Tag Archive for: önkéntesek

Az elköteleződés feltételei

A hétvégén egy budapesti gyülekezettel dolgoztunk együtt a lelkimunkások továbbképzésén és a gyülekezeten belüli elköteleződés elősegítésén. A képzési anyagból egyetlen listát hadd emeljek ki – remélhetőleg még ezévben ennek a témakörnek is elkészül az írott tréninganyaga:

Mire van szükség ahhoz, hogy egy (önkéntes) munkatárs elkötelezze magát a gyülekezete, szervezete felé?

Mielőtt belekezdenék a felsorolásba, egy gondolat: az alábbi lista egy hat éven át, kétszázezer munkatárssal készült felmérés és interjúsorozat eredményén alapszik. Ugyan a kutatás „világi” környezetben készült, például a pénz mégsincs a motiváló tényezők között, mert nem került be a válaszadók prioritásai közé – még a profitszektorban sem. Első pillantásra talán furcsa ez az eredmény, azonban aki mélyebben foglalkozik a vezetés- és szervezetfejlesztés 2005-2010 után trendjeivel és változásaival, annak nem meglepő, hogy nem a pénz a legfontosabb motiváló tényező. Átgondolva és átdolgozva a kutatási eredményeket illetve a listát, úgy gondolom, mint sok más szervezeti törvényszerűség, az elköteleződés ezen feltételrendszere is univerzális, mivel a gyülekezet is egy meghatározott cél elérésére szerveződött közösség és szervezet, amelyben sok (ha nem is minden) alapelv hasonlóan működik, mint egy nonprofit szervezetnél vagy munkahelyen. Ezt megerősítette egyébként a szombati gyülekezeti képzésünk is.

Jöjjön tehát a lista – bővebb magyarázatok nélkül tizenhárom olyan állítás, amelyek az elkötelezett önkéntesekre és munkatársakra jellemzők egy gyülekezetben. Az elköteleződés szintje annál magasabb, minél több állítással egyet tudunk érteni. S még valami: aki nem szolgál a gyülekezetében, aki csak hétvégi vagy fogyasztói keresztény, annak ez a lista nem fog sokat jelenteni, mert ő még nincs az elkötelezettség azon szintjén, hogy azt érdemben mérni lehessen. Ő még csak lelki csecsemő, akinek tejre és lelki bébitápszerre van szüksége, de a kemény eledelt, az elkötelezett szolgálatot még nem bírja. Ez tehát a lelkileg érett hívőkre vonatkozó lista, az ő elkötelezettségüket méri és inspirálja:

1.) Tudom mit vár tőlem Krisztus – és mit várnak tőlem a vezetőim. Vannak előttem inspiráló célok a gyülekezetben, amelyek kihívást is jelentenek, s amelyek elérése révén valóságosan is fejlődhet a hitéletem és a szolgálatom.

2.) Rendelkezem mindennel, ami az előttem lévő célok, a rám bízott feladatok és szolgálatok elvégzéséhez szükséges: megfelelő felkészítéssel, felhatalmazással, anyagiakkal és eszközökkel, idővel, bizalommal a vezetőim, a munkatársaim és a szolgálatom alanyai részéről egyaránt. Van letisztázott feladatleírásom, és a szolgálatomat támogató és ellenőrző mentorom és „felettesem”.

3.) Megvan a lehetőségem a gyülekezetemben arra, hogy azt csináljam, amihez tehetségem van, amiben a legjobb  vagyok, s amit a legjobban szeretek. A gyülekezetem és a vezetőim ismerik az erősségeimet, tálentumaimat és ajándékaimat, és olyan szolgálatot adtak, amelyben kamatoztathatom mindezeket.

4.) Az elmúlt hónapban volt olyan gyülekezeti vezető, aki elismerte a szolgálatomat és megdicsért.

5.) Van olyan testvérem vagy vezetőm a gyülekezetben, aki ösztönzi és inspirálja a fejlődésemet a személyes hitéletemben és a szolgálatomban egyaránt.

6.) Van olyan vezetőm a gyülekezetben, aki törődik velem, mint emberrel (nem csak mint „testvérrel” vagy szolgálóval).

