Bejegyzés

Mit olvastál utoljára?!

Az első számú lelki-szellemi táplálékunk az olvasás – mert az sokkal jobban bennünk ragad, mint amit csak nézünk vagy hallunk. Minden egyes szó, amit elolvasunk egy napilapban, egy regényben, egy blogon, egy szakkönyvben vagy a Bibliában, beépül az életünkbe, és lelki táplálékká válik számunkra.

Manapság sokan leértékelik az olvasást – az internet és az audiovizuális kultúra szinte kiszorítja az olvasást az emberek szemléletéből, és az amúgy is rohanó idejükből. A felmérések döbbenetes eredményeket hoznak: az átlag magyar ember napi szinten 13-17 percet tölt olvasással, ellenben közel 4 órát tévézik. És ebben még nincs is benne a számítógép előtt eltöltött idő, ami egyre nagyobb teret kap! A mai gyerekek kifejezetten utálnak olvasni, a felnőtteknek pedig csak “nincs idejük” rá.

Azonban a nagy vezetők, az igazán eredményes emberek mind olvasnak! És sokat olvasnak!

Határozd el magad, hogy naponta egy órát olvasással fogsz tölteni! Nem bulvársajtót, hanem kifejezetten olyan könyveket, amelyek jobb emberré tesznek, amelyek a céljaidban segíthetnek, amelyek szakmailag, a személyiségedben vagy a hitedben illetve szolgálatodban kifejezetten és valóságosan építhetnek! És ha komolyan épülni akarsz, akkor készíts olvasónaplót is – néhány oldalban foglald össze a feldolgozott könyv lényegét, legfontosabb üzeneteit!

Ha naponta egy órát céltudatosan, minőségi módon olvasással töltesz, az évente 365 órányi olvasást jelent. Felmérések igazolják, hogy ha önfegyelemmel három évet egy téma tanulmányozásával töltünk, legyen szó bármilyen témáról, ami minket érdekel, az építőipartól a nukleáris fizikán át a gyülekezetépítésig, és arra átlagosan napi egy órányi olvasást rászánunk, KIZÁRÓLAG EZÁLTAL a téma országos hírű szakértőivé válhatunk! 5-7 év alatt nemzetközileg elismert szaktekintéllyé képezhetjük magunkat! Még egyszer mondom: csak azáltal, hogy naponta egy órát céltudatosan a bennünket érdeklő téma tanulmányozására fordítunk!

Szintén kutatási eredményeket szeretnék említeni: a magyar lakosság 60%-a EGYETLEN könyvet sem olvas el ÉVENTE!Forrás és cikk a témáról itt! Egy másik adat szerint a diplomások 58%-a egyetlen szakkönyvet nem vesz a kezébe a tanulmányai befejezése után!

Döbbenetes! Az emberek nagy része a tanulmányait azzal az érzéssel fejezi be valamikor 18 és 25 éves kora között, hogy végre, megszabadultam a könyvek börtönéből, és nem kell tovább olyan dolgot tennem, amit utálok. A jelenlegi oktatási struktúra talán legnagyobb bűne, hogy megutáltatja a tanulást az emberekkel, mire felnőnek! Csakhogy aki abbahagyja a tanulást, az lemarad. Ahogy egy nagy vezető mondta: amíg éretlennek érzed magad, addig fejlődsz! Mihelyt abbahagyod a tanulást és a fejlődést, mert úgy érzed, készen vagy, megértél – rögtön elkezdesz rothadni!

A Gallup Intézet felmérése szerint az USA legfelső vezető rétege, a társadalmi elit, akik meghatározzák a gazdaságot, politikát és a társadalmi életet, és amelyet a népesség 1%-ában szoktak számszerűsíteni, évente 10-12 szakkönyvet olvas el a saját szakterületéről. Ez havonta egy szakkönyv elolvasását jelenti – és döbbenetes, de már ezzel a társadalmi elit 1%-ához csatlakozunk! És még egyszer hangsúlyozom, nem szórakoztató irodalomról van szó, hanem olyan szakkönyvekről, amelyek elősegítik céljaink elérését, és az eredményeinkben vagy a személyiségünkben való tényleges növekedést és fejlődést.

Ha tehát vállalod, hogy naponta egy órát olvasol rendszeresen, akkor hetente el tudnál olvasni egy szakkönyvet. Ez évente 50 könyv elolvasását jelenti. Ha ezt az életüket meghatározó SZOKÁSSÁ tennék, akkor a következő 10 évben 500 szakkönyvet olvasnánk ki arról a területről, amely érdekel bennünket! Mit jelentene 500 szakkönyv ismerete a saját szakterületeden?! Mekkora előnyhöz juttatna ez a tudás egy olyan világban, ahol az átlagember évente egy szakkönyvet sem olvas el?! És egy olyan világban, amelynek a legnagyobb értékmérője éppen a tudás! Ezt elképzelni sem lehet! Nem gondolod, hogy mindez befolyásolná az életedet, karrieredet, az anyagi és társadalmi helyzetedet vagy az önértékelésed?! Az Istenért végzett szolgálatodat?!

Szóval, mit olvastál utoljára?! És mikor?!

A kritizálás ajándéka

A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.

Másokat megítélni, kritizálni a magyar ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága és időtöltési tevékenysége. Úgy érezzük, mi úgyis jobban tudjuk, úgyis nekünk van igazunk – ráadásul mindezt muszáj is hangoztatnunk.

Ha már ez így van, szeretnék néhány kommunikációs és lelkületi tanácsot adni ehhez. Ha már nem tudjuk visszatartani a véleményünket, legalább bölcsen, építő módon, hasznosan tegyük.

Az első és legfontosabb lépés: tisztázd önmagad előtt a motivációdat! Miért is tartod szükségesnek, hogy reagálj, visszajelzést adj, kritikát gyakorolj? Őszintén!

A visszajelzéseknek két motivációja lehet – és ezt két képpel szeretném érzékeltetni. Valaki feláll egy valós vagy képzeletbeli pulpitusra, ezzel a középpontba kerül, mindenki rá figyel – és aztán megnyilatkozik. Prédikál, ír egy blogbejegyzést, egy cikket az újságba, vagy csak elmondja a véleményét egy baráti társaságban. És jössz te, a kritikáddal, ellenvéleményeddel, kiegészítéseiddel, hozzáfűznivalóddal, és tulajdonképpen kitaszítod a beszélőt a középpontból, hogy átvehesd a helyét. Hogy rád figyeljenek. Mert a te mondanivalód fontosabb, értékesebb, hasznosabb, igazabb, helyesebb. Legalábbis szerinted. A motiváció tehát a „pulpitus elfoglalása”. Ez az egyik variáció.

A másik, hogy nem akarod elfoglalni a kör közepét, hanem azért és úgy (!) szólalsz meg, azért és úgy adsz visszajelzést, fogalmazol meg akár kritikát vagy kiegészítést, hogy azzal a középen állónak megerősítést adj, erősítsd és támogasd az önbizalmát, a személyének vagy üzenetének a tekintélyét. Az igehirdető, az író, a blogger, a vitapartner épít valamit, és te beállsz mellé építeni.

Féltékenységből, méregből, elégedetlenségből, önzésből, a fontosság vagy elismerés utáni vágyból ne is szólalj meg, inkább maradj csöndben és imádkozz magadban.

A visszajelzés, a kritika soha ne legyen támadás! Egy beszélgetésben, vitában soha nem legyőzni kell egymást! Azok a kommunikációs játszmák, amelyek győzteseket és veszteseket termelnek ki, nem hatékonyak, nem építőek, nem szeretetteljesek. Még a bűnnel való szembesítést is lehet úgy végezni, hogy abból bűnbánat, megtérés, megújulás legyen – és ne feloldás nélküli szégyen és bűntudat, amely csak még mélyebbre nyomja a vétkezőt! Az egyetlen helyes kommunikáció – mind tartalmilag, mind stílusban, hangnemben – a nyertes-nyertes végeredmény. Ha ehhez nem vagyunk megfelelő lelkiállapotban, akkor inkább ne szólaljunk meg, hanem hallgassunk!

A visszajelzés legyen konkrét és egyértelmű! Ne beszéljünk homályosan, általánosságokban, és feltétlenül kerüljük a „mindig” és „soha” kifejezéseket – mert ezekkel kapcsolatokat lehet mérgezni. Nagy ereje van a szavainknak – ez a kettő pedig különösen veszélyes fegyver, amivel nem vagdalózhatunk feleslegesen!

Ne beszélj mások nevében! Egyszerűen nincs jogod hozzá – hacsak meg nem bíztak a véleményük képviseletével! Ha nem tetszik valami, nem értesz egyet valamivel, fogalmazz a saját magad nevében, mert így becsületes!

A szavaidnak hatása van másokra is! Pozitív megerősítést adhatsz nyilvánosan, mert azzal a beszélőt építed. Azonban a negatív kritikáidat inkább személyesen mondd el. Ne szégyeníts meg senkit nyilvánosan azzal, hogy a hallgatói előtt bizonygatod, miben tévedett, mit tudott rosszul, miben van igaza! Ez nem azt jelenti, hogy nem mondhatjuk el, ha valaki tévedett – hanem hogy ne úgy igazítsuk ki, hogy azzal megalázzuk, és a tekintélyét, vagy akár az önbecsülését romboljuk!

Csak egy személyes példa ezzel kapcsolatban: egy alkalommal prédikáltam egy témáról a gyülekezetemben, és a prédikációmat egy sor igeszakasz áttanulmányozására fűztem fel. Az istentisztelet után odajött hozzám két presbiter, Bibliával a kezükben, és mutattak két olyan igaszakaszt, amit nem vettem figyelembe, és amik miatt az üzenetem nem volt teljesen korrekt. A következő vasárnap azzal kezdtem az istentiszteletet, hogy a szószékről elmondtam, hogy a múlt heti tanításomban nem volt minden helyes, erre a presbitereink hívták fel a figyelmem, ezért elnézést kérek, és szeretném kiegészíteni, illetve pár dologban módosítani a múlt heti tanításomat. – Vajon csorbult a tévedésem beismerésétől az igehirdetői tekintélyem?! Egyáltalán nem, sőt, a gyülekezet szemében éppen azáltal váltam hitelesebbé, hogy nem vagyok tévedhetetlen, el tudom fogadni a kiigazítást, és képes vagyok beismerni nyilvánosan is a tévedéseimet.

Mi lett volna, ha félbeszakítják a prédikációmat, és nyilvánosan kijavítanak? Talán botrány. De mindenképpen sérültünk volna, én is, a gyülekezet is, talán ők is. Így azonban mindenki épült.

A kritika mellé mindenképpen adj megoldást is! Nem elég észrevenni a hibát, illetve csak a hibát önmagában nem érdemes hangoztatni sem! Ha kritizálsz, akkor mutass megoldást, feloldást, olyan „befejezést”, amiből mindenki nyerni és épülni fog!

Kérdezz! Vagyis adj esélyt arra, hogy akit megkritizálsz, kijavíthassa önmagát! Ne feledd: nem az a cél, hogy te nyerj, ő veszítsen! Hanem hogy mindketten nyerjetek! Te segítője legyél a helyes felismeréseknek, a jó megoldásoknak, amelyeket az mond ki, aki belefogott a mondanivalójába. A kérdezés és a rávezetés nagyon egyszerű, alázatos és hatékony módja a kiigazításnak, s közben segítünk abban is, hogy az illető maga jusson el a helyes végeredményre. Amit magunk tanulunk meg, sokkal maradandóbb, mint amit mások mondanak meg nekünk!

Soha ne kritizálj névtelenül! Ez tisztességtelen! Akit megkritizálsz, az vállalja a nevét, az életét, a gondolatait. Ha partnerévé akarsz válni, ezt csak ugyanígy teheted meg: önmagad nyilvános felvállalásával! Különösen az internetes blogokra jellemző a nicknevek mögé bújva mocskolódni. Talán éppen ezért annyira minősíthetetlen és olvashatatlan sok közéleti és politikai blog illetve fórum, mert „névtelenül” lehet „dumálni”, de nem biztos, hogy a valódi nevünkkel és személyazonosságunkkal is olyan nyomokat hagynánk magunk után nyilvános közösségekben, amelyeket így megtehetünk.

Végezetül az egyik kedvenc igeversem – Filippi 4:8

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!

Lifelong Learning: tanulás egy életen át!

Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.
Józsué 1,8

Az egész életen át tartó tanulás gondolata egyidős az emberiséggel. A Bibliától kezdve Konfuciusz tanításán át a 17. századi Comenius Amos János pedagógiai művein át Németh Lászlóig mindig voltak, akik erről sokat írtak és beszéltek. A legújabbkori történelmünkben pedig az 1970-es évektől indult egyfajta világhódító útjára ez a paradigma, és talán az Európa Bizottság 2000-ben kiadott „Memorandum az egész életen át tartó tanulásról” című vitaanyagtól vált trendi témává a közoktatásban és a profitszektorban egyaránt.

Na ennyit a tudományoskodásról. Miről is van szó?!

Leírom a Lifelong Learning paradigmájának négy alapelvét, hogy megértsük. Aztán jön majd az is, hogy mindez mit jelent nekünk, keresztényeknek, keresztény vezetőknek. Ha már az alapelv a Bibliában is benne van!

1. A tanulás átfogó szemlélete

Az egész életen át tartó tanulás paradigmája az ember teljes életében megvalósuló valamennyi formális, non-formális és informális, intézményesített és autodidakta tanulási aktivitását egy egymáshoz kapcsolódó önfejlesztő folyamatnak tekinti, függetlenül a tanulmányok témáitól és funkcióitól. Egy egész életen át tanulunk egy olyan folyamatban, amely a teljes lényünket érinti, nem csak a szakmai képzettségünket, és ennek minden megvalósulási formája egy nagy egészet alkot.

2. A Lifelong Learning tanulóközpontú!

Ez nagyon fontos, mivel a hagyományos oktatási rendszer tanító-, intézmény- és tananyagközpontú. Ebben a paradigmában – mivel a tanulás a tanuló teljes életét végigkíséri, tehát személyhez kötődik – a tanuló személyisége, igényei, készségei és képességei határozzak meg, hogy mit, mikor és hogyan tanul.

3. Motiváció

A paradigma központi eleme a tanuló folyamatos motiválása a tanulásra, éppen ezért hangsúlyos része az élethosszig tartó tanulás folyamatának az önütemezésű és önirányítású, azaz az autodidakta tanulás, ami kiegészíti a vezetett tanulási folyamatokat.

4. Holisztikus szemlélet

Végül oktatáspolitikai szempontból a Lifelong Learning kiegyensúlyozott, vagyis holisztikus szemléletű, ami azt jelenti, hogy a tanulás folyamatának a célja nem kizárólag bizonyos szakmai ismeretek és készségek elsajátítása, hanem a személyiségfejlesztéstől kezdve a gazdasági, kulturális és társadalmi feladatokban való fejlődés is- ráadásul annak figyelembevételével, hogy ezek aránya és dominanciája az ember életívének különböző szakaszaiban teljesen eltérőek lehetnek.

És akkor nézzük a kérdést most kifejezetten keresztény és vezetői szempontból!

Manapság az orvosoknak, pedagógusoknak szakmai kötelezettségük a továbbképzési programokban való részvétel. A gazdasági szektor közép- és felsővezetése elképzelhetetlen folyamatos szakmai és személyiség-, vezetői készségfejlesztő tréningek nélkül, amik ráadásul hihetetlen összegekbe kerülnek – nem beszélve a személyes coachingról! Tessék megnézni például a Dale Carnegie vállalkozásfejlesztő programját, amit kis- és középvállalkozásokvezetői számára hirdetnek folyamatosan, a 10 napos képzési program 1,1 millió forintba kerül fejenként!

Miért alapkövetelmény az orvosok, pedagógusok számára a folyamatos fejlődés? Mert emberekkel „foglalkoznak!” Mert óriási tétje van annak, hogy valamit jól vagy rosszul tesznek. Miért mennek el a felsővezetők méregdrága tréningekre? Mert millió- és milliárd forintokról kell helyesen dönteniük, és mert sok száz és sok ezer család megélhetését kell biztosítaniuk a vállalatuk jó vezetésével.

Viszont…

Mi is emberekkel „foglalkozunk”, sőt, az emberek örök élete bízatott ránk, nekünk is biztosítanunk kell anyagi hátteret a gyülekezetünk, missziómunkánk, szociális munkánk működtetéséhez, mi is családokért, gyermekek neveléséért vagyunk felelősek. És mindezek ellenére nagyon kevés gyülekezetben működik bármiféle lifelong learning. Persze, mindenkinek van Bibliája, és minden hétvégén van istentisztelet. De azért talán mindannyian sejtjük, hogy ez nem intézhető el ennyivel!

A legtöbb gyülekezetben a vasárnapi iskolával véget ér a koncepcionális tanítás! A legtöbb gyülekezetben nincs semmiféle bibliaiskola, nemhogy élethosszig tartó, semmilyen, és a bibliaórák látogatottsága, ami elvileg ezt „pótolnák”, a leggyérebb, ráadásul ott sem tanítás folyik, hanem inkább a vasárnapi istentisztelet rövidített változata. A legfontosabb probléma azonban, hogy nincs koncepciója a gyülekezet szenteket felkészítő szolgálatának, mert a cél már rég nem is ez! A gyülekezeteink étteremként működnek, ahol kiszolgáljuk azokat, akik lelki táplálékért ülnek be, és van, ahol jobba a konyha, van, ahol rosszabb, az egyik helyen tápértéke van és íze nincs, míg a másikon fordítva. És persze azért vannak Michelin-csillagos lelki éttermek is – de a lényeget és a célt akkor is elvétettük! Mert a gyülekezetnek nem (csak) étteremként kell működnie, hanem elsősorban főzőiskolaként! Meg kell tanítanunk mindenkit főzni, másoknak is főzni, és másokat is főzni tanítani. Mert ez a tanítványság lényege.

Az Efézus 4-ben ezt olvassuk (11-12. vers):

„És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…”

A szolgálati vezetők és ajándékok elsőrendű célja nem a szolgálat mindenki más helyett – hanem mindenki más felkészítése a szolgálatra és az építésre!

Véleményem szerint ezt a célt néztük félre!

És sajnos a keresztények ma nem szeretnek tanulni. Nem fizetik meg az árát. Nem elég alázatosak, hogy iskolapadba üljenek, hogy a hitük mellé tudományt is ragasszanak. Pedig erről is ír a Biblia! Van, ahol a rutin vagy a diploma az akadály, máshol pedig a kenet és a mindent helyettesítő (vak?)hit.

Szolgálataim során több száz lelkésszel beszélgettem arról, hogy miképpen végzi a szolgálatát, mennyit és mit tanult a teológia óta. Az sajnos az iskolapad után nagyon kevesen veszik elő a görög bibliájukat, nagyon kevesen vettek részt bármiféle személyiségfejlesztő vagy kommunikációs tréningen, nem tanultak vezetéstudományt, sosem voltak még csapatépítő tréningen a saját elöljáróságukkal, nem kaptak képzést finanszírozási kérdésekben. A legtöbb keresztény vezetőnek ma Magyarországon nincsen se lelkigondozója, se tanácsadója, se mentora. A gyülekezetek nem költenek szakmai könyvtárakra, tréningekre, konferenciákra. Alig jutnak be hozzánk a nemzetközi szakfolyóiratok és könyvek, és persze a legtöbb vezetőnek ideje sincsen tanulni vagy olvasni, mert tíz ember munkáját végzi a családja és a munkája mellett.

Szóval azt hiszem, lenne mit átgondolnunk ezen a területen. És most nem a saját képzéseinkért aggódok, nem emiatt született meg ez a cikk, mert sokan vannak, akik követik a mi szolgálatunkat, és sok hűséges tanulónk, jó kapcsolatunk alakult ki az évek során. A szenvedélyes tanuló és tanító beszél belőlem! És mivel az aAPCSEL29 szolgálatának fókusza egyre inkább a tréningekre és a coachingra irányul, ezzel a témával rendszeresen és sokat fogunk még foglalkozni a jövőben.

Billy Graham-től egyszer megkérdezték, mit tenne, ha tudná, hogy Jézus öt év múlva fog visszajönni. Azt válaszolta, hogy négy évet tanulna és készülne arra, hogy egy év alatt a lehető legtöbb embert megmentse.

Túl sokszor kapkodunk, hittel és jószándékkal, de koncepciók, tervek, felkészültség, háttér nélkül! Talán ez is egy szelete a kudarcainknak. De ezen a szeleten viszonylag könnyű javítani. Mert tanulni mindig lehet! Vannak iskolák, tréningek, online és offline lehetőségek, csak áldozni kell rá. Először is akaratot, aztán időt, és végül minden bizonnyal pénzt is.

Akik teszik ezt, tudják, hogy megéri! Akik nem teszik még, azoknak pedig üzenjük mi, akik már sokat áldoztunk, költöttünk tanulásra: tényleg megéri! Mert nagyon nem mindegy, hogy egy hadsereg csak lelkesedik – vagy lelkesedik ÉS ki is van képezve a harcra!

Amit átgondolásra ajánlok vezetőknek és gyülekezetnek:

1. Befektetni szakmai és vezetői tréningekbe, továbbképzésekbe személyes és közösségi szinten is!

2. Minden gyülekezet építse fel a saját gyülekezeti bibliaiskoláját, és gondoskodjon a saját tagjainak élethosszig tartó, tudatos és koncepcionális tanításáról!

Az életünk túl értékes ahhoz, hogy tékozoljuk!

Öt fontos dolog ahhoz, hogy az életünk minél tartalmasabb lehessen – érdemes átgondolni:

AZ ÖTÖDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Töltsd meg a másodperceket a legértékesebb tartalommal!

Egyszer élünk, és ezt az életet előrefelé éljük, megismételhetetlen, pótolhatatlan másodpercekkel, órákkal, napokkal, évekkel! Amit elveszítünk ezekből, soha-soha többé nem kapjuk vissza, és nem tudjuk pótolni sem! Ráadásul még azt se tudjuk, mennyi van hátra belőlük!

Mindannyiunknak rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk, előre lépjünk, jót cselekedjünk, építsünk, gazdagodjunk és gazdagítsunk másokat is, mindenféle területen! Mégis a legtöbb lehetőség kicsúszik a kezünk közül – egyszerűen azért, mert nincs rá időnk! Legalábbis ez az egyik leggyakoribb kifogás. Az igazság viszont az, hogy ha összeadnánk az üres, a haszontalan, a tétlen, az ellustult, feleslegesen átaludt, tartalmatlanul és felszínesen átszórakozott perceket és órákat, talán ÉVEKET IS NYERHETNÉNK az életünkben! És erre sajnos mindig, MINDIG utólag jövünk rá – amikor már elveszítettük az iskolás éveket, a fiatalságunkat, amikor véget ér a nyár, megszűnik egy olyan lehetőség, ami mellett közömbösen éltünk eddig, arra gondolva, hogy ráérünk még…

MIT TIEHETSZ EZÉRT?

Tanuld meg menedzselni az idődet! Készíts időbeosztást, napirendet, és tűzz ki határidőket! Vagy nagyon tudatosan bánsz az időddel – vagy tudatlanul tékozlod el!

A NEGYEDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Fókuszálj az elhívásodra!

A mai ember milliónyi apró célocska között vergődik. Kevés embernek van életcélja, küldetése, amire az egész életét felteszi. A legtöbb ember a napi szükségeinek kielégítése és a pillanatnyi célocskáinak levadászása között ingázik, egyre kimerültebben.

Minden embernek lehetne elhívása, küldetése – valami olyan dolog, amiért érdemes leélni ezt az életet, amiben kifejezhetjük és megvalósíthatjuk önmagunkat, illetve azt, ami végett Isten megteremtett és életet ajándékozott nekünk.

Nem ok nélkül vagyunk a földön! Ez nagy közhely – mégis, a legtöbb ember olyan autóhoz hasonlít, amely egyre üresedő tankkal falja a kilométereket – csak épp nem tudja, hova is tart. Nincs úticél – és emiatt valahogy egyre kevésbé élvezetes már az utazás is.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Próbáld megtalálni az utadat! Keresd meg az életed célját, a küldetésedet, ami szenvedéllyel tölt el, amiért érdemes élni, dolgozni, szolgálni! Tudom, hogy ez nem könnyű – de lesz aki segíteni fog! Számíthatsz Istenre is, és kérdezd a hozzád legközelebb állókat: szerintük mi az, amiben a legtöbbet tudsz adni az embereknek, a világnak, Istennek?

A HARMADIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Tedd meg, amit meg kell tenned!

Teljesítsd a vállalásaid és kötelezettségeid! Végezd el a feladatod! Tedd a dolgodat!

Ez az egyik fele a dolognak. A felelősség-része.

A másik mindennek a módja: tedd a dolgodat hálásan és örömmel! Fogd fel, hogy mindez szolgálat, ajándék, amivel megajándékozhatod a másik embert. Ez is a bizonyságtétel egy fajtája. Pál ír olyasmit a rabszolgáknak, hogy úgy engedelmeskedjenek a sokszor zsarnokoskodó, elnyomó uraiknak, mintha Krisztust szolgálnák. Miért? Mert ha a feladatot el kell végezni, akkor el kell végezni. Ha ezen nem is tudunk változtatni, azon igen, hogy közben hogy érezzük magunkat, és milyen nyomot, érzéseket hagyunk magunk mögött másokban!

A legnagyobb harcunk ezen a téren a lustaság és a kapkodás. Az utóbbi általában az előbbi miatt van.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Készíts részletes, napi feladatlistát! Tervezd meg a nap elején, mit kell tenned, állítsd őket fontossági rendbe, adj hozzá időkeretet, és azután ragaszkodj hozzá!

A MÁSODIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Soha ne add fel! Érj célba!

A legtöbben sokkal-sokkal több dolgot kezdünk el, mint amennyit befejezünk. Tele van az életünk befejezetlen dolgokkal, amikbe energiát fektettünk, amikért dolgoztunk, fizettünk, áldoztunk – és mégsem lett belőlük semmi. Mert jött valamiféle akadály, mert elfogyott a lendület, mert elment a kedvünk, ellaposodott a lelkesedésünk és a kitartásunk, vagy csak találtunk újabb és újabb célokat, amik miatt a korábbiak hirtelen már nem számítottak.

Sajnos a korunk generációinak egyre gyengébb a kitartása és hűsége célok, értékek és kapcsolatok mellett. Egyre könnyebben adjuk fel, egyre kisebb akadály elegendő már ahhoz, hogy eltérítsen a célunktól. Hiányzik az állóképességünk, minden szempontból.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Két dolgot tanácsolnék.

Az egyik, hogy a nagy célokat mindig bontsd le lépésekre, készíts stratégiát a megvalósításukra – mert sok dolgot azért nem fejezünk be, mert csak egy irányt ismerünk, az oda elvezető utat viszont nem! Nem is készültünk fel, hiányoznak a szükséges erőforrások, készségek, ismeretek, társak. Egyszerűen túl nagy fába vágjuk a fejszénket – vagy csak egy husánggal csapdossuk a rönköt, mert voltaképpen fejszénk sincs hozzá!

A másik tanácsom: légy elszámoltatható! legyen valaki, egy mentor, egy coach, egy lelki vezető, egy tekintély, akinek hetente, havonta beszámolsz a céljaidról és a megvalósításukról is!

A LEGFONTOSABB DOLOG:

Változz! Most! Mindig! Folyamatosan!

Nem is tudom, hogy lehetne ezt jól megfogalmazni…

Én azt hiszem, az ember igenis képes változtatni a hangulatán, az érzésein, a gondolkodásmódján! Voltaképpen egyetlen, nem túl nagy kiterjedésű hely van a világon, ami felett valóban uralkodhatunk, ami tényleg a mi „kezünkben” van: a homlokunk mögötti alig 2000 köbcenti.

Pál azt mondja: „változzatok meg a gondolkodásotok megújítása által…” – ez a változás nem valami passzív történés velünk, hanem a mi dolgunk! Nekünk kell megújítanunk a gondolkodásunkat, ha változásokat akarunk az életünkben. És itt alapvetően nem az érzéseinkről van szó, nem is a „nagy eszünkről”, hanem elsősorban a döntéseinkről!  Az attitüdökről, a mozgatórugóinkról, a gondolkodásmódunkról. Mi döntünk arról, hogy megsértődünk-e vagy sem, hogy haragszunk-e vagy megbocsátunk, hogy legyőzzük-e a lustaságunkat vagy engedünk neki, hogy uralkodunk magunkon, az érzéseinken, a beszédünkön, a türelmünkön, vagy sem. Az időjárást vagy a tőzsde mozgását nem tudjuk befolyásolni. De a saját gondolkodásmódunkat igen! Tulajdonképpen pont ez a megtérés lényege is! Aztán Isten hozzáteszi a maga természetfeletti kiegészítését a mi döntésünkhöz.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Ápold a „belső életedet”! Olvass Bibliát, légy kapcsolatban Istennel, tanulj és fejleszd magad, csöndesedj el naponta akár többször is, törődj a céljaiddal, az értékrendeddel, a lelkeddel! Nem akarom ezt túlragozni, szerintem értjük… J Egyszerűen töltsd tele az életed értékekkel, és érezd jól magad a saját bőrödben!

Harcosok klubja: Tyler Durden szabályai (18+)

Az én korosztályomnak volt pár kultuszfilmje. A harcosok klubja az egyik ilyen. Elgondolkodtató film a gondolkodó embereknek – a nyers brutalitásán túl hihetetlenül sok bölcsességgel. Íme néhány okosság a filmből – továbbgondolásra. És már előre bocs, ha néhol erős lesz a fogalmazás, illetve egy helyen elég vulgáris lesz az idézet is – de hát néha az élet is ilyen. És most a harcosok klubjáról van szó – ami már önmagában sem lágy és kellemes téma.

Szóval Tyler Durden néhány megszívlelendő szabálya a nagybetűs életre – és a tanulságok, a gondolataim ezekkel kapcsolatosan.

Ja, és még valami: aki nem látta volna a filmet (csak ezért ne rohanjon el megvenni DVD-n), azok számára csak annyit, hogy a vastaggal kiemelt mondatok idézetek a filmből. A többi az, amit én gondolok róluk.

 

„Nincs félelem. Nincsenek kitérők, vargabetűk. A (legfontosabb) képesség: mellőzni mindazt, ami nem fontos!”

AZ ELSŐ SZABÁLY: NINCS FÉLELEM!

A félelem megdermeszt, elbizonytalanít, eltakarja a célt és a lehetőségeket előlünk, mindig negatív irányba befolyásol. A Biblia azt tanítja: az aggodalmaskodás és a félelem mindig a bizalom hiányának a következménye. Nem sorolom az igeverseket.

MÁSODIK SZABÁLY: NINCSENEK KITÉRŐK!

Akinek lézer pontosságú fókusza van, tudja, hova akar eljutni, mit akar elérni, mi az, ami rá bízatott, ami a küldetése, az nem tesz kitérőket és vargabetűket. Lehet, hogy elbukik, de ha a helyes úton bukik, akkor feláll újra, és megy tovább. Az ilyen emberek követhetők. Az ilyen emberek fognak célba érni. Mert van céljuk! És ez nagy dolog manapság!

HARMADIK SZABÁLY: MELLŐZD MINDAZT, AMI NEM FONTOS!

Miért? Mert nincs korlátlan időnk, erőnk, lehetőségünk! És mert van, ami fontos! És az igazán fontos dolgok, célok, felelősségek érdekében meg kell tanulnunk nemet mondani mindarra, ami nem fontos!

„Bizony mondom, elég már a tökéletességből. Azt mondom, fejlődjünk! Hulljon a férgese!”

NEGYEDIK SZABÁLY: NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI – INKÁBB FEJLŐDJ!

A tökéletesség egy elérhetetlen ideál – aki célként kitűzi maga elé, biztosan csalódni fog. Sajnos a keresztények alapvetően bajban vannak ezzel a fogalommal, mert a Bibliában azt olvassák: „Legyetek tökéletesek, amint a Ti mennyei atyátok tökéletes!” – És félreértik az egészet, és emiatt meghasonlás lesz a fejükben is, a szívükben is. Mert mi soha nem leszünk ugyanabban az értelemben tökéletesek, mint Isten. Ez logikus, ezzel azonnal istenné válnánk mi is.) A tökéletesség görög szava emberi alannyal mindig mást jelent, mint ha az alany Isten! Számunkra a tökéletesség „érettséget” jelent, hogy felkészültünk, készen állunk arra, amire rendeltettünk – mert a mi tökéletes Atyánk felkészített minket.

A kulcs a fejlődés. Az érettség. A gyermekkorból az érett felnőttkorba való átkerülés, a tejnek italáról a kemény eledelre való átszokás.

És a fejlődés mindig áldozattal fog járni: amit kinőttünk, azt le kell vetnünk. El kell vetnünk. Hulljon a férgese – mindannak, ami belőlünk tökéletlen, bűnös, hiábavaló, hasztalan…

„Csak azután tehetsz meg bármit is, miután mindent elveszítettél!”

ÖTÖDIK SZABÁLY: SZABADULJ MEG MAGADTÓL!

Ne félj attól, hogy hibázol! Hogy akár óriásit hibázol! Ne félj attól, hogy valami miatt elveszítheted a jövőd, az egzisztenciád, az üdvösséged vagy akár az életed! Ne a félelem irányítsa az életedet, mert ez mindig a magad féltése! És ez voltaképpen önzés. Inkább mondj le magadról! Szabadulj meg attól a kényszertől, hogy mindig mindent önmagadból kiindulva, és önmagadat középpontba állítva értékelj vagy tegyél! Ha az életed koordinátarendszerének origójába valaki mást teszel, óriási súly kerül le a válladról – amivel egyébként sem tudnál megbirkózni. Sőt, ha megtalálod az egyetlen helyes origót, akihez érdemes viszonyítani, minden sokkal könnyebb lesz! Ehhez azonban ki kell lépned onnan, fel kell adnod önmagad istenségét! El kell veszítened a „mindent” – hogy felszabadulhass!

„Te nem a munkád vagy! Nem a bankszámlád vagy! Nem a kocsid vagy! Nem a pénztárcád vagy! Nem a francos egyenruhád vagy!”

HATODIK SZABÁLY: NE AZONOSÍTSD MAGAD A DOLGAIDDAL! ÉRTÉKES VAGY! CSAK ÚGY!

A legtöbb ember a saját értékességét a tulajdonaiban, a sikereiben, a hasznosságában méri. És ha ezek nincsenek, akkor jönnek a komplexusok. És előbb-utóbb mindenki kimerül, lemerül, veszít. És a saját szemében értéktelenedik.

EZ HAZUGSÁG! Ne legyél ilyen! Ne hidd el azt a hazugságot, hogy az vagy, amit birtokolsz, amit tudsz, amennyi diplomád van, amennyi pénzed van…! ÉRTÉKES VAGY! Mindenféle magyarázat és bizonyíték nélkül! Mindenféle különösebb megokolás nélkül! Úgy, ahogy vagy! Isten számára mindennél többet érsz! És ha ezt egyszer megérted, hirtelen megváltozik a világ, és sem önmagadra, sem másokra nem ezzel a teljesítmény-szemüveggel fogsz nézni – és innentől kezdve felszabadul a lelked, és felszabadulnak a kapcsolataid is!

„Az emberek állandóan csak beszélnek magukban. Olyannak látják magukat, amilyenek lenni szeretnének. De nincs elég bátorságuk hozzá, hogy mint te, belevágjanak.”

HETEDIK SZABÁLY: ELÉG A SZÖVEGELÉSBŐL! TEDD MEG!

Egyszer egy barátom azt mondta: kétféle ember van. Az egyik akar, a másik akar akarni. Az egyik csak álmodozik, terveket sző, mindig újabbakat, a másik pedig cselekszik, lépésről lépésre tör a célja felé. Mert van bátorsága arra, hogy elinduljon, akár a járatlan úton is. A legtöbbeknek nincs. Ezért toporognak egy helyben, kritizálják azokat, akik bukdácsolnak, de a szívük mélyén irigylik, hogy ők legalább haladnak előre, még ha el is esnek közben.

Ezzel kapcsolatos a következő szabály is:

„Emberek, a hatékonyság a legfontosabb! Mert a pocsékolás lopás!”

 

NYOLCADIK SZABÁLY: AZ ELMARADT HASZON VESZTESÉG! NE LOPJ!

A tálentumok példázatában a harmadik szolga, amelyik elásta az egy tálentumot, effektíven nem tett rosszat. Nem tékozolta el, nem lopta el, csak elásta. Csak a haszon veszett el. De a gazda szemében ez gonoszság és bűn volt: „Haszontalan és gonosz szolga, menj a külső sötétségre (vagyis menj a pokolba, csak ez így túl nyersen hangozna!)

Szóval az eltékozolt lehetőség voltaképpen lopás. A pocsékolás lopás. A hatástalanság lopás. A nyereség, a siker, a győzelem elmaradása lopás.

Kemény dolog – de ez van. Ha nem csinálom a dolgom jól, akkor valaki valamit mindig veszít. Márpedig ezt a minimálisra kellene redukálnunk. Vagyis tegyük meg azt, ami a tőlünk tehető legtöbb és legjobb. Mert ennyivel tartozunk – magunknak, Istennek, a másik, a többi embernek is!

„Ha tollas a s**ged, attól még nem vagy csirke!”

KILENCEDIK SZABÁLY: ELÉG A KÉPMUTATÁSBÓL! LÉGY AZ, AKINEK MUTATOD MAGAD!

Nagy kísértésünk, hogy eladjuk magunkat olyannak, amilyenek nem vagyunk. Amilyenek szeretnénk lenni, vagy amilyennek elvárnak bennünket mások. Ez mind csapda – mert előbb-utóbb mindig kiderül a hazugság, a tartalmatlanság, a csalás. Legyél őszinte, és add azt, aki vagy. Hosszútávon mindig ez a nyerő stratégia. Egy alapvetően jóakaratú, jószívű, bukdácsoló de bűnbánó, folyamatosan változó és egyre javuló, a hibáiból tanuló, a tévedéseit beismerő, a tökéletlen de hasznos ember még mindig vonzóbb, mint a saját magával való elégedettségben fürdőző álszent! Az átlagos, tökéletlen emberek jobban vonzódnak a hozzájuk hasonló átlagos és tökéletlen emberekhez, míg a képmutatók az álszentek társaságában érzik jól magukat. Mindenkit a maga fajtája vonz. Ez van.

„Az életed legnagyobb pillanata, te meg kóvályogsz!”

TIZEDIK SZABÁLY: FIGYELJ! ÁLLJ KÉSZEN!

Sokan átalusszák a lehetőségeiket, elszalasztják a megfelelő pillanatokat – egyszerűen mert nem voltak készen! Mert nem voltak éberek, mint az őrök, akiknek az élete múlik azon, hogy elalszanak-e vagy sem. Ébredj fel, aki alszol! Az élet elrohan mellettünk, és nem fog arra várni, hogy méltóztass megmozdulni végre. Légy készen! Légy ébren! Ragadd meg a lehetőségeket és cselekedj!

„Fájdalom és áldozat nélkül semmik vagyunk.”

TIZENEGYEDIK SZABÁLY: NE AKARD MEGSPÓROLNI AZ ÁLDOZATOT!

Úgysem fog sikerülni! Az az igazság, hogy áldozatvállalás nélkül semmi nem működik. Mi nagyon szeretnénk tanulás nélkül nyelveket beszélni, becsületes munka nélkül meggazdagodni, befektetés nélkül eredményeket elérni. Nagyon szeretnénk, ha minden ingyen lenne, amire nekünk van szükségünk – viszont mindenki fizetne azért és méltányolná azt, amit mi teszünk. Csakhogy ez így nem működik – mert igazságtalan és becstelen. Semmi nincsen ingyen – még a megváltás sem. Csak épp nem mi fizettünk érte. Mert valaki mindig fizet. És általában az lesz naggyá, halhatatlanná, emlékezetessé, irigyeltté, aki fizet, aki vállalja az áldozatot, akár mások helyett is – nem az, aki élvezi az eredményét ingyen!

Szóval élj becsületesen! Hozd meg azt az áldozatot, azt a befektetést, invesztíciót, amivel te tartozol másoknak. És ne akarj a mások számlájára spórolni – mert akkor úgyis te leszel a legnagyobb vesztes!

ÉS VÉGSZÓ GYANÁNT…

 

„A legerősebb és legbölcsebb férfiakat látom magam körül a Klubban. A sok lehetőséget… És látom, ahogy kárba vész. Egy egész generáció benzint pumpál. Kiszolgál, vagy irodai rabszolgának áll. Reklámok parancsára egész életünkben kocsira és ruhára gyűjtünk, gürcölünk egész álló nap, hogy megvegyük mindazt, amire nincs szükségünk. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs célunk, nincs helyünk. Nem volt világháborúnk, sem gazdasági világválságunk. A mi nagy háborúnk szellemi háború. A mi nagy válságunk az életünk. A televízió azt hazudta, hogy egy nap milliomosok, filmcsillagok, vagy rocksztárok leszünk. De nem leszünk. Lassan ez kezd derengeni. És most iszonyúan berágtunk!”

 

Szóval ha nincs célod, ha nincs helyed, ha eleged van a hazugságokból és a beteljesületlen álmokból, és már nő benned a harag, a feszültség, a nyomás – akkor itt az idő megfogadni Tyler szabályait! Lépj be a harcosok klubjába! HARCOLJ egy értelmes és hasznos életért, aminek értékes minden pillanata, harcolj a családodért, a szerelmedért, a gyermekeidért, egy élhetőbb jövőért, ami a következő nemzedékeknek is otthona lehet még, a tisztább környezetért, egy igazságosabb társadalomért, a békésebb világért! Harcolj önmagad fejlődéséért, és harcolj embertársaid gazdagodásáért! És ha valóban krisztus követője vagy, harcolj Isten országának terjedéséért, a gyülekezeteink fejlődéséért, a körülöttünk élő emberek üdvösségéért!

Egy harcos élet hasznos élet! Életünket adni egy magasabbrendű célért, valami nagy dologért nemes és önzetlen tett. Így érdemes élni! Harcosként!

Féregtelenítés 10. Szembesítés

(Részlet a 365 napos Lelki diéta című tanulmánysorozatból, ami elérhető innen: www.apcsel29.hu/365nap)

A gondolkodásunkat rágó férgeket bemutató minisorozatunk a végéhez ért. Ma egy általános kérdéssorral szeretném lezárni az elmúlt bő egy hétben tanultakat, amelyek segítenek meglátni, hogy valóban „férgesek” vagyunk-e?

Nézzük tehát a hat kérdést:

Az a meggyőződés vagy gondolkodási minta, szokás, ami meghatározza az érzéseimet, a döntéseimet és a tetteimet, az …

1. …tényeken alapszik-e? Objektív realitás-e? Más is így látja, mint én?

2. …védi, táplálja, építi, erősíti-e a lelkemet és a személyiségemet? Fizikailag, érzelmileg, lelkileg? Vagy rombolja?

3. …segít-e a céljaim elérésében, az életem növekedésében és kiteljesedésében – vagy gátol?

4. …távol tart-e a konfliktusoktól, vagy belevisz azokba? Építi-e a kapcsolataimat, vagy rombolja?

5. …konfliktusban vagy békességben tart téged önmagaddal? Táplálja vagy rombolja a lelki békédet, az érzelmi kiegyensúlyozottságodat? Felzaklat vagy megnyugtat? A megoldás felé irányít, vagy blokkolja a megoldás-keresést? – Ha állandóan a bűntudatban vergődsz, és belső konfliktusban vagy miatta önmagaddal, akkor nagy a baj!

6. …távol tart vagy közel visz Istenhez? A gyülekezethez, a testvérekhez? A meggyőződésed összhangban van-e a Biblia lelkületével (NEM egy-egy kiragadott igeverssel!!!!!) és Jézus Krisztus jellemével, életútjával, üzenetével?

Ha a hatból több válasz is igaz rád, az azt jelenti, hogy NEM RACIONÁLISAK a gondolkodási mintáid! „Féregtelenítésre” van szükséged!

NAGYON FONTOS: NEM az érzelmekről van itt szó – ahogyan eddig sem az érzéseinkről beszélgettünk! Az életünket nem irányíthatják az érzelmeink!

Könnyebb ezt úgy megérteni, hogy az érzelmeket amolyan szeneskocsinak képzeljük el egy gőzmozdony után, de a vontató, a kormány, és az erő a mozdonyban van – az pedig a gondolkodásunk! Ha az érzelmek irányítanak, az nagy baj, éretlenségre, aztán egy ponton és életkoron túl már komoly lelki betegségre utaló tünet! Egyszerűen nem élhetjük aszerint az életünket, hogy bal lábbal keltünk-e fel, ittunk-e kávét, a gyerek hogy viselkedett reggel… Komolyan gondolhatja valaki, hogy ezekhez lehet igazítani az életünket?!?!?!?! Mégis sokan így hoznak döntéseket emberek sorsáról vagy pénzek millióiról, így élik az életüket, és nem értik, miért vannak romok mindenütt!

Az érzelmeknek KÖVETNIE kell a gondolkodási mintáinkat, nem meghatározniuk a döntéseinket!

Normális esetben az érzések táplálják a helyes döntéseket, belülről gerjesztik a motivációinkat, szenvedélyessé tesznek bennünket, amivel leküzdhetünk minden akadályt, ami a célunk előtt tornyosul – de az irányítás mindig az elméjé!

És itt szeretnék visszatérni a kezdőigéhez is: életváltozás csakis az ELMÉNK, a gondolkodásunk megújítása által történhet meg! A megtérés nem egy érzelmes élmény (vagyis nem csupán az, és nem feltétlenül az), hanem egy gondolkodásmód-változás. De nem is csupán egy racionális, sikerorientált agytorna! Attól, hogy józanul gondolkodunk, nem leszünk hívők – ehhez a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelem elfogadása, és a megtérés-újonnan születés kell. De attól, hogy hívők vagyunk, még kell józanul, racionálisan, helyesen gondolkodnunk, mert a Szentléleknek nem az a dolga, hogy helyettünk döntsön azokban a helyzetekben,amelyekben a felelősséget nem tolhatjuk át Istenre, és nekünk kell döntenünk!

Remélem volt haszna ennek a pár napnak.

Én nagyon sokat tanultam, miközben Tapolyai doktornő előadását hallgattam, és szeretném, ha minél többen felfedeznék a keresztény pszichológia tanulságait, hiszen a lelkünk is hozzánk tartozik, és nem csak imádkozni, gondolkozni is meg kell tanulnunk helyesen, ha Isten dicsőségére, magunk és embertársaink örömére szeretnénk élni!

Read more

Féregtelenítés 9. A vádló féreg

Ez az utolsó olyan gondolat-féreg, amelyről ebben a sorozatban beszélünk.

A tipikus mondatai:

„te vagy a hibás! / ez vagy az a hibás!”

accuser

Ez az a féreg, amiről általában mindenkinek valaki más jut eszébe, hogy ez pont rá illik! :-)

Amikor valaki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, szavaiért vagy tetteiért, akkor mindig találnia kell valakit, akire átháríthatja azt. A felelősség áthárítása ma népbetegség illetve korjelenség! A politikusainktól kezdve a munkatársainkon keresztül a gyerekeinkig szinte mindenütt találkozhatunk ezzel.

Lehet, hogy másokkal szemben nem kell igazolnom magam, mert nem derül ki a felelősség fel nem vállalása, de önmagam felé mindig bizonyítanom kell a vélt igazamat, mert a bűntudatom úgysem hagy nyugodni a lelkem mélyén! És ez rengeteg energiát szív el tőlem, ami akár meg is betegíthet! Áltatom magam egy hazug illúzióval, mert nem vállalok felelősséget a valóságért!

Korábban már láttuk: a ki nem engesztelt bűntudat következménye mindig a harag, amely vagy mások felé nyilvánul meg VÁDLÁSBAN és a BOSSZÚBAN, vagy önemésztéssé válik önvádak formájában.

A vádlás – mint lelki folyamat – nagyon érdekes. Mert hogyan is működik?

Adott egy szituáció, amelyben a felelősség azt jelenti, hogy ítéletet hozok a SAJÁT szerepemmel, tetteimmel kapcsolatban. Maga a szituáció az, amely engem MEGMÉR. Ha ez egészségesen működik – ezt nevezzük felelősségnek – akkor nincs félnivalóm, mert a folyamat konstruktív, pozitív „hangvételű” és előre mutató, megoldásközpontú. Ha hibáztam is, hiányosságaim lennének is, ez a „megmérettetés” alapvetően arra szolgál, hogy korrigáljak, pótoljak, javítsak – hiszen felelős vagyok, és ezt önként elismerem és vállalom.

Azonban amikor a felelősséget nem vállalom fel, akkor voltaképpen kibújok a „szerepemből”, és hirtelen a szituáció, a MEGMÉRŐ, elszámoltató helyébe lépek. Én leszek az, aki valaki vagy valami mást akarok megmérni, elszámoltatni, felelőssé tenni. Ítélkezni akarok, de már nem SAJÁT MAGAM FELETT, hanem valaki más felett. És mivel a lelkem mélyén pontosan tudom, hogy ez egy erőltetett, sőt, igazságtalan ítélkezés, az elfojtott bűntudat haragot termel, és az egész folyamatot beárnyékolja. Az előjel máris negatívvá válik, és már nem a konstruktív megoldás a cél, hanem a BÜNTETÉS.

A vádló ember büntetni akar. Nem véletlen, hogy a régi bibliafordításokban a vádlás nem az „ítélkezés” szinonímája, ami előjel nélküli fogalom, hanem a „kárhoztatása”, amely abszolút negatív! A kárhoztatás tulajdonképpen a rossz végeredmény, az elmarasztalás, a büntetés és a megaláztatás kívánása és akarása a másik számára! Miért?! Mert akkor a másiknak nincs ereje, kedve, ideje, lehetősége, hogy az én felelősségemet vizsgálja. És az adott szituáció, a „közvélemény” vagy a közönség megkapta a felelőst, a bűnbakot, tehát én „megmenekültem”.

A vádlás tehát egyfajta önvédelmi folyamat, túlélési technika – csak az a baj, hogy illegális, sőt, romboló, gonosz dolog. Nem véletlenül tanítja a Biblia azt sem, hogy a vádlás mindig a Sátán eszköztárába tartozik! Vagyis a keresztények nem vádaskodnak, mert a bennük élő Szentlélek nem vádol, nem kárhoztat! Ha ítél is, azt pozitívan, mentő és segítő szándékkal, konstruktívan és becsületesen teszi.

A másik agy probléma a vádlással:

A felelