnunk.

Mindezt csak azért írom, mert itt az apcsel29-en is voltak és lesznek is felmérések gondolatok és cikkek kiindulási pontjai. Csak emlékeztetőül néhány ilyen régebbi cikk – az újabb olvasók számára:

A mostani adatsort két hete publikálta a Church Relevance, a Gallup és a Life Reaseach felmérései alapján.

Tehát a kérdések:

1. Mit várnak az emberek a gyülekezettől?

23%-uk lelki növekedést és tanácsadást vár
20%-uk valamiféle életcélt keres, szilárd alapot, amire az életét építheti
15% számára ez a hitükből fakadó természetes cselekedet, és igényük van rá
15%-ukat Isten imádása motiválja
13%-uk a gyülekezetben átélhető közösségi élmény miatt indul el
12%-uk az Istenbe és a vallásba vetett valós hit miatt jár gyülekezetbe
12%-ot a megszokás vezet, ők csak tradícióból mennek el (kultúrális / vallásos keresztények)

(Forrás: Gallup)

A TANULSÁG EBBŐL:

Nálunk szerintem a tradicionális-vallásos templomlátogatók vannak a legtöbben. Azonban ez a legkevésbé motiváló célja egy gyülekezethez való tartozásnak. Ami igazán kell az embereknek, amit keresnek és amit várnak egy gyülekezettől, hogy valóságos lelki növekedéshez segítse őket, valós és személyes lelki vezetést és tanácsadást kapjanak.

Te miért jársz gyülekezetbe? Mit vársz ettől – és mit kapsz?

A gyülekezeted mit nyújt a látogatóknak? Jellemző, hogy a gyülekezet tagjai növekednek, lelkileg érettebbek, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

2. Mi fog meg egy kívülállót egy gyülekezetben? Ezek a legfontosabb „összetevők”:

90%-uk számára a lelkész személye és a prédikáció a döntő
88% tartja döntőnek a gyülekezet hitvallását
49%-uk a barátságos és kedves gyülekezeti tagokat
41%-uk egy gyülekezeti tagok személyes bizonyságtételét
38%- uk számára döntő, hogy a családtagjaikkal egy gyülekezetbe járjanak
37%-uk számára döntő az istenélmény és a gyülekezet atmoszférája
25%-ukat a vasárnapi iskola győzi meg
25%-ukat az ifjúsági szolgálat
11%-uk számára érv a gyülekezetválasztásban a dicsőítés
és 7%-uk dönt a gyülekezet megközelíthetősége (helyszíne) alapján

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

A lelkész személye és a prédikáció sokkal fontosabb, mint ahogy azt mi Magyarországon gondoljuk. És amennyire maguk a lelkészek hiszik. Máskülönben minden vasárnap, mind egyes szószékről iszonyúan ütős, mély, tartalmas, átimádkozott, gyakorlatias, aktuális, friss üzenetek hangoznának el. És a lelkészek a gyülekezet legelérhetőbb, legbarátságosabb, legmotiválóbb tagjai lennének.
Lehet, hogy az amerikaiak tudatosabbak, mint mi, de én sok helyen tapasztaltam, hogy a gyülekezet / felekezet hitvallását már nem is igazán ismerik a gyülekezeti tagok. Pedig a közös identitásban nagy megtartó erő van! Ahol erre tudatosan építenek, ahol a gyülekezetben valóban megélt érték a közös hitvallás ismerete meg megtartása, ott lelki növekedés is van!
A harmadik legvonzóbb dolog egy kívülálló számára a gyülekezet tagjainak befogadó, barátságos, kedves légköre. Mi csak az utóbbi időben több gyülekezetet látogattunk meg, ahol szó szerint még csak nem is köszöntek nekünk. Senki szóba nem állt velünk, észre sem vettek. Senki nem örült, hogy új arcokat lát, senki nem hívott meg egy következő alkalomra. Nagy kár – félek, rengeteg kapcsolatot és lehetőséget veszítenek el az ilyen gyülekezetek.

Kérdezd meg a gyülekezeted látógatóit és vendégeit, mi fogta meg őket, mi az, ami miatt szívesen eljönnek legközelebb is! Érdemes az erősségeinkre tudatosan építeni!

3. Mitől lesz egy formálisan vallásos ember aktív és elkötelezett gyülekezeti tag?

62%-uk attól, ha bevonják őket valamilyen gyülekezeti szolgálatba
55%-uk a vasárnapi iskolától (ami minden korosztály számára működik, nem úgy, mint nálunk, ahol ez a csak a gyerekekre korlátozódik)
54%-uk attól, hogy átél egy olyan istenélményt, amelyben elhívást kap
49%-ukat a gyülekezeti közösség motiválja elkötelezettségre és szolgálatra
38%-ukat motiválja a lelkész és/vagy az igehirdetések
14%-uk számára hoz áttörést a dicsőítő szolgálat

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

Nálunk elsősorban a lelkészektől várják a motiválást, illetve a lelkészek is úgy tekintenek saját magukra, hogy ez elsősorban rajtuk múlik. Pedig úgy tűnik, sokkal inkább az egyetemes papság megélése az, ami bevonja az embereket a gyülekezet belső magjába.
A vasárnapi iskola, vagyis az élethosszig tartó aktív tanulás nagyon fontos eszköz az erős elkötelezettség kialakulásában és a szolgálatba állásban. Nálunk sajnos nagyon ritka az olyan gyülekezet, ahol a konformáció, keresztség, bemerítés után tovább folyik a rendszeres és formális kiscsoportos tanítás a gyülekezetben.

Hogyan tudnál Te segíteni a saját gyülekezetedben a formálisan vallásos embereknek, hogy elkötelezett, aktív és lelkes gyülekezeti tagokká váljanak? Ha találsz válaszokat erre a kérdésre – kezdd el megvalósítani!

4. Mi a négy legfontosabb ok, ami miatt a gyülekezetben felnőtt fiatalok nem hagyják el a gyülekezetüket, hanem felnőttként is elkötelezik magukat mellette?

65%-uk azt mondja, a gyülekezet szerves része és eszköze annak, hogy az Istennel való személyes kapcsolatuk növekedjen és erősödjön
58%-uk számára a gyülekezeti élet és közösség meghatározza a mindennapi életüket és döntéseiket, útmutatást, segítséget, erőt kapnak a hétköznapokhoz
50%-uk mondja, hogy a gyülekezet valóságosan hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberekké váljanak, és boldogabban éljenek
42%-uk számára a gyülekezeti élet és szolgálat az életük fontos célját és értékét jelenti

(Forrás: Lifewax Reasearch)

Csak egyetlen kérdés a végére: ez a négy megállapítás igaz a saját életedre?

Vigyázat, idegenek a gyülekezetben!

Kategória: misszió

Nagyszerű dolog, amikor olyan emberek jönnek a gyülekezetbe, akiket azelőtt sosem láttunk. Voltaképpen pont ez a küldetésünk: embereket megnyerni Krisztusnak, olyanokat, akik még nem ismerik Őt. Minden látogatás talán soha vissza nem térő alkalom arra, hogy bemutathassuk az embereknek Krisztust! Gondoljunk bele, mekkora dolog az, hogy valaki eljön a gyülekezetbe! Bizalmat szavazott nekünk ismeretlenként is, az idejét áldozza ránk, esélyt ad nekünk arra, hogy megszólítsuk, hogy hitvallást tegyünk előtte, hogy bebizonyítsuk, megéri visszajönni ide, csatlakozni hozzánk, és rajtunk keresztül Krisztushoz. Esélyt kapunk arra, hogy megmutassuk, van Isten, és ez az Isten szereti őt, terve van az életével.

Óriási dolog ez, sokszor nem is vagyunk a tudatában.

