Bejegyzés

Isten üzenetét nem tudjuk aktuális módon hirdetni és képviselni

Két fogalmat szeretnék tisztázni.

Az egyik a RELEVÁNS. Ez azt jelenti: fontos, jelentőségteljes, az adott témához hozzátartozó, az összefüggésbe beleillő.

A másik az AUTENTIKUS: hiteles, hitelt érdemlő, objektíven is igazolható, hozzáértő.

Azt hiszem, ez a kettő nagyon lényeges tulajdonsága az evangéliumnak. És azt hiszem, ez a kettő nagyon problémás ma a magyar egyházban.

Mikor nem releváns egy üzenet?

Akkor, amikor nem elég jelentős ahhoz, hogy igyuk minden szavát, hogy jegyzetfüzettel vonuljunk a tanításokra, mert ott olyan fontos, lényeges dolgokat kaphatunk a Szentlélek által a tanítótól, amelyekre muszáj – mondom MUSZÁJ – emlékezni, azt muszáj továbbadni, muszáj róla beszélni! A releváns tartalom fontos, nélkülözhetetlen, életmentő, figyelmet fenntartó, megosztásra méltó tartalom, amely érint, megszólít, megvizsgál, gondolkodásra és cselekvésre késztet, döntéseket présel ki belőlünk.

Mikor nem autentikus egy üzenet?

Amikor nem szól semmiről, vagy nem arról szól, amit megnevez céljaként.

Példák. Tanítás a misszióról. Nem autentikus, ha olyan ember tanít róla, aki maga nem vezet embereket Jézushoz. Akit nem hallgat néhány olyan ember, aki miatta van ott a hallgatóságban. Bibliatanulmányozás – nem túl autentikus a bibliai háttér, a kortörténet, az eredeti nyelvek, a hermeneutikai szabályok ismerete nélkül. Ne értse félre senki: enélkül is szólhat Isten Lelke – csak nem autentikus a tanítás. Vagy: tanítás a politikáról – nem autentikus, ha olyan ember beszél róla, aki semmilyen közéleti szerepet nem vállal, nincs közösségi (nem gyülekezeti), társadalmi tapasztalata és kapcsolata, tudása és rálátása. És nem is érdekli a napi politika.

Mindegy mit sorolok: ha hiányzik a hozzáértés, a tárgyi felkészültség és tudás, akkor csak felszínességbe és közhelyességbe torkollik a tanítás. És azt hiszem, sokaknak van elegük a semmit mondó prédikációkból, amik egyszerűen megismétlik a felolvasott bibliai igeszakaszt, csak kicsit bő lére eresztve és kiszínezve.

A magma részéről nem hiszek abban, hogy a keresztény üzenetet el lehet intézni annyival, hogy mindegy mit mondunk, csak Jézusról szóljon. Hát, ez is az egyik oka, hogy itt tartunk, ahol tartunk. Vagy egy lelkésztől hallottam sok évvel ezelőtt, amikor “méltatlankodtunk”, hogy nem szólnak szinte semmiről az igehirdetései, hogy az a fontos, hogy mindenki legalább egy-egy morzsát találjon az igehirdetésben – annyi mindenkinek kell, hogy jusson. Hát igen, csakhogy nem a morzsákért megyünk el az istentiszteletre – hanem jól akarunk lakni. Mert szükségünk van Isten Igéjére!

Az a gyülekezet, amelyik nem kérdezi meg állandóan, hogyan kapcsolhatjuk össze az örökérvényű és nem változó evangéliumot a folyamatosan és hihetetlenül széleskörűen változó kultúrával és társadalommal – érdektelenné, unalmassá – irrelevánssá válik! Ahol hetek, hónapok telnek anélkül, hogy a prédikációk része lenne a napi kultúra, politika, közélet, média, gazdaság – a munkanélküliség, az EU, a globális környezeti problémák, a gazdasági recesszió, a depresszió – ott az emberek egy darabig elhallgatják azokat a régi szép történeteket, amelyeknek az életükhöz és a mindennapjaikhoz semmi közük nincsen már rég, aztán előbb-utóbb továbbállnak.

Tehát a terápia: RELEVÁNS ÉS AUTENTIKUS GYÜLEKEZET!

Read more

Az evangélizáció szenvedélyének elveszítése

Részben írtam erről már tegnap is. (Thom nem, de sebaj :-)

Szóval a haldokló egyház szívében lévő missziós tűz már csak nagyon haloványan parázslik.

