Bejegyzés

Reformkorok tanulságai

Sokat foglalkozok mostanában társadalom-politikával, és nem olyan régen belebotlottam egy nagyszerű Hankiss Elemér tanulmányba, amely párhuzamokat keres a modern kor nagy társadalmi reformkorai között, az angol chartista, a nagy világválságot követő New Deal, a spanyol Moncola Pactum, a skandináv társadalmi szerződések, vagy éppen a Széchenyi-Deák-féle 19. századi, illetve a 89-es magyar rendszerváltás “reformkorai” között.

A reformok mindig valamilyen válságra adnak választ – és ha közös nevezőre hozzuk történelmünk reformkorait, a tanulságok talán a nyugati kereszténység válságára is iránymutatást adhatnának.

Mi jellemzi tehát a reformkorokat – milyen összetevői vannak egy válság legyőzésének?

1. A változás szükségszerűségének felismerése

Bár minden reform egy problémára adott válasz, mégsem magától értetődő, hogy a válság reformációt fog maga után hozni. A válság ugyanis önmagában nem elég a változáshoz – szükséges a közösséget alkotók vezetőinek és/vagy kritikus tömegének a felismerése és az akarata a változás végrehajtásához. Amíg ez nincs meg – a reformkor sem köszönt be.

2. Nagy célok és tervek

Az igazi reformkorokat nem “célocskák” és “tervecskék”, nem “ötletek” és a napi túlélést jelentő akciók jellemezték, hanem olyan világos, széleskörű, reményt, perspektívát és jövőképeket adó nagy feladatok, amelyek inspirálók és motiválók voltak, tömegeket mobilizáltak, és amelyek méltók voltak akár komoly  személyes és közösségi áldozatok meghozatalára is. Ma kevés ilyen “nagy cél” lebeg előttünk, vezetőink mintha csak a holnapig látnának vagy mernének vezetni bennünket.

3. Karizmatikus személyiségek

Nincsenek hősök nélküli reformkorok! Minden jelentős társadalmi és közösségi változásnak voltak és lesznek is meghatározó figurái. A Bibliát olvasva teljesen egyértelmű: Isten mindig vezetőkön keresztül vezette a népét – egyszerűen így működünk. De hol vannak a mai magyar kereszténység jelentős vezetői – akiket minden felekezet, a nem hívő társadalom is ismer és elismer? Hol vannak a gyülekezetek “local hero”-i, azok a karizmatikus evangélisták, próféták, vezetők, akiktől “felbolydul a város”?

4. A közösség mobilizálódása – a közélet felpezsdülése

A reformkorok társadalmi pezsgésből fakadnak és társadalmi pezsgést hoznak. Klubok, társaságok, kiscsoportok, műhelyek, tudományos intézmények és ifjúsági szervezetek alakulnak, az emberek összejárnak és éjszakákon át beszélgetnek, vitatkoznak, nem egymás legyőzése érdekében, hanem hogy együtt minél szebb jövőt építhessenek. Egymás után indulnak a folyóiratok (ma talán internetes oldalak és blogok), születnek a versek és a könyvek, estéről-estére előadások, felolvasóestek, vitafórumok zajlanak. Pezseg az élet – mert mindenki részese akar lenni a változásnak, a jövő formálásának.

5. Termékeny viták

Óriási különbség van a destruktív és a konstruktív viták között. Mi magyarok, és mi magyar keresztények is mintha csak az előbbihez értenénk – az olyan vitákhoz, amelyeknek a végén valaki győz és a másik veszít. Vitatkozunk a nem hívőkkel, mert nem akarnak megtérni, és mert ezernyi bajuk van velünk. Vitatkozunk egymással, hiteltelennek, tévtanítónak, világiasnak, istentelennek nevezve mindenkit, aki bármit is másképp értelmez vagy tesz, mint mi. Az intellektuális gőg, a lelki-szellemi arrogancia légkörében soha nem lesz reformáció – ha viszont megtanulnánk egymást tisztelve a közös célok közös eléréséért érvelni, az egészen más lenne!

6. Nyitás a világra

A válság mindig egy adott problémakörbe való beragadást jelent, a válságban lévő gondolkodása mindig beszűkül – általában a korábbról már ismert, de mára már működésképtelen megoldásokba. A reformkor viszont mindig nyitást hoz: új emberek, új gondolatok, új lehetőségek irányában. A magyar kereszténység nagyon zárkózott – ennek részben kapcsolati és nyelvi okai vannak, részben pedig történelmi és kegyességi. Pedig ebben is változnunk kell, mert a bezárkózó mentalitás sosem hoz reformációt!

7. Paradigmaváltás

A reformkor akkor bontakozik ki, amikor egy hangsúlyos, középpontban lévő dologra elkezdünk teljesen más szemszögből nézni. Amikor rácsodálkozunk arra, ami – általában – az orrunk előtt van, és ez a szemléletváltás nem csupán intellektuális csodálkozás, hanem valódi “váltás” – új hozzáálláshoz, új módszerekhez, új cselekvésekhez vezet. Képzeljük el, micsoda paradigmaváltást hozott, amikor Ezékiás király felismerte, hogy Mózes rézkígyója 900 évvel később már egyáltalán nem Isten szabadításának és munkájának az eszköze, és “kivette a vitrinből” azt a szent tárgyat és szokást, amit a népe évszázadokon keresztül bálványozott, és darabokra törte. Beköszöntött a reformkor, mert megváltozott egy fontos tradícióhoz való alapvető hozzáállása a népnek.

Egy kérdés maradt a végére: a reformkorok csak úgy maguktól “lepnek meg” bennünket – vagy mi generáljuk őket?!

Avagy mikor jön el végre a mi reformkorunk – mikor leszünk végre mi is reformerek?!

Tovább a megújulás felé – 2.rész

Folytassuk a megkezdett sorozatot.

Mi jellemzi tehát azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

A sorozat első része itt olvasható!

