Bejegyzés

Miért vonzó egy gyülekezet?

Szeretem a statisztikákat – mert a tények és az adatok megkerülhetetlen dolgok. Természetesen a statisztika nem azonos a tényekkel, csak egy adatfeldolgozási módszer, egy bizonyos szűrőn vagy szemüvegen keresztül, s ezért nem is mindig azonos az igazság teljességével, de mindenképpen hasznos, mert jelez prioritásokat, trendeket, tény-szeleteket – és ezeken mindig érdemes elgondolkodnunk.

Mindezt csak azért írom, mert itt az apcsel29-en is voltak és lesznek is felmérések gondolatok és cikkek kiindulási pontjai. Csak emlékeztetőül néhány ilyen régebbi cikk – az újabb olvasók számára:

A mostani adatsort két hete publikálta a Church Relevance, a Gallup és a Life Reaseach felmérései alapján.

Tehát a kérdések:

1. Mit várnak az emberek a gyülekezettől?

  1. 23%-uk lelki növekedést és tanácsadást vár
  2. 20%-uk valamiféle életcélt keres, szilárd alapot, amire az életét építheti
  3. 15% számára ez a hitükből fakadó természetes cselekedet, és igényük van rá
  4. 15%-ukat Isten imádása motiválja
  5. 13%-uk a gyülekezetben átélhető közösségi élmény miatt indul el
  6. 12%-uk az Istenbe és a vallásba vetett valós hit miatt jár gyülekezetbe
  7. 12%-ot a megszokás vezet, ők csak tradícióból mennek el (kultúrális / vallásos keresztények)

(Forrás: Gallup)

A TANULSÁG EBBŐL:

Nálunk szerintem a tradicionális-vallásos templomlátogatók vannak a legtöbben. Azonban ez a legkevésbé motiváló célja egy gyülekezethez való tartozásnak. Ami igazán kell az embereknek, amit keresnek és amit várnak egy gyülekezettől, hogy valóságos lelki növekedéshez segítse őket, valós és személyes lelki vezetést és tanácsadást kapjanak.

Te miért jársz gyülekezetbe? Mit vársz ettől – és mit kapsz?

A gyülekezeted mit nyújt a látogatóknak? Jellemző, hogy a gyülekezet tagjai növekednek, lelkileg érettebbek, mint mondjuk egy évvel ezelőtt?

2. Mi fog meg egy kívülállót egy gyülekezetben? Ezek a legfontosabb “összetevők”:

  1. 90%-uk számára a lelkész személye és a prédikáció a döntő
  2. 88% tartja döntőnek a gyülekezet hitvallását
  3. 49%-uk a barátságos és kedves gyülekezeti tagokat
  4. 41%-uk egy gyülekezeti tagok személyes bizonyságtételét
  5. 38%- uk számára döntő, hogy a családtagjaikkal egy gyülekezetbe járjanak
  6. 37%-uk számára döntő az istenélmény és a gyülekezet atmoszférája
  7. 25%-ukat a vasárnapi iskola győzi meg
  8. 25%-ukat az ifjúsági szolgálat
  9. 11%-uk számára érv a gyülekezetválasztásban a dicsőítés
  10. és 7%-uk dönt a gyülekezet megközelíthetősége (helyszíne) alapján

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. A lelkész személye és a prédikáció sokkal fontosabb, mint ahogy azt mi Magyarországon gondoljuk. És amennyire maguk a lelkészek hiszik. Máskülönben minden vasárnap, mind egyes szószékről iszonyúan ütős, mély, tartalmas, átimádkozott, gyakorlatias, aktuális, friss üzenetek hangoznának el. És a lelkészek a gyülekezet legelérhetőbb, legbarátságosabb, legmotiválóbb tagjai lennének.
  2. Lehet, hogy az amerikaiak tudatosabbak, mint mi, de én sok helyen tapasztaltam, hogy a gyülekezet / felekezet hitvallását már nem is igazán ismerik a gyülekezeti tagok. Pedig a közös identitásban nagy megtartó erő van! Ahol erre tudatosan építenek, ahol a gyülekezetben valóban megélt érték a közös hitvallás ismerete meg megtartása, ott lelki növekedés is van!
  3. A harmadik legvonzóbb dolog egy kívülálló számára a gyülekezet tagjainak befogadó, barátságos, kedves légköre. Mi csak az utóbbi időben több gyülekezetet látogattunk meg, ahol szó szerint még csak nem is köszöntek nekünk. Senki szóba nem állt velünk, észre sem vettek. Senki nem örült, hogy új arcokat lát, senki nem hívott meg egy következő alkalomra. Nagy kár – félek, rengeteg kapcsolatot és lehetőséget veszítenek el az ilyen gyülekezetek.

Kérdezd meg a gyülekezeted látógatóit és vendégeit, mi fogta meg őket, mi az, ami miatt szívesen eljönnek legközelebb is! Érdemes az erősségeinkre tudatosan építeni!

