Bejegyzés

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 3.rész

Tehát miről is volt szó eddig?

Ha megújulást akarsz az ifjúsági munkában, akkor…

1. ADJ NEKIK VALÓSÁGOS, MÉLY, TARTALMAS KÖZÖSSÉGET!

2. VOND BE ŐKET A SZOLGÁLATBA!

3. MUTASD MEG NEKIK A TERMÉSZETFELETTIT!

4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!

5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!

És akkor az utolsó két pont:

6. HITELESNEK KELL LENNED!

Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenned! Sőt! Éppen abból van nagyon elegük a mai fiataloknak (és nem csak a fiataloknak), hogy az egyházban tökéletesnek kell látszani, mert a bűnöst, aki elbukik, akiről kiderül valami, azt kipellengérezik, kiközösítik, meghurcolják. Persze a krisztusi szeretet nevében. És mivel ez nem mutat túl jól, hogy elkerüljék, inkább a szőnyeg alá sepernek mindent. A lényeg a látszat. Csakhogy ezt egy vadidegen is átlátja egy hónap alatt. És az ilyen gyülekezet azonnal elveszíti a hitelességét.

A legtöbb szószékről olyan eszményképet prédikálnak, amit senki nem tud, és igazából nem is akar betartani. Mert a prédikációk már rég embertelenné váltak, bűn-központúak, mert 80%-ban a bűnről szólnak és azt részletezik, és voltaképpen nem tesznek mást, mint moralizálnak: „szapulják” a világot, a világiasságot, a világi embereket – voltaképpen mindenkit és mindent, ami nem a gyülekezet, nem a „kereszténység”.

EZ a hiteltelenség a mai emberek szemében – és sokszor ezért nem kérnek a keresztlénységből. Mert tudják, néha látják is, hogy akik ezeket hirdetik, ugyanolyan gyarló emberek, mint ők. És nem is azzal van a bajuk, hogy ők is elesnek – hanem hogy közben arról beszélnek, hogy a hívő nem bukik el, mert ha mégis, akkor már nem is igazi hívő. És a kereszténység is csak a teljesítményről, az elvárásokról, a feltételeken alapuló elfogadásról és közösségvállalásról szól – csak le van öntve vallásos mázzal.

Mit jelent tehát a hitelesség? Őszinteséget. Elfogadást, Megértést, Jóindulatot és jószándékot. Az ítélkezés abbahagyását. Az ártatlanság vélelmét, ami a magyaroknak olyan nehezen megy, mert a mi mentalitásunkban mindenki eleve bűnös. Azt, hogy ne söpörjük a saját szégyenünket és bűneinket a szőnyeg alá, hanem vállaljuk fel, és harcoljunk ellenük.

És még egy vetülete a hiteltelenségnek: a hozzá nem értés. A témához, amiről prédikálunk, a lelkigondozáshoz, az alkalomszervezéshez, az énekléshez, a technikához, a kommunikációhoz, a gyülekezeti honlapkészítéshez, stb. stb. Ezeket a hitünk nem fogja helyettesíteni – ezeket meg kell tanulnunk, ezeket Isten tőlünk várja! Sajnos nagyon kevés egyházi vezetőn látszik az, hogy akar tanulni és fejlődni. Hogy elismeri, a mai egyre összetettebb, bonyolultabb és változó, tudástőkére épülő világunkban már nagyon-nagyon kevés az, amire a teológián megtanították évekkel-évtizedekkel ezelőtt, és még soha nem volt szüksége annyi segítségre, támogatásra, továbbképzésre, tanulásra, mint ma. Amit egy orvos, egy topmenedzser, egy akadémikus megtesz, hogy egy életen át tanul, és a tehetséges, képzett emberekben nem a konkurenciát látja, hanem a munkatársat – arra a lelkészek és egyházi vezetők nagy része nem képes.

A mai fiatalok figyelmét, érdeklődését, és főleg az elköteleződését iszonyúan nehéz kivívni. A tisztelet ADATIK – azt nem lehet sem megvásárolni, sem kikényszeríteni vagy magától elvárni. Azért bizony meg kell dolgoznunk. Hitelessé kell válnunk!

7. ÉPÍTS CSAPATOT!

A csapat nem ugyanaz, mint a csoport! A régi korok misszionáriusai inkább „magányos farkasok” voltak. Nagy nevek, mint Spurgeon, Moody, Whitefield, Jonathan Edwards… (persze, tudom hogy volt mögöttük imádkozó háttér, de az akkori struktúra inkább személyközpontú volt, mint team-központú. Ezt a 20. százd végi információs robbanás hozta magával…) Megváltozott a világ. A növekvő szolgálatok és gyülekezetek mögött nem egy-egy magányos farkas vagy hithős áll, hanem szolgáló csoportok. Pontosan azok miatt, amikről az előző pontokban szó volt, a csapatmunka működőképesebb és hitelesebb, mint az, hogy egy szál lelkészen múlik minden. Miért? Mert a gyülekezet is egy csapat! Az ifi is egy csapat. Már ha van csapatszelleme, van, ami összetartsa őket, közösséggé formálja őket. Már ha vannak közös céljaik, nagyvonalú álmaik, küldetésük, amit együtt valósítanak meg, mert csak együtt képesek rá! Ha ezek hiányoznak, akkor nincs csapat – csak csoport! Akkor nincs masszív fal, csak téglák egymásra hajigálva.

Csapatba jó tartozni! Minden olyan csapat, amelyben a fentiek megvannak, vonzzák, magába szívják az embereket. Sőt, nem is csak a tagokat, hanem a szurkolókat is. Egy jó csapathoz jó dolog tartozni. És pontosan ez a lényege az evangéliumnak, a gyülekezeti közösségnek is: Istent csak a „csapatban”, a gyülekezet közösségében, koinóniájában lehet megtapasztalni, megérteni, követni vagy szolgálni.

Tehát ha jó ifit akarsz, sok embert elérni – építs nagyszerű csapatot!

Nos, mit gondolsz minderről?!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 2.rész

Gondolataim az ifjúsági misszió változásairól Ed Stetzer „Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvétől elindulva… FOLYTATÁS:

4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!