A mai keresztények elveszítették az evangélium hirdetésének szenvedélyét. És ezt felváltotta valamiféle apatikus közömbösség, amellyel az elvesző világra és emberekre néznek. Lekötnek a saját belső, és sokszor valljuk be, teljesen lényegtelen, piszlicsáré ügyeink, amikbe olyan szívesen beletemetkezünk, nehogy fel kelljen vállalni annak a kockázatát, hogy az evangéliumot hirdessük a szomszédainknak vagy a munkatársainknak.

Ma az evangélizációnak (sajnos nem túl gyakori) kegyelmi ajándéka van – és sokan fellélegeznek, hogy akkor jó,mert akkor nyilván ez az ő feladatuk. A kiváltságosoké. Vagy a lelkészeké. Azonban Jézus a misszióparancsot nem a túlbuzgó fanatikusoknak mondta, hanem az MINDEN keresztény egyetemes és elsődleges küldetése! Vagyis a missziómunkában való aktív és valóságos részvétel nem opciója Isten országának, hanem magától értetődő jellemzője.

Sok oka van annak, hogy az európai kereszténység haldoklik. Okolhatjuk érte a középkori egyházat vagy a posztmodernt, a politikát vagy a Sátánt – de nekem meggyőződésem, és egyben szomorú tapasztalatom is, hogy a misszió hiányának elsődleges oka a misszió hiánya. Vagyis egészen egyszerűen az, hogy a keresztények nem hirdetik az evangéliumot, sokszor még a saját megtérésükkel sem verik fel még a családjukat sem. Az evangéliumot betettük a „magánügyek” címkéjű fiókba, és legfeljebb akkor halászunk elő valamiféle tanúságtételt, amikor már nagyon ráncigálják a fiókunkat. (Sajnos ilyen túl ritkán van…)

Szóval visszatérve Thom könyvére: a haldokló egyház már nem beszél Jézusról a nem hívőknek – csak maguk között diskurálnak Róla. A gyülekezet belterjes, ha jön egy-egy látogató, úgy kell noszogtatni valakit, hogy szólítsa már meg, és a misszió legfeljebb moralizáló prédikációs téma a szószékről, vagy régi szép emléke elődeink tetteinek – de kevés mai hívő ember életének valósága.

Vagyis szenvedélye.

Igen, ez a jó szó: szenvedélye.

Amíg ezt nem nyerjük vissza, csak haldokolni fogunk tovább! Az evangéliumhirdetés szenvedélyét. Vágyát. Lázát. Türelmetlen izgalmát.

Arról már nem is beszélve, hogy nem csak „intézményi” szinten haldoklunk emiatt, hanem a lelkünkben is. Mert a lelkünket nem a nagy teológiai mélységek éltetik, én nem ebben hiszek, hanem az Istennel való közösség, és az Istennek való „rendelkezésre állás”.

Szerintem nincs a világon nagyszerűbb érzés annál, mint amikor valaki a szemedbe néz, és azt mondja: köszönöm, hogy általad ismerhettem meg Jézust! Megmentetted az életem!

Na ez az, amiért érdemes élni, érdemes kereszténynek lenni!

Read more

vallásosság KONTRA evangélium

faith

12 tükörszilánk: nézz bele! Téged melyik jellemez?!
{Csak őszintén, másképp úgysincs értelme…}

EGY

A vallásosság azt mondja: ha engedelmes vagyok Istennek, Ő szeret és elfogad. Addig biztonságban vagyok.
Ezzel szemben az élő hit válasza: Isten szeret és elfogad. És mert biztonságban vagyok, tudok engedelmeskedni Istennek, és ezt szívesen is teszem.

KETTŐ

A vallásosság számára kétféle ember létezik: a jó és a rossz ember. A jó, aki elfogadja a hitet, aki „jó hívő” életet él, és a rossz az, aki nem.
Ezzel szemben az evangélium csak egyféle embert ismer: a kegyelemre szoruló bűnös embert, akit nagyon szeret.

HÁROM

A vallásosság szemében sokat számít, hogy milyen családba születsz (hívőbe, és milyen hívőbe…)
Ezzel szemben az élő hit szemében az számít, hogy újonnan születsz-e.

NÉGY

A vallásosság számára az számít, hogy mit teszel. Hogy mennyi a bűnös és mennyi a jó cselekedeted. Ez alapján értékel és ítél.
Ezzel szemben az élő hit fókuszában az áll, amit Jézus tett értünk!