3. Mitől lesz egy formálisan vallásos ember aktív és elkötelezett gyülekezeti tag?

  1.  62%-uk attól, ha bevonják őket valamilyen gyülekezeti szolgálatba
  2. 55%-uk a vasárnapi iskolától (ami minden korosztály számára működik, nem úgy, mint nálunk, ahol ez a csak a gyerekekre korlátozódik)
  3. 54%-uk attól, hogy átél egy olyan istenélményt, amelyben elhívást kap
  4. 49%-ukat a gyülekezeti közösség motiválja elkötelezettségre és szolgálatra
  5. 38%-ukat motiválja a lelkész és/vagy az igehirdetések
  6. 14%-uk számára hoz áttörést a dicsőítő szolgálat

(Forrás: Thom Reiner)

TANULSÁGOK:

  1. Nálunk elsősorban a lelkészektől várják a motiválást, illetve a lelkészek is úgy tekintenek saját magukra, hogy ez elsősorban rajtuk múlik. Pedig úgy tűnik, sokkal inkább az egyetemes papság megélése az, ami bevonja az embereket a gyülekezet belső magjába.
  2. A vasárnapi iskola, vagyis az élethosszig tartó aktív tanulás nagyon fontos eszköz az erős elkötelezettség kialakulásában és a szolgálatba állásban. Nálunk sajnos nagyon ritka az olyan gyülekezet, ahol a konformáció, keresztség, bemerítés után tovább folyik a rendszeres és formális kiscsoportos tanítás a gyülekezetben.

Hogyan tudnál Te segíteni a saját gyülekezetedben a formálisan vallásos embereknek, hogy elkötelezett, aktív és lelkes gyülekezeti tagokká váljanak? Ha találsz válaszokat erre a kérdésre – kezdd el megvalósítani!

4. Mi a négy legfontosabb ok, ami miatt a gyülekezetben felnőtt fiatalok nem hagyják el a gyülekezetüket, hanem felnőttként is elkötelezik magukat mellette?

  1.  65%-uk azt mondja, a gyülekezet szerves része és eszköze annak, hogy az Istennel való személyes kapcsolatuk növekedjen és erősödjön
  2. 58%-uk számára a gyülekezeti élet és közösség meghatározza a mindennapi életüket és döntéseiket, útmutatást, segítséget, erőt kapnak a hétköznapokhoz
  3. 50%-uk mondja, hogy a gyülekezet valóságosan hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberekké váljanak, és boldogabban éljenek
  4. 42%-uk számára a gyülekezeti élet és szolgálat az életük fontos célját és értékét jelenti

(Forrás: Lifewax Reasearch)

Csak egyetlen kérdés a végére: ez a négy megállapítás igaz a saját életedre?

 

Egyesülő gyülekezetek

Sokszor hangoztatom, hogy a mi (APCSEL29) érdeklődésünk középpontjában a nyugati, vagyis az észak-amerikai és európai kereszténység és missziós munka áll, mivel kulturálisan ebből tudunk inspirációt, segítséget kapni a saját munkánkhoz, nem az ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai missziókból, ahol teljesen másképpen munkálkodik Isten az egyházon keresztül. Ránk a nyugati kereszténység áramlatai hatnak, és nekünk a nyugati típusú reformáció útjára kell rátalálnunk, ami teljesen más lesz, mint másutt a világon, mivel Isten nem sablonokkal dolgozik. Na de most nem erről akarok írni, hanem egy olyan folyamatról, amely az Egyesült Államok protestáns gyülekezeteinek legújabb „mozgalmává” nőtte ki magát, és ami teljesen más okból ugyan, de hazánkban is épp most válik jelentős kérdéssé illetve lehetőséggé.

Az elmúlt két évben az Államok protestáns gyülekezeteinek 2%-a egyesült más gyülekezetekkel, és a következő 2 évben további 8% tervezi, hogy megteszi ezt a lépést. Ez összesen kb. 30.000 gyülekezetet jelent, és ezzel a legújabbkori nyugati egyháztörténelem egyik legnagyobb mozgalmává nőhet fel ez az egyesülési hullám. A gyülekezetek egyesülésének több formája létezik, a teljes szervezeti összeolvadástól a társult- vagy partnergyülekezeti szerkezetig.

Az első gondolatom: végre nem darabolódunk! Az elmúlt évszázad protestáns történelme a szakadásoktól volt hangos és botrányos, és ez nem csak a gyülekezetekben tett kárt, hanem az egyházon kívül élők szemében is önmagunk lejáratása volt. Talán ezzel gyógyíthatjuk a saját sebeinket is, és bemutathatunk végre valami konkrétumot a testvérszeretetből is. És ez nagyon jó dolog, nagy szükségünk van a szakadások okozta sebek begyógyítására!

