Tag Archive for: megújulás

Tovább a megújulás felé – 2.rész

Kategória:

Folytassuk a megkezdett sorozatot.

Mi jellemzi tehát azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

A sorozat első része itt olvasható!

5. Az online kapcsolatok megbecsülése. Tervezek egy cikket arról, hogy melyek azok a kulturális és társadalmi folyamatok, amelyek alapvetően meghatározzák a gyülekezet tagjainak életét, és ezáltal a misszióját is – és ezek között egy fontos pont lesz a mára teljesen magától értetődő online életmód. 2013-ban már egyetlen gyülekezet sem képes lépést tartani a környezetével aktív online jelenlét és kommunikáció nélkül. A célra optimalizált honlap, a facebook aktivitás ma már nem opcionális lehetőség, ha meg akarjuk szólítani a 30-40 alatti korosztályt, hanem a gyülekezeti és missziós kommunikáció legalapvetőbb és legdinamikusabb csatornája. És tévhit, hogy az online kapcsolatok nem fontosak – a mai korban egyre tartalmasabbak és egyre jelentőségteljesebbek lesznek. A gyülekezet fejlődéséhez és növekedéséhez szükség van egy olyan szemléletváltásra, amely az online kapcsolatokat és tevékenységet  egyenrangúként kezeli az offline, személyes kapcsolatokkal.

6. Nyitottság a kérdések meghallgatására és a komoly válaszok megtalálására. Sok gyülekezetben semmiféle fórum vagy lehetőség nincsen arra, hogy a látogatók feltehessék a kérdéseiket. Ha mégis felteszik, azt sokan rögtön kötözködésként kezelik, a hitetlenség megnyilvánulásaként, amelyre a megoldás nem a segítőkész válaszadás, hanem a feltétel nélküli megtérés, esetleg az azonnali imádkozás. Hiányoznak azok a fórumok, alkalmak és kapcsolódási pontok, ahol nem vitatkozunk másokkal, nem győzködjük őket, ahol nem minden kérdésre “Jézus” a válasz, vagy az, hogy “ha megtérsz, majd mindent megértesz”. Olyan légkörre lenne szükség a gyülekezeti közösségben és akár az istentiszteleteken, alkalmakon is, amely bátorít mindenkit arra, hogy nyugodtan kérdezzen, hogy merjen kételkedni, egyet nem érteni, anélkül, hogy ezért bárki csúnyán nézne az illetőre. Ne akarjuk megspórolni a komoly kérdésekre várt komoly válaszokat – és nem baj, ha időnként akár azt is be merjük vallani, hogy mi sem tudunk mindent.

7. A “tőled” helyett a “neked” kultúrája. Az egyház hajlamos előbb kérni, csak azután adni. Elvárásokat támasztunk – tehát kérünk, megfelelő gondolkodást, viselkedést, cselekvést, pénzt – és csak azután vagy annak adunk – például jogokat, segítséget, törődést – aki teljesítette a feltételeinket, vagy megfelelt az elvárásainknak és kéréseinknek. Csak két megnyilvánulását emelném ki ennek példaképpen – és elnézést kérek azoktól a felekezetektől vagy gyülekezetektől, ahol ez így működik, a jelenség biblikusságát és létjogosultságát vitatom, nem ítélkezni akarok. Egyrészt az, hogy az egyháztagság feltétele az egyházfenntartói járulék befizetése, másrészt az, hogy adakozásra buzdítunk, tehát a pénzét kérjük olyan embereknek, akik az életüket még nem adták át Krisztusnak, vajon nem ennek a “követelőző” mentalitásnak a megnyilvánulása? Vajon nem lenne missziós szempontból, de talán még emberileg vagy érzelmileg is nemesebb és hatékonyabb előbb adni, feltételek vagy elvárások nélkül, nagylelkűen, semmiféle viszonzást nem várva? Hiszen Jézus is valami ilyesmit csinált.

Megújulni nem lehet ilyen kicsinyesen – vagy talán tényleg a “hitetlenek” pénzétől függ a gyülekezeteink sorsa?! Pozitív üzenetként átfogalmazva mindezt: a nagylelkűség mindig vonzó és felszabadító élmény! Isten nagylelkű, a népének követnie kellene a mintát!

És csak egy személyes példa, lezárva ezt a témát: amikor Miskolcon gyülekezetet alapítottunk, az elején eldöntöttük, hogy nem lesz adakozás az istentiszteleteinken, és csak a gyülekezetünk tagjaitól fogadunk el adományokat. Bevált a dolog – nem lettünk szegényebbek tőle. Sőt!

