Tag Archive for: prédikálás – tanítás

Hoppá! Huhh! Ahaaaa! Váóóóó! YESSS!

Eugene Lowry klasszikus könyvében, a The Homiletical Plot-ban azt fejti ki, hogy a narratív prédikáció olyan, mint egy pörgős film öt egymásra épülő jelenete. Az üzenetet ez a jelenetsor fogja kibontani és kommunikálni. A modellje nagyon egyszerű és tanulságos, öt egyszerű indulatszóval összefoglalható:

1. Hoppá…!

AZ EGYENSÚLY FELBORÍTÁSA

A hallgatót ki kell mozdítani a nyugalmi állapotából. Szinte le kell lökni a székéről, amin ül. Ez a problémafelvetés, a provokatív kérdezés, a konfliktus felbukkanásának kezdőlökése, amely beszippantja őt a kommunikációs folyamatba. A hallgató szembesül valamivel, amire nem számított.

2. Huhh…!

A DIAGNÓZIS FELÁLLÍTÁSA

A konfliktust, a problémát analizálni kell, és fel kell állítani a helyes diagnózist. A jó (narratív) prédikáció a hallgatót bevonja a diagnosztizálásba. Miközben az igehirdető beszél, a hallgató gondolkodik, és jó esetben előbbre jár, mint a prédikátor. Megpróbál hamarabb rájönni arra, mi is a voltaképpeni probléma. Ez a „versengés” a gondolatok szintjén nem tudatos, hanem önkéntelen. Legalábbis az igazán jó igehirdetések közben lázasan pörögnek a gondolataink, és egyszercsak eljön az a bizonyos „aha”!

3. Ahaaa…!

A MEGOLDÁSRA VALÓ RÁTALÁLÁS

Amikor leesik a tantusz, az mindig nagyon felszabadító pillanat. Egyfajta mini katarzis, szellemi elégtétel, a megvilágosodás pillanata. Összeraktuk a mozaikokat, és végre ráleltünk a megoldásra.

4. Váóóóó…!

A MEGOLDÁSBAN VALÓ GYÖNYÖRKÖDÉS

Csak úgy isszuk be a megoldás pozitív következményeit. Gyönyörködünk benne, eltelünk vele, megelégedünk. Tele van a szívünk örömmel, hogy valami értékesre találtunk. És ahogy egyre jobban megértjük, átlátjuk a lehetséges jó következményeket, a csodálatunk és örömünk egyre növekszik.

5. YESSS…!

EZ AZ ELKÖTELEZŐDÉS PILLANATA

A megoldás motivál, inspirál, és megszületik bennem az érzés, az elhatározás: IGEN, EZT AKAROM! Ebben a pillanatban éri el a célját a kommunikáció – enélkül az egész csak szórakoztatás.

Oké, tudom, ez hihetetlenül leegyszerűsített modell, talán a legtöbbünknek nagy újdonságereje sincsen. Ezek a sóhajok, felszisszenések valahogy mégis hiányoznak olyan sok vasárnapi istentiszteletről.

Vagy nem?!

A hatásos prezentáció 10 alapelve

1. Te vagy a középpont – nem a slideshow!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy nagyméretű fehér vetítővásznat tesznek az előadótér közepére, mert úgy gondolják, az a legfontosabb, amit mutatni akarnak. Csakhogy ez tévedés! Az emberek nem egy vetítésre kíváncsiak – hanem RÁD! A TE üzenetedre! Maradj Te a középpontban, a személyed, mert az üzenetet te közvetíted – a kivetített slideshow csak illusztrációja a mondandódnak! Nem te vagy a powerpointod kiegészítője, hanem fordítva! Tehát nem a vászon, nem a jegyzet, nem a multimédia, a videó, az ütős vagy poénos szöveg avgy kép a legfontosabb – hanem Te magad, és az üzeneted!

presentation

2. Nem slide-okat kell célba juttatni – hanem gondolatokat!

Másképpen megfogalmazva: építs fel egy logikai áramlást (erre a legjobb kifejezés angol: „flow”), amely elkapja a hallgatókat, és magával ragadja!

Használj úgynevezett elmetérképet (mind mapping), erre léteznek nagyszerű programok és alkalmazások, de egy papírlapra is felvázolhatod. Ennek a szerepe a gondolataid és a mondanivalód rendszerezése és rendszerbe öntése. Ez a gyakorlat, illetve az ezt segítő eszközök nagyon sokat segíthetnek abban, hogy az üzeneted, prédikációd, mondanivalód rendszerezett, struktúrált, logikus, követhető és átlátható legyen.

Nézd meg ezt a linket, hogy értsd, mire is gondolok: NovaMind

3. Legyen a prezentációd jól olvasható!

Néha olyan slideshowkat készítenek előadók, amin az élénk képek és hátterek, vagy a cicomás betűtípusok miatt a lényeg – a kiírt szöveg – átláthatatlan és olvashatatlan marad. Ez nagy hiba! A jó prezentáció olyan, hogy azt egyetlen pillanat alatt át lehet látni. Nincs tele apróbetűkkel, nem tartalmazza a jegyezeted felét, nincsenek kusza ábrák (vagy ha vannak, akkor nincs szöveg, mert csak a képet használod illusztrációkét)… Egyszóval az érthetőség, olvashatóság, átláthatóság iszonyú fontos. Nyugodtan maradj egyszerű – ez nem egyenlő az igénytelenséggel!

Konkrét Powerpoint tanács: 30 pontosnál kisebb betűvel lehetőleg ne is írj semmit!

4. Hat szó!

Seth Godint nagyszerű embernek tartom, sokat lehet tanulni tőle.

Nagyon durva alapelve van a prezentációkkal kapcsolatban:

Egy slide-on ne legyen több HAT SZÓNÁL!

Hupsz! A legtöbbünk Powerpointja már itt bukik…

Miért ne? Mert nem a slideshow kommunikál, hanem TE! A prezentációd csak illusztrál!

(Persze ez alapelv és szemlélet, nem törvény!)

5. Ne ismételj!

Vagyis ne azt írd le, amit elmondasz! Amikor kivetíted a „szavaidat”, az ne a kimondott szó kiírása legyen, hanem inkább nyomatékosítsd a szóban elmondottakat! Vagyis a prezentációd az éppen elmondott üzenetedet egészítse ki egy-egy hangsúlyos, motiváló, nyomatékosító kifejezéssel!

6. Ismételj! Csak bátran!

Nem szavakat – hanem gondolatokat! Azokat szabad, sőt, kell is. Mint a „dedóban”… de komolyan, életünk első 18-24 évében, amit tanulunk, folyamatos ismétlés és számonkérés által tanuljuk meg. Később miért szégyellnénk ezt?!

7. Használj profi képeket!

Rengeteg nagyon szánalmas, amatőr, giccses vagy fantáziátlan képi illusztrációt látunk különböző slideshow-kon. Semmi értelme nincsen egy galambnak vagy egy búzamezőnek egy bibliai idézet alatt – ez totálisan jelentéktelen és semmitmondó. Nem ragadja meg a figyelmet, és nem tesz hozzá semmi tartalmi pluszt a kimondott szavakhoz.

Magyarországon még nagyon nem divat, pedig ideje lenne felnőnünk a profi, ugynevezett stock-fotók használatához. Már néhány centtől pár dollárig (párszáz forintért) professzionális fényképek és grafikák milliói állnak rendelkezésre a felkészüléshez.

Ez csak egyetlen link a rengeteg lehetőség közül: http://www.istockphoto.com

8. Okozz meglepetést!

A jó kép olyan, mint a jó poén. Vagy mint egy frappáns beszólás.

Ha képeket használsz, akkor azokkal hass az érzésekre! Egészítsék ki a szóbeli üzenetedet emocionális hatásokkal, amik hozzákötődnek az üzenetedhez. Egy-egy jó képpel lehet feszültséget oldani, nyomatékosítani, rávezetni, elgondolkodtatni, kizökkenteni, felébreszteni, stb. stb.

Érdemes tehát nagyon komoly munkát befektetni abba, hogy megfelelő képeket találjunk a mondanivalónk illusztrálására!

9. Nem kell menőzni! Mert az nem menő!

Vagyis nem kell semmiféle forgás, pörgés, áttűnés…! Ez egyáltalán nem profi, sokkal inkább a jószándékú amatőr benyomását kelti. Teljességgel szükségtelen, mert a tartalomra kell fókuszálni!

10. Add oda a vázlatodat a hallgatóidnak…

…de csak az előadásod UTÁN!!!!

Ha odaadod előre, akkor…

– egyrészt azt fogják olvasni, ahelyett, hogy rád figyelnének,

– másrészt nem fognak semmit jegyzetelni, mert úgy gondolják, úgyis minden le van írva.

Olvass tovább

Példázatokban tanított…

Jézus értett ahhoz, hogy megértesse magát a hallgatóival. Olyan képeket, példázatokat használt, amelyek egyszerre világosították meg, és takarták el az üzenetét. A példázat görög szava ugyanis magában hordoz egy kis rejtélyt is – a jelentés nincs az orrunk előtt, nincs kimondva, a kép mögé kell nézni érte, és ez megköveteli az aktív részvételünket a hallgatásban és a megértésben. És ezzel máris benne vagyunk nyakig az üzenetben. A példázat nem mehet egyik fülünkön be, a másikon ki – mert akkor csak képeket néztünk és szavakat hallottunk, de mégsem „láttunk” és mégsem értettünk.

Szeretném megmutatni nektek az egyik kedvenc mai „példázatomat”, egyfajta vizuális prédikációt. Hihetetlenül sok van benne, ha valaki nem csak nézi, hanem látja is. Fel lehet használni prédikációk illusztrálásaként, ifiken vagy házicsoportokon egy-egy tartalmas beszélgetés kiinduló pontjaként. De mindenképpen érdemes átgondolni, mit is jelent NEKÜNK mindaz, amit látunk. Pár perc az egész, a megemésztése minden bizonnyal több időt vesz igénybe, mint a megnézése. De érdemes „emészteni”.

A címe: ALMA.
Az alma spanyolul azt jelenti: „lélek”

Alma from Rodrigo Blaas on Vimeo.

A férfiak agyához szóló tanítás

Ez a cikk a Pásztorbot Magazinban jelent meg – csak előfizetők olvashatják. Azonban szeretném most közzétenni, gondolkodás- és ha szükséges, vitaindító felvetésként.

David Murrow írt egy fantasztikus könyvet, amely reményeim és tudomásom szerint hamarosan megjelenik magyar nyelven is – a címe: Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? – David missziójának a fókusza a férfias gyülekezet. Amikor megjelenik a könyv, csapjatok le rá! Nőként is nagyon fontos és hasznos! (Nemkülönben a könyv második része, ami arról szól, hogyan segíthetnek a hölgyek abban, hogy a férjük, kedvesük végre megszeresse a gyülekezet közösségét!)

Ez a cikk David blogján jelent meg: http://churchformen.blogspot.com

30men

1863 november 19-én két ember beszéde volt betervezve a Pennsylvania déli részén található Soldiers National Cemetery (Országos Katonai Temető) felavatásán. Az első Edward Everett volt, aki korának legnagyszerűbb szónokának tartottak. Ez a kiváló úriember egy felszentelt lelkész volt, aki korábban a Harvard Egyetem elnökeként és az Egyesült Államok államtitkáraként is teljesített szolgálatot. Massachusetts megválasztott kormányzója és az USA szenátora volt.

Everett, a kor szokásához hűen, egy pompás beszéddel készült, amelyben arról az ötvenegyezer férfiról zengett dicshimnuszokat, akik meghaltak, megsebesültek vagy eltűntek azután a csata után, amit ezért a földterületért vívtak. Két órán át elbűvölten hallgatta a tömeg. Tapsvihar közepette jött le az emelvényről.