A másik nagy probléma a szétszakadozással az, hogy a rengeteg „kicsi” gyülekezet nem képes „nagy” munkát végezni, mert egyszerűen nincs hozzá erőforrása, embere, pénze, kapcsolatrendszere, társadalmi bázisa. A büszkeség, a teológiai hangsúlyok, a szószékmánia sokszor fontosabbá váltak a józan észnél, és 20-50-100 ember inkább új egyházat alapított, minthogy betagolódjon egy meglévőbe. Azonban a sok kicsi soha nem egyenlő az egy naggyal! És – főleg nálunk – a nagy alatt nem is kell hívők ezreit érteni, nem a megachurch-ökre gondolok, hanem az önmagát ellátni képes, funkcionáló, a működéshez, szolgálathoz, misszióhoz elegendő számú stabil emberrel rendelkező, életképes gyülekezetről. Nem egy 5-10 fős csoportosulást ismerek, akik magukat gyülekezetnek, egyháznak nevezik, és észre sem veszik, hogy az önállóságukért mekkora árat fizetnek.

Szóval a kicsik, a gyengék, a kevesek, az önállóan talán életképtelen és társadalmi szempontból jelentéktelen gyülekezetek egyesülése sok jó lehetőséget tartogat. Én hiszem, hogy együtt erősebbek lehetnek, mint amennyi a különálló „teljesítményeik” összege.

Az igazán nagy kérdés azonban az, hogy miért is egyesüljenek gyülekezetek? Mert emberi ésszel hatékonyabb? Mert érdekük? Vagy mert például Magyarországon az új alkotmány egyházakkal foglalkozó passzusa amúgy is kikényszeríti a gyülekezetek egyesülését? Már most beindult ez a folyamat a kisegyházaknál.

Az lenne jó, ha az egyesülés soha nem kényszerből történne, még ha nálunk az állam is kényszerítené ki, hanem meggyőződésből. Abból az őszinte reménységből, hogy erőt meríthetünk egymás hitéből, hogy összefogjunk a küldetésünk betöltéséért, hogy megosszuk egymással erőforrásainkat, kölcsönadjuk egymásnak legjobb szolgálattevőinket, és végre ne a saját királyságunkat építgessük egymástól függetlenül, egymástól elszakadva vagy egymással versengve-csatározva, hanem végre azt tegyük együtt, ami a dolgunk.

Én örülök ennek a folyamatnak, és nagy várakozással nézek elébe. Sok gyülekezeti szövetséget ismerek, és nagyon „irigylem” a lehetőségeiket, azt a számunkra teljesen ismeretlen potenciált és lehetőségrendszert, amit ez jelent. Remélem nem maradunk ki belőle, és nem csak az új egyházi törvény fog kikényszeríteni gyülekezeti egyesüléseket, partnerszövetségeket, hanem végre belátjuk mi magunk is, hogy a különbözőségeink lényegtelenek ahhoz az erőforráshoz képest, amit nyerhetünk, ha nem egymás ellen harcolunk, még csak nem is magányos szabadcsapatokként, hanem egységbe tömörülünk. És ez természetesen nem ökumenizmus, nem az elvek, a teológiai nézetek egységesítése vagy uniformalizálása, hanem valódi közös élet és szolgálat.

Bizalmi index: mire elég a 14. hely?!

A GFK piackutató cég évente elkészíti és publikálja a legfontosabb szakmák bizalmi indexét. Húsz szakmát mérnek, 15 európai és pár európán kívüli országban, közel 20.000 fő megkérdezésével. A felmérés lényege: kikben bízunk, és kikben nem.

Íme a legutóbbi, 2010-es lista:

Ami bennünket ebből érinthet, a 14. helyre csúszott papság. (A politikusok 9%-áról nem is érdemes beszélni…)

Az emberek fele nem bízik az egyház vezetőiben. Gondolom ezzel együtt magában az egyházban, a kereszténységben sem. Bár lehet, hogy nem ennyire egyértelmű a kettő összekötése. Mindenesetre egy fontos dolgot ne felejtsünk el: nem szimpátia-index, hanem bizalmi! Vagyis nem arról van szó, hogy egyetértünk-e velük, hanem hogy mennyire megbízhatók, hitelesek, autentikusak, milyen mértékben fordulnánk hozzájuk, ha szükség lenne rájuk.

Ebből a szempontból elég gáz ez a 14. hely, és az 50%.

Mi lehet ennek az oka?!

És mit csináljunk, hogy ez megváltozzon?!

Mert ha ez nem késztet azonnali változásokra és változtatásokra egyházakat, egyházi vezetőket, ha most nem születnek azonnali megoldási javaslatok és stratégiák az emberek bizalmának visszanyerésére, ha vezetőink még csak komolyan se vesznek egy ilyen társadalmi visszajelzést, akkor ugyan mit akarunk mi ebben a világban?!?!?!

Bizalom nélkül a kutya se fogja komolyan venni az üzenetünket, hiába életbevágó, életet mentő, hiába a világ legfontosabb üzenete!

A kreatív gondolkodás lesz a legfontosabb vezetői kompetencia

Na még egyszer erről a témáról – mert megéri.

Ma reggel olvastam egy összegzést a Fast  Companyban arról, hogy az IBM 1500 vezető bevonásával készített egy rangsort a legfontosabb vezetői kompetenciákról, amelyek a következő öt évben meg fogják határozni a vezetői munka irányát és minőségét. A felmérés 66 országot és 33 iparágat ölelt fel.

Íme a lista (a majdnem top-10):

01. kreativitás – a megkérdezett vezetők 60%-a szerint

02. integritás – 52%

03. globális gondolkodás -35%

04. befolyásolás -30%

05. nyitottság – 28%

06. elkötelezettség – 26%

07. fenntarthatóság – 26%

08. emberségesség – 12%

09. tisztességesség – 12%

És pár megjegyzés ehhez, tanulságképp, alkalmazásképp:

1. A legfontosabb bevezető kérdésem, amin érdemes elgondolkozni: vajon benned, mint vezetőben, megvan-e ez a kilenc vezetői készség? Jellemzi, sőt, meghatározza-e munkádat, gondolkodásodat, kommunikációdat?

2. A kreatív gondolkodás van az első helyen! Vagyis a legtöbb energiát már nem a tudás megszerzésébe, hanem annak a hatékony alkalmazásába kell fektetnünk. Ezért lehet hatékonyabb egy objektívvel kevesebb ismerettel, “tudománnyal” rendelkező vezető, vállalat vagy gyülekezet, ha alkalmazza is a tudását annál, amelyik “csak” sokat tud, de nem tudja a tudását kamatoztatni.

3. A tisztesség van az utolsó helyen. Hát igen, ilyen a gazdasági szektor. Ez szégyen!

4. Amit kiemelnék még: a globális gondolkodás a harmadik helyről. A cikkben van egy külön táblázat arról, hogy például Kínában a vezetők 61%-a számára kiemelten fontos a globális gondolkodásmód, míg például az EU-ban alig több, mint a fele, 33% ez az arány. Vagyis az európaiak sokkal inkább befelé néznek, mint kifelé. És azt hiszem, ez, mint attitüd, jellemző az egyházi vezetőkre is. És nemsokára jönnek hozzánk az ázsaiai, afrikai, dél-amerikai vezetők, hogy segítsenek rajtunk Európa újraevangélizálásában. Ami – megjegyzem – nem biztos, hogy feltétlenül működni fog, mert egészen másféle módon kell megszólítani az embereket egy olyan kultúrában, amely kétezer éve keresztény, mint egy hinduista, univerzalista vagy törzsi kultúrában.

5. És az utolsó tanulság – ez szintén az angol nyelvű cikkből derül ki: a legfontosabb üzleti stratégia a következő öt évben a fogyasztókhoz való közelebb kerülés lesz. Egyszerűen meg kell nyerni a versenyt az emberek választásáért.

Ez minden misszió alapja is. Mert rajtunk kívül más is a pályán van, aki az emberek feletti uralkodás jogáért küzd, és mindent bevet a siker érdekében, hogy közel kerüljön hozzájuk! Óriási a vallás-piac is, és már egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy nyugati ember keresztény – hogy a világ többi részéről már ne is beszéljünk.

Szóval ez a mi legfontosabb stratégiánk is: az emberek szívéhez való közelebb kerülés. Mivel a Szentlélek bennünk lakik és rajtunk keresztül munkálkodik, nélkülünk nem lesz sok esélye. Legfeljebb majd a kövek fognak evangélizálni helyettünk – de azt nem várnám meg!

Boldog boldogtalanság – avagy a ciklotim magyarok anómiája

Néhány gondolat Dr. Kopp Mária a magyar lelkiállapotot feltáró könyve kapcsán. A cikkem a könyv, illetve a professzor asszonnyal készített interjúk válogatott szövegeiből áll össze.

Érdemes rászánni egy kis időt mindezek átgondolására – és széles látókörű tanítók, igehirdetők számára akár egy vasárnapi prédikáció kiinduló témája is lehet mindez!

És még egy gondolat elöljáróban: sok tréningen, előadásban ismételgettem egy gondolatot Donald Hay keresztény közgazdásztól:

„Azt hiszem, az egyházi hibák közül az egyik legnagyobb ma az, hogy a keresztyén fogyasztói magatartás látszólag oly kevésbé különbözik a körülöttünk lévő hitetlenekétől. Semmi sem jelzi jobban anyagias szemléletű szomszédainknak, hogy milyen keveset jelent számukra a hitünk, mint az, hogy mennyire nincs különbség épp azon a területen, amelyre anyagias szemléletű társadalmunk odaszentelte magát – az anyagi javak gyűjtése terén.”

Vajon mekkora a különbség a magyar keresztény, és a magyar nem keresztény ember között? Nem az ideális keresztény, a vágyott, a mondott, a képzelt keresztény – hanem a valóságos magyar keresztény ugyanilyen magyar ember?!

BOLDOGTALANOK VAGYUNK?