Azonban van pár olyan apróság, amivel elronthatjuk az első látogatást – és akkor lehet, hogy nem lesz második, következő, és elveszítjük ezt a csodálatos lehetőséget. Olyan dolgokról van szó, amelyek apróságok, figyelmességgel, józansággal, szervezéssel kiküszöbölhetők. Lehet, hogy ettől még nem lesz minden szuper, és így se jön vissza másodszor az első látogató – de amit megtehetünk, ami rajtunk múlik, azt érdemes megtenni. Most nem lesz szó a prédikációról és a lelkészről, csak amolyan háttér-jellegű dolgokról.

Szóval ezek az apróságok – segítségképpen:

1. Az első benyomás ereje

Kivel találkozik először? Várja-e, köszönti-e valaki az ajtóban? Segít-e valaki eligazodni a számára ismeretlen helyen? Megmutatja-e neki valaki, hol teheti le a kabátját, merre vannak a mellékhelységek, stb. Lesz-e bárki, aki meleg szavakkal megköszöni azt a bizalmat, amit kifejez a jelenléte a gyülekezetben? Elmondja-e bárki, mire számítson, hol az énekeskönyv, mit miért szoktunk csinálni, stb, stb.

Szóval csak arról van szó, hogy ne hagyjuk egyedül azt, aki épp csak átlépte a küszöbünket. Persze nem kell rányomulnunk, nem kell az ajtóban elmondatni vele a megtérő imádságot (mert akkor tuti nem jön még egyszer). Csak ne érezze magát „kívülállónak” a sok bennfentes gyülekezeti tag között, akik egymással jól eldiskurálgatnak, de az „idegenhez” oda sem mennek.

A legegyszerűbben mi is, a látogatók is abból tudjuk/tudják levenni, mennyit ér az, hogy eljöttek, hogy hányan kérdezik és jegyzik meg a nevét! Gondoljunk csak bele, hány olyan ember fordult meg a gyülekezeteinkben, akiknek a nevét sem tudjuk! Ők azok, akiket az első találkozás után elvesztettünk.

2. Kellemes légkör

Ez is az első benyomáshoz tartozik. Mennyire otthonos a gyülekezet, mennyire tiszta, mennyire barátságos? Vagy rögtön olyan érzése lesz a látogatónak, hogy egy időgép visszarepítette az időben 100-200 évvel, ráadásul esetleg a harmadik világ egy világvégi kis kápolnájába?!

Tudomásul kell vennünk, hogy a a 21. században élünk, az Európai Unióban, és megszoktuk, hogy bárhová – bárhová! – is megyünk, meleg, kényelmes légkör, mai berendezések és bútorok, életszagú, autentikus környezet fogad bennünket. A gyülekezet nem lehet egy lepukkant, maradi, régimódi, múzeum-szerű hely, mert ez nem életszerű és nem életszagú. Ne felejtsük, a látogatónk még csak az előtérben áll, ismerkedik a hellyel, még nem hallgatta a prédikációt, nem ismer bennünket, sem Krisztust – és neki az ilyen „világi dolgok” is számítanak!

3. Szabályok

A kereszténység hihetetlenül erőteljes szubkultúra. Megvannak a saját öltözködési és viselkedési szabályaink, a saját szóhasználatunk, az illendő témáink, a zenei stílusunk. És a mi látogatónk semmibe nem passzol bele. Ami nem baj – ha nem is akarjuk beleerőltetni!

Sajnos sok keresztény téveszti össze a megtérést a kereszténnyé tétellel. És a szemükben a külsőségek sokkal fontosabbak, mint a szív – hiába állítják az ellenkezőjét. Láttam már olyat, hogy gyülekezeti tagok azonnal beszóltak látogatók öltözetére, imádságára, azonnal kierőszakolták az éneklést, az imádságot… Meg is lett az eredménye.

Szóval vannak szabályok, tradíciók, szokások, elvárások – amikkel mi megtanultunk jól-rosszul együtt élni. De ne akarjuk ráerőltetni azokra, akik először-másodszor jönnek, akik nem a mi tradícióinkra, hanem a Bibliára, Istenre, az evangéliumra kíváncsiak!