Amint a hangzavar elcsendesedett, egy magas, vékony férfi lépett a pódiumra. Végignézett az egybegyűlteken, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett. „Százhét esztendővel ezelőtt atyáink létrehoztak egy új nemzetet ezen a kontinensen, ami Szabadságban született, és annak a gondolatnak szentelték oda, hogy minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Kevesebb mint két perc alatt befejezte a beszédét. És a világ megváltozott – mindörökre. A Gettysburgi Beszéd, amit igen széles körben tartanak az amerikai történelem legnagyobb beszédének, két percen belül lepergett.

Az én kérdésem, azokhoz, akik prédikálnak és tanítanak az egyházban, a következő: Prédikálni és tanítani akartok? Vagy pedig meg akarjátok változtatni a világot? Ha az utóbbit, akkor kövessétek Jézus Krisztus és Abraham Lincoln példáját.

Csak röviden!

Mint a régi szónokok, a modern keresztények végigtanítják az előírt időt. A vasárnapi iskola negyvenöt perces? Akkor addig fog tartani a tanítás. A prédikációs szakasz harminc perc? Akkor annyi ideig fogok prédikálni.

Lelkipásztor! Mi történne akkor, ha két percet prédikálnál, és utána engednéd, hogy a Lélek munkálkodjon? Tanító! Mi lenne, ha harmincnyolc másodpercig tanítanál, aztán hagynád, hogy az emberek gondolkozzanak rajta.

Ha bármikor szóba hozom ezeket az ötleteket, az emberek le vannak döbbenve. Azt gondolják, hogy holdkóros vagyok. Kétperces tanítás? Tízperces prédikáció? Az emberek így sem értenek a Bibliához! Hogyan éheztetnénk őket egy kétperces üzenettel?

Márpedig Jézus ezt tette. Bebizonyítom: Egyszer egy hosszú repülőút közepén voltam. Nálam volt a Bibliám és volt egy kis fölösleges időm is. Éppen nálam volt egy lista, ami Jézus példázatait tartalmazta. Úgyhogy mindegyiket lemértem egy stopperrel. Aztán kiszámoltam az átlagot. Na gyerünk, tippeljetek, szerintetek mennyi időbe tart elprédikálni egy átlagos példázatot Jézustól?

Harmincnyolc másodperc.

Azokat a tanításokat, amik megváltoztatták a történelmet, kényelmesen el lehet prédikálni egy percen belül. A jelentéktelen részletekért rajongóknak mondom: a leghosszabb példázatot két perc húsz másodperc alatt olvastam el (Lukács 15:11-32). A legrövidebbet öt másodperc alatt (Máté 13:33).

Azon a napon, 10.000 méter magasságban, Isten megmutatott nekem egy egyszerű igazságot: nem a prédikációd hosszúsága, hanem a hatása változtatja meg az emberek szívét.

Persze van helye a mély Bibliatanulmányozásnak és tanításnak is. Csak nem a vasárnap délelőtt a prédikációban. Mindannyian tudjuk, a prédikációk tisztára pocsék munkát végeznek a szentek felkészítése terén. Thom és Joani Schultz gyülekezetbe járó emberek között végzett közvélemény-kutatást, és a következőket állapították meg:

* Csak a 12 százalékuk mondja, hogy általában emlékezni szokott az üzenetre.

* 87% az mondja, hogy a gondolataik elkalandoznak a prédikációk alatt.

* 35% azt mondja, hogy túl hosszúak a prédikációk

* A nők 11%-a és a férfiak 5%-a a prédikációkat tartja az Istenismeretük elsődleges forrásának.

Miért olyan nehéz emlékezni egy tipikus prédikációra? A Kaliforniai Egyetem egyik tanulmánya szerint, amit a hallgatók egy beszédből kivesznek, annak csak 7%-a származik az elhangzott szavakból. Az, hogy milyennek hallatszik a szónok, az üzenet 38%-át közvetíti, és amit lát a hallgató, az kommunikálja a maradék 55%-ot. (Azt gyanítom, hogy a férfiaknál ez az utolsó százalékarány még magasabb.)

Mit szólnál egy kis szórakozáshoz? Valamelyik vasárnap este vedd a kezedbe a gyülekezeti telefonos listát, és hívd fel öt barátodat! Kérdezd meg tőlük, miről szólt a prédikáció! Majd kérdezd meg, miről szólt a gyerekszolgálat! Szerinted melyikre fog könnyebben emlékezni? Melyik az, amelyik rövid, egy témára koncentrál, és tárgyi tanítást is tartalmaz?

Emberek! Nem babra megy a játék! Jézus azt parancsolta, hogy tegyük az embereket tanítvánnyá, merítsük be őket, és tanítsunk meg nekik mindent, amit Ő parancsolt. De mi visszafelé csináljuk: leadunk egy rakás tanítást, van valamennyi bemerítés is, de nagyon kevés igazi tanítványt produkálunk.

Mi a hiba? Hogyan lehet ezt helyrehozni?

A tanulmányok kimutatták, hogy egy hosszú monológ a kommunikáció legkevésbé hatékony módja. Mi a leghatékonyabb? A személyes élmény.

Amikor férfiakat tanítasz, néhány percenként mindig meg kell szakítanod a monológodat. Hétköznapi tárgyakat kell használnod, és erőteljes, emlékezetes illusztrációkat, hogy a férfiak el se tudják felejteni.

Amikor csak tudod, tedd lehetővé a tanítványoknak, hogy személyesen átélhessék a tanultakat.

Miért nem szokott több prédikátor és tanító vizuális elemeket és tárgyakat beépíteni a tanításba?

* A lelkipásztorok nincsenek megtanítva arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. A szemináriumokon alig szokott szó lenni a vizuális kommunikációs technikákról. ez azért van, mert a szemináriumok professzorai könyvmolyok. Azzal nincs gondjuk, hogy fejben tartsák az információkat az olvasmányaikból és az előadásokból. És ezt az akadémiai ihletésű tanítási modellt adják tovább tanítványaiknak.