8. Személyre szabott üzenetek és élmények. Nem általánosíthatunk állandóan. Nem lőhetjük be az üzeneteinket a politikailag korrekt, fiataloknak-időseknek, hívőknek-látogatóknak egyaránt szóló bibliai közhelyek közé.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a vasárnapi istentiszteleten álljunk neki személyeskedni – de azt igen, hogy egy olyan korban és kultúrában, ahol személyre szabott szoftverek, eszközök, szolgáltatások, reklámajánlatok vesznek körül bennünket, a gyülekezetbe látogatók elvárnak legalább annyit, hogy megjegyezzük a nevüket, megismerjük a kérdéseiket, a körülményeiket, az igényeiket és szükségeiket, és azzal a tartalommal, olyan módon szolgáljunk feléjük, amit és ahogy ők várják.

Nos, várom a véleményeket ezekről a gondolatokról.

Tovább a megújulás felé – 1.rész

Kategória:

Visszatérő témánk az egyház, konkrétabban a gyülekezetek, a gyülekezeti élet megújulása annak érdekében, hogy képesek legyünk elérni kortársainkat az egyházi tradícióktól és a beidegződött missziós formáktól mára jelentősen eltávolodott kultúrában. Az APCSEL29 azért indult el, hogy ebben segítse az olvasóit és partnereit.

Jöjjön most néhány újabb szempont az egyház megújulásának útjáról. Gondolkozzunk tovább azon, hogy mi jellemzi azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

1. Bátrak és képesek nemet mondani azoknak a hangoknak, elvárásoknak és elsősorban „régi” gyülekezeti tagoknak, akik változatos okokra hivatkozva, de valahogy mindig kerékkötői, akadályai, hátráltatói, ellenségei a szükséges változásoknak. Az evangélium tartalma az, ami nem változik – az átadás módja, az üzenet csatornája viszont sosem maradhat változatlan! Az egyház mindig akkor „robbant le” amikor ezt a kettőt felcserélte! Ha meg akarjuk szólítani az embereket, akkor folyamatosan követnünk kell a körülöttünk lévő világ változásait, lépést kell tartanunk a korunkkal, különben lemaradunk azoktól az emberektől, akik felé szolgálni akarunk. Sok „régi” hívő, illetve jónéhány teológiai irányzat abban látja az „igazi” hívő élet és az egyház erejét, ha minél jobban elkülönül a „világtól”, a körülötte élő emberektől – de ez tévút! Az ilyen kereszténység a Biblia félreértése és/vagy félremagyarázása, és az eredménye mindig valamiféle felsőbbrendű, elitista, bezárkózó közösség, „szekta”, amely nem Isten eszköze az emberek üdvösségre segítésében, hanem a Sátán eszköze a nem hívő emberek kárhozatban hagyásában (ez a gondolat egyébként Spurgeon-től származik). Egyetlen gyülekezet sem képes a missziói küldetését betölteni, amely eltávolodik a kortársaitól, amely elzárkózik a környezetétől, amely a nem hívő embereket tartja ellenségének, és nem értük, hanem ellenük akar harcolni! Márpedig bennünket nem az alapján fog Urunk megítélni, hogy mennyire tudjuk jól idézni vagy helyesen értelmezni az ő szavait, hanem hogy mennyire töltöttük be azt a küldetést, amit ránk bízott.

2. Kifelé élnek és szolgálnak – nem befelé. Ugyanis kétféle gyülekezet van: az egyik számára a fókusz a bent lévők, az egyház/gyülekezeti tagok szolgálatán, míg a másiknak a fókusza a kívülállók felé végzett missziós munkán van. Tudom, hogy most mindenkinek az az első gondolata, hogy mindkettőre szükség van – és ez természetesen igaz is. Elméletben. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez a fókusz igenis mindent meghatároz! Az egyház/teológia/tradíció-központú gyülekezetnek is van missziója, és a missziós gyülekezetnek is van teológiája vagy struktúrája – de hogy melyik van előbb, melyik határozza meg a másikat – az minden mást is meghatároz!