7.) Számít a véleményem, meghallgatják az ötleteimet és javaslataimat, komolyan veszik a kéréseimet és kritikáimat, bevonnak (az engem is érintő) döntésekbe.

8.) A gyülekezetem és a vezetőim éreztetik velem, hogy fontos vagyok számukra, és kifejezik felém a támogatásukat, hálájukat és megbecsülésüket.

9.) A vezetőim és a szolgáló társaim is elkötelezettek a magas minőség felé minden területen. Ha rájuk nézek, azt látom, hogy ugyanannyira komolyan veszik a szolgálatukat, mint ahogy azt tőlem elvárják.

10.) Legalább egy igazán jó barátom, vagyis a legjobb barátaim egyike a gyülekezetem tagja – vagy mi több, együtt is szolgálunk.

11.) Az elmúlt hat hónapban gyülekezetem vezetősége személyes megbeszélés során részletesen kiértékelte a szolgálatomat és a fejlődésemet.

12.) Kapok lehetőséget, időt, javaslatokat, biztatást és támogatást a vezetőimtől arra, hogy továbbképezzem magam a saját szolgálati területemen.

13.) A gyülekezetben végzett szolgálatom ösztönzi és támogatja a családi életemet, a szeretteimmel tölthető minőségi időt. A szolgálatom kiegyensúlyozottá és boldogabb emberré tesz.

Ne feledjük: ezek nem tanácsok, hanem visszajelzések, amelyeket elkötelezett munkatársak fogalmaztak meg az elköteleződésük okaiként.

Vezetőként az a feladatunk és felelősségünk, hogy olyan közeget, szolgálati és munkatársi kultúrát teremtsünk a gyülekezetben, amelyben e lista minél több állítása igaz lehet. Tűzzük ki gyülekezetépítési célunkként, hogy munkatársaink pontról-pontra kipipálhassák mind a tizenhárom állítást, s elmondhassuk: igazán elkötelezett emberekkel építhetjük együtt az Isten országát.

Tipikus vagy biblikus?!

A lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért, hogy szertartásokat végezzenek a gyülekezet tagjai számára, és főállásban végezzék mindazokat a szolgálatokat (helyettük), amivel Krisztus az egyházat – és annak minden tagját – megbízta. Ők Krisztus népének fizetett alkalmazottai, akik betegeket látogatnak, igét hirdetnek, evangélizálnak és mások gondjait hallgatják, és emellett rengeteget adminisztrálnak, néha még gyülekezeti épületet is gondnokolnak, füvet is nyírnak a templom körül. Rájuk van bízva, hogy hirdessék az evangéliumot, hogy gyógyítsák a sebeket, szabadítsák a szabadításra várókat. Mert a többieknek ilyen dolgokra nincs idejük, nincs kedvük, „nincs ajándékuk”, nincs végzettségük. Van némi pénzük rá, és van rengeteg okos tanácsuk, hogy is kéne ezt jól csinálni.

Ez Eric Geiger (a miami-i Christ Fellowship vezető lelkésze, a Simple CHurch című könyv társszerzője) egyik legújabb cikkjének lényege, amit épp ma reggel olvastam.

Akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek igen, az vegye! Mert különben – ahogy azt friss demográfiai és szociológiai előrejelzések mutatják – 2050-re Európa muszlim többségű lesz, ahol a kereszténység aránya jó, ha 5-10% között marad! Ugyanis a lelkészek nem képesek betölteni azt a küldetést, amit Krisztus az egész egyházra, mindannyiunkra bízott!

No de vissza Eric érveléséhez – amivel teljes mértékben azonosulni tudok:

Gyakran hallani a siránkozást lelkészek részéről, hogy egyedül vannak a szolgálatban és nem győzik, hogy nincs, aki segítsen nekik, aki támogassa őket. És gyakran hallani az elégedetlen siránkozást a gyülekezeti tagok részéről is, hogy a lelkész „nem hozza” azokat az eredményeket, amelyeket elvárna tőle a gyülekezet.