A magyar nem eleve depressziós nép (!) A vizsgálataink azt mutatták ki, hogy nagyon tud változni a társadalom lelkiállapota Magyarországon. A nagy történelmi eseményeink során – az 1848-as, vagy az 1956-os forradalom – csodákra volt képes ez a nemzet. Gyorsan össze tudunk fogni nagy árvizek idején, vagy ezt láttuk akkor is, amikor kitört a romániai forradalom. Nagyon tudunk lelkesedni, és nagyon el tudunk keseredni. A pszichológia „ciklotim” személyiségnek nevezi azt, akire ez jellemző. A művészek, tudósok között nagyon gyakori ez a típus. Több kutatás kimutatta, hogy Magyarországon sokkal több ilyen személyiség él, mint máshol.

ANÓMIA ÉS A TÁRSADALMI TŐKE

Hazánkban a társadalmi tőke és az anómia (értékvesztés, bizalmatlanság) mutatói elképesztően rosszak. 2002-ben a megkérdezetteknek még „csak” a 40 százaléka vallotta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, senki sem törődik azzal, mi történik a másikkal, nincsenek közös értékek és célok. Ez az arány mára 70 százalékra emelkedett. Ezzel szemben a svédeknek mindössze alig 30 százaléka vélekedik így. A hazai lakosság attitűdje jókora stresszforrás, amely jelentős mértékben befolyásolja az idő előtti halálozást. Holott a társadalmi tőke nagyon komoly gazdasági erőforrás. A társadalmi tőke legfontosabb összetevője pedig a bizalom. Hollandiában vagy a skandináv országokban kifejezetten magas az emberek egymás közötti bizalmi szintje. Ez a titka annak, hogy miért van óriási különbség Hollandia és Magyarország között.

NEGATIVIZMUS

Van egy olyan tényező, amit sehol máshol nem tapasztalunk. Magyarországon óriási az eltérés az értékelvárások és a valóság megélése között. Az előbb említettem, hogy a magyarok döntő többsége egyszerre mondja, hogy nem szabad adót csalni, és hogy rákényszerül arra. Sehol nem mondják például azt ilyen sokan (a fiatalok 75 százaléka), hogy az ember nem lehet igazán boldog, ha nem lehet gyereke. Közben majdnem nálunk születik meg a legkevesebb gyerek. Számtalan ilyen eltérés van. A pszichiátria szerint a neurózis alapja, ha az ember énideálja és az aktuális énje között nagy az eltérés. Ez óriási belső feszültséget jelent, ami szorongáshoz, depresszióhoz vezet. A Gallup nem régi vizsgálata azt mutatta ki, hogy a világ 120 országa közül csak a harmadik világ egyes országaiban ítélik meg olyan rossznak a – jelenlegi és 5 év múlva elképzelt – életminőségüket, mint nálunk. Nagyon negatívnak minősítjük a helyzetünket, noha azért, ahhoz képest az nem annyira tragikus.

INDIVIDUALIZMUS ITT ÉS OTT

Minden vizsgálat szerint az Egyesült Államok, Anglia, Ausztrália és Hollandia után mi vagyunk a világ ötödik legindividualistább országa. Ezzel szemben a közvetlen szomszédaink is – a csehek, szlovákok, lengyelek, németek – mind kollektivisták.
Az individualizmus annyit jelent, hogy mindenkinek vannak saját ötletei, ezeket szeretné megvalósítani. Természetesen az individualista társadalomban is van társadalmi együttműködés, például Hollandiában – nálunk ez mégis teljesen másképp működik. Ők például ugyanolyan individualisták, mint mi. Az a nagy különbség, hogy míg nálunk az anómia, értékvesztettség nagyon magas, ott nagyon alacsony – és ez nagyon fontos különbség. Ott az emberek úgy érzik, hogy vannak közös értékek, közös célok, és ezekért érdemes is tenni.

A MACSÓK RÖVIDEBB IDEIG ÉLNEK!

Egész Európában nálunk térnek el a leginkább a férfi és a női szerepek. Nálunk a férfiak és a nők is úgy érzik, hogy a férfi a felelős a család anyagi helyzetéért, az otthoni munka a nők feladata. Azokban az országokban, ahol a férfiak komolyan részt vesznek a családi feladatokban, a gyereknevelésben, ott ez komolyan javítja a férfiak életkilátásait.

A CSALÁD ÉS A GYEREK HOSSZÚ ÉLETET AD!

Vizsgálataink szerint az a magyar férfi, akinek van házastársa, ötször nagyobb valószínűséggel éli meg a 69. életévét, mint akinek nincs. Sőt, mi mutattuk ki először a világon, hogy a gyerekek is komoly védőtényezőt jelentenek e tekintetben. Érdekes módon, nagyobb mértékben a férfiak számára. Négyszer nagyobb annak a valószínűsége, hogy eléri a 69. életévét az a férfi, akinek van gyereke és azzal jó a kapcsolta, mint akinek nincs vagy nem jó. Tehát a jó családi kapcsolatok a legerősebb egészségi védőfaktorok. Akinek semmilyen jó kapcsolata nincs, hétszer nagyobb valószínűséggel hal meg 69 éves kora előtt.