3. Gyors és dinamikus döntéshozatal. A legtöbb gyülekezetben iszonyú nehéz és lassú folyamat bármit is eldönteni. Sok helyütt ritkán vannak vezetőségi találkozók, a vezetők tulajdonképpen tiszteletbeli méltóságok, nem valós munkát és felelősséget hordozó aktív döntéshozók, nincsenek letisztázott és egyértelmű jogosultsági körök és munkaleírások, és szinte teljes mértékben ismeretlen az egyházban a vezetői coaching vagy a delegálás gyakorlata. Sok esetben olyanok döntenek ügyekben, akik vagy nem érintettek közvetlenül, vagy nem szakértői az adott kérdésnek – akik viszont érintettek vagy szakértők lennének, azokat sok esetben meg sem kérdezzük, mert nincsenek benne a kegyességi alapon választott vezetői körökben. Az egyház úgy tesz, mintha a kegyesség és az ima pótolná a hozzáértést, a felelősségvállalást és a számonkérhetőséget. Ezzel természetesen nem állítom azt, hogy azok nem fontosak – csak azt szeretném hangsúlyozni (sokadszor), hogy a megtérés nem azt jelenti, hogy attól kezdve eldobjuk a józanságunkat, és semmibe vesszük a közösségek vezetésére és működésére vonatkozó legalapvetőbb szabályokat is. A gyülekezet nem ezek miatt különbözik a többi emberi csoportosulástól, hanem a természetfeletti tartalma miatt, amit a Szentlélek végez közöttünk. Ha azonban mind a természetfeletti, mind a józan hozzáértés hiányzik, a gyülekezet fejlődése egészen biztosan megreked.

A gyors döntéshozatal célja az a fajta rugalmasság, amely gyorsan képes reagálni azokra a körülményekre, helyzetekre, kihívásokra, szükségekre, amelyeket azok az emberek generálnak, akik felé a szolgálatát végzi. A lassú reakcióképesség azért veszélyes, mert a gyülekezet emberi tehetetlenkedése miatt kapcsolatokat, lelkeket veszíthetünk el – márpedig ezt a luxust semelyik gyülekezet nem engedheti meg magának!

4. Az emberi kapcsolatok mindent átszövő hálózata. A gyülekezet nem a vasárnap délelőtti istentiszteletében él – hanem a gyülekezeti tagok életének minél szorosabb összekapcsolódásában! Sok gyülekezetnek van csillogó-villogó vasárnapi istentisztelete – de a gyülekezetbe járó emberek nem is ismerik egymást, nem járnak össze, nem találkoznak a hétköznapokban, nem segítik egymást, vagy együtt másokat, nem dolgoznak vagy szolgálnak együtt szervezett vagy spontán formában. Ez is fókusz kérdése. Liturgia- és szertartásközpontú, vagy közösség-központú gyülekezetet akarunk építeni és fenntartani? Az előbbi el fog sorvadni, mert vonzása soha nem az épületnek, nem a szertartásoknak van, hanem az örömteli, személyes és tartalmas emberi kapcsolatoknak és közösségeknek.

(Folytatjuk…)

UPGRADE: Itt a második rész!

Az egyház jövője

Kategória: ,

Az életünk folyamatos változás – ez a változás pedig a bennünket érő külső, és a bennünk zajló belső hatásokra adott válaszainkból áll össze. Keresztényként pedig van még egy szellemi dimenziói, egyfajta “felső” hatás (meg persze alsó is, sajnos).

Sokat gondolkodok azon, milyen gyülekezetekre, milyen egyházra van szüksége a 21. századi embernek, hogyan kellene “jól” változnunk, hogy a kortársaink számára értékes, tartalmas és élvezetes közeggé válhassunk, miközben Istentől sem távolodunk el.

Sok-sok beszélgetés, közösségi és társadalmi élmény és tapasztalat, és az eddigi gyülekezeti-missziós munkám alapján az én kívánatos jövőképem valahogy így nézne ki – most csak címszavakban:

Kevesebb verseny és rivalizálás – több valós együttműködés a felekezetek és a helyi gyülekezetek között;

Kevesebb uniformalizálás – nagyobb változatosság – vagy fogalmazhatnék másképpen: kevesebb emberi törvény – nagyobb lelki-szellemi szabadság, minden téren: a teológiában, a liturgiában, a szervezeti és a közösségi életben egyaránt;

Az egyháztagság hangsúlyozása és tanítása helyett a Krisztus követésének hangsúlyozása és tanítása

Kevesebb “miért” – sokkal több “hogyan”! Vagyis kevesebb prédikáció a problémákról, a kísértésekről, “világról”  és a bűnökről – sokkal több a konkrét válaszokról, a valós megoldásokról, sokkal több gyakorlati útmutatás arról, “hogyan csináljuk” jól és hatékonyan a “kereszténységünket”.

Kevesebb tradíció – több innováció. Kevesebb ragaszkodás a csak hagyományból, szokásból vagy rutinból megtartott és végzett dolgokhoz, és sokkal nagyobb bátorság, hajlandóság és rugalmasság a változások felé.