* Az emberek sem igénylik. John Hull ezt írja: „Nem érdekli a hallgatókat, hogy nem tudják visszamondani a prédikáció fő mondanivalóját sem már öt perc után sem. Csak az a nyugtató érzés a fontos, hogy ismerősek a dolgok és tartoznak valahová – ez az érzés, ami átjárta őket a beszéd hallgatása közben.”

* A vizuális eszközök és tárgyak használatának az ötlete nincs széles körben elterjedve. A legtöbb keresztény tanítói kézikönyv nem tartalmaz gyakorlati elemeket vagy vizuális anyagot.

* Egyszerűen könnyebb felállni és beszélni. Azt gondolják, hogy nehéz vizuális anyagot használni a tanításhoz, de a hallgatóságnak annyira tetszeni fog, hogy meg fogja érni a fáradozás.

Azt mondják, hogy a jó prédikáció olyan, mint a jó szoknya: ahhoz elég hosszú, hogy a lényeget lefedje, de elég rövid ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.

Jézus tanítása a férfiak agyához szólt, és mindenki csodálkozott a tanításán. Amikor a következő tanításodra készülsz, ne felejtsd: legyen tömör, vizuális és interaktív. Kövesd az Ő példáját, és vonzani fogod a férfiakat – és a nőket – Őhozzá.

Hogyan készüljünk a prédikálásra?

1. SZÜKSÉG

Spurgeon mondott valami olyasmit, hogy a felkészülésben az a legnehezebb, hogy megkapjuk, mire van szüksége a gyülekezetnek. Nem az a legnagyobb kérdés, hogy mi a jó recept, hanem hogy mit főzzünk?!

Egyrészt nagyon figyelni kell Isten vezetésére, mert az igehirdetés prófétai szolgálat: Isten üzenetét kell közvetítenünk.

Másrészt viszont tanítói feladat. Főleg manapság, nagyon szükség van egy átfogó szemléletű tanítói munkára, amely során nem csak megtérnek az emberek, hanem fel is tudnak nőni a keresztény érettségre! Mert sok helyen tele vannak a gyülekezet lelkileg kiskorúakkal. Ehhez nagyon átgondolt tanítási tervre van szükség – éves, havi lebontásban. A legjobb, ha sorozatokat, méghozzá vagy tematikus, vagy bibliai könyvek áttanulmányozására épülő sorozatokat tartunk.

2. KÖZPONTI ÜZENET

Minden prédikációnak szólnia kell egy központi üzenetről, egy kulcs-igazságról. Ennek nagyon egyértelműnek kell lennie, mindennek rá kell mutatnia, és ezt kell „felemelnie”. Olyan prédikációkra van szükség, ami után ha tíz embertől megkérdezzük, hogy mi volt a lényege az igehirdetésnek, nem tízfélét mondanak, hanem ugyanazt! Ekkor volt központi üzenetünk. Aztán ezt majd mindenki alkalmazhatja magára ezerféleképpen. A legtöbb prédikációból ez sajnos hiányzik. Túlságosan szétfolynak, és annyi mindenről szólnak, hogy már nem lesz mire emlékezni.

A kulcsmondatot ismételni kell, szájba rágni, hogy a végére mindenkinek a fejében ez a mondat vagy gondolat lüktessen.

3. JEGYZET / VÁZLAT

Szinte minden komoly igehirdető leírja a prédikációit! Az egyháztörténelem nagy szónokai éppúgy, mint a mai „sztárigehirdetők”. Nem azért, hogy felolvassák, hogy mereven papírból prédikáljanak – hanem mert felkészülnek, és a jegyzet ennek a bizonyítéka. Aztán otthon is lehet hagyni. A jegyzet vagy a vázlat nem feltétlenül a szószékre kell – hanem a felkészüléshez. Hogy tudjuk, miről akarunk beszélni. Churchill mondta: ha nyilvánosan beszélnek kell, és csak tíz percet kapok, akkor arra a tíz percre hetekig készülök. Ha azonban addig beszélek, ameddig akarok, nincs keret, akár most is kezdhetjük.

4. FELKÉSZÜLÉS

A növekvő gyülekezetek pásztorai átlagosan 20-28 órát készülnek egyetlen igehirdetésre! Szemben a stagnáló és fogyatkozó gyülekezetek igehirdetőivel, akiknél ez 0,5-2 óra között van. Tanulmányozzák a Bibliát, exegetálnak, átolvassák az egyháztörténelmi utalásokat, hiszen kétezer éve prédikálnak már előttünk, és van kiktől tanulni és idézni, és a tárgyukat is alaposan tanulmányozzák. Nincs hiteltelenebb, mint az a prédikátor, aki „isteni tekintéllyel” ostobaságokat, pontatlanságokat beszél, aki felkészületlen abban, amit mond. Főleg ma, amikor mindenki írja a wikipédiát, vagyis mindenki jobban tudhatja és meg is mondhatja – nem lehetünk dilettánsak a saját szószékünkön!

5. ILLUSZTRÁCIÓ

Nagyon ütős sztorikra van szükség. Sajnos az igehirdetésekben túl sok a szakállas példa, sztori és illusztráció. Mintha mindenki ugyanazt a pár forrást ismerné csak. Egy prédikációban két-három illusztrációnál több nem kell – de azok legyenek nagyon ütősek! Nem könnyű ilyeneket találni, de nem is lehetetlen.

6. ALKALMAZÁS

Bár homiletikai közhely, hogy az alkalmazás a csúcspontja a prédikációnak, ez valahogy mégsem igazán megy. Még mindig túlságosan elméleti és teológiai az átlag magyar igehirdetés. Kevés a konkrétum, a valós emberi példa, ráadásul a valós helyi, személyes megoldási javaslat. Nem merünk olyan egyszerűen beszélni, mint a gyülekezeten kívül. Még mindig kísért a pátosz, a szószék „szentsége”, a rengeteg tabutéma, amiről nem merünk prédikálni, azok a szavak, amiket nem illik kimondani – holott az életünk részei.