ÖT

A vallásosság azt tanítja, hogy a megszentelődésem mértéke igazolja a hitem mértékét.
Ezzel szemben az evangélium tanítása az, hogy amíg Krisztus igazol bennünket, addig szentek vagyunk. Ez pedig nem a mi tetteinktől függ, hanem az Övétől!

HAT

A vallásosság kapni szeretne valamit Istentől. Áldást, eredményeket, igazolást, lelki dolgokat… Ezzel szemben az élő hit magát Istent keresi, és Őt akarja kapni.

HÉT

A vallásosság a problémákaban, nehézségekben és kudarcokban átkokat és büntetést lát és hirdet.
Ezzel szemben az élő hit ugyanezekben Isten kegyelmének és munkájának egy újabb lehetőségét kutatja.

NYOLC

A vallásosság „rólam” szól: az én hitemről, az én engedelmességemről, az én ajándékaimról vagy az én bűneimről. Jobb esetben. Rosszabban a másokéról…
Ezzel szemben az élő hit fókuszában Jézus Krisztus áll!

KILENC

A vallásosság számára a kulcs az, hogy elég „jó” legyél.
Az evangélium szerint a kulcs, hogy Istennél legyél, úgy, ahogy vagy. Ez az, ami elég! (És pont ez az, ami nem elég a vallásosság számára, mert ennek az ő szemében mindig van feltétele – amit persze ő is határoz meg.)

TÍZ

A vallásosság nem ad igazi megnyugvást, hiszen Isten a saját teljesítményünktől teszi függővé az elfogadását.
Ezzel szemben az evangélium teljes megnyugvást ad, hiszen Krisztus tettén nyugszik, nem a sajátunkén!

TIZENEGY

A vallásosság eszközként tekinti Istent, Jézust, és manapság különösen a Szentlelket.
Az élő hit számára Isten a beteljesülés, és egy valóságos, személyes kapcsolat.

TIZENKETTŐ

A vallásosság a lelki gőg és a bizonytalanság két végpontja között hullámzik,
ezzel szemben az élő hitre mindig a szelíd alázatjellemző.

Naszóval, akkor vannak a vallásos emberek, és az élő hitű emberek.

UPDATE: Németh Krisztián barátom készített egy PREZI-t ebből a postból, engedelmével közreadom itt a linket – fel lehet használni:
http://prezi.com/gkohjocvkosx/

Read more

Egy kis statisztika

Végignéztem Ed Stetzer International Christian Retail Show-n elhangzott előadásának prezentációját, amely a fiatal felnőttek gyülekezethez való kapcsolatát vizsgálta.

Akit érdekel, az egész prezentációt letöltheti innen.

A két legfontosabb diagramm közül az első azt a tíz jellemző okot mutatja be, amik miatt a fiatalok 18-22 éves koruk között elhagyják a gyülekezeteiket, ahol felnőttek, míg a második a nyolc legfontosabb megtartó okot sorolja fel.

A könnyebbség kedvéért rögtönöztem egy kis magyar fordítást, természetesen a sorrendnek megfelelően, az ábrák alatt.

Tehát:

1. Miért hagyják el a 18-22 évesek a gyülekezetüket:

pic01

(Fentről lefelé az angol szöveg:)

Egyszerűen elegük van, és nem akarnak többé jönni

A gyülekezeti tagok képmutatók és ítélkezők, és ebből van elegük

Egyetem/főiskola miatti költözés

Munkahelyi kötöttségek és felelősségek

Túl messze van a gyülekezet

Túl elfoglalt

Nem érzik azt, hogy valóságos közösség lenne a gyülekezetben

Nem ért egyet a gyülekezete politikai és társadalmi nézeteivel

Úgy döntött, hogy a (gyülekezeten kívüli) barátaival akar több időt tölteni, és emiatt a gyülekezetet „áldozta fel”

Korábban is csak mások kedvéért járt gyülekezetbe

AZ ÁTTEKINTHETŐSÉG KEDVÉÉRT színekkel jellemezték az „elhajtó” okokat:

– a világoskék az életmód-változás miatti kiesést,

– a narancssárga a pásztor vagy a gyülekezet hibájából történő kiesést,

– a lila a vallási, politikai és morális okokat jelzi.