Kevesebb utcai evangélizáció és evangélizációs kampány – sokkal több emberi, baráti kapcsolat – a gyülekezeten belül és kívül egyaránt.

Kevesebb hierarchia – több egyenlőség – az egymás alá/fölé rendelése helyett az egymás mellérendeltség erejének felfedezése, egyházon belül, a szolgálatban és a vezetésben, valamint morálisan a gyülekezet-világ kontextusban egyaránt.

Kevesebb beszéd – sokkal több cselekedet – a misszió, a diakónia, a szociális segítségnyújtás, a szeretet terén.

Kevesebb, de konkrét és mérhető célkitűzés – a “mindent akarunk és mindent csinálunk, akkor is , ha csak húszan vagyunk” szemlélete helyett. A legalapvetőbb közösség- és munkaszervezési alapelvek alkalmazása a missziómunkában is.

Kevesebb felekezet – több együttműködő és egymást tisztelő gyülekezet. Az egyházi intézményrendszerek helyett gyülekezeti közösségek hálózata.

Kevesebb tiltás – helyette sokkal több útmutatás.

Kevesebb kritika – sokkal több bátorítás, megerősítés, támogatás.

Tudom, lehetne folytatni a felsorolást… akinek van véleménye, szóljon hozzá bátran!

Gordon Ramsay, a gyülekezeti válságkezelés, és egy rövid pályamunka

Kategória:

Nagyon szeretek sütni-főzni, kiélni a kreativitásomat a konyhában. Ez egy kicsit kikapcsolódás is számomra a sok szellemi munka után. Óriási fűszergyűjteményem van, amit használunk is rendszeresen, nyertem már cukrászversenyt is, és az álmaim között szerepel az is, hogy éttermet nyissak, ahol én is beállhatok főzni, kiszolgálni vagy épp mosogatni. Ebből fakadóan Gordon Ramsay nagy kedvencem. Tetszik amit csinál, és ahogyan csinálja. Olvastam a könyveit, láttam majd mindegyik műsorát. Egy igazán karizmatikus egyéniség, a média-buborékkal együtt is, ami körüllengi. Remélem nemsokára megismerhetem személyesen is, mert alakulóban van egy közös projektünk.

Szóval, van egy műsora, amelyben lepukkant éttermeket tesz helyre – A konyhai rémálmok. (Kitchen Nightmares – a magyar címe A konyha ördöge lett). Kemény. Nem udvariaskodik – ugyanakkor valóságos segítséget nyújt a szakadék szélén álló éttermeknek. A recept viszonylag egyszerű: adott egy csőd szélén álló vállalkozás, frusztrált személyzettel, kilátástalan tulajdonosokkal, elégedetlen vendégekkel, üres étteremmel, pocsék ételekkel, motiválatlan séffel. Ramsay megérkezik, és legelőször megkóstolja a menüt, végignéz egy esti műszakot, elbeszélget a tulajdonosokkal, a személyzettel, a vendégekkel, aztán hozzálát a rendrakáshoz. A menetrend nagyjából mindig ugyanaz: szembesíti a vezetőket a cudar valósággal, aztán lomtalanításba kezd, kidobál minden vackot, ami távol tartja a vendégeket, felrázza a felelőtlen, hozzá nem értő tulajdonosokat, kivágja a semmirekellő alkalmazottakat, ugyanakkor az elkötelezett és tehetséges munkatársakat bátorítja, ha kell, gondoskodik a szakmai képzésükről és mentorlásukról is, kívül-belül átalakítja az éttermet, megváltoztatja a menüt, lecseréli a rossz ízű, fantáziátlan, vacak ételeket friss és egyszerű ételsorra, visszacsábítja a vendégeket, és közben nem csak káromkodik (ahogy ez elhíresült vele kapcsolatban), hanem valóságosan segít, áldozatokat hoz, együttérez, bátorít, irányít. Nem csak osztja az észt, hanem együtt dolgozik mások sikeréért, pénzt áldoz a bajban lévő éttermekre, tanít, és ha kell, beáll főzni vagy felszolgálni.

Oké, ez eddig az éttermekről szól. De már régóta gondolkodom azon, hogy vannak gyülekezetek, ahol ugyanezt kellene csinálni. És hogy egyáltalán legyen bármilyen eredménye, lehet, hogy ugyanilyen vehemenciával, hangsúllyal, ha másból nem értenek a gyülekezet vezetői és tagjai. Szembesíteni a benne élőket és szolgálókat a valósággal, a csődközeli helyzettel, a változás elkerülhetetlenségével – és a változásban rejlő lehetőségekkel. Mert nem csak egy étterem mehet csődbe, hanem egy gyülekezet is. De nem csak egy éttermet lehet újjávarázsolni, hanem egy gyülekezetet is. Arról nem beszélve, hogy a tét a mi esetünkben nem egy futó gasztronómiai élmény – hanem az emberek, a szeretteink, a környezetünkben élők üdvössége!