5. Az online kapcsolatok megbecsülése. Tervezek egy cikket arról, hogy melyek azok a kulturális és társadalmi folyamatok, amelyek alapvetően meghatározzák a gyülekezet tagjainak életét, és ezáltal a misszióját is – és ezek között egy fontos pont lesz a mára teljesen magától értetődő online életmód. 2013-ban már egyetlen gyülekezet sem képes lépést tartani a környezetével aktív online jelenlét és kommunikáció nélkül. A célra optimalizált honlap, a facebook aktivitás ma már nem opcionális lehetőség, ha meg akarjuk szólítani a 30-40 alatti korosztályt, hanem a gyülekezeti és missziós kommunikáció legalapvetőbb és legdinamikusabb csatornája. És tévhit, hogy az online kapcsolatok nem fontosak – a mai korban egyre tartalmasabbak és egyre jelentőségteljesebbek lesznek. A gyülekezet fejlődéséhez és növekedéséhez szükség van egy olyan szemléletváltásra, amely az online kapcsolatokat és tevékenységet  egyenrangúként kezeli az offline, személyes kapcsolatokkal.

6. Nyitottság a kérdések meghallgatására és a komoly válaszok megtalálására. Sok gyülekezetben semmiféle fórum vagy lehetőség nincsen arra, hogy a látogatók feltehessék a kérdéseiket. Ha mégis felteszik, azt sokan rögtön kötözködésként kezelik, a hitetlenség megnyilvánulásaként, amelyre a megoldás nem a segítőkész válaszadás, hanem a feltétel nélküli megtérés, esetleg az azonnali imádkozás. Hiányoznak azok a fórumok, alkalmak és kapcsolódási pontok, ahol nem vitatkozunk másokkal, nem győzködjük őket, ahol nem minden kérdésre “Jézus” a válasz, vagy az, hogy “ha megtérsz, majd mindent megértesz”. Olyan légkörre lenne szükség a gyülekezeti közösségben és akár az istentiszteleteken, alkalmakon is, amely bátorít mindenkit arra, hogy nyugodtan kérdezzen, hogy merjen kételkedni, egyet nem érteni, anélkül, hogy ezért bárki csúnyán nézne az illetőre. Ne akarjuk megspórolni a komoly kérdésekre várt komoly válaszokat – és nem baj, ha időnként akár azt is be merjük vallani, hogy mi sem tudunk mindent.

7. A “tőled” helyett a “neked” kultúrája. Az egyház hajlamos előbb kérni, csak azután adni. Elvárásokat támasztunk – tehát kérünk, megfelelő gondolkodást, viselkedést, cselekvést, pénzt – és csak azután vagy annak adunk – például jogokat, segítséget, törődést – aki teljesítette a feltételeinket, vagy megfelelt az elvárásainknak és kéréseinknek. Csak két megnyilvánulását emelném ki ennek példaképpen – és elnézést kérek azoktól a felekezetektől vagy gyülekezetektől, ahol ez így működik, a jelenség biblikusságát és létjogosultságát vitatom, nem ítélkezni akarok. Egyrészt az, hogy az egyháztagság feltétele az egyházfenntartói járulék befizetése, másrészt az, hogy adakozásra buzdítunk, tehát a pénzét kérjük olyan embereknek, akik az életüket még nem adták át Krisztusnak, vajon nem ennek a “követelőző” mentalitásnak a megnyilvánulása? Vajon nem lenne missziós szempontból, de talán még emberileg vagy érzelmileg is nemesebb és hatékonyabb előbb adni, feltételek vagy elvárások nélkül, nagylelkűen, semmiféle viszonzást nem várva? Hiszen Jézus is valami ilyesmit csinált.

Megújulni nem lehet ilyen kicsinyesen – vagy talán tényleg a “hitetlenek” pénzétől függ a gyülekezeteink sorsa?! Pozitív üzenetként átfogalmazva mindezt: a nagylelkűség mindig vonzó és felszabadító élmény! Isten nagylelkű, a népének követnie kellene a mintát!

És csak egy személyes példa, lezárva ezt a témát: amikor Miskolcon gyülekezetet alapítottunk, az elején eldöntöttük, hogy nem lesz adakozás az istentiszteleteinken, és csak a gyülekezetünk tagjaitól fogadunk el adományokat. Bevált a dolog – nem lettünk szegényebbek tőle. Sőt!

8. Személyre szabott üzenetek és élmények. Nem általánosíthatunk állandóan. Nem lőhetjük be az üzeneteinket a politikailag korrekt, fiataloknak-időseknek, hívőknek-látogatóknak egyaránt szóló bibliai közhelyek közé.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a vasárnapi istentiszteleten álljunk neki személyeskedni – de azt igen, hogy egy olyan korban és kultúrában, ahol személyre szabott szoftverek, eszközök, szolgáltatások, reklámajánlatok vesznek körül bennünket, a gyülekezetbe látogatók elvárnak legalább annyit, hogy megjegyezzük a nevüket, megismerjük a kérdéseiket, a körülményeiket, az igényeiket és szükségeiket, és azzal a tartalommal, olyan módon szolgáljunk feléjük, amit és ahogy ők várják.

Nos, várom a véleményeket ezekről a gondolatokról.

Tovább a megújulás felé – 1.rész

Visszatérő témánk az egyház, konkrétabban a gyülekezetek, a gyülekezeti élet megújulása annak érdekében, hogy képesek legyünk elérni kortársainkat az egyházi tradícióktól és a beidegződött missziós formáktól mára jelentősen eltávolodott kultúrában. Az APCSEL29 azért indult el, hogy ebben segítse az olvasóit és partnereit.