Az alkalmazás attól alkalmazás, hogy megvalósítható lépéseket, tetteket fogalmaz meg. Döntések elé állít, és azokat számon is kéri. Kihívás elé állít. Változásra kényszerít – nem a változás akarására, hanem konkrét, megnevezhető, elszámolható változásokra. Attól alkalmazás, hogy utána mindenki le tudná írni egy darab papírra, hogy akkor most mit is kell csinálnia, ha hazament a gyülekezetből.

7. ÉRLELŐDÉS

A legrosszabb (szerintem), ha valaki vasárnap hajnalban készül. Nem fog összeérni a prédikáció. Az a jó, ha van idő újra és újra átgondolni, átolvasni, érlelni. Rengeteget tud formálódni az a prédikáció, amelyiknek van ideje megérni.

8. GYAKOROLD EL!

Ez talán furcsa, de aki próbálta, tudja, mennyire más valami leírva, mint hangosan kimondva. Én sokszor hangosan elprédikáltam napokkal korábban a prédikációimat, és az első „hangpróba” után átírtam a felét. Vagy mondd el a barátodnak, mentorodnak, vezetődnek, házastársadnak. Kisebb baj, hogy egyvalaki esetleg „unatkozni fog” az igehirdetés alatt, mintha az egész gyülekezet unatkozna. Persze nem vagyunk ehhez hozzászokva, és a kritikát is nehezen fogadjuk. De ezt is meg kell tanulni. Amikor gyerekek voltunk, és felelni kellett, azt a szüleink kikérdezték otthon. És ha otthon ment, a suliban sem volt baj. Miért félünk ettől, ha sokkal fontosabb „felelésről” van szó?!

Persze erről ezernyi könyvet írtak már. Ez csak néhány tanács – jórészt a saját tapasztalataim alapján. Remélem hasznosak, és lesz, akinek segítenek. Ezért is írtam le őket.

Olvass tovább

Új trendek a kommunikációban (2.rész)

Három alapelvet osztanék meg Veletek, amelyek segíthetnek abban, hogy a tegnap említett kommunikációs kihívásoknak valamelyest megfelelhessünk. Ezek mindegyike szakít a klasszikus egyházi retorikával, és lehetséges, hogy bizonyos tradicionális keretek között szinte elképzelhetetlennek is tűnnek – gondolok most a katolikus-evangélikus liturgia kötöttségére. Mindazonáltal ha nem merünk szakítani bizonyos tradíciókkal, akkor nem lesz kiknek kommunikálnunk semmiféle üzenetet templomainkban és gyülekezeteinkben! Egyszóval azt hiszem az a kihívás, ami kommunikációs és retorikai szempontból ma az egyház előtt áll, komoly bátorságot igényel.

Nézzük akkor a három alapelvet.

1. Legyél őszinte és emberarcú!

Vállald fel önmagad! Az embereknek elegük van a sablonokból és az ideálokból. Abból a fajta prédikációból, amelyet meghallgatva úgy tűnik, hogy egy szellemi szuperhős megmondta a frankót, hogy nekünk mit és hogyan kell csinálni. Tessék nagyon őszintén megfigyelni: vajon a prédikációk legnagyobb része nem egy teljességgel betarthatatlan, és ezáltal komolytalanná, súlytalanná váló ideálokat állít elénk? Mindent kapásból lebűnözünk meg lepogányozunk, ami a gyülekezet falain kívül zajlik. A világi emberek úgy ahogy vannak, értéktelenek, minden gonoszságért a sátán a felelős, és nekünk amúgy sincs más dolgunk, hogy „hirdessük az evangéliumot minden népnek”, és „szüntelenül imádkozzunk”. Nem ismerős?!

Régebben sokszor elhallgattam a bizonyságtételeket – tudjátok, amikor az istentisztelet keretében valaki kiáll, és mond valamit, jobb esetben az életéből, rosszabb esetben üzenget a prédikátornak vagy a testvéreknek… Na mindegy. Ilyenkor mindenki nagyon hívő és nagyon szent. És még egyszer sem voltam tanúja annak, hogy valaki odaállt volna a testvérei elé azzal, hogy baj van az életemmel, tele vagyok kétségekkel, imádkozzatok értem és segítsetek testvérek! Érdekes módon valahogy a gyülekezetben a legnehezebb gyengének és bűnösnek lenni és látszani. Ezért a gyülekezet felszínes kirakattá válik, ahonnan kiveszett már az őszinteség és bizalom légköre.

De visszatérve a kommunikációnkhoz. Nagyon könnyű elrejteni az életünk valóságát a bibliaversek és a gyülekezet közössége mögé. Csak éppen nem kifizetődő. Az emberek olyanokat követnek, akik hasonlóak őhozzájuk, mert ha látják, hogy azoknak sikerül, reményt kapnak arra, hogy majd nekik is fog. Az az élmény hiányzik a prédikációkból, hogy miközben a prédikátor beszél, mi folyamatosan bólogatunk a helyünkön ülve, hogy „aha, jaja, pont ez volt velem is a múlthéten… a francba, hogy ez nekem miért nem jutott akkor eszembe?!”