2. A MÁSODIK LISTA: miért maradnak ott?

pic02

A gyülekezet az Istennel való kapcsolatom jelentős és életteli része volt

A gyülekezet valós segítséget tudott nyújtani a mindennapi életem helyes megéléséhez

Úgy éreztem, hogy a gyülekezet segít nekem abban, hogy jobb emberré váljak

Követni akartam a szüleim és családtagjaim példáját

Volt egy erős elhívásom és elkötelezettségem a gyülekezetben való szolgálatra

A gyülekezeti tevékenységek az életemből egy jelentős szeletet foglaltak el

A gyülekezet(be járás) támogatott az életem kritikus időszakaiban

Nem akartam szellemi iránymutatás nélkül élni az életemet

Én ezt most nem kommentálom.
És Neked mi a véleményed?

Read more

A piac három alappillére

Hogyan működik egy jó üzlet? Az olyan, amelyik nem csak a gyors meggazdagodásra törekszik, hanem hosszú távon értéket is akar teremteni.

Három pillére van minden értelmes munkának:

1. Fejlesztés – amikor értéket teremtek

2. Paicra vezetés – amikor ezt az értéket eladom

3. Ügyfélszolgálat – amikor a vevőimmel foglalkozok

Emögött a három sor mögött hihetetlenül nagy tudás- és tennivalóadag rejlik. De aki talpon akar maradni, különösen válságos időben, annak ezt a három pillért folyamatosan építeni, pörgetnie, újítania kell. Különben lemarad, elmarad,  a konkurencia elmossa és eltűnik a piac kérlelhetetlen süllyesztőjében.

Na ennyit a nagy filozofálgatásból. Lássuk, mire jó ez a gondolat-buborék.

Van egy „termékünk”: az evangélium.A legjobb termék a világon, mert

a.) az ember legnagyobb lelki szükségeit tölti be

b.) van rá 100%-os és kétezer éves és jópár tíz/százmillió fős garancia

c.) teljesen ingyenes

Van egy piacunk – méghozzá egy meglehetősen nagy célpiac!

Vannak munkatársaink, „eladóink”: ezek a keresztény emberek.

És most jön a lényeg!

Mert az az igazság, hogy nem a „termékünkkel” van a baj (merthogy baj van, döglik a kereszténység, legalábbis a nyugati „keresztény” világban, azt csak az nem imseri be, aki túlnaív vagy túl demagóg!) – szóval nem a „termékkel” van a gond, az evangélium soha nem fog elsüllyedni semmiféle süllyesztőben – de a gyülekezetek igen! Talán felekezetek is, de ez most nem számít. Szóval a helyzet az, hogy felmérések alapján Európában és Amerikában egyaránt több gyülekezet szűnik meg évente, mint ahány indul. Egyre nagyobb arányú az elkresztényesedés, és van egy olyan fogalom, amit érdemes megtanulnunk, mert egyre többet hallani, és még többet fogjuk a közeljövőben: ez a POSZTKERESZTÉNYSÉG – a kereszténység utáni kor a nyugati világban.

De mindig elkalandozok.

Szóval az igazi probléma a gyülekezetekkel van, akikre Isten rábízta a „terméket” és a „szolgáltatást”. Úgyhogy azt hiszem, meg kell tanulnunk ezt a három egyszerű lépést, hogy talpon maradjunk:

1. Fejlesztés – nem az evangéliumot kell fejlesztenünk, az jó úgy, ahogy van! Hanem azt, ahogyan képviseljük, kommunikáljuk, bemutatjuk. Az épületeinket, kívülről-belülről, a technikai eszköztárunkat, a retorikánkat, a kommunikációs csatornáinkat, a missziós eszközeinket és módszereinket. És mindezekhez tanulás, fejlődés, nem csak teológiai téren, hanem a kultúránk terén is! Úgy látom, a kereszténység általában jelentősen le van maradva a saját korától és kultúrájától! És ez nem azt jelenti, hogy mi másról is beszélünk, más az üzenetünk tartalma – hanem hogy szekuralizált hitünk van,és az a világ, amelyben élünk, lakunk, dolgozunk nem hasonlít arra, amiben az istentiszteleteinket tartjuk! Fejlesztés – fejlődés! Egyik kedvenc idézetem: „Ha azt hiszed,hogy megértél, akkor kezdesz el rohadni!”(Bocs, ha nyers /az igazság/!)