Jöjjön most néhány újabb szempont az egyház megújulásának útjáról. Gondolkozzunk tovább azon, hogy mi jellemzi azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

1. Bátrak és képesek nemet mondani azoknak a hangoknak, elvárásoknak és elsősorban „régi” gyülekezeti tagoknak, akik változatos okokra hivatkozva, de valahogy mindig kerékkötői, akadályai, hátráltatói, ellenségei a szükséges változásoknak. Az evangélium tartalma az, ami nem változik – az átadás módja, az üzenet csatornája viszont sosem maradhat változatlan! Az egyház mindig akkor „robbant le” amikor ezt a kettőt felcserélte! Ha meg akarjuk szólítani az embereket, akkor folyamatosan követnünk kell a körülöttünk lévő világ változásait, lépést kell tartanunk a korunkkal, különben lemaradunk azoktól az emberektől, akik felé szolgálni akarunk. Sok „régi” hívő, illetve jónéhány teológiai irányzat abban látja az „igazi” hívő élet és az egyház erejét, ha minél jobban elkülönül a „világtól”, a körülötte élő emberektől – de ez tévút! Az ilyen kereszténység a Biblia félreértése és/vagy félremagyarázása, és az eredménye mindig valamiféle felsőbbrendű, elitista, bezárkózó közösség, „szekta”, amely nem Isten eszköze az emberek üdvösségre segítésében, hanem a Sátán eszköze a nem hívő emberek kárhozatban hagyásában (ez a gondolat egyébként Spurgeon-től származik). Egyetlen gyülekezet sem képes a missziói küldetését betölteni, amely eltávolodik a kortársaitól, amely elzárkózik a környezetétől, amely a nem hívő embereket tartja ellenségének, és nem értük, hanem ellenük akar harcolni! Márpedig bennünket nem az alapján fog Urunk megítélni, hogy mennyire tudjuk jól idézni vagy helyesen értelmezni az ő szavait, hanem hogy mennyire töltöttük be azt a küldetést, amit ránk bízott.

2. Kifelé élnek és szolgálnak – nem befelé. Ugyanis kétféle gyülekezet van: az egyik számára a fókusz a bent lévők, az egyház/gyülekezeti tagok szolgálatán, míg a másiknak a fókusza a kívülállók felé végzett missziós munkán van. Tudom, hogy most mindenkinek az az első gondolata, hogy mindkettőre szükség van – és ez természetesen igaz is. Elméletben. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez a fókusz igenis mindent meghatároz! Az egyház/teológia/tradíció-központú gyülekezetnek is van missziója, és a missziós gyülekezetnek is van teológiája vagy struktúrája – de hogy melyik van előbb, melyik határozza meg a másikat – az minden mást is meghatároz!

3. Gyors és dinamikus döntéshozatal. A legtöbb gyülekezetben iszonyú nehéz és lassú folyamat bármit is eldönteni. Sok helyütt ritkán vannak vezetőségi találkozók, a vezetők tulajdonképpen tiszteletbeli méltóságok, nem valós munkát és felelősséget hordozó aktív döntéshozók, nincsenek letisztázott és egyértelmű jogosultsági körök és munkaleírások, és szinte teljes mértékben ismeretlen az egyházban a vezetői coaching vagy a delegálás gyakorlata. Sok esetben olyanok döntenek ügyekben, akik vagy nem érintettek közvetlenül, vagy nem szakértői az adott kérdésnek – akik viszont érintettek vagy szakértők lennének, azokat sok esetben meg sem kérdezzük, mert nincsenek benne a kegyességi alapon választott vezetői körökben. Az egyház úgy tesz, mintha a kegyesség és az ima pótolná a hozzáértést, a felelősségvállalást és a számonkérhetőséget. Ezzel természetesen nem állítom azt, hogy azok nem fontosak – csak azt szeretném hangsúlyozni (sokadszor), hogy a megtérés nem azt jelenti, hogy attól kezdve eldobjuk a józanságunkat, és semmibe vesszük a közösségek vezetésére és működésére vonatkozó legalapvetőbb szabályokat is. A gyülekezet nem ezek miatt különbözik a többi emberi csoportosulástól, hanem a természetfeletti tartalma miatt, amit a Szentlélek végez közöttünk. Ha azonban mind a természetfeletti, mind a józan hozzáértés hiányzik, a gyülekezet fejlődése egészen biztosan megreked.

A gyors döntéshozatal célja az a fajta rugalmasság, amely gyorsan képes reagálni azokra a körülményekre, helyzetekre, kihívásokra, szükségekre, amelyeket azok az emberek generálnak, akik felé a szolgálatát végzi. A lassú reakcióképesség azért veszélyes, mert a gyülekezet emberi tehetetlenkedése miatt kapcsolatokat, lelkeket veszíthetünk el – márpedig ezt a luxust semelyik gyülekezet nem engedheti meg magának!

4. Az emberi kapcsolatok mindent átszövő hálózata. A gyülekezet nem a vasárnap délelőtti istentiszteletében él – hanem a gyülekezeti tagok életének minél szorosabb összekapcsolódásában! Sok gyülekezetnek van csillogó-villogó vasárnapi istentisztelete – de a gyülekezetbe járó emberek nem is ismerik egymást, nem járnak össze, nem találkoznak a hétköznapokban, nem segítik egymást, vagy együtt másokat, nem dolgoznak vagy szolgálnak együtt szervezett vagy spontán formában. Ez is fókusz kérdése. Liturgia- és szertartásközpontú, vagy közösség-központú gyülekezetet akarunk építeni és fenntartani? Az előbbi el fog sorvadni, mert vonzása soha nem az épületnek, nem a szertartásoknak van, hanem az örömteli, személyes és tartalmas emberi kapcsolatoknak és közösségeknek.

(Folytatjuk…)

UPGRADE: Itt a második rész!

Múzeum vagy kórház?!

Már régen láttam ezt a videót, de csak nemrég találtam meg magyar felirattal, amikor épp azon gondolkodtam, hogy le kellene fordítani. Örülök, hogy más megtette már!

Egyetlen mondatot szeretnék kiemelni belőle:

Mi a gyülekezet? Múzeum a jó embereknek – vagy kórház a betegeknek?!

És egy elgondolkodtató kérdés, ami a videóban így hangzik: “Vajon Jézust beengednék ma a gyülekezetbe?” – Én inkább azt kérdezem: őszintén, örülnénk annak, ha eljönne, és “rendet rakna” nálunk is?!

A vallás(osság) újonnan születés nélkül a legnagyobb ostobaság és a legfeleslegesebb teher az ember életében! Soha nem értettem igazán a vallásos embereket: magukra vesznek egy rakás törvényt, viselkedési szabályt, és nyögnek közben, mert valahogy nem szívből jön. A lényeg hiányzik.

Az egyháznak óriási a felelőssége – miközben a pénteki tréningünkre készülök, amit hittanoktatóknak tartunk, folyamatosan ez jár a fejemben: ha a megtérés és újonnan születés üzenetét, a Jézussal való személyes kapcsolatot kihagyjuk a prédikációinkból, a gyülekezeti és a személyes életünkből vagy épp a hittanóráinkról, és csak kereszténység-tant, egyházi kultúrát és etikát tanítunk és terjesztünk, éppen az egyház ad egy olyan hamis biztonságtudatot a vallásos embereknek, ami nem csak e földi életüket nyomorítja meg, de a halál utánit is veszélybe sodorja! Így lesz az eredeti jó szándékból a pokol felé kikövezett széles út.

Ha még nem láttad, mindenképpen nézd meg ezt a videót:

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – második rész

Folytatjuk a tegnapi sorozatot a gyülekezetépítés Ed Young inspirálta tanulságaival – ha nem olvastad volna az első részt, akkor érdemes azzal kezdened!

7. Elfogadás helyett befogadás!

Aki átlépi egy gyülekezet küszöbét, azt valószínűleg a valahová vagy valakikhez való tartozás vágya (is) hajtja. Szeretne biztonságos, befogadó, barátságos környezetbe és közösségbe belépni. És nincs nagyobb csalódás, mint amikor teljesen oda nem illőnek, kívülállónak, tudatlannak érzed magad, mert semmit nem tudsz a körülötted lévő emberekről, ráadásul azokat jobban érdeklik a saját szokásaik és rítusaik, mint Te, vagy bármelyik “idegen”. Sok gyülekezetben semmiféle gondot nem fordítanak arra, hogy a látogatók megértsék, mi miért történik: mit jelent a dicsőítés, miért imádkozunk egyáltalán Istenhez, mikor kell felállni vagy leülni, mit mikor kell közösen mondani, stb. stb. A keresztények dugig vannak bennfentes szokásokkal, saját nyelvezetük van, és van valamiféle “világot” és a “világiakat” megvető hívő übermench, amit minden kívülálló azonnal megérez. A legtöbb felekezet és gyülekezet elfogadó – ha megfelelő módon öltözködsz, viselkedsz, beszélsz, akkor talán be is fogadnak. Ennek a következménye, hogy a legtöbb gyülekezet már egyáltalán nem növekszik megtérőkkel, hanem egy belterjes vallásos klubként üzemel.

8. Radikális beavatkozás

Soha ne engedd a fertőző embereket fertőzni – különösen a munkatársak, önkéntesek és a vezetők között! Ha úgy látod, hogy valamelyik kulcsembered bántóan kritizálja, demotiválja vagy megosztja a közösséget (ez a három különösen veszélyes ragály!), ha akadályozza a közös munkát vagy rossz fényt vet a szolgálatra, akkor ne engedd valamiféle kegyes humanizmusból vagy rosszul értelmezett testvéri szeretetből tovább fertőzni! Ha vezető vagy, kötelességed a konfliktusokat felvállalni és konfrontálódni mindennel és mindenkivel, aki a közös céljaitokat, értékeiteket és a közösségetek egységét veszélyezteti. Természetesen gyógyítsunk, ne gyilkoljunk – de néha a legradikálisabb lépéseket sem spórolhatjuk meg. Az igei útmutatás ehhez a ponthoz a Róma 15,14-ből: “Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani (az eredetiben: inteni!).”

9. Figyelj azokra, akik elhagyják a gyülekezetet (ifit, kiscsoportot…)!

Vannak gyülekezetek, amelyekhez rengetegen csatlakoznak – a létszámuk azonban mégis stagnál évek, évtizedek óta. Mert arról nem beszél senki, hogy hányan esnek ki a gyülekezetből. Ez tabutéma! Ismerek olyan közösséget, ahol minden kilépőtől kérnek valamiféle visszajelzést, hogy miért nem talált otthonra náluk. Ha azért, mert nem akarják a szentség, az Istennel való közösség, a keskeny úton való járás árát megfizetni, akkor “rendben van” a dolog. Ha azonban a mi ostoba, emberi szokásaink, a közömbösségünk vagy épp az arroganciánk miatt, akkor nagyon nincs rendben!

És még egy gondolat – Ed Young ezt mondta: ha jól csinálod a dolgodat, akkor mindig lesz, aki elhagyja a gyülekezetet! Minden harmadik angyal is otthagyta a mennyet! Azon kellene csodálkozni, ha ez nem így lenne!

Azonban nagyon nem mindegy, miért mennek el, akik elmennek!
Kérdezzük meg őket – már ez rengeteget fog segíteni nekünk!

10. Legyél gyerekközpontú!

Ed Young szerint a gyülekezet legfontosabb szolgálata a gyerekek felé végzett szolgálat! Azt mondja, a legtöbb energiát, a legjobb embereidet, a legtöbb pénzt és időt ebbe a szolgálatba fektesd, ha jövőt akarsz építeni!

Ismerek egy olyan baptista gyülekezetet Dallasban, amelyik a gyerekszolgálatra tett fel mindent az indulásakor. Hihetetlen magas minőségű gyerekistentiszteletet tartottak, amely vetekedett a Cartoon Network vagy DisneyTV műsoraival is, és a gyerekek még betegen is a gyülekezetbe akartak menni, nehogy kihagyjanak akár egyetlen vasárnapot is. Ma az eredeti épület mellett már egy 5000 fős templom is áll – a szülőknek!

11. Show

Ezzel a ponttal kapcsolatban kicsit kritikus vagyok. Az elmúlt húsz év amerikai megachurch mozgalma valóban a show-jellegű istentiszteletekre épültek. És természetesen ma is sok dinamikusan fejlődő gyülekezet szolgálata épül a vasárnapi show-ra. A kritikám inkább abból fakad, hogy ez lehet kultúrafüggő dolog, és ami amerikában megy, nem biztos, hogy nálunk is menni fog. Nem hiszek a mindenhol működő standard receptekben. De tanulni érdemes belőle. Mert egy óriási tanulsága van ennek a szemléletnek – hogy tudniillik a gyülekezeti szolgálati piramis tetején a  show-szerű mega-istentiszteletek vannak. A tanulság az, hogy az istenkereső embereknek nem csak a száraz dogmák és a puritánul kötött liturgia kell, hanem szükségük van az élményre is! Különösen a 21. század élménycentrikus világában! Az istentisztelet legyen egy óriási élmény is egyben, amelyben ugyanúgy része van a felszabadult nevetésnek vagy éneklésnek, a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak, mint a mély tanításnak vagy az Isten előtti néma imádatnak.

És még egy gondolat: a show csak professzionális minőségben működik! Ehhez profi énekesek és zenészek, profi technika és díszlet, profi épület és kiszolgáló személyzet, profi előadó és hihetetlenül sok felkészülésből fakadó tartalmas üzenet kell! Ennek pedig mindig ára van. Ez az, ami nálunk még nagyon hiányzik – a színvonaltalanságra és a felkészületlenségre nem indok az, hogy majd “Isten kipótolja” – mert neki nem az a dolga, hogy helyettünk dolgozzon! A show nem fog üdvözíteni senkit – de egy olyan világban, ahol a Sátán professzionális színvonalon szolgálja ki az embereket, hogy őt választják, az amatörizmus nem lehet a kereszténység minőségjelzője!

12. Lepd meg az embereket!

Legyél nagyon-nagyon kreatív, hogy kimozdítsd az embereket a komfortzónájukból, és gondolkodásra, változásra késztesd őket! Óriási kommunikációs zajt kell áttörnünk, ha meg akarjuk szólítani az embereket – és a 30-60-90 perces egyszemélyes monológ nem biztos, hogy a legalkalmasabb módja a mai ember figyelmének megnyerésére és megtartására!

13. Az üzenet a lényeg!

Az otthonos gyülekezeti légkör, a dicsőítés, a videók, a hangulat mind fontos – de a legfontosabb az üzenet! Az üzenetnek pedig frissnek, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, ütősnek, érdekesnek – és természetesen nagyon mélyen biblikusnak kell lennie!

Remélem, hasznos volt ez a gondolatébresztő lista. Érdemes átgondolni, mi az, amit alkalmazni tudunk belőle – és amit holnaptól alkalmazni is akarunk és fogunk!

Inspiráló tanácsok egy jobb gyülekezetért – első rész

Nagyon szeretem Ed Young kreativitását – példa előttem, ahogyan megszólítja a kortársainkat a Biblia üzenetével. A 2012-es Seeds konferencián megosztotta az elmúlt húsz évnyi tapasztalatának eszenciáját néhány frappáns gondolatban azzal kapcsolatban, mi is a sikeres gyülekezetvezetés és a növekedés kulcsa. Most ebből válogatok, ahogy szoktam, kicsit a saját szemüvegemen keresztül értelmezve. Nagyon jó lista ez, mert nem csak a megszokott kliséket tartalmazza!

1. Gyűjtsd magad köré az igenembereket!

Ez egy jó vezető talán legfontosabb skillje – tudniillik, hogy a megfelelő emberekkel veszi körül magát. A “megfelelő” ember pedig gyülekezeti és evangélizációs szempontból az “igenember”! Az igenemberek azok, a jelenlétükkel, a “kisugárzásukkal”, a kommunikációjukkal, a figyelmes, de nem tolakodó szeretetükkel szinte azonnal nagyon pozitív benyomást tesznek az emberekre. Az igenemberek azok, akik lelkesen támogatják a jó célokat, és képesek a lelkesedésüket átragasztani másokra is.

(Ez egy nagyon jó téma, az igenemberekről fogok írni egy külön cikket is!)

2. Gondolkozz mindig duplán!

Ha húsz fős gyülekezeted van, gondolkozz negyvenben! Ha száz fős, akkor kétszázban! Tűzd ki célként a pillanatnyi létszám dupláját, és imádkozz, szervezz, készülj, dolgozz eszerint! Isten országának alaptörvénye a növekedés – az elhívásunk és nagy parancsolatunk pedig a misszió – vagyis a növekedés! Legyen ez a víziód és alapelved, mert ez a hit gyümölcse! Sajnos mi magyarok inkább felező üzemmódban működünk, és a húsz fős gyülekezetből tízre sem számítunk! Ez a belső irányultság azonban kisugárzik belőlünk, és kicsit talán önbeteljesítő jóslatként is működik! Ha növekedni akarsz, gondolkodj, beszélj, imádkozz “nagyban” – de legalább a duplájában!

3. Ne félj a változástól!

VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS – KONFLIKTUS – NÖVEKEDÉS – VÁLTOZÁS … Ez a siker folyamata! A bátor vezető nem fél a változásoktól, hanem generálja azokat! A bátor vezető nem fél a kudarcoktól, a kísérletezéstől, a kockázatvállalástól – mert ezek nélkül nincs előrehaladás! Isten a küldetésünk célját “betonozta be” – nem a módját! Sajnos mi nagyon hajlamosak vagyunk ezt megfordítani! A biblikus és gyümölcstermő gyülekezet nem a saját múltjába, hanem Krisztusba gyökerezik, és nem a múltjában, hanem mindig a jelenben és a jövő felé fordulva él.

4. Legyen a gyülekezetnek jövőképe!

És ez a jövőkép legyen motiváló, lelkesítő, konkrét, megvalósítható – olyan, amiből senki nem akar kimaradni! Ha az emberek előtt nincs konkrét cél és kihívás, amit érdemes is elérni, akkor csak lődörögnek!