És még valami: a kereszténységünknek emberarcúnak kell lennie – hiszen erről szól az inkarnáció (ajaj, milyen szavakat használok!): Isten Jézus Krisztusban emberré lett. Milyen az emberarcú prédikáció? Olyan, amiből mindenki ért. Nem frázisok, hanem érthetőek, hétköznapiak. Vége a patetikus szónoklatoknak, és hogy bizonyos témák nem valók a szószékre. Azt a szót, hogy „paráznaság” ma szinte senki nem használja rajtunk kívül. Ezt ma úgy mondják: pornográfia, házasságtörés, megcsalás, félrelépés, homoszexualitás, leszbikusság, szexmánia, önkielégítés, stb. stb. Ha erre gondolsz, akkor beszélj nyíltan, és mondd ki! Ez az őszinteség, és ma már legfeljebb az idősebb emberek fogják a szemöldöküket húzogatni, ha ezeket a szavakat a gyülekezetben hallják – de döntsd el, hogy pár ráncolt homlok miatt feláldozod-e az őszinteséget és az érthetőséget, amikor arról beszélsz, hogy Isten ma, a 21. században is az életünk részese akar és tud lenni. Nevezd nevén, a ma ismert és használatos nevén a dolgokat! Ez is az őszinteség egyik arca. Nem kell a púder és a körítés – a mai emberek egyszerűen már nem így gondolkodnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy legyünk közönségesek – de ha a kommunikációnk tartalma vagy formája eltávolodik a mindennapos beszédstílusunktól és témáinktól, akkor az egész érdektelenné és unalmassá válik, amely már nem tud megérinteni bennünket.

2. Ha beszélsz, mondj is valamit!

Ezt szakmailag úgy fogalmaznám: KÍNÁLJ RELEVÁNS TARTALMAT! Sok prédikáció nem más, mint a felolvasott alapige megismétlése kicsit kiszínezve és kiegészítve. Nincs tartalma. Nem szól semmiről. Nincs célja, nem akar döntés elé állítani, nem ad konkrét megoldásokat, nincs mit számonkérni belőle. Hallgatunk valamit fél-egy óra hosszat, anélkül, hogy egyetlen mondat lejegyzésére késztetést éreznénk, mert az annyira értékes, hogy nem akarjuk már az ajtóban elfelejteni.

Talán az egyik legnagyobb hiányossága a mai prédikációknak az, hogy nem szólnak igazából semmiről. És főképpen nem szólnak arról, amiről pedig égetően fontos lenne nyíltan és nyitottan gondolkozni és beszélni, Isten válaszait és megoldásait megtalálni, és a megoldásukra konkrét akciólépéseket készíteni, majd az eredményeket kiértékelni. Mondok példákat. Jómagam tizenöt év alatt még nem hallottam prédikációt a munkanélküliségről, a féltékenység kezeléséről egy párkapcsolatban, a szülés utáni depresszióról, a helyes és megvalósítható időbeosztásról, a médiához való konstruktív hozzáállásról, arról, hogy milyen módon viszonyuljon a drogos barátaihoz egy fiatal, nincs szexuális felvilágosítás, életvezetés, nem beszélünk olyan témákról amiket csak személyiségtréningeken lehet tanulni, hogy mit jelent a siker, hogyan építsünk egészségesen karriert… na ezt a listát aztán még legalább fél méter hosszasan tudnám így kapásból írni. Én sok témáról prédikáltam és tanítottam már ezek közül, és hihetetlenül nyitottak és „szomjasak” voltak rá az emberek. Egy erdélyi tradicionális gyülekezetben tanítottam egyszer arról, hogyan legyünk romantikusak a házasságban, és emlékszem, olyan dolgokat mondtam, hogy fürödjünk együtt a párunkkal órák hosszat, szexeljünk a szabadban, öleljük meg egymást az áruház polcai mögé bújva, ajándékozzuk meg egymást csak az ajándékozás öröméért… és tudjátok mi történt utána? Odajött hozzám néhány 50-60 éves asszony és férfi a gyülekezeti tagok közül, és azt mondták, ők ilyesmiről soha életükben nem hallottak még prédikációt, nem lehetne még egy-két alkalmat erről a témáról tartani? Ők szívesen eljönnének.

Hadd közelítsem meg még egy módon ezt a kérdést – és tegyünk egy nagyon egyszerű próbát! Kérlek fogalmazd meg, miért legyen valaki keresztény! Három mondatban próbáld meggyőzni arról, hogy ez hasznos és értelmes dolog, és ezzel ő nyerni fog. Tedd motiválttá őt arra, hogy elkezdje keresni Istent! – Olyan sokszor elmondjuk: térj meg! Oké, de miért térjek meg?! Mert az az Úr akarata, hogy mindenki üdvözüljön?! Mert különben elkárhozok?! Még csak nem is értem ezeket a szavakat: üdvösség, kárhozat…! Mondd meg nekem, mit nyerek a hétköznapi életben, a munkahelyemen, az iskolában, a baráti kapcsolataimban, a partnerkapcsolatomban azzal, hogy „megtérek”? – Érted ezt? A legtöbb nem keresztény ember így gondolkodik. Ezeket a kérdéseket teszi fel. – Vagy a másik része, ennek a folytatása: HOGYAN kell megtérni?! – Foglald össze érthetően, kánaáni szakkifejezések nélkül. – Egyszerűnek tűnik, mégis már több gyülekezeti tréningen láttam, mennyire képtelenek a hívő emberek ezt a két nagyon egyszerű kérdést egy „világi” ember számára is érthetően és motiválóan megválaszolni. Enélkül pedig hogyan akarunk missziózni?! (Csak egy tanács vezetőknek: tessék kipróbálni ezt gyülekezetben, bibliaórán vagy házicsoportban: öt mondatban vagy szituációs játékban!)

Az embereknek ma kevés az idejük, és nagyon megválogatják, mire áldozzák, különösen a hétvégéjüket, amit elsősorban a családjukkal és pihenéssel szeretnének eltölteni. (Most nem azokról beszélek, akik 40 éve megszokták, hogy vasárnap délelőtt-délután az imaházban ülnek, hanem az érdeklődőkről, az istenkeresőkről – mert alapvetően értük vagyunk, és nekik kell prédikálnunk!) Nehéz ma lekötni az embereket, különösen 30-40 perc beszéddel. Túl aktív, interaktív, audio-vizuális a mindennapos kommunikációnk, és elszoktunk attól, hogy egyhelyben ülve csak hallgassunk. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy éppen ezért ha igazán értékes a mondanivalónk, akkor vissza fognak jönni! Ha nem tudják jegyzetelés nélkül végighallgatni a mondanivalónkat, mert amit mondunk, az annyira hasznos és értékes, hogy mindenképpen haza akarják vinni – akkor megnyertük a hallgatóinkat. Ehhez azonban lejegyzésre is méltó üzenetet kell átadnunk! Tartalmasat, aktuálisat, hozzáértőt, megérthetőt, világosat és nem utolsó sorban biblikusat.