2. Piacra vezetés – el kell érnünkaz embereket! Én az elmúlt 15 évben, a gyülekezetek között dolgozva-szolgálva azt tapasztaltam, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy rosszul evangélizálunk, hanem hogy nem evangélizálunk. Várjuk, hogy a megtérők repüljenek be a gyülekezetbe, mint a sültgalambok. A misszió csak néhány lelkes tag szenvedélye egy-egy gyülekezetben – és már régen nem mindenkié. El kell érnünk az embereket az evangéliummal – mert jó a termékünk, és nekik szükségük van rá! Stratégia kell hozzá,marketing, PR, ésszerűeség, tervezés, látás – mert az, hogy hívők vagyunk, nem jelenti azt, hogy már nemkell gondolkodnunk, terveznünk, kiviteleznünk  sem!

3. Ügyfélszolgálat – vagyis az embereink, a tagjaink, a látogatóink nagyon-nagyon tudatos „menedzselése”. Ebben is van mit tanulnunk – bár ezek mind elsősorban szemléletbeli kérdések.

Na hirtelen ennyi – nem akarok több oldalas tanulmány írni a blogba. Várok a véleményeket – kommunikáljunk! Tanuljunk egymástól!

1 hozzászólás a régi Tonhal blogon – ha érdekel, kattints ide!

Amiken mindig kiakadnak a „világiak”

(még mindig utálom ezt a szót :-)

Van pár olyan dolog, amivel szinte nonstop „botránkoztatjuk” a nem keresztényeket a környezetünkben. Kicsiben és nagyban, a szószékről és a hátsó sorokból, egyéniben és felekezetiben – szóval sajnos mindenhol. Ezek nagyon általános negatívumai keresztény  kultúránknak és viselkedésünknek.

Íme a TOP5 – vagyis az öt „csúcstartó” (legalábbis a saját tapasztalataim alapján):

1. „Nem értem, hogy az egyik keresztény miért ócsárolja a másikat…!”

Hihetetlenül népszerű sportot tudunk űzni abból, hogy szidjuk a testvéreinket. Kit a vélt vagy valós bűnei miatt, kit a tanításai és a nézetei miatt. A másik felekezetűt, a másképpen imádkozót, a más zenei stílusért rajongót… Szerintem nincs még egy közösség, amelynek a tagjai annyit bántanák egymást szavakkal, mint a keresztények.

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene! (Filippi 4,8-9)

2. „Nagyon zavar ez az „én vagyok a szent, te vagy a bűnös világi” attitüd…!”

Ez a lelki gőg nagyon visszataszító a nem hívők számára. Amikor csak azért nézik, szólják vagy kezelik le őket, mert még nem tértek meg. Amikor a prédikációkból, bizonyságtételekből kihallatszik, hogy aki nem keresztény (és lehetőleg ugyanolyan felekezetű, mint a beszélő), az értéktelen!

A nem hívő embereknek nagyon elegük van abból, hogy olyan keresztények nézik le őket sok esetben, akik az élet számos területén semmi komolyat nem tudnak felmutatni. Nem az a bajuk, hogy megmondják nekik, hogy Krisztus nélkül még nincs rendben az életük, hanem hogy ha azt kommunikálják nekik, hogy ez azzal egyenlő,hogy semmit nem is ér az életük!

Jézus soha nem tekintett egyetlen embert sem értéktelennek!

3. „A keresztényeknek csak az a fontos,  hogy mi meghallgassuk az ő üzenetüket – de ők nem hallgatnak meg bennünket!”

Hát sajnos az evangéliumhirdetés a legtöbb „evangélista” számára nem áll másból, mint  „lenyomni Jézust az áldozat torkán”. Csak beszélünk, csak az a fontos, amit mi akarunk mondani, a másikat pedig az Isten Igéje „nevében” lesöpörjük a terepről. Egy evangélizációs „folyamatban” a beszélgetőpartnerünket nagyon ritkán tekintjük egyenrangú félnek. És ne gondoljuk, hogy ezt ő nem fogja érzékelni!

4. „Kioktatnak a saját életemről, anélkül, hogy ismernének…!”