5. Las Vegas

Las Vegasnak nincs szüksége reklámra – az emberek mégis beszélnek róla. Nekünk, keresztényeknek, be nem áll a szánk, de valahogy nemigen tudjuk elérni, hogy az emberek beszéljenek rólunk, az üzeneteinkről, a gyülekezeteinkről, a Krisztusunkról. Meg kell tanulnunk értékesíteni az evangéliumot, a velünk és az Istennel való közösséget, mert különben “a nyakunkon marad”. Mindenki tudja, a legjobb reklám aszájreklám, amikor az emberek egymásnak hirdetik a jó hírét valaminek. Ehhez azonban tényleg jónak kell lenni! Vonzónak, aktuálisnak, gyakorlatiasnak, átütőnek, érdekesnek, örömtelinek, hozzáértőnek, felkészültnek, tartalmasnak. A gagyira nem mentség, hogy keresztény! (Bocsánat a radikális fogalmazásért!)

6. Amit vetsz, azt fogod aratni is!

A felkészületlen igehirdetés felkészületlen igehallgatókat fog teremni. Az imaháttér nélküli szolgálatok imádkozni nem akaró vagy nem szerető gyülekezetet teremnek. A hit nélküli evangélizációk közömbös, megtérni nem akaró látogatókat teremnek. A motiválatlan, céltalan, csak a kereteit és épületét fenntartó gyülekezetet nincs miért anyagilag támogatni. És a hozzá nem értő, alkalmatlan vezetőség a misszióhoz nem értő, a misszióval nem is törődő, és az elveszett embereket megszólítani nem tudó gyülekezetet terem. Kivételek persze vannak – de az mindig Isten meg nem érdemelt kegyelme, mindig alkalmi, és úgyis csak erősítik a szabályt!

Vess elkötelezettséget, hitet, aktív imaéletet, bizonyságtételeket, önkéntes és önzetlen segítséget, megelőlegezett bizalmat, meg nem érdemelt szeretetet – és meglátod, mit fogsz aratni!

Holnap innen folytatjuk a listát!

Légy a kiválóság fokmérője!

“Légy a kiválóság fokmérője!” – Steve Jobs egyik klasszikus mondata. Majd ezzel folytatja:

“A helyzet az, hogy az emberek zöme egészen egyszerűen nem szokott hozzá a kiválóságot megkövetelő környezethez!”

Sokszor gondolok arra, hogy a gyülekezeteink miért nem ilyen helyek? Mert én azt hiszem, ez is egy fontos célja vagy gyümölcse lehetne az Istenhez való közelségünknek.

A kiválóság nem bűn, nem valamiféle világi hívság, nem büszke beképzeltség – hanem egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy alkossunk, motiváljunk, előre mutató nyomokat hagyjunk magunk után, inspiráljunk, értéket teremtsünk. Ebben az értelemben kellene kiválókká válnunk. És kiválókká formálnunk azokat, akik Istennél keresik a kiválóság titkát.

Olyan gyülekezetekről álmodok, amelyek kiválókká teszik azokat, akik csatlakoznak hozzájuk. Ahol az Istennel való közösség valóságosan magasabb szintre emeli az egyén életének minőségét, értékét, ahol olyan célokat kapunk, olyan lelkesedést és inspirációt, amellyel valóban hegyeket mozgathatunk, és embereket szolgálhatunk gazdagíthatunk, akármilyen kicsi léptékben is, de valamit, valakit jobbá tehetünk.

Steve Jobs a szememben a kiválóság egyik prófétája volt, és tudom, hogy már sokadszor írom le ebben a rövid posztban ezt a szót, egy igazán inspiráló példakép is egyben. Nem tudom, Istennel találkozott-e, de azt igen, hogy mi, hívő emberek, vezetők, bizony megirigyelhetjük azt az elkötelezettséget, szenvedélyt, motiváltságot, kiválóságra való törekvést, ami őt a cégéhez, a márkájához, az álmához kötötte.

“A helyzet az, hogy az emberek zöme egészen egyszerűen nem szokott hozzá a kiválóságot megkövetelő környezethez!”

Szoktassuk hozzá őket!

Például a gyülekezeteinkben!

A kereszténység egy valóban kiváló formájában!

Mit tanulhatunk a mai Európán kívüli ébredésekből?

Tizenöt éve kísérem figyelemmel a nemzetközi missziós mozgalmakat. Tudom, hogy Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában sok ébredés volt az elmúlt húsz évben, és Kínában, Indiában vagy legújabban a muzulmán régiókban ma is rengetegen térnek meg. De az az igazság, hogy bár gyönyörködöm Isten munkájában, alapvetően nem hoz lázba, ami tőlünk távol történik! Mert meg vagyok győződve arról, hogy nálunk, az európai és észak-amerikai keresztény civilizációban teljesen más jellegű misszióra van szükség, mint a világ nem keresztény részén. Az a többnyire pünkösdi-karizmatikus ébredési hullám, amely óriási érzelmi hullámokkal jár együtt, és sok esetben valóságos természetfeletti megnyilvánulásokban konfrontálódik a más vallásokkal, az alapvetően keresztény nyugati kultúrában nem fog ébredést hozni az egyházba. Bár nálunk egészen másfajta változásokra van szükség, mindenképpen tanulhatunk a távoli földrészeken történő ébredésekből.

Íme, néhány fontos dolog, amire bizony nekünk is nagy szükségünk van:

1. A valóságos újonnan születés valóságos gyümölcsei

A nyugati ébredéseken kívül mindenütt másutt nagyon látványos a különbség a megtérés előtti és utáni életvitel között! Annak az oka, hogy ennyire szembetűnő, elsősorban a teljes vallás és kultúraváltás tudatos és bátor, akár vértanúságig kitartó felvállalása. A megtérés nálunk sokszor egyáltalán nem nyilvánul meg semmiben, már ami az életvitelünket érinti. A mi bálványaink túlságosan mindennaposak és “kulturáltak” ahhoz, hogy szembeszálljunk velük. A kereszténységünk pedig inkább a programokon való részvételünkben nyilvánul meg.