Azok a gyülekezetek, amelyek hatékonyan el tudják érni a fiatalokat, megtanulták használni, méghozzá nagyszerűen, kreatívan és közben teljesen természetesen használni azt a technológiai közeget, amelyben ma az életünket éljük. Ehhez hozzátartozik a projektor, a vizuál-technika, a profi hangosítás, az internet, a videó. Az ilyen ifik saját klippeket forgatnak, riportokat készítenek az utcán, és felrakják a youtube-ra, blogot írnak az ifialkalmakról, kommentelnek mások blogjain, ott vannak a facebookon, és ifi közben elpostolják, hogy épp miről van szó. Ez van, ez a mai világ! Sajnos az ifimissziót nálunk még mindig sok helyen lelkészek és egyáltalán nem fiatalok vezetik, akik – akár tetszik, akár nem – már nemigen értik a mai tinédzser kultúrát, vagy a huszonévesek, az egyetemisták világát!

Senki nem szeret maradi lenni, főleg nem egy fiatal. Ha egy fiatal nem érzi trendinek, high-technek, modernnek, otthonosnak a saját ifijét – technológia szinten sem (mert persze senki ki ne forgassa a szavaim, nem ettől függ az ifi értéke – csak ez is benne van!) – akkor nem fogja elhívni a barátait. Miért? Mert nem akar égni előttük! Ez igaz akkor is, ha unalmas a tanítás, ha béna a dicsőítés éneklés, stb. stb.

Szóval: itt az ideje felzárkózni ahhoz a világhoz, amiben élünk! Technológiai szinten is! Ha otthon van nagyképernyős tévénk, számítógépünk, videókameránk, akkor az ifiben is legyen! Ez a minimum! Pénzbe kerül?! Persze! A missziómunka MINDIG pénzbe IS kerül!

5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!

Túl sokszor láttam, hogy az ifi elszigetelődik a gyülekezettől. Nincs átjárás a generációk között. A fiatalok ifire eljönnek, de vasárnap a gyülekezetbe már nemigen. Mert az ifi még csak hozzájuk szól, az ő nyelvükön, de a vasárnap az teljesen más. Az ifin Hillsongot énekelünk, a gyülekezetben 400 éves énekeket. Az ifin (jó esetben) lelkesen, a gyülekezetben (általában) nem túl lelkesen. Az ifin (jó esetben) közbe lehet szólni, lehet kérdezni, az istentiszteleten nem. stb. stb.

És ami mindezeken túl van: az ifin (jó esetben) ismerik egymást a fiatalok – de a gyülekezetben, a generációk között nemigen szövődnek kapcsolatok, beszélgetések. Fiatalok nem mennek oda az idősebbekhez beszélgetni, megkérdezni őket, miben segíthetnének vagy hogy adjanak nekik bölcs tanácsokat – és a középkorúak sem kérdezik meg, van-e valamire szükségük, támogatásra, anyagiakra, lehetőségekre, munkahelyre, illetve az idősek sem keresik a fiatalokat, hogy miért imádkozhatnának. Az az igazság – ez tíz évnyi tapasztalatom ifjúsági missziómunkásként, gyülekezeti vezetőként – hogy a magyar gyülekezetekben felekezettől függetlenül óriási szakadék van a generációk között. Rengeteg bizalmatlanság, bizonytalanság, közöny, sajnos helyenként ellenségeskedés is. És amíg ez nem oldódik fel, addig a gyülekezet nem lesz otthona a mai fiataloknak. Legfeljebb az ifi. De az mindig csak időleges, átmeneti, és igazából nem működő megoldás.

Ha azt akarod, hogy a gyülekezet otthona legyen a mai fiataloknak is, főleg ha ifjúsági misszióban gondolkodsz, és a „világi” fiatalokat akarod behívni a gyülekezetedbe, akkor fel kell számolni ezeket a generációs árkokat. És ez még nem elég – ki kell alakítanod a generációk közötti átjárhatóságot! Alkalmakat kell teremtened, ahol összebarátkozhatnak egymással a nem azonos generációkba tartozók – mert enélkül csak klikkel lesznek, de nem lesz közösség. Sem lelki otthon.

BEFEJEZÉS HOLNAP…

Addig is várom a véleményed!

Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 1.rész

Úgy terveztem, egyszerűen írok pár bekezdésnyit Ed Stetzer „Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvéről, aminek a címét így lehetne visszaadni:

Elveszettek és megtaláltak – A világi fiatalok, és az őket elérni akaró egyház

Kilenc pontban mutatja be Ed azt, mi az, amire szükségük van az egyház nélkül élő fiatal felnőtteknek, mit várnának el a gyülekezettől, mit keresnek a keresztények közösségeiben.

Ezt a kilenc pontot sajnos nem tudtam elfogulatlanul összegezni egy-egy mondatban, és így a végeredmény kicsit hosszú is lett. Ezért nem egyszerre, hanem három napon keresztül fogom „leadni” itt az APCSEL29 blogon. És hadd legyen ez a felvezetése is a napokban induló IFJÚSÁGI VEZETŐKÉPZÉS MÁSKÉPP elnevezésű nagyon rendhagyó, nagyon intenzív tréningünknek augusztus végén.

Tehát: mit csinálj, ha el akarod érni a mai fiatalokat?

1. ADJ NEKIK VALÓSÁGOS, MÉLY, TARTALMAS KÖZÖSSÉGET!

Elég volt a felszínes kapcsolatokból, a semmitmondó, üres beszélgetésekből, a nagy hallgatásokból, a protokollból vagy a konformista viselkedésmintákból. A mai fiatalok számára nem vonzó semmi, ami mesterséges, erőltetett vagy kényszerű. Nem vonzó az a közösség, ahol vigyázni kell, mint mondunk, hogyan mondjuk, ahol nem lehet közbeszólni, kérdezni – vagy a kérdésekre nem adnak egyenes, tartalmas, megoldást jelentő válaszokat. Olyan közösséget keresnek, ahol nem kell szerepeket játszaniuk, mert elfogadják őket olyannak, amilyenek, a véleményükkel, az egyetnemértésükkel, a személyiségjegyeikkel, a kapcsolataikkal – akár a bűneikkel és hibáikkal együtt.

És még valami: olyan közösségeket keresnek, ahol valóban számít a jelenlétük! Ahol számon tartják őket, törődnek velük, ahol jó az információ-áramlás és nem maradnak le semmiről valaki feledékenysége miatt. És mindezt nem érdekből teszik, hanem őszinte érdeklődésből, elkötelezettségből és szeretetből.