ELISMERÉSVÁGY

A magyar társadalomban különösen nagy gondot jelent az, hogy kevéssé dicsérjük, ismerjük el egymást, pedig ez alapvető volna, és nemcsak a nevelésben, hanem a párkapcsolatokban is. A másik fél valódi érdemeinek a dicsérete az önértékelés erősítéséhez vezet. Ha mindkét félnek ilyen a hozzáállása, akkor az nagyon komoly összetartó erőt, előremutató állapotot jelent. Egy kapcsolat építése legalább annyi energiabefektetést igényel, mint például a munkahelyi előremenetel menedzselése.

VAN KIÚT?

Teljesen logikus lenne, ha most, amikor a pénztőke szerepe megingott, rádöbbennénk: a fogyasztói társadalom értékrendje, vagyis az, hogy valaki értékesebb, ha jobb kocsija, jobb farmerja, dekoratív barátnője van, egyáltalán nem teszi boldogabbá az embert. Magyarország ma nagyon boldogtalan ország. Vallom, hogy ez nem alapvető tulajdonságunk, de sajnos pillanatnyilag ez a helyzet. Intézetünk részt vesz egy uniós pályázatban, amelynek kapcsán a boldogság egészségvédő hatását vizsgáljuk. Daniel Kahneman, az első pszichológus, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott, szintén ezt kutatta, s kimutatta, hogy a boldog országok sokkal jobb helyzetben vannak anyagilag. Az erős fogyasztói értékrenddel jellemezhető országokban élők rosszkedvűbbek, a férfiak idő előtti halálozásában egyértelműen közrejátszik az a stressz, hogy attól rettegnek, lemaradnak a versenyben. Ehelyett újra fel kellene fedezni azt a régi bölcsességet, ami pár évtizede elfelejtődött, hogy a tartós bizalmon alapuló társas kapcsolatok az életmódtényezőknél is sokkal komolyabb egészségvédő hatásúak.

És még egy videó is a végére:

Beszéljünk erről a gyülekezeteinkben – őszintén, tükörrel és Bibliával a kezünkben!

1,9%

2009 februárjában a Magyar Bibliatársulat megbízásából a TÁRKI országos felmérést készített a bibliaolvasási szokásokról.

A legfontosabb adatok:

A magyar lakosság kb. 53%-a soha (!) nem olvas Bibliát.

Napi rendszerességgel 1,9% olvassa a Szentírást – ami a felnőtt lakosságra vetítve összesen 160.000 hívő embert jelent.

A nők sokkal nagyobb arányban olvassák a Bibliát, mint a férfiak, az arány 55-38%

Az életkor és a bibliaolvasás között egyenes az arányosság, minél idősebb valaki,annál többet olvas.

És végül még egy érdekes adat: a végzettséggel is arányos, az alapfokú végzettségűek 43%-a, míg a felsőfokú diplomával rendelkezők 67%-a olvas Bibliát!

Tanulságok – csak egy-egy rövid gondolatban:

1. A magyarok több mint fele soha nem olvassa a Bibliát! Ez óriási missziós területet jelent! Van kinek hirdetni az evangéliumot, mert ezek szerint csak elképzeléseik vannak Isten üzenetéről, de személyesen soha nem találkoztak még vele! Ez nagyon felrázó és motiváló tény!

2. A 2000-es népszavazáson a magyar lakosság 70%-a nyilatkozott úgy, hogy tagja valamely keresztény felekezetnek. Viszont csak 47% olvas Bibliát (és ebben benne vannak azok is, akik életükben pár alkalommal olvassák, vagy csak évente). Tehát a vallásosság / felekezethez vagy gyülekezethez való tartozás nem jelent automatikusan megélt hitet.

3. Napi rendszerességgel is túl kevesen olvasnak a Bibliát. Vagyis a bibliaolvasás még az evangéliumi hívőkre sem általános érvényű! Vagy valóban legfeljebb 160.000 olyan keresztény van Magyarországon, aki komolyan veszi a saját hitét és meggyőződését?!

4. Ez egyben megmagyarázza azt is, hogy miért van rengeteg vélemény, tévtanítás, félreértés a bibliai igazságokkal kapcsolatban. Talán túl sokan alkotnak véleményt túl kevés bibliaolvasás után. És könnyen lehet, hogy valóban igaz az az állítás, miszerint a Bibliáról és Istenről szóló könyveket többen és többet olvasnak, mint magát a Bibliát.

5. A férfiaknak kellene vezetni az egyházat, a családokat – ennek ellenére jelentősen kevesebben olvasnak Bibliát, mint a nők.

6. Az értelmiségiek kétharmados aránya megdöbbentően magas! Ezt figyelembe kellene venni a missziómunkában és építeni kellene erre a tényre!

Nem akarom túlragozni a dolgot, csak gondoltam, megosztom az adatokat.

A teljes cikk innen elérhető.

Mit várnak a fiatal felnőttek a gyülekezettől?

LifeWay Research készített egy felmérést a 18-34 éves fiatal felnőttek között tavaly. Íme, a lényeg.

A gyülekezetbe járók 73%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a azt mondta, hogy az életükben alapvetően meghatározóak azok a csoportok, ahol a kortásaikkal közösségben lehetnek.

A gyülekezetbe járók 71%-a olyan házicsoport vagy kis közösség tagja szeretne leginkább lenni, ahol nagyon gyakorlatiasan, együtt beszélgethetnek az életükről, és közösen kereshetik illetve alkalmazhatják a Biblia igazságait.

A gyülekezetbe járók 68%-a, a gyülekezetbe nem járók 45%-a kifejezetten olyan kiscsoportokat keres, amelyekben hozzájuk hasonló, és hasonló életkörülmények között élő, hasonló tapasztalatokat szerzett, kortárs emberekkel építhetnek kifejezetten személyes kapcsolatokat

A gyülekezetbe járók 66%-a, a gyülekezetbe nem járók 47%-a számára a mások szükségeinek betöltése, tehát egyfajta szociális érzékenység és segítségnyújtás kihagyhatatlan eleme a közösségi életnek.

YoungAdults

Oké, akkor gondolkodjunk! A fiatal felnőttek négy legfontosabb elvárása a gyülekezettel szemben (is):

1. VALÓS KAPCSOLATOK
Ennek a generációnak a legnagyobb szüksége a valós, tartalmas emberi kapcsolatok iránt van. És az egyháznak kellene a legjobb, legmélyebb, legőszintébb, legszeretőbb barátságok forrásává válnia.

2. BIBLIAI ÉRETTSÉG
Vágynak a bibliai igazságok felfedezésére és alkalmazására – de elegük van abból, hogy dedósként kezelik őket, akiknek akár 30 évesen is kiskanállal rágják szájba a lelki eledelt. Készek megküzdeni az igazságok felfedezéséért, benne akarnak lenni a folyamatban, már nem a jóllakás a cél, hanem meg akarnak tanulni főzni! Olyan helyet keresnek, ahol ezt megadják nekik – és nem tartják őket lelki kiskorúságban, kiszolgálva őket, mint „hozzá nem értőket”.

3. TÁRSADALMI/SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG
A mai fiatal felnőttek olyan gyülekezetekhez és közösségekhez vonzódnak,akik nem csak „szónokolnak”, hanem részt is vesznek a megoldásokban. Társadalmilag és szociálisan érzékenyek, tudatosak, aktívak és kezdeményezők. Olyan közösségeket keresnek, amelyeknek jól felismerhető küldetésük van, és amelyek benne élnek a korukban, kultúrájukban és emberi közösségükben. És a lényeg: valóságosan munkálkodnak, dolgoznak is, aminek látható, mérhető eredményei és gyümölcsei is vannak.

4. EREDETISÉG
Olyan közösséget keresnek, amelynek van „egyénisége”, stílusa, arculata – amely felismerhető, markáns, egyedi. És amely a szó eredeti értelmében is „eredeti” – vagyis amelynek van ereje, hatása, „következménye”, a saját életükre nézve is, és a társadalomra, kultúrára is, amelyben élnek.

Jogos elvárások?
Feltétlenül!

Ilyenek a gyülekezeteink?
????

Tovább olvasom

Veszélyes gyülekezet 2. – 73 százalék

George Barna (a legnagyobb amerikai keresztény közvéleménykutató) felmérte, hogy azok az emberek, akik nem járnak gyülekezetbe, miért nem járnak. Elég meglepő lett az eredmény – legalábbis számomra. 73%-uk azért, mert senki nem hívta őket!

Ennyire egyszerű – és egyben szomorú a válasz. Mert nem hiszem, hogy nálunk nagyon más lenne a helyzet. Pedig ha egy ötven tagú gyülekezet komolyan venné a hívogatást, ha lenne erre külön egy felkészítés, lennének felelősei ennek, ha minden új látogatónak elkérnék az elérhetőségeit, ha tudatosan végezné a gyülekezet az “adatbázisépítést” nagy valószínűséggel több ezer embert tudna elérni közvetlenül. Amit az iwiw, a facebook meg tud csinálni, arra a gyülekezet képtelen.

Elég nagy hiba. Tékozlás. Mulasztás. Kihagyott lehetőség. Bűn?????

Erről is volt szó a chupi2009 tréningen – hogyan lehet gyülekezeti adatbázist építeni tudatosan! Hiszem, hogy a gyülekezeti marketing nem csak egy divatos keresztény amerikanizmus, hanem szó szerint a misszió motorjának egyik hengere. Ha más nem múlik rajta, csak ennyi – hogy ez a 73% eljön-e a gyülekezetbe – akkor a misszió kulcsa is lehet!

Chupi2009 oktatócsomag előrendelése gyülekezetek, vezetőségek számára: www.chupi2009.com

Elgondolkodtató felmérés az amerikai lelkészek szolgálatáról

Igaz, hogy ezek az adatok kifejezetten a nagyobb amerikai gyülekezetek vezető pásztorairól szólnak – de a cikk felvetései hasznosak – arról már nem is beszélve, hogy mennyire hasznos illetve tanulságos lenne egy ehhez hasonló felmérés nálunk is. Amíg ez nem lesz meg, addig is marad az önellenőrzés. Remélem hasznos lesz ez a cikk!

0709_1a

Az első adat: a vezető lelkészek…
– 81%-a tanító
– 51%-a vezető – a szó szervezet-vezetési és menedzselési értelmében
– 33%-a olyan, aki előre és a jövőbe lát, aki felismeri a trendeket, a szükséges lépéseket – akinek van látása a gyülekezetre és a misszióra nézve
– és mindössze 16%-a pásztor, lelkigondozó, embereket vezető.

Jézus nyilvános szolgálatának legnagyobb részét közvetlenül az emberek között, azok gyógyításával töltötte – legyen szó bűnbocsánatról, szabadításról, gyógyításról fizikai vagy lelki értelemben. A mai lelkészeknek mindössze 1%-a látogatja rendszeresen és tudatosan a gyülekezetének tagjait a saját otthonukban, hogy szolgáljon feléjük. 7%-uk vezet személyesen Jézushoz embereket, azaz ennyien vannak azok, akik nem csak tanítják másoknak vagy prédikálják a nagy misszióparancsot, hanem a lelkészi hivataluk mellett megmaradnak hitvalló és evangéliumot hirdető „magánszemélyeknek” is.

10%-uk vallotta magáról azt, hogy van ajándéka, elhívása a pásztorolásra – vagyis konkrétan az emberek vezetésére – ez összefügg azzal, hogy a vezető lelkészek nagy része inkább szónok és előadó, mintsem coach. A megkérdezett pásztorok 79%-a vallotta be, hogy a legjobban a szószéken érzi magát, és főleg akkor, amikor a jövőre irányuló terveiről beszélhet a gyülekezetnek.

A nagyobb amerikai gyülekezetek vezető lelkészei átlagosan 16 éve vannak már szolgálatban, de 42%-uk minimum 5 évet eltöltött más foglalkozással is. Szinte mindenki „üzletember” volt korábban. Ráadásul a szolgáló lelkészek egyharmadánál a feleség továbbra is működteti a háttérben az üzleti vállalkozást is – amely sokszor összefonódik a gyülekezeti vagy missziós szolgálattal (pl. könyvkiadás).

Érdekes módon bár a lelkészek nagy része a szószéken éri elemében magát, a megkérdezettek közel fele (45%) kifejezetten zárkózott, introvertált személyiségnek tartja magát.

Egy nagy gyülekezet pásztora átlagosan 53 hetet „dolgozik” hetente. Ez jóval több, mint az átlagos 40 órás munkahét! Ebből 19 órát tölt felkészüléssel, elsősorban a prédikációkra és nagy alkalmakra, illetve az alkalmakon való szolgálatokkal, 9 órát ül különböző találkozókon és megbeszéléseken, és 5 órát tölt hetente személyes csendességgel és imádkozással.

Ami érdekes, hogy 5%-uk elégedetlen a vezetőségi tagjaival. A többségnek tehát nincsenek személyi konfliktusai, vagy ha vannak, meg tudják oldani azokat. – Ez valószínűleg az egyik jelentős különbség a kinti és a magyar „állapotok” között. Sajnos. Ezen a téren lenne mit tanulnunk!

A lelkészek gyülekezeten kívüli tevékenységei érdekesek. Általában nem jellemző rájuk az, hogy hobbijuk lenne, társadalmi/társasági életet élnének vagy például a gyerekeik iskolai rendezvényeibe kapcsolódnának be. A három leggyakoribb gyülekezet kívüli tevékenységükből kettő ismerős lehet nekünk is – a harmadik azonban meglepő!

Tehát a szabadidejük nagy részét a saját felekezetük rendezvényeinek látogatása (32%), helyi felekezetközi alkalmakon való részvétel (37%) – és százalékarányában a kettő között, 34%-kal az aktív sportolás teszik ki!

Nos ez az, amit a magyar pásztorok eltanulhatnának amerikai kollégáiktól!

Hol töltődnek fel lelkileg az amerikai pásztorok?

41%-uk saját gyülekezetének dicsőítő és imaalkalmain, 27%-uk pedig valamilyen kiscsoportban, amiben részt vesznek. A személyes lelki növekedés forrásaként 79%-uk nevezte meg a bibliaolvasást.

Jelen felmérés a Leadership Network által 2009-ben lefolytatott felmérés eredményéből való szemezgetés, amelyet 232 kifejezetten nagy, 2000 fő feletti gyülekezet vezető lelkészével készítettek.

Mit szólsz hozzá?
Kérlek mondd el a véleményed, milyen lehet a magyar lelkészek statisztikája ezeken a területeken?

Tovább olvasom