Attól félek, hogy az igazi probléma egy olyan egészségtelen szolgálati kultúra, amely csírájában fojtja el az önkéntesség és a valódi egyetemes papság működését a gyülekezetekben. Ez a kultúra nem biblikus és nem is hatékony. És lassan (de biztosan) belepusztul az európai kereszténység.

Az általános (és hibás) levezetése a szolgálatnak gyakran így néz ki:

A LELKÉSZ —> (KI)SZOLGÁLJA —> AZ EMBEREKET

Tehát a lelkipásztorok tipikusan olyan személyek, akiket a gyülekezet felbérel és megfizet azért… stb. stb. (lásd a cikk eleje). Erre tanítják őket a teológiákon (tudom, mert én is ezt tanultam öt éven át), ez az identitásuk, a hagyományuk – és ez a gyülekezet elvárása is feléjük.

A Bibliában azonban a „képlet” másképpen néz ki:

„És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…”

Tehát:

A LELKÉSZ (apostol, próféta, pásztor, tanító, stb.) —> FELKÉSZÍTI —> AZ EMBEREKET —> A SZOLGÁLATRA

Vagyis MINDENKI szolgál! Ez a biblikus út. Ráadásul csak ez fog működni. Mert a jelenlegi rendszer látványosan haldoklik: a gyülekezeteink elöregednek és fogynak, még a saját gyerekeinket sem tudjuk megtartani, a kereszténység társadalmi súlya csökken, gyakorlatilag a boszorkányegyház is jobban növekszik, mint bármelyik felekezet kis hazánkban.

A jelenlegi modellben a pásztorok és gyülekezeti vezetők azok, akik szolgálnak. Akik az effektív, valóságos munkákat elvégzik. Ők szerveznek, bizonyságot tesznek, látogatnak, adminisztrálnak… de már ezt is felsoroltam. Épp azért lettek „vezetők”, mert ezeket csinálták. A gyülekezet pedig honorálta a rengeteg munkájukat azzal, hogy „titulust” adományozott nekik.

A bibliai modellben azonban ők azok, akik valójában NEM DOLGOZNAK! Már túl vannak azon az életszakaszon, és a tapasztalatukat, a bölcsességüket, a kipróbáltságukat, a kialakult készségeiket arra használják, hogy tanítsanak, felkészítsenek, felépítsenek és vezessenek embereket a saját szolgálataikban! Mert erről szól az Efézus 4,11-12!

Egy vállalatigazgató mikor végzi jól a munkáját, ha lemegy a műhelybe esztergálni a szakik helyett, vagy ha ül az irodájában, és napi nyolc órában stratégiát alkot, a középvezetőt képezi és koordinálja, a szervezetet képviseli és a küldetés betöltésének minden apró részletét felügyelete alatt tartja és irányítja?!

A „gyülekezet” nevű vállalkozásban az igazgatók mind az eszterga mellett nyögnek, és nincs sem idejük, sem erejük, sem kedvük a saját helyükön ülni, és a saját dolgukat végezni. Mert különben a műhelyben talán egyetlen „termelést” jelentő gép sem menne…

Félreértés ne essék: a buta kis hasonlatom „igazgatóin” az Efézus 4 elhívott vezetőit értem, és nem a megfizetett „funkcionáriusokat”!

Mitől fog változni valami? Jó kérdés… (lehet kommentelni!) Az biztos, hogy a lelkészeken nagyon sok múlik. Mert ők építik fel – vagyis ők egészen biztosan építik ezt a számukra sem boldogító rendszert.

Mit gondolsz erről? Szólj hozzá!

Öt jó ok, ami miatt önkéntessé fog válni valaki a gyülekezetedben

„Az aratnivaló sok, a keresztény is, csak a munkás kevés…”

Ugyan miért is akarna valaki önként, anyagi (vagy más jellegű) ellenszolgáltatás nélkül elkötelezettséget hozni arra, hogy dolgozzon, időt, munkát fektessen bele valamibe, amiből neki magának közvetlenül talán nem is lesz semmiféle haszna?!

Jó kérdés. Legalábbis a magyaroknak, a magyar keresztényeknek, ezt a kérdést illő alapos és motiváló érvekkel megválaszolni, mert nem magától értetődő.

Ha az lenne, valószínűleg sokkal dinamikusabb, tevékenyebb és hatékonyabb gyülekezeteink lennének.

A válasz „ideológiai”, elméleti vagy biblikus része: HÁLÁBÓL. Mert Jézus Krisztus is ezt tette értünk: önként, ingyenesen, érdek és fizetség nélkül „dolgozott értünk” – egészen a kereszthalálig! Az Atya nem kötelezte, nem ígért érte fizetést – Jézus végsőkig elkötelezett „Isten önkéntese” volt, aki mindenét beleadta abba a szolgálatba, amit vállalt. Ez a kegyelem lényege. És ebben az értelemben a szolgálat a kegyelem következménye és „terméke”. Gyümölcse – ez talán szebben hangzik. Az önkéntes szolgálatunk oka az Isten iránti szeretetünk.

önkéntesek

Oké, nézzük a kérdést gyakorlatiasabban. Most jön öt bevállalható, akár elprédikálható és kihirdethető jó ok arra, hogy miért is csatlakoznék a gyülekezet önkénteseinek sorába:

1. Mindenki szeretne valami jelentőségteljes, nagyszerű, nemes dolognak az aktív részesévé válni. A szívünk mélyén mindannyian vágyunk erre. És ha adódik erre lehetőség – és valóban számít az, amit hozzátehetünk, amit beleadhatunk a projektbe, és nem csak tölteléknek vagy a létszám miatt kellünk – akkor lehet számítani az emberekre!

2. Ha látok valakit, többeket, sikereket elérni egy olyan dologban, ami engem is érdekel és vonz, és ez a kör elérhető, nyitott számomra is, akkor szeretnék én is részese lenni annak a sikernek és győzelemnek! Igazából senki nem szeret unatkozni, és tétlen , haszontalan tagja lenni egy csapatnak! És mindenki vágyik arra is, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el, és hogy sikeres legyen valamiben. És ez fontos: nem csak a részvétel a fontos, hanem a siker (az eredményesség, az értékesség, a hatékonyság, a kitűzött célok elérése) is!

3. Meg kell hívni az embereket! Mert néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! Mondjuk ki, hirdessük ki a szószékről és mondjuk ki a személyes beszélgetésekben: szükségünk van rád, számítok rád, alkalmasnak tartalak erre vagy arra, az időd, az erőd, a hozzáértésed, a tapasztalatod érték! Ez jól esik. Mindenkinek. Meg fogunk lepődni, hogy ha megszólítjuk az embereket, ha valóságos célokat, csapatot, hasznosságot, értékesség-tudatot, eredményeket kínálunk fel, és nem csak feladatokat akarunk a nyakukba varrni, akkor milyen sokan fognak örömmel igent mondani! Az a baj, hogy nálunk az a „módi”, hogy ha van valami, amit meg kellene csinálni, akkor mindenféle konkrétum, iránymutatás, támogatás, felhatalmazás és forrásbiztosítás nélkül szeretnénk valakire lepasszolni az egészet. És ezért nem is működik a rendszer!

4. Ez a következő: ne csak várd az elkötelezettséget, hanem add is meg! Mert elkötelezett önkéntes munkatársak MINDIG elkötelezett vezetők mögé sorakoznak be! Az emberek szívesen lesznek követők és támogatók – ha van kit követni és támogatni! Az önkénteseket képezni kell, bátorítani, felkészíteni, felhatalmazni, a kudarcaikon átsegíteni – ez már mentorlás, igazi vezetői elkötelezettség. Jómagam is szívesen dolgozok együtt nálam jobbakkal, akik törődnek velem, befektetnek belém, tanítanak – ha ezek „benne vannak a csomagban”, könnyű lesz önkénteseket találni. Ezek nélkül ne is keressünk, mert tisztességtelen velük szemben!

5. Az emberi tényező – azokkal szeretünk együtt dolgozni, akikkel szeretünk együtt lenni! A népszerű emberekhez szívesen csatlakoznak mások is. Együtt dolgozni egy általam becsült, csodált, nagyra tartott, bölcs, hozzáértő emberrel – ajándék. Még akár fizetnék is érte! Legyenek ilyen emberek az önkéntesek élén – mert különösen gyülekezeti kontextusban, az önkéntes munka a barátság- és kapcsolatépítés egy nagyszerű lehetősége is!

UI: nyugodtan prédikáld el ezta cikket, ha hasznosnak látod, beszélj róla, használd fel gyülekezeted mobilizálásában és barátaid motiválásában!

Olvass tovább

Az önkéntesek és a laikus szolgálók közötti különbségek

A magyar egyházi kultúrából nagyon hiányzik az önkéntes munkatársi szolgálat kultúrája – az angol keresztény zsargonban ez a „church volunteers” . Az „önkéntesek” valahol a lelkes és szimpatizáló gyülekezeti tagok és a fizetett gyülekezeti munkások (ajaj, miket is beszélek, hisz ilyenből is csak egy van az átlag magyar gyülekezetben, és ez a lelkész) között lennének. Képzeljük el a gyülekezetet úgy, mint egy alapítványt vagy (hivatalos) egyesületet: vannak a vezetők (board, kuratórium), a fizetett alkalmazottak (staff, munkatársak), és a nem fizetett, de elkötelezett önkéntes munkatársak. És ezen túl vannak az egyesületi tagok, vagy az alapítványi munka célcsoportja. Ebben a hasonlatban a vezetői testület lenne a presbitérium, a fizetett munkatárs a lelkész, és mindenki más a „kedvezményezett”. Nálunk kimaradt az önkéntes munkatársak csoportja. Pedig a gyülekezetnél legnagyobb (emberi) erőforrásai ők lehetnének!

onkentesek

Mi jellemző rájuk?
Az alábbi listából ki fog derülni, mi a különbség az „önkéntesek”, és a nálunk elterjedt „szolgálattevők” vagy „laikus szolgálók” között:

• Önként és fizetség nélkül elkötelezik magukat egy szolgálat vagy projekt mellett
• Erre közösségi, nyilvános felhatalmazást kapnak
• Erre a közösség vezetősége felkészíti (kiképzi) őket – ami azt jelenti, hogy sokszor tréningekre, kurzusokra küldi el (és fizeti be) őket
• Az önkéntesség egyfajta szakmaisággal és professzionalizmussal is együtt jár
• Jogaik vannak
• Felelősségük van
• Elszámoltathatóak – és folyamatos beszámolási kötelezettségük is van
• A vezetőség által kidolgozott és/vagy jóváhagyott tervek alapján végzik a munkájukat
• A munkájukat a gyülekezet finanszírozza (vagyis ők nem kapnak fizetést, de a szolgálatukhoz szükséges büdzsét a gyülekezet biztosítja, azt nem nekik kell!)

Oké, tudom, hogy vannak olyan gyülekezet,ek ahol a munkatársakra ezek tényleg jellemzők. Ott természetesen őket értem önkéntesek alatt. De sajnos a magyar átlag mégsem ez.

Igazából nem is az önkéntesek hiányoznak – hanem az önkéntes szolgálatok kultúrája és szemlélete, az a gyülekezeti modell, amelyben ennek (is) helye van. Ami más, mint a nálunk honos lelkész-centrikus gyülekezeti modell, ahol a lelkipásztor a(z egyetlen) fizetett munkás a gyülekezetben, és ő is csinál mindent. Vagyis ahhoz, hogy ez megváltozzon, először a gyülekezeti modellünket kell átgondolni és megreformálni. (De ez most messzire vezetne…)

Belekezdtünk egy online tréning és egy webportál felépítésébe, amely kifejezetten erre a témára fókuszál, és jónéhány cikken keresztül körbejárjuk ezt a témát a következő hónapokban itt az APCSEL29 blogon is. Kérlek legyetek aktívak, szóljatok hozzá – kezdjünk el eszméket cserélni erről a témáról, hogy egymás hite által növekedhessünk!

Olvass tovább