2. VOND BE ŐKET A SZOLGÁLATBA!

Sokaknak van elege abból, hogy alkalmatlannak tartják őket. Az alkalmatlanság érzése az egyik legkomolyabb kísértése és lelki betegsége a mai fiataloknak. Mert a média, a gazdaság túl magasra „hazudja” a mércét, és egy állandó teljesítmény- és megfelelési kényszert erőltet rájuk.

Szóval vond be őket valamibe, akármibe, minél hamarabb! Valamibe, ami érdekli őket, amit szívesen csinálnak, amihez van tehetségük vagy amire fel tudod készíteni őket. Ehhez persze szükség van az önkéntesség kultúrájára a gyülekezetben, ahol valódi szolgálatot végeznek, valóságos elkötelezettséggel. Ha értelmét látják, szívesen adják a lojalitásukat – de már csak önként, és csak meggyőződésből, lelkesedésből. Ehhez meggyőzőnek és lelkesítőnek kell lennie annak, amibe bevonhatod őket! Tehát készíts tágas helyet, sokszínű szolgálati helyeket és lehetőségeket, ha valóban missziót akarsz, mert ha bejönnek a fiatalok, az emberek a gyülekezetedbe, nem akarnak a küszöbön megrekedni, és éveket tölteni a hasztalan tétlenségben. Ehhez túl drága az idejük, és ehhez már egyáltalán nincs kedvük a mai embereknek.

3. MUTASD MEG NEKIK A TERMÉSZETFELETTIT!

Most a dicsőítésről lesz szó. Nem mintha ezt jelentené a „természetfeletti” – de ha a dicsőítés megreked a természetes síkon, ha csak éneklés, énekelgetés, akkor az a mai, zenével, klippekkel átitatott audiovizuális kultúrában már az első tíz perc után kínossá fog válni a „világból jövő” fiatalok számára. Márpedig a dicsőítés, az ének, a zene szervesen hozzátartozik az ifjúsági munkához, és ha otthont akarunk teremteni a mai fiataloknak a gyülekezetben, akkor ennek a zenei világnak kultúra-közelinek kell lennie, mainak, modernnek, és ráadásul technikailag is minél profibbnak. Mert az az igazság, hogy a mai fiatalok nem ehhez a zenei ízléshez, színvonalhoz, stb. vannak hozzászokva – és ehhez nem is kívánnak önmagában hozzászokni! Ahhoz, hogy egy gitár, „zeneileg képzetlen” gitáros, énekes „elég” legyen nekik, ahhoz több kell a természetes síknál (vagy a hangerőnél)! Ahhoz az Istennel természetfeletti találkozás valóságos tapasztalata kell! És itt a valóságos tapasztalaton van! Mert a csukott szemmel való billegés, a mormolt nyelvekenszólás közben még nem feltétlenül ezt jelenti. A dicsőítés akkor ér valamit, akkor jelenti azt, aminek mondjuk, ha valóságos tapasztalatot jelent a természetfeletti Istennel való találkozásról. EZ kell nekik is! És ez KELL is nekik, és ha ez megvan, akkor már nem a zene minőségét vagy a dalok szövegét fogják vizslatni, hanem átadják magukat annak, amit másutt, a világi koncerteken nem találhatnak meg!

Oké, mára ennyit, a folytatás holnap…

Ha van véleményed, ne hallgasd el, hanem szólj hozzá! Épüljünk egymás hite és tapasztalatai által!

Nemsokára jönnek a hírek…

Tipikus vagy biblikus?!

A lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért, hogy szertartásokat végezzenek a gyülekezet tagjai számára, és főállásban végezzék mindazokat a szolgálatokat (helyettük), amivel Krisztus az egyházat – és annak minden tagját – megbízta. Ők Krisztus népének fizetett alkalmazottai, akik betegeket látogatnak, igét hirdetnek, evangélizálnak és mások gondjait hallgatják, és emellett rengeteget adminisztrálnak, néha még gyülekezeti épületet is gondnokolnak, füvet is nyírnak a templom körül. Rájuk van bízva, hogy hirdessék az evangéliumot, hogy gyógyítsák a sebeket, szabadítsák a szabadításra várókat. Mert a többieknek ilyen dolgokra nincs idejük, nincs kedvük, „nincs ajándékuk”, nincs végzettségük. Van némi pénzük rá, és van rengeteg okos tanácsuk, hogy is kéne ezt jól csinálni.

Ez Eric Geiger (a miami-i Christ Fellowship vezető lelkésze, a Simple CHurch című könyv társszerzője) egyik legújabb cikkjének lényege, amit épp ma reggel olvastam.

Akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek igen, az vegye! Mert különben – ahogy azt friss demográfiai és szociológiai előrejelzések mutatják – 2050-re Európa muszlim többségű lesz, ahol a kereszténység aránya jó, ha 5-10% között marad! Ugyanis a lelkészek nem képesek betölteni azt a küldetést, amit Krisztus az egész egyházra, mindannyiunkra bízott!

No de vissza Eric érveléséhez – amivel teljes mértékben azonosulni tudok:

Gyakran hallani a siránkozást lelkészek részéről, hogy egyedül vannak a szolgálatban és nem győzik, hogy nincs, aki segítsen nekik, aki támogassa őket. És gyakran hallani az elégedetlen siránkozást a gyülekezeti tagok részéről is, hogy a lelkész „nem hozza” azokat az eredményeket, amelyeket elvárna tőle a gyülekezet.

Attól félek, hogy az igazi probléma egy olyan egészségtelen szolgálati kultúra, amely csírájában fojtja el az önkéntesség és a valódi egyetemes papság működését a gyülekezetekben. Ez a kultúra nem biblikus és nem is hatékony. És lassan (de biztosan) belepusztul az európai kereszténység.

Az általános (és hibás) levezetése a szolgálatnak gyakran így néz ki:

A LELKÉSZ —> (KI)SZOLGÁLJA —> AZ EMBEREKET

Tehát a lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért… stb. stb. (lásd a cikk eleje). Erre tanítják őket a teológiákon (tudom, mert én is ezt tanultam öt éven át), ez az identitásuk, a hagyományuk – és ez a gyülekezet elvárása is feléjük.