2. Elkötelezett imaélet

Kínában, Koreában vagy Afrikában a hívők bizony nagyon-nagyon sokat imádkoznak! Komolyan veszik a böjtölést, a közbenjárást, az imádatot. A dicsőítést sem kifejezetten a dicsőítő banda ismertségén mérik le. Hallottam egy koreai református pásztortól, hogy a gyülekezetükből több százan minden reggel munka előtt két órát imádkoznak.

3. Mindenki nyíltan beszél Jézusról

Teljesen magától értetődő és természetesen működő a személyes bizonyságtétel. A hívő emberek ugyanolyan közvetlenül beszélnek Jézusról a buszon az ismerősükkel, mintha a napi politikát vagy a sporthíreket vitatnák meg. És nincs szükség traktálásra, aluljárós-hangosbeszélős-pantomimes evangélizációs műsorra, mert az evangélium embertől emberig terjed.

4. Működő természetfeletti csodák

Ezeket kár tagadni – még ha sok a visszaélés is ezen a téren. Ott erre van szükség, mert a más vallásokkal szemben kell „igazolódnia” Isten igazságának – mint a bibliai időkben. Az a véleményem, hogy nálunk nem ez lesz a fő csapásirány, mert a nyugati ember alapvetően racionalista és agnosztikus. Nálunk HITELESSÉG ÉS HASZNOSSÁG kell ahhoz, hogy vonzó legyen a kereszténység! De semmiképpen ne mondjunk le a természetfelettiről, mert ha az egyház visszacsúszik a természetes szintre, akkor a hite már csak ideológiává silányul!

5. Nagyon erős házicsoportos struktúra

Méghozzá teljes értékű és megsokszorozódó kiscsoportokkal! Alapvetően nem merevedik intézményi struktúrába az ébredés, hanem megmarad a mozgalom jellege, ami miatt alkalmazkodó és dinamikus maradhat, még a kifejezetten ellenséges kulturális közegben is.

6. Karizmatikus vezetők vezetnek

Igen, tudom, hogy erre is túl sok rossz példát ismerünk – de gyorsan hadd tegyem hozzá: sokkal inkább a nyugati karizmatikus világból. Azonban bibliai tény, hogy Isten mindig vezetőkön keresztül vezet, ez a biblikus alapelv, és nem a kegyes demokrácia, ami nálunk trendi. Sajnos a tradicionális kereszténység intézményesítette Isten vezetését, szakmát és funkciót gyártott a vezetésből – pedig Isten ma is embereket keres, akiken keresztül nagy és győztes csatákba vezetheti a népét.

Érdemes tehát tanulnunk távoli testvéreinktől. De hadd ismételjem meg: a nyugati kereszténység nem akkor fog megújulni, ha lekoppintja a kínai recepteket. Rá kell találnunk a saját receptünkre, ha be akarjuk tölteni a Jézus Krisztus által ránk bízott küldetésünket.

Húsvétot ünneplő keresztények Koreában

50 ötlet a gyülekezet férfiasítására

Mielőtt belevágnánk, egy kis magyarázat a hölgyeknek, hogy félre ne értsék: ez a cikk (ahogyan a többi férfias gyülekezetről szóló cikkünk sem) NEM a nők és a nőiesség ellen szóló támadás! Kérem senki ne így értse! A “church for men” egy olyan “mozgalom”, amelynek a célja, hogy a jellegében elnőiesedett kereszténységet olyan dolgokkal, szempontokkal, eszközökkel és változásokkal egészítse ki, amelyek vonzóvá tudják tenni elsősorban a nem hívő, 21. századi férfiak számára! Tehát minden itt felsorolt ötlet és tanács célja az, hogy a 20-50 év közötti férfiakat, a családfőket, el tudja érni az egyház, és Jézus evangéliumát olyan módon tudja közvetíteni feléjük, hogy az a formáival és körülményeivel ne riassza el őket! És ne gondoljuk, hogy ez nem számít – mert igenis számít! NEKIK számít! És éppen ezért kell az ilyen dolgokra nekünk is odafigyelnünk – mert ez az irántuk való figyelmességünk, szeretetünk és szolgálatunk része!

A lista (ötlete és nagyobb része) David Murrow-tól származik (innen), én inkább csak átfogalmaztam, kiegészítettem, “testreszabtam”, párat kihagytam, párat hozzáírtam. (És talán a könyvére is összegyűlik egyszer a pénz, hogy végre kiadhassuk!)

Szóval az ötvenes lista:

AZ ELSŐ BENYOMÁS

1. Tartsd rendben a templomépületet és a környékét is (gondozott park, tiszta járdák, tiszta épületbelső)

2. Legyen az ajtóban egy vendégfogadó (ajtónálló) férfi – de ne legyen túl nyomulós vagy nyájas. Érdeklődő, de visszafogott, udvarias, és „hasznos” útmutató, mint a jó pincér (a jó étteremben)

3. Legyenek jól látható és egyértelmű eligazító jelek és táblák, ha nem magától értetődő, mi merre van (ruhatár, mellékhelységek, stb.) A férfiak nem szeretnek kérdezősködni!

4. Legyen elegendő, jól megközelíthető és jól használható parkoló – mert a férfiak vezetnek, és kár lenne már a kocsiban felhúzni őket azzal, hogy kiszállni sem tudnak!

5. Legyen informatív és dizájnos prospektus, névjegykártya, tájékoztató, amit az első látogatáskor kézbe is tudunk adni!

AZ ISTENTISZTELETI ALKALOM

6. A férfiaknak arra van szükségük, hogy Istenre figyelhessenek – ne a gyerekeikkel (vagy főleg a saját gyerekükkel) vesződő feleségekre! Legyenek megfelelő helységek a kisbabás anyukáknak és a kisgyerekeknek – akik legyenek is ott, ha nem tudnak viselkedni!

7. Minimalizáljuk az istentisztelet egyes elemei közötti holtidőket – és tervezzük alaposan meg az átmeneteket!

8. Minden istentiszteleten legyen valami váratlan, meglepő, érdekesség! Nem kell showműsor, de okozzunk meglepetést és cáfoljunk rá a várakozásaikra és előfeltételezéseikre!

9. Az istentiszteleten legyen humor is. Lehessen nevetni, felengedni. De ez nem azt jelenti, hogy meséljünk vicceket!

10. Legyen megfelelő a világítás és a hangtechnika. Lehessen látni, amit látni kell, és hallani a prédikátort, a bizonyságtevőt és az énekeseket is! De ez nem azt jelenti, hogy ússzon fényárban a gyülekezeti terem, vagy toljuk fel maximumra a hangerőt! MEGFELELŐ legyen!

DEKORÁCIÓ

11. Tüntessünk el minden „nyugdíjas-otthonos” cuccot: plüssöket, csipkéket, terítőket, cserepes virágokat!

12. Tüntessünk el minden retro „műtárgyat” a nyilvános terekből: vázákat, gyertyatartókat, stb. A gyülekezeti tér nem giccs-múzeum!

13. Legyen rendben a faliújság: letisztult, minimalista dizájn, semmi flancolás, színes virágok meg galambok, ákombákom betűk, stb. Bízzuk a faliújságot lehetőleg olyanra, aki ért a dizájnhoz. Semmi óvodás-faliújság feeling! A hirdetnivalók legyenek informatívak!

14. Csak olyan vallási szimbólumokat vagy képeket használjunk, amelyeknek üzenetértékük van, esztétikusak, és a 21. századhoz illenek.

15. Használjunk pasztell színeket (falak, szőnyeg, bútorok, képek, stb.) – és jó, ha a színek egymáshoz is illenek! Ehhez már számos online segédeszköz és szakkönyv áll rendelkezésre!

TARTSD TISZTELETBEN A FÉRFIAK INTIM ZÓNÁJÁT!

16. Ne kérj olyat, hogy fogjuk meg egymás kezét!

17. Ne kérj olyat, hogy öleljük meg egymást!

18. Ne kérd, hogy boruljunk össze imádkozni!

19. Ne kérd, hogy tárulkozzanak ki számukra idegen emberek előtt!

IMÁDKOZÁS AZ ISTENTISZTELETEN

20. A lelkész ne imádkozzon hosszasan nyilvánosan – nem is biblikus!

21. Kerülje a kegyes frázisokat és Isten felségneveinek halmozását – ennek nem a nyilvános imádságban van a helye!

22. Az imádsága legyen a hétköznapi ember számára is érthető, konkrét és tartalmas!

ZENE (DICSŐÍTÉS)

23. A minőség igenis fontos! A gagyi színvonal elriasztja az érdeklődő férfiakat!

24. Kerüljük a Jézushoz szóló „szerelmes” dalokat! Az énekek szövege is legyen igényes és tartalmas!

25. Ne ismételjünk el egy refrént háromnál többször! Kerüljük el a tizenöt percig tartó, de semmiről nem szóló egysoros énekeket!

26. Olyan hangnemben szóljanak a dalok, hogy azt a férfiak is ki tudják énekelni – mert visítani nem fognak!

27. A dicsőítés vezetője lehetőleg férfias férfi legyen – vagy kifejezetten jól vezető hölgy. De semmiképpen ne nőies (vagy férfiatlan) férfi!

28. Ne erőltessük, ha valaki nem akar énekelni!

FÉRFIAS LELKÉSZ / IGEHIRDETŐ

29. Beszélj természetes és hétköznapi hangnemben és szavakkal! Már rég lejárt a patetikus szentbeszédek kora!

30. Használj olyan képeket, hasonlatokat és illusztrációkat, amik kifejezetten férfiaknak szólnak – mert férfiasak!

31. Legyél egyenes, szókimondó, őszinte, különösen morális kérdésekben fogalmazz nyíltan és egyértelműen – de mindig barátságosan, nem elítélően vagy moralizálva!

32. Ne szidd a világot vagy a Sátánt (feleslegesen), mert nem ebben áll az evangélium lényege és ereje! Ne bűn- és probléma-centruikusan, hanem megoldás-központúan prédikálj!

33. Legyél nagyon megfontolt az érzelmeid kifejezésével! Soha ne játszd meg vagy ne túlozd el azokat!

34. Adj konkrét és megvalósítható célokat „alkalmazásként”!

TANÍTÁS

35. Ne taníts hosszan! Legyél tömör, világos, logikusan követhető.

36. Oszd meg a személyes történeteidet és küzdelmeidet.

37. Használj vizuális illusztrációkat, videóklippeket!

38. Használj tárgyakat illusztrációként!

39. Engedd, hogy kérdezzenek, kérd ki a véleményüket!

40. Legyél nagyon felkészült!

41. Nyugodtan adj házi feladatot!

TISZTELD AZ IDEJÜKET!

42. Az alkalmak kezdődjenek pontosan, és addig tartsanak, ameddig meghirdettétek!

43. Ha egy alkalom túl hosszú, iktass be szünetet! Lehessen felállni, kimenni, mozogni kicsit.

VASÁRNAPI ISKOLA (FIÚKNAK)

44. Találj ki helyette egy jobb nevet!

45. Legyenek férfi tanítók (is)!

46. Ne kezeld le a fiúkat! Ne kérj olyan „dedós” dolgokat, hogy olvassanak hangosan, ismételgessenek igeverseket (tini fiúktól legalábbis)! Kezeld őket az életkoruk szerint vagy afölött egy kicsit, hogy legyen hova fejlődniük!

47. A tanítás legyen gyakorlatias és interaktív!

48. Használd a multimédiát a tanításban!

49. Nagyon készülj fel minden egyes alkalomra!

50. Engedd őket kérdezni, beszélni! Nem baj, ha nem a „tananyagról” van szó – csak legyenek benne ők is, és Jézus is!

Lehet folytatni a listát, egészen biztosan van még mivel!