3. Beszélgess! Azaz merj interaktívvá válni!

Talán ez a legnagyobb kihívás. Felvállalni, hogy beleszólhatnak a prédikációnkba. Hogy megállíthatnak, ha valamit nem értenek, és feltehetik a kérdéseiket. Hogy véleményezhetik az elhangzottakat. Hogy párbeszédet kezdeményezhetnek velünk, vagy egymással. De hát nem ez a célunk? Hogy biztosan megértsék és jól értsék Isten akaratát az életükre nézve?! Furcsa, hogy amit egy egyetemi előadáson egy fizikai törvénnyel kapcsolatban meg lehet tenni, hogy megismételjük, elmagyarázzuk, esetleg vissza is kérdezzük, a gyülekezetben nem merjük. Pedig elvileg mi fontosabb törvényekről beszélünk a hallgatóinknak. Valamiféle ünnepélyesség kedvéért? Csak az a kérdés, hogy Jézusnak mi volt a fontosabb: a szertartások kerete, vagy az üzenetének hatékonysága?!

A mai kereszténységnek meg kell tanulnia interaktívvá válni. Ez óriási bátorságot és átlátszóságot, őszinteséget kíván meg tőlünk. Talán ezért látszik olyan ijesztőnek. Mi van, ha feltesznek egy kérdést, és nem tudunk válaszolni? Semmi – velem sokszor előfordult már. Azt mondtam, hogy ezt nem tudom, de a következő alkalomra utánanézek, megkérdezem a nálam bölcsebbeket, és jöjjön el, akkor elmondom, mire jutottam. Ez egy becsületes válasz. És általában elegendő is. Mi van, ha vita alakul ki valamiről? – Semmi, akkor vitázunk. Az miért lenne baj? Az egyház túl sokáig vette semmibe azt, hogy a hívei is gondolkodhatnak, mintha ehhez nem lenne joga másnak, csak a prédikátornak. Az „egyetemes papság” többek között ebben is megnyilvánulhat: hogy egymás hite, véleménye és tapasztalata alapján is fejlődhetünk. Persze ehhez a lelkésznek meg kell tanulnia, mit jelent a moderátori szerep egy beszélgetésben – de ezzel nem lesz semmivé. Hiszen ha hisszük, a Szentlélek bármelyikünkön, és leginkább a közösség egészén át is kijelenthet nagy igazságokat.

A lényeg, hogy a mai ember nem akar passzív maradni. Van véleménye, amiket el akar mondani. Vannak kérdései, amiket fel akar tenni. Van kritikája, ami szétfeszíti a lelkivilágát, ha nem engedheti ki magából. És úgy érzi, hogy ahol neki nincs szava, ott jelentéktelenné válik, és ezért inkább olyan helyet keres magának, ahol nem csak neki kell hallgatnia, hanem néha a középpontba is kerülhet azáltal, hogy őt is hallgathatják.

Lehet, hogy ez nem a vasárnapi istentiszteletre való? Persze, lehetséges. De oda miért is nem? Mit védünk annyira, vagy mitől félünk?

Nos, változik a világ. Tegnapi szavakkal és retorikával nem biztos, hogy a ma emberét meg tudjuk szólítani. Az evangélium ereje azonban a tartalmában van, nem a kereteiben. Mindegy, milyen korban, milyen kultúrában, milyen nyelven szólal meg – ha célba ér, Isten munkába tud lendülni. Az egyház túl régóta ismétli azt a hibát, hogy a formákat és a kereteket konzerválja, a tartalmat pedig vagy felhígítja, vagy az aktuális divatok szerint manipulálja. Isten kijelentésének a tartalma változhatatlan és örökérvényű – a kereteinek azonban minden korban és környezetben velünk együtt kell változnia!

Olvass tovább

Új trendek a kommunikációban (1.rész)

Két olyan hatás éri ma a világunkat, amely alapvetően meghatároz mindent, ami a kommunikációval kapcsolatos. Mostanság erről leginkább a PR és marketing-szakértők írnak előszeretettel, de nem árt nekünk is elgondolkodnunk a tanulságokon, hiszen a kereszténység egy alapvetően kommunikációra épülő életforma. Jézus Krisztus az evangélium hirdetését bízta ránk, amelyhez meg kell találnunk azokat a mindig aktuális, élő és működő kommunikációs csatornákat, amelyek alkalmasak a tartalom hatékony közlésére. Most aztán jó bonyolultan fogalmaztam… Szóval kicsit leegyszerűsítve a dolgot, prédikálunk, tanítunk, evangéliumot hirdetünk az aluljárókban vagy a szószéken, és (remélem azért még mindig) csodálkozunk azon, hogy nincs áttörés. Persze ahhoz sok olyan dolog is kell, amiről most nem fogok írni (Szentlélek, imádság, háttérmunka, stb. stb.) – de ha valamit tanulhatunk, akkor nosza, ne restelkedjünk! KOMMUNIKÁTOROK – GONDOLKODÁSRA FEL!

communication(1)

Szóval, ahogy belefogtam, két hatás ér ma mindannyiunkat. Ezek alapvetően kommunikációs hatások, mégis a viselkedésünket és a reakcióinkat is meghatározzák. Az első, hogy a mai emberek hihetetlenül jól informáltak lettek. A média, és egyre inkább az internet elsőszámú tájékozódási forrásává lesz az új nemzedékeknek. Gondolj bele, ha valamit venni akarunk, ha valaminek a hátteréről próbálunk infót összeszedni, akkor elülünk a net elé, és irány a Google. Dehogy akarunk vásárolni a neten, a magyar ehhez még bizalmatlan, de mindent lecsekkolunk, és ha döntöttünk, indulunk a boltba. Ha bejön egy új film, fórumokat böngészünk, hogy ki mit ír róluk. A híreket hírportálokon olvassuk, és ha aktív felhasználói vagyunk az internetnek, más nem is csak olvassuk, hanem kommentáljuk is. Régebben, a dos-os/windows-os hőskorban a munkahelyeken a dolgozók sutyiban játszottak a gépükön, aztán volt egy korszak, amikor cseteltek, ma már leginkább blogokat és fórumokat olvasnak. Mára az alapműveltséghez tartozik, hogy fenn legyél az iwiw-en, és hogy ismerd a wikipédiát. Ez van. A világ hihetetlenül kitágult, vagy épp összezsugorodott – nézőpont kérdése – és az emberek még ha felületesen is, de hihetetlenül informáltak és informatívek lettek. Ha nem is tudnak mindent, tudják, hol nézzenek utána, és mert ingyen van, villámgyorsan elérhető, utána is néznek mindennek!

A másik trend, ami ebből fakad, hogy az emberek mára mérhetetlenül kritikusak és cinikusak lettek! Nem egy cégnek vagy terméknek tépázta meg a hírnevét pár fórum és blog, ahol az emberek egyszerűen jól megmondták a tutit. Olyan korban élünk, ahol mindenki megmondhatja a véleményét, és ezt ha ügyes, rögtön nagy nyilvánosság előtt teheti. És sajnos nagyon emberi, de ma a cikizés, az odamondogatás, a kritizálás a trendi, és nem a jóhírek továbbadása. (Bár arra is van példa.) Egyszóval ma ha közvetlenül senki nem is kíváncsi a véleményünkre, megszoktuk (a mai, interneten felnövő generáció egyre inkább megszokja), hogy a véleményét kérdezés nélkül is ezer helyen elmondhatja. Vagyis hihetetlenül „reakciósakká” válunk manapság, akik már rég nem vesznek be mindent vagy akármit szó nélkül.

Mit jelent mindez a mi számunkra – missziós szempontból? Mit jelent ez egy lelkész, egy igehirdető, egy tanító vagy ifivezető számára? Íme pár dolog, ízelítőként.

Először is azt hogy vége annak az időszaknak, amikor „elprédikáljuk magunkat”, aztán mindenki megy haza. Egyre inkább hozzá akarnak szólni a hallgatók is a prédikációinkhoz. Kérdéseket akarnak feltenni, és véleményezni akarják. Ha ezt nem tehetik meg a gyülekezetben, majd megteszik kisebb közösségekben, a fiatalabbak pedig a blogjaikon és az online közösségeikben.

Másodszor, hogy már egyáltalán nem fogják elfogadni azt, amit hirdetünk csak azért, mert mi mondjuk. A posztmodern elhozta az általános tekintélyvesztést, és ez a lelkészekre is igaz. És nem is annyira a teológiai háttérrel rendelkező bölcsek lesznek azok, akik odadugják a Bibliájukat az orrunk alá, ha valamit esetleg rosszul mondtunk, hanem a tinédzserek! Mert ők már így nőnek fel. Mindent joguk van megkérdőjelezni – és meg is teszik!

Harmadszor könnyen előfordulhat, hogy bizonyos dolgokban sokkal műveltebbek azok, akik hallgatnak minket, mint mi magunk. A tipikus lelkésznek leginkább bibliai- és teológiai műveltsége van, aztán prédikáció közben felhoz egy témát, akár csak illusztrációként, és amit mond, az téves, túlhaladott, pontatlan, felszínes. Ez ma már szinte megbocsáthatatlan – legalábbis a hallgató, aki tudja, hogy „Hülyeséget beszélünk” ilyenkor lezár, és már a többit sem fogja elfogadni, amit esetleg abszolút helyesen és igaz módon mondanánk. Egyszerűen már nincs az a tekintély, ami megvédene bennünket a hibáinktól – nemegyszer előfordult már, hogy valaki beleszólt a prédikációba, mások által is jól hallhatóan, hogy az nem egészen úgy van… Hát, azután nehéz az ájtatos légkört visszavarázsolni!

A következő dolog, hogy ebben a hatalmas világ-tágulásban elvész az, ami jellegtelen, ami személytelen, ami mögött nincs ott valami egyediség, valami egyéniesség. Miért olvasnak az emberek blogot? Mert tetszik az írójának a gondolkodásmódja, szemlélete, stílusa. Régebben a prédikátor kívül maradhatott a prédikációján. A teológiákon még olyasmiket is tanítottak (még nekem is), hogy ne beszéljünk túl nyíltan a saját bűneinkről a szószékről. Csakhogy manapság ha nem vagyunk be nyakig a saját kommunikációnkban, a kutya sem lesz kíváncsi ránk! És ezerszer motiválóbb az, ha arról beszélek, amit én átéltem, mintha elméleteket és közhelyeket durrogtatnék. Sajnos nagyon kevés igazán őszinte és nyílt prédikátor van még ma is, aki bevállalja mások előtt a bukásait is, és aki mer jó példákat hozni a saját életéből – nem nagyzolást, hanem hiteles, igazolható sikereket felmutatni! Ma ez kell a hallgatóknak – nem észt kell osztani nekik, az van nekik is, köszönik szépen, hanem mintákat, példákat adni, amiből láthatják, hogy nekünk is beválik, amit hirdetünk, és amit ők is kipróbálhatnak.

Sokáig lehetne még sorolni azt, hogy csak ennek a két kommunikációs trendnek milyen hatása van a mi gyülekezeti- és missziós kommunikációnkra. Most szeretnék időt hagyni mindezek átgondolására, és holnap folytatom azzal a mai témát, hogy a megoldásokat is sorra vesszük. Addig is várom a hozzászólásokat és véleményeket!

Olvass tovább