A Bibliában azonban a „képlet” másképpen néz ki:

„És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…”

Tehát:

A LELKÉSZ (apostol, próféta, pásztor, tanító, stb.) —> FELKÉSZÍTI —> AZ EMBEREKET —> A SZOLGÁLATRA

Vagyis MINDENKI szolgál! Ez a biblikus út. Ráadásul csak ez fog működni. Mert a jelenlegi rendszer látványosan haldoklik: a gyülekezeteink elöregednek és fogynak, még a saját gyerekeinket sem tudjuk megtartani, a kereszténység társadalmi súlya csökken, gyakorlatilag a boszorkányegyház is jobban növekszik, mint bármelyik felekezet kis hazánkban.

A jelenlegi modellben a pásztorok és gyülekezeti vezetők azok, akik szolgálnak. Akik az effektív, valóságos munkákat elvégzik. Ők szerveznek, bizonyságot tesznek, látogatnak, adminisztrálnak… de már ezt is felsoroltam. Épp azért lettek „vezetők”, mert ezeket csinálták. A gyülekezet pedig honorálta a rengeteg munkájukat azzal, hogy „titulust” adományozott nekik.

A bibliai modellben azonban ők azok, akik valójában NEM DOLGOZNAK! Már túl vannak azon az életszakaszon, és a tapasztalatukat, a bölcsességüket, a kipróbáltságukat, a kialakult készségeiket arra használják, hogy tanítsanak, felkészítsenek, felépítsenek és vezessenek embereket a saját szolgálataikban! Mert erről szól az Efézus 4,11-12!

Egy vállalatigazgató mikor végzi jól a munkáját, ha lemegy a műhelybe esztergálni a szakik helyett, vagy ha ül az irodájában, és napi nyolc órában stratégiát alkot, a középvezetőt képezi és koordinálja, a szervezetet képviseli és a küldetés betöltésének minden apró részletét felügyelete alatt tartja és irányítja?!

A „gyülekezet” nevű vállalkozásban az igazgatók mind az eszterga mellett nyögnek, és nincs sem idejük, sem erejük, sem kedvük a saját helyükön ülni, és a saját dolgukat végezni. Mert különben a műhelyben talán egyetlen „termelést” jelentő gép sem menne…

Félreértés ne essék: a buta kis hasonlatom „igazgatóin” az Efézus 4 elhívott vezetőit értem, és nem a megfizetett „funkcionáriusokat”!

Mitől fog változni valami? Jó kérdés… (lehet kommentelni!) Az biztos, hogy a lelkészeken nagyon sok múlik. Mert ők építik fel – vagyis ők egészen biztosan építik ezt a számukra sem boldogító rendszert.

Mit gondolsz erről? Szólj hozzá!

Beszéljük meg a szavazást: van-e összefüggés…?

Van összefüggés a gyülekezet létszámbeli növekedése
és a lelki egészsége között?

Érdekes volt a szavazás menete – még ha nem is túl nagy szavazói létszámról van szó. (Gyorsan beszúrom: köszönöm minden vélemény-nyilvánítónak a részvételt!!!)

Eleinte folyamatosan nőtt az egyértelmű igen szavazatok száma, majd egy ponton szinte megállt, és a „nem egyértelmű” szavazatok végül is átvették a vezetést.

Szóval jelenleg, 34 szavazatnál egyelőre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel szavazni erre a kérdésre.

Szeretném hívni azokat, akik szavaztak, hogy beszéljük meg az eredményt – illetve a válaszokat.

Vitanyitó és gondolatébresztő „pozícióból” kezdem én:

Azért szavaztam igennel, mert ezt látom biblikus válasznak. Az Online Bibliaiskola tananyagában van egy teljes rész a „növekedés törvényének” szentelve, de ez több mint 10 A4-es oldal sűrűn teleírva, ezt nem tudom egy blogpostba bemásolni. Csak pár igevers ebből az anyagból, nagyon vázlatosan (az online biblaiskola pedig hamarosan elérhető lesz!):

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. Máté 13:31-32

Az egyház – és a gyülekezet – a „mennyek országa földi megnyilvánulása, mióta Jézus felment az Atya jobbjára. Bennünket „hagyott itt”, hogy megjelenítsük, képviseljük az Atyát, hogy folytassuk és beteljesítsük az ő (Jézus) munkáját. Tehát a „mennyek országa” az Isten fennhatósága, uralma és munkája ebben a világban. Erre pedig a növekedés a jellemző!

Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Máté 13:19-től.

Ugyanez az alapelv személyes szinten:

Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első. Máté 10:29-31

Muszáj, hogy legyen növekedés, mert ez Isten törvényszerűsége – akkor is, ha a növekedés nem „vegytiszta”. Reális Istenünk van, aki ezt is jól tudja:

Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Máté 13:24-30

 

A növekedés eszközei mi vagyunk:

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 1Korintus 3,6-7

 

A növekedés fix pont – a vita arról szólt, hogy milyen eszközön keresztül történik. Pál ezt a kérdést zárja le azzal, hogy a növekedés mindig Isten munkája.

És itt már egyre konkrétabban haladunk az egyház felé – Efézus 4:16:

Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Vajon „minőségbeli” vagy „számbeli” növekedésről van szó? Mert ez az alapvető kérdés.

Nyilván a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. De éppen ebben van a megoldás: a KETTŐT NEM LEHET ELVÁLASZTANI EGYMÁSTÓL! Vagyis nincs minőségbeli növekedés számbeli növekedés nélkül! Minél „jobb” hívők vagyunk, annál több ember számára lesz vonzó Krisztus követése a környezetünkben, annál több ember felé szolgálunk… vagy nem?! A tanítvánnyá érés lényege az evangélium megosztása – az nem valamiféle öncélú személyiségfejlesztési gyakorlat!!!

A legfontosabb kérdés: MI A CÉLJA az egyháznak? A gyülekezeteknek?

Jézus misszióparancsa az evangélizálásról és tanítvánnyá tételről szól – vagyis az emberek megmentéséről! „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá…” – ez bizony létszám-növelésről szól! Szerintem sehogy máshogy nem lehet értelmezni.

Sajnos az egyház leszokott erről – vagy nem szokott hozzá. Nem a misszióért, az emberek megmentéséért élünk – hanem önmagunk fenntartásáért. Nem az emberek megmentése a cél, hanem az intézmény-rendszer fenntartása és kiszolgálása. A pénzünk, energiánk, időnk nagy részét adminisztrálásba, intézmény-fenntartásba, épület-karbantartásra, befelé forduló, önmagunknak szóló szolgálatokba öljük – és gyakran a szomszédainkat sem ismerjük, és talán még soha nem tettünk bizonyságot nekik arról a Jézusról, aki nélkül rájuk a kárhozat vár (illetve már most abban élnek).

FONTOS: az egész téma a GYÜLEKEZET növekedéséről szól – tehát nem az egyes keresztényről! Mert az teljesen jogos, hogy a gyülekezetben nem mindenki evangélista. Egy test vagyunk, és vannak olyan „testrészek”, akiknek a szolgálata háttérszolgálat, nem fog mindenki megtéréseket „levezényelni”. De a gyülekezetnek együtt igenis megtérések eszközévé kell válnia! Én ezt látom biblikus modellnek.

Csak egy utolsó gondolat ezzel kapcsolatban, szintén egy igeszakasz kapcsán az Újszövetségből – ami az én szemléletemet az éltem egy pontján alapjaiban változtatta meg:

A tálentumok példázatában Jézus annak a szolgának, aki „csak” megtartotta azt, amije volt, azt mondta: „gonosz szolga…!” Mert Isten országába nem fér bele a növekedés elmaradása!

Az apostolok cselekedeteiben folyamatosan visszhangzik egy mondat-részlet: „…nőtt a tanítványok száma…”

Félek, hogy a „nem egyértelmű” válaszok mögött a gyakorlati tapasztalat áll – és nem a Biblia. A szomorú valóság áll – a bibliai lehetőségek helyett. Mert sajnos tényleg nemigen nőnek a gyülekezeteink. Ez tény. És persze nem szeretnénk rosszul érezni magunkat emiatt. Lehet ráfogni a kultúrára, a korra, a végidőkre, a „talál-e hitet az emberfia azokban az időkben”igeversekre (amik szerintem nem egészen erről a kérdésről szólnak)– valahogy megmagyarázni, elsősorban magunknak, hogy miért is nem térnek meg az emberek a környezetünkben, a gyülekezeteinkben.

Ahogy nézem a világmissziót, akár az afrikai, ázsiai ébredéseket, akár az észak-amerikai kultúra-centrikus gyülekezeteket – akik misszió-központú keresztény életet élnek, növekednek. Másképpen fogalmazva AZOK NÖVEKEDNEK MEGTÉRŐKKAL, akik kifejezetten és erőteljesen missziós, evangélizációs jellegű kegyességet és kereszténységet élnek meg. Ahol a gyülekezet tagjai hirdetik az evangéliumot a munkatársaiknak, a szomszédaiknak, a környezetükben, és ahol a megtérőket erre tanítják, felhatalmazzák és visszaküldik a „világba”, hogy ők is hirdessék tovább az embereknek az evangéliumot.

Sokat tudnék erről írni, majd az online bibliasuliban „kiélem” magam – addig is várom a véleményeteket!

Győzzetek meg, hogy létszámbeli növekedés nélkül – azaz megtérők nélkül is – lehet egészséges, biblikus egy keresztény, krisztusi gyülekezet!

Természetesen ezzel nem akarom elítélni azokat, akik így szavaztak, inkább szeretném megérteni, miért gondolják így – és szeretném motiválni, bátorítani a missziót, ami mindig az emberek megtérését jelenti.

És csak egy leges-legutolsó idézet, ha jól emlékszem Spurgeontól (majd megkeresem a pontos forrást):

„Ha egy gyülekezet hirdeti az evangéliumot, és az emberek megtérnek, akkor Isten munkatársa az emberek üdvösségre segítésében. Ha azonban minden mást csinál, de az evangéliumot nem hirdeti, és nem térnek meg az emberek, akkor a Sátán munkatársa az emberek kárhozatban hagyásában.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Gyülekezeti kultúra

group(2)

Miből áll össze a kép?

1. A misszióra való fókuszálás. Méghozzá lézer-pontosságú és erősségű fókuszálás! Kompromisszumok nélküli. Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy megtegyék a következő lépést Krisztus felé?

2. Elkötelezett önkéntesség. Mi magunk vagyunk a szolgálatunk! Az önkéntesek befektetik az idejüket, az ajándékaikat, a tehetségüket, az egyéniségüket, a lehetőségeiket, a kapcsolataikat és a forrásaikat egy nagyobb jó, eredmény, „haszon” érdekében.

3. A vezetők vezetnek. Megajándékozott és felhatalmazott vezetők. Akik csapatban gondolkodnak. Akik értenek ahhoz, amit csinálnak. Értenek mások vezetéséhez.

4. Kapcsolat-központúság. Az Istennel való kapcsolat iránt. A kívülálló emberekkel való kapcsolatok iránt. A kultúránkkal való kapcsolat iránt. A testvéreinkkel való kapcsolataink iránt. A kapcsolatainkban élünk! Amilyen sűrű a hálónk, olyannyira erős is!

5. JUST DO! Vagyis nem (csak) beszélünk, hanem cselekszünk is! Azt mondjuk: IGEN! És utána rögtön azt kérdezzük: HOGYAN?

Ilyen gyülekezetet szeretnék.
Ilyen gyülekezetet fogunk építeni!

Read more

Nyolc trend, amely meghatározza a világmissziót

Ez a post Eric Swanson Leadership Network-ben közzétett cikke alapján született. Eric 50 olyan vezetővel készített interjút erről a kérdésről, akik meghatározzák a világmissziót, nagy gyülekezeteket és missziós szolgálatokat építettek fel. A válaszok összegzését próbálom meg bemutatni egy-egy gondolatban.

future

1. KÖLCSÖNÖSSÉG

Már most egyre inkább meghatározó, hogy a kereszténység, a nyugati és keleti, a tradicionálisan keresztény Európa és Észak-Amerika valamint az újonnan „megevangélizált” Ázsia és Afrika kölcsönösen hatnak egymásra. Már nem csak a keresztény nyugat fejt ki hatást az alapvetően nem keresztény világra, hanem az ottani misszionáriusok és gyülekezetek visszahatnak ránk is, megújítva és inspirálva a kétezer éves, intézményesedett és felszínessé vált nyugati kereszténységet. A gyülekezetek, a keresztény vezetők egyre inkább tanulnak egymástól, és elkezdik kiaknázni a különbözőségükben rejlő erőforrásokat.

2. PARTNERKAPCSOLATOK

Bár hasonlít az előzőre, mégis más. A partnerség valós munkakapcsolatot és életközösséget jelent a benne résztvevők között. Egyre inkább trend a vezető missziós szolgálatok között az együttműködés, az egymás kiegészítése, és különböző, érdekek, célok, módszerek körül összejött önkéntes kapcsolódások.

3. A VEZETŐKBE VALÓ INVESZTÁLÁS

A vezetők határozzák meg a jövőt. Megfigyelhető, hogy bárhol látunk komoly eredményeket, felépülő szolgálatokat és gyülekezeteket, annak élén mindig találunk egy-egy karizmatikus, erőteljes, szenvedélyes vezető egyéniséget. Nincs ebben semmi különös, Isten a Bibliában is mindig vezetőkön keresztül vezette a népét. A jövő misszióját is azok a gyülekezetek fogják előre vinni, amelyekben előtérbe kerül a vezetőkbe való koncentrált invesztíció! Ahol kiemelten fontosnak tartják a vezetők képzését, felkészítését, ahol időt, pénzt, alkalmakat nem sajnálva befektetnek a következő generációk kulcsembereibe. (Épp ma lektoráltam egy vezetésről szóló másik cikket, amelynek lényege, hogy az igazi vezetők idejüknek legalább a felét önmaguk fejlesztésébe invesztálják, míg a másik felét az utódaik és munkatársaik fejlesztésébe! Enélkül a szemlélet nélkül nem lesznek jó vezetőink – jó vezetők nélkül pedig nem lesznek jó gyülekezeteink!)

4. A JÓ HÍR ÉS A JÓ TETTEK KOMBINÁLÁSA

Ez olyan dolog, aminek nem lenne szabad újdonságértékűnek lenni a kereszténység számára, hiszen a Biblia, és különösen Jézus el sem tudja képzelni a jó hírt az annak megfelelő és azt demonstráló jó tettek, cselekedetek nélkül. Mégis valami új plusz jelentése van most ennek a szókapcsolatnak. Jó tetteken kifejezetten a globális problémák, a szociális, egészségügyi, politikai, ökológiai, társadalmi, kulturális problémák és szükségek felé odaforduló, és azok megoldásában tevékenyen részt vállaló kereszténységet értem. A jövő misszióját nem a világgal szembenálló, hanem az azzal életközösséget, sorsközösséget vállaló egyház fogja vezetni.

5. NAGYOBB SZABÁSÚ ANYAGI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

A globális és társadalmi problémák felé való nyitás, a világ életében való részvétel és aktív segítségnyújtás sokkal nagyobb pénzügyi kihívás elé állítja az egyházat is. De szerencsére nem az anyagiaktól kell függenie a hitünknek és az elkötelezettségünknek – hanem épp fordítva van! Döbbenetesen jó dolgot találtam a napokban a neten, ami kifejezi ezt a „trendet”: egy gyülekezet öt millió dolláros (ez kb. 1 milliárd forint!) gyűjtést kezdett egy olyan híd megépítésének finanszírozására, amelyre az egész városnak nagy szüksége lenne – és már az ötöde össze is gyűlt!
Ha nem csak beszélni akarunk arról, hogy jobbá tehetjük a világot, hanem tenni is akarunk érte – ehhez pénz kell, ráadásul sok pénz! Gyógyszerre, kórházra, haiti segélyekre és még számtalan más projektre. Jézus azt mondja: „Ahol a szívetek, ott van a kincsetek (pénzetek) is.”

6. ÜZLET ÉS MISSZIÓ

Az előző két pont magával hozza ezt is: egyre inkább összeolvad az üzlet és a misszió. Pontosabban az üzlet egyre inkább a misszió eszközévé válik – különben nehezen lehetne megvalósítani az előbbieket. Vagyis üzletemberek a vagyonukat, kapcsolataikat, vállalkozásaikat Isten országának építésére szánják, és egyre több gyülekezet kezd bele munkahelyek teremtésébe, üzleti vállalkozásokba, hogy pénzt „termeljen”, amit majd visszaforgathat a missziómunkába. Ez alapvetően protestáns vonás, amelynek a reformációban gyökerezik. A gyülekezetek célirányosan szolgálnak üzletemberek felé, s azok a megtérésükkel óriási potenciált hoznak be a missziómunkába.

7. FÓKUSZÁLÁS

A rengeteg szétszórt, koncepció nélküli, mindenbe bele-belekapó missziói rendszertelenség helyett a jövőt meghatározó gyülekezetek és szolgálatok lézerpontosságú fókusszal működnek. Látásuk és jövőképük van, amelyhez hosszú-, közép- és rövidtávú célokat rendelnek, azoknak megfelelő stratégiákat dolgoznak ki, és céltudatosan dolgoznak. Azok a gyülekezetek, amelyeknek nincsen identitásuk, nincsenek pontosan körülírható célkitűzéseik, egy egyre jobban terjedő szakkifejezés szerint DNS-ük, amely meghatározza és egyben leírja a szolgálatukat és az önazonosságukat – egyre jobban fognak veszíteni a jelentőségükből. A jövő gyülekezetei koncentrálják az erejüket, fókuszálják a figyelmüket, és törekednek a hatékonyságra.

8. TECHNOLÓGIA

Az evangéliumnak szárnyalnia kell – minden lehetséges kommunikációs eszközön és formában! Ott kell lennie minden újításnál, és az elsők között kell minden rendelkezésünkre álló eszközt a legfontosabb üzenet továbbítására használnunk. Így volt ez a nyomtatásnál, a rádió vagy a televízió terjedésénél. Ma pedig így kell lennie az internet, a web2 és a web3 forradalmában is! A jövőt meghatározó gyülekezetek ízig-vérig benne élnek a korukban: otthonosan használják mindazokat a technológiákat, amelyeket a hétköznapi életben is mindannyian használunk. Ez egy külön szakma és szemlélet, amelyet ha nem tanul meg az egyház, óhatatlanul lemarad a kortársaitól, és nem lesz kinek evangéliumot hirdetnie.