4. Gyülekezeti műsor

Sok gyülekezet olyan, mint a színház: az emberek kiöltöznek, megjelennek a kezdésre, leülnek a foglalt helyükre, végighallgatják a műsort, a kijáratnál fizetnek, és húznak is haza. Ők az istentisztelet közönsége. A biblikus gyülekezetnek azonban nem közönsége, hanem közössége van. Ez azt jelenti, hogy az emberek szívesen beszélgetnek, megihatnak egy teát, kávét, van hol leülni egymással szemben is. Magyarországon erre alig egy-két gyülekezetben van lehetőség. Mert kellene hozzá egy mini kávéház, fotelek, székek, asztalok, olyan hely és légkör, ami egy teljesen kívülállónak is ismerős terület lehet.

A gyülekezetbe látogató általában nem a műsorért megy oda, hanem válaszokat akar, közösségbe szeretne tartozni – egyszóval embereket, társakat keres. Ez teljesen másfajta berendezést, légkört, hozzáállást is jelentene, mint ami ma nálunk megszokott. És persze ehhez barátságos gyülekezeti tagok is kellenek, akik szívesen beszélgetnek a látogatókkal, olyan témákról is, amik nem bibliai témájúak, hanem a vendégeiket érdeklik.

5. Adakozás

Bár „nem kötelező”, a legtöbb gyülekezetben mégis van egyfajta nyomás az anyagiakkal kapcsolatban. Vagy elhangzik a „jókedvű adakozót szereti az Úr” jellegű standard záradék, vagy az evangéliumi gyülekezetekben körbeadják a perselyt, ott még kellemetlenebb az egész egy kívülálló számára, és ott marad benne az érzés: ez is csak a pénzről szól.

Amikor gyülekezetet plántáltunk, nem volt az istentiszteleten persely. Soha, sehol, semmikor! Mégis volt miből fenntartani a gyülekezetet! Nem mondom, hogy mindenkinek ezt kell csinálni, de én nagyon óvatos lennék az adakozással kapcsolatban, különösen a kívülállók tekintetében!

6. Béna befejezés – vagy a befejezés teljes hiánya

Sokszor úgy megy el egy látogató a gyülekezetből, hogy senki nem köszönte meg neki, hogy eljött, nem kérdezte meg senki, hogy érezte magát, és ami a legfontosabb, senki nem hívta meg őt a következő alkalomra, esetleg egy kifejezetten érdeklődőknek való bemutató, evangélizációs sorozatra. Sok gyülekezetben nincs is ilyen kapu-alkalom, amit direkt az érdeklődőknek alakítottak ki. Szóval az emberünk elmegy úgy, hogy senki nem gondoskodott arról, hogy vissza is jöjjön. Ez a legnagyobb hiba! Mert neki is jól esne egy megerősítés, hogy „de jó, észrevettétek, hogy itt voltam, és örültetek nekem”. Mindenki szeretné tudni, érezni, hogy számít a jelenléte, és számítanak rá legközelebb is, hogy kifejezzék, szeretnék viszont látni. Minden ember szomjazza a pozitív megerősítéseket. És nekünk is segítene, ha lenne egy telefonszámunk, egy email címünk, amin elérhetjük, meghívhatjuk őt.

Az értékesítőknek azt tanítják, az első találkozásnak egyetlen jó célja van: a második találkozó előkészítése. Ha csak ennyit megtanulnánk, sokkal több ember maradna a gyülekezeteinkben!

VÉGEZETÜL: hadd ismételjem meg, nem ezeken múlik az emberek üdvössége. Ezek csak „apróságok”, amelyeken változtathatunk, hogy elfogadhatóbbá tegyük magunkat, a gyülekezetünket, az üzenetünket azok számára, akiknek ezek a dolgok is fontosak. Nem fogunk belehalni, ha odafigyelünk ilyesmikre is. Talán lesz olyan, akinek számítani fognak ezek a dolgok is.

Remélem segítettem ezzel a cikkel. A hozzászólásokban szabad folytatni a sort, a tanácsokat, elvégre mindannyian ugyanabban a szolgálatban állunk!