Hát igen, nagy szakértők vagyunk abban, hogy ránézésre kiolvassunk egy tekintetből egy egész életet! Micsoda önhittség!!!  A keresztények hihetetlenül tudnak általánosítani, és mindenkit bedobálnak egy-egy igeverssel ellátott fiókba. Találkozunk egy drogossal, és rögtön szakértőkké válunk a függőségekkel kapcsolatban, és máris dobáljuk az igeversekbe csomagolt közhelyeket, mintha mindent tudnánk annak az embernek az életéről. Hogy mivel kel és mivel fekszik, hogy mire gondol, mielőtt belövi magát… Vagy leszólítunk valakit, és elkezdjük mondani neki, hogy Jézus minden gondját el tudja feledtetni,és örömmel tölti be a szívét…és lehet, hogy az a szerencsétlen most jön egy temetésről. Amikor elváltam, hirtelen jöttek a telefonhívások, az e-mailek, és mindenki osztotta a tanácsokat, ítélgetett – olyanok is, akiket még csak nem is ismertem! Vagy olyanok, akikkel évek óta nem beszéltem. De ők nagyon otthon érezték magukat az én életemben, néha már úgy éreztem, hogy jobban, mint én. „Kitalálták” a gondolataimat, az érzéseimet, a motivációimat, a döntéseim okát, ők magyarázták nekem, hogy én mit miért tettem vagy nem tettem… hihetetlen volt. Hihetetlenül elkeserítő és elszomorító.

Ez nem azt jelenti, hogy senki nem szólhat bele az életembe. De legalább ismerjen egy kicsit. Legalább legyen részese az életemnek. Legyen a barátom. És itt a lényeg: a nem keresztény emberek sokszor úgy érzik, hogy ők nem többek a keresztények számára, mint munkaeszközök, akiken dolgozni kell egy felsőbb utasításra. Csak épp nincs valódi befektetés, valódi életközösség, valódi kapcsolat. Csak feladat van, célkitűzés: „meg kell térned!”

„Ne megtéríteni akarjanak! Legyenek részesei az életemnek, legyenek a barátaim, akikre számíthatok, álljanak mellettem akkor is, ha nem fűződik hozzá „missziós érdekük”, és mutassák meg a saját életükben Krisztust! Így sokkal könnyebb lenne!”

5. „Ők sem veszik komolyan, amit hirdetnek…”

A nem keresztényeknek nem az a legnagyobb bajuk, ha látnak elbukni egy hívő embert. Lehet, hogy sokkal reálisabban és őszintébben beismerik, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy gyarló és bűnös, hibás emberek vagyunk, mint sokszor a keresztények.Nem a bukással van a bajuk – azt meg tudják bocsátani (ezt is a saját példámból tudom – vagyis onnan is.)

Az zavarja őket igazán, hogy ha a keresztények hülyének nézik őket azzal, hogy azt feltételezik, hogy mivel az illető nem hívő, úgysem látja át azokat az ellentmondásokat, amelyeket teljesen tudatosan és szándékosan választ valaki.

Mondok példát – szintén a saját bukásommal kapcsolatosan – tanulságképpen. A válásom miatt a hívő barátaim nagy része szinte azonnal dobott. 15 év szolgálat után szinte egyik napról a másikra kiközösítettnek, kidobottnak, selejtesnek, mindenestől értéktelennek éreztem magam, mert majdnem mindenhonnan ez áradt felém. És ebből elég sokat érzékelt a környezetem is. És egy nem hívő barátom (akit korábban sikerült már elcsábítani gyülekezeti csendeshétvégére) azt mondta nekem: „Na látod, ezért nem leszek én keresztény! Elbuktál és ezért még mélyebbre taposnak, ahelyett, hogy felemelnének a földről. És ha veled így bánnak,mit várhatnék tőlük én, a kezdő keresztény..”

Ne értsetek félre,  nem magyarázom én a „bizonyítványom” – de utána még beszélgettünk tovább, és pont ezt mondta el: a keresztények szinte az egyetlen emberi közösség, amely azonnal eldobja a saját sebesültjeit. És ezt látják ám a nem hívők is. És nagyon visszarettenti őket az az alternatíva, hogy mi lesz velük, ha elbuknak. Kevés a jó és szép példa arra, amikor egy gyülekezet odaáll a bűnös mellé, és valóban emeli, segít az életének a rendezésében.

Szóval…

Van három olyan dolog, amit a keresztényeknek, nekünk sugároznunk kellene az EMBEREK felé –  nem Isten felé, az más, most nem erről van szó. Az emberek felé,és főleg azok felé, akiknek szolgálni akarunk.