Nos, végiggondolva mindezeket, bennünket az APCSEL29-nél Isten csak még jobban megerősített a küldetésünkben és az identitásunkban, a szolgálatunkban és a jövőnk tervezésében. Szeretnénk ebben segíteni, élen járni hazánkban – szolgálni mindazzal, amit Urunk ajándékként, tálentumként, lehetőségként, értékként nálunk helyezett el, az Ő dicsőségére, és egyházának, népének szolgálatára.

Read more

Mit várnak a fiatal felnőttek a gyülekezettől?

LifeWay Research készített egy felmérést a 18-34 éves fiatal felnőttek között tavaly. Íme, a lényeg.

A gyülekezetbe járók 73%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a azt mondta, hogy az életükben alapvetően meghatározóak azok a csoportok, ahol a kortásaikkal közösségben lehetnek.

A gyülekezetbe járók 71%-a olyan házicsoport vagy kis közösség tagja szeretne leginkább lenni, ahol nagyon gyakorlatiasan, együtt beszélgethetnek az életükről, és közösen kereshetik illetve alkalmazhatják a Biblia igazságait.

A gyülekezetbe járók 68%-a, a gyülekezetbe nem járók 45%-a kifejezetten olyan kiscsoportokat keres, amelyekben hozzájuk hasonló, és hasonló életkörülmények között élő, hasonló tapasztalatokat szerzett, kortárs emberekkel építhetnek kifejezetten személyes kapcsolatokat

A gyülekezetbe járók 66%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a számára a mások szükségeinek betöltése, tehát egyfajta szociális érzékenység és segítségnyújtás kihagyhatatlan eleme a közösségi életnek.

YoungAdults

Oké, akkor gondolkodjunk! A fiatal felnőttek négy legfontosabb elvárása a gyülekezettel szemben (is):

1. VALÓS KAPCSOLATOK
Ennek a generációnak a legnagyobb szüksége a valós, tartalmas emberi kapcsolatok iránt van. És az egyháznak kellene a legjobb, legmélyebb, legőszintébb, legszeretőbb barátságok forrásává válnia.

2. BIBLIAI ÉRETTSÉG
Vágynak a bibliai igazságok felfedezésére és alkalmazására – de elegük van abból, hogy dedósként kezelik őket, akiknek akár 30 évesen is kiskanállal rágják szájba a lelki eledelt. Készek megküzdeni az igazságok felfedezéséért, benne akarnak lenni a folyamatban, már nem a jóllakás a cél, hanem meg akarnak tanulni főzni! Olyan helyet keresnek, ahol ezt megadják nekik – és nem tartják őket lelki kiskorúságban, kiszolgálva őket, mint „hozzá nem értőket”.

3. TÁRSADALMI/SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG
A mai fiatal felnőttek olyan gyülekezetekhez és közösségekhez vonzódnak,akik nem csak „szónokolnak”, hanem részt is vesznek a megoldásokban. Társadalmilag és szociálisan érzékenyek, tudatosak, aktívak és kezdeményezők. Olyan közösségeket keresnek, amelyeknek jól felismerhető küldetésük van, és amelyek benne élnek a korukban, kultúrájukban és emberi közösségükben. És a lényeg: valóságosan munkálkodnak, dolgoznak is, aminek látható, mérhető eredményei és gyümölcsei is vannak.

4. EREDETISÉG
Olyan közösséget keresnek, amelynek van „egyénisége”, stílusa, arculata – amely felismerhető, markáns, egyedi. És amely a szó eredeti értelmében is „eredeti” – vagyis amelynek van ereje, hatása, „következménye”, a saját életükre nézve is, és a társadalomra, kultúrára is, amelyben élnek.

Jogos elvárások?
Feltétlenül!

Ilyenek a gyülekezeteink?
????

Read more

A férfiak agyához szóló tanítás

Ez a cikk a Pásztorbot Magazinban jelent meg – csak előfizetők olvashatják. Azonban szeretném most közzétenni, gondolkodás- és ha szükséges, vitaindító felvetésként.

David Murrow írt egy fantasztikus könyvet, amely reményeim és tudomásom szerint hamarosan megjelenik magyar nyelven is – a címe: Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? – David missziójának a fókusza a férfias gyülekezet. Amikor megjelenik a könyv, csapjatok le rá! Nőként is nagyon fontos és hasznos! (Nemkülönben a könyv második része, ami arról szól, hogyan segíthetnek a hölgyek abban, hogy a férjük, kedvesük végre megszeresse a gyülekezet közösségét!)

Ez a cikk David blogján jelent meg: http://churchformen.blogspot.com

30men

1863 november 19-én két ember beszéde volt betervezve a Pennsylvania déli részén található Soldiers National Cemetery (Országos Katonai Temető) felavatásán. Az első Edward Everett volt, aki korának legnagyszerűbb szónokának tartottak. Ez a kiváló úriember egy felszentelt lelkész volt, aki korábban a Harvard Egyetem elnökeként és az Egyesült Államok államtitkáraként is teljesített szolgálatot. Massachusetts megválasztott kormányzója és az USA szenátora volt.

Everett, a kor szokásához hűen, egy pompás beszéddel készült, amelyben arról az ötvenegyezer férfiról zengett dicshimnuszokat, akik meghaltak, megsebesültek vagy eltűntek azután a csata után, amit ezért a földterületért vívtak. Két órán át elbűvölten hallgatta a tömeg. Tapsvihar közepette jött le az emelvényről.

Amint a hangzavar elcsendesedett, egy magas, vékony férfi lépett a pódiumra. Végignézett az egybegyűlteken, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett. „Százhét esztendővel ezelőtt atyáink létrehoztak egy új nemzetet ezen a kontinensen, ami Szabadságban született, és annak a gondolatnak szentelték oda, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Kevesebb mint két perc alatt befejezte a beszédét. És a világ megváltozott – mindörökre. A Gettysburgi Beszéd, amit igen széles körben tartanak az amerikai történelem legnagyobb beszédének, két percen belül lepergett.

Az én kérdésem, azokhoz, akik prédikálnak és tanítanak az egyházban, a következő: Prédikálni és tanítani akartok? Vagy pedig meg akarjátok változtatni a világot? Ha az utóbbit, akkor kövessétek Jézus Krisztus és Abraham Lincoln példáját.

Csak röviden!

Mint a régi szónokok, a modern keresztények végigtanítják az előírt időt. A vasárnapi iskola negyvenöt perces? Akkor addig fog tartani a tanítás. A prédikációs szakasz harminc perc? Akkor annyi ideig fogok prédikálni.

Lelkipásztor! Mi történne akkor, ha két percet prédikálnál, és utána engednéd, hogy a Lélek munkálkodjon? Tanító! Mi lenne, ha harmincnyolc másodpercig tanítanál, aztán hagynád, hogy az emberek gondolkozzanak rajta.

Ha bármikor szóba hozom ezeket az ötleteket, az emberek le vannak döbbenve. Azt gondolják, hogy holdkóros vagyok. Kétperces tanítás? Tízperces prédikáció? Az emberek így sem értenek a Bibliához! Hogyan éheztetnénk őket egy kétperces üzenettel?

Márpedig Jézus ezt tette. Bebizonyítom: Egyszer egy hosszú repülőút közepén voltam. Nálam volt a Bibliám és volt egy kis fölösleges időm is. Éppen nálam volt egy lista, ami Jézus példázatait tartalmazta. Úgyhogy mindegyiket lemértem egy stopperrel. Aztán kiszámoltam az átlagot. Na gyerünk, tippeljetek, szerintetek mennyi időbe tart elprédikálni egy átlagos példázatot Jézustól?

Harmincnyolc másodperc.

Azokat a tanításokat, amik megváltoztatták a történelmet, kényelmesen el lehet prédikálni egy percen belül. A jelentéktelen részletekért rajongóknak mondom: a leghosszabb példázatot két perc húsz másodperc alatt olvastam el (Lukács 15:11-32). A legrövidebbet öt másodperc alatt (Máté 13:33).

Azon a napon, 10.000 méter magasságban, Isten megmutatott nekem egy egyszerű igazságot: nem a prédikációd hosszúsága, hanem a hatása változtatja meg az emberek szívét.

Persze van helye a mély Bibliatanulmányozásnak és tanításnak is. Csak nem a vasárnap délelőtt a prédikációban. Mindannyian tudjuk, a prédikációk tisztára pocsék munkát végeznek a szentek felkészítése terén. Thom és Joani Schultz gyülekezetbe járó emberek között végzett közvélemény-kutatást, és a következőket állapították meg:

* Csak a 12 százalékuk mondja, hogy általában emlékezni szokott az üzenetre.

* 87% az mondja, hogy a gondolataik elkalandoznak a prédikációk alatt.

* 35% azt mondja, hogy túl hosszúak a prédikációk

* A nők 11%-a és a férfiak 5%-a a prédikációkat tartja az Istenismeretük elsődleges forrásának.

Miért olyan nehéz emlékezni egy tipikus prédikációra? A Kaliforniai Egyetem egyik tanulmánya szerint, amit a hallgatók egy beszédből kivesznek, annak csak 7%-a származik az elhangzott szavakból. Az, hogy milyennek hallatszik a szónok, az üzenet 38%-át közvetíti, és amit lát a hallgató, az kommunikálja a maradék 55%-ot. (Azt gyanítom, hogy a férfiaknál ez az utolsó százalékarány még magasabb.)

Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? Valamelyik vasárnap este vedd a kezedbe a gyülekezeti telefonos listát, és hívd fel öt barátodat! Kérdezd meg tőlük, miről szólt a prédikáció! Majd kérdezd meg, miről szólt a gyerekszolgálat! Szerinted melyikre fog könnyebben emlékezni? Melyik az, amelyik rövid, egy témára koncentrál, és tárgyi tanítást is tartalmaz?

Emberek! Nem babra megy a játék! Jézus azt parancsolta, hogy tegyük az embereket tanítvánnyá, merítsük be őket, és tanítsunk meg nekik mindent, amit Ő parancsolt. De mi visszafelé csináljuk: leadunk egy rakás tanítást, van valamennyi bemerítés is, de nagyon kevés igazi tanítványt produkálunk.

Mi a hiba? Hogyan lehet ezt helyrehozni?

A tanulmányok kimutatták, hogy egy hosszú monológ a kommunikáció legkevésbé hatékony módja. Mi a leghatékonyabb? A személyes élmény.

Amikor férfiakat tanítasz, néhány percenként mindig meg kell szakítanod a monológodat. Hétköznapi tárgyakat kell használnod, és erőteljes, emlékezetes illusztrációkat, hogy a férfiak el se tudják felejteni.

Amikor csak tudod, tedd lehetővé a tanítványoknak, hogy személyesen átélhessék a tanultakat.

Miért nem szokott több prédikátor és tanító vizuális elemeket és tárgyakat beépíteni a tanításba?

* A lelkipásztorok nincsenek megtanítva arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. A szemináriumokon alig szokott szó lenni a vizuális kommunikációs technikákról. ez azért van, mert a szemináriumok professzorai könyvmolyok. Azzal nincs gondjuk, hogy fejben tartsák az információkat az olvasmányaikból és az előadásokból. És ezt az akadémiai ihletésű tanítási modellt adják tovább tanítványaiknak.

* Az emberek sem igénylik. John Hull ezt írja: „Nem érdekli a hallgatókat, hogy nem tudják visszamondani a prédikáció fő mondanivalóját sem már öt perc után sem. Csak az a nyugtató érzés a fontos, hogy ismerősek a dolgok és tartoznak valahová – ez az érzés, ami átjárta őket a beszéd hallgatása közben.”

* A vizuális eszközök és tárgyak használatának az ötlete nincs széles körben elterjedve. A legtöbb keresztény tanítói kézikönyv nem tartalmaz gyakorlati elemeket vagy vizuális anyagot.

* Egyszerűen könnyebb felállni és beszélni. Azt gondolják, hogy nehéz vizuális anyagot használni a tanításhoz, de a hallgatóságnak annyira tetszeni fog, hogy meg fogja érni a fáradozás.

Azt mondják, hogy a jó prédikáció olyan, mint a jó szoknya: ahhoz elég hosszú, hogy a lényeget lefedje, de elég rövid ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.

Jézus tanítása a férfiak agyához szólt, és mindenki csodálkozott a tanításán. Amikor a következő tanításodra készülsz, ne felejtsd: legyen tömör, vizuális és interaktív. Kövesd az Ő példáját, és vonzani fogod a férfiakat – és a nőket – Őhozzá.