Megtaláltam az egyik műsorát a Youtube-on, szinkronosan. Akit valóban érdekel a változásmenedzsment és a válságkezelés, még ha populáris formában is, de láthat itt egy példát rá. Úgy 40 percet kell rászánni. És miközben belecsöppenünk a vendéglátás talán nem mindenki által ismert bugyraiba, érdemes párhuzamot vonni az étterem és a gyülekezet között. Ez a videó a promója a műsornak – remélem mindenki túl tud látni a műsor hangvételén. A reformáció általában amúgy sem valami finomkodó ájtatosság – amikor Jézus rendet rakott a templomban, nem hiszem, hogy nyájasan és alázatosan odaállt a kufárok elé zavarában a kezét tördelve, hogy “izé, testvérem, ne haragudj, hogy megzavarlak, de kérlek szépen az Úr nevében, ha neked is megfelelő, a portékáddal légy szíves menj arrébb egy kicsit, mert lehet, hogy Isten nem örül annak, hogy itt árulod a portékáidat, öööö, bocs, hogy szóltam… de azért az Úr szeret, és imádkozok érted…”

A film első részének linkje

A második rész linkje

A harmadik rész linkje

És végül a befejezés linkje

Mi az aktualitása ennek az egésznek?!

A jövőhéten megtartunk és rögzítünk egy szervezetfejlesztési tréninget, ami a gyülekezetek változásmenedzseléséről, építéséről, megreformálásáról szól. Nagyon jó anyagot sikerült összeállítani, amit azután elérhetővé is teszünk. Addig is, amíg nem lesz egy ilyen gyülekezeti Gordon Ramsay szolgálatunk, hogy a gyülekezeti rémálmokat orvosoljuk, ezt a tréninganyagot fel tudjuk kínálni azoknak, akik szeretnének fejlődni, változni, akik úgy érzik, csődközeli állapotban vannak, és iránymutatást keresnek a gyülekezeti élet, a  missziómunka megreformálásában. Nem mindenkinek lesz szüksége erre, mert vannak jól működő gyülekezetek – hála az Úrnak és a benne élő-szolgáló elkötelezett, felelős, lelkes keresztényeknek. De van, ahol nem mennek jól a dolgok. Tudom, hogy vannak olyan vezetők, gyülekezetek is, akiknek bár szükségük lenne a sürgős és radikális változásokra, sosem fogják ezt beismerni. Vannak, akik nem akarnak változni és változtatni, és vannak, akik megtennék ugyan, álmodoznak róla, de csak ha fájdalommentesen túl lehetne lenni rajta, ha nem kellene érte áldozatokat hozni, harcolni, összetörni majd megújulva talpra küzdeni magunkat. Mindenesetre ha valakinek segítséget jelenthet a tréninganyagunk, akkor azok a jövőhét végétől megrendelhetik. De erről a hétvégén írok még részleteket.

Addig is egy felhívás illetve házi feladat,

hátha valakit érdekel ez a téma annyira, hogy dolgozzon vele egy kicsit.

Írjatok a fenti videó (a Peter’s étterem talpraállításáról szóló teljes anyag) alapján egy 2-3 oldalas “receptet” arra, hogyan lehetne egy csődközeli gyülekezeteket rendbe tenni.

Minden tanulság jó, amit át tudunk ültetni gyülekezeti kontextusba.

Egyrészt így tanulhatunk egymástól – ha lesz, aki küld nekünk “pályamunkát”, közzé tesszük itt az APCSEL29 oldalán.

Másrészt, hogy tétje is legyen a dolognak, felajánlom az új Gyülekezeti szervezetfejlesztés és változásmenedzsment tréning DVD-nket a legjobb öt pályamunka beküldőjének, akik komolyan veszik a feladatot, és olyan anyagot állítanak össze, amelyből mások is tanulhatnak. Az egyetlen szempont, hogy a kiindulási pont legyen a fenti negyven perces videó. Minden ötlet, javaslat, stratégiai terv jó – csak legyen konkrét, gyakorlatias, amivel tudunk is mit kezdeni.

A pályamunkákat az apcsel29@gmail.com emailcímre várjuk, lehetőleg word-ben.

A határidő (a vírustámadás miatti kiesésre való tekintettel meghosszabbítva) május 30.