1. Alázat

2.Tisztelet a másik ember iránt

3. Elfogadás – azaz valódi, reális, feltétel nélküli szeretet

Lemondani a „mindentudásunkról”, a kliséinkről, a begyakorolt válaszainkról, a lelki gőgről, abbahagyni az ítélkezést,és megtanulni értéket találni minden emberben, akár elbukott keresztény, akár nem hívő. Meg kell tanulnunk hallgatni, szolgálni nyomulás nélkül, és a nem hívő emberekre úgy tekinteni, mint emberi lényekre, akik Isten számára a legfontosabbak. És ők nem „missziós célpontok”, nem „imatárgyak”, hanem hús-vér emberek, akik éreznek, akik mögött évtizednyi tapasztalatok, emlékek, jó és rossz döntések állnak…

Azt hiszem, az ébredés egyik első feltétele, hogy megváltozzon a viszonyulásunk embertársaink felé.

És tapasztalatom szerint ők már nagyon várnak erre… ránk!
Németh Krisztián barátom készített ebből a postból egy PREZI-t – itt a link.

Read more

Keresőbarát gyülekezet

Mire jó a Google Analytics?

Ez egy szakmai kérdés, amely legfeljebb azokat érdekel, akik weblapszerkesztéssel, vagy valamilyen online szolgáltatással foglalkoznak. Íme egy rövid lista.

Megmutatja, hogy…

– naponta/hetente/havonta/akármikor mennyi látogatód volt a honlapodon
– mennyi a visszafordulási arány a weboldaladról – azaz a nyitólapot megnézve hányan döntöttek úgy, hogy mégsem kíváncsiak rád
– milyen kulcsszavakra találtak meg a keresőkből
– földrajzi értelemben honnan érkeznek a látogatóid
– melyik külső weboldalakról érkeznek hozzád a látogatók
– mennyi időt töltenek a honlapodon
– hány oldalt néz végig egy látogató
– és melyek ezek az oldalak – vagyis melyek a legnépszerűbb részei a honlapodnak
– milyen hűségesek a látogatóid

Oké, eddig a szakma.

De mi a helyzet a gyülekezettel?

Mi lenne, ha ráeresztenénk a Google Anaytics-et a gyülekezetünkre?!

Akkor valahogy így nézne ki a kérdéssor:

– Hányan járnak a gyülekezetedbe? Hányan a tagok, és hányan a látogatók? Hány új látogatója van a gyülekezetnek hetente vagy havonta?
– Milyen a visszafordulási arányotok – vagyis hányan nem jönnek el másodszor?! Mi rettenti őket vissza?!
– Milyen motivációk hozzák el őket a gyülekezetbe? Mit várnak, mire kíváncsiak, mit keresnek?
– Honnan érkeznek? A közvetlen lakókörnyezetből? Vagy a város vonzáskörzetéből? Gyalog vagy autóval?
– Kiknek az ajánlására, meghívására érkeznek? Vagyis kik hozzák a látogatókat?
– Mennyi időt töltenek a gyülekezetben? A prédikáció után már men(ekül)nek is haza? Vagy szívesen maradnak? Mennyi időt töltenek velünk a látogatóink, a fiataljaink – havonta, hetente?
– Hány programunkat ismerik meg a látogatóink? Csak a vasárnapi istentiszteletekre jönnek? Egyáltalán hány „aloldalunk” van – hányféle kapcsolódási pontunk az emberekhez, a környezetünkhöz, a kultúránkhoz?
– És melyek a legnépszerűbbek? Hova jönnek el a legtöbben, a legkönnyebben, másodszor is? Milyen „alkalmainkon” térnek meg a látogatóink?
– Mennyire hűségesek a gyülekezetbe járó emberek? A hűségük sok mindenen lemérhető, nem csak azon, hogy hányszor lépik át a küszöböt hetente. Mennyit áldoznak az idejükből, tehetségükből, pénzükből? Mennyire számíthatunk rájuk a szolgálatban, a teherhordozásban?

Remélem nem kell magyarázgatni miért fontosak ezek a kérdések. És miért fontosak a rájuk adott válaszok is. Ahogyan egy honlapot nem lehet működtetni, ha az nem keresőbarát, egy gyülekezetet sem!

Ideje tehát feltenni ezeket a kérdéseket – magunknak és a látogatóknak egyaránt!

És még valami: egy nagyszerű cikk a holnapi (2009.05.09) Pásztorbot Magazinban ugyanezzel a témával kapcsolatban!

www.theologion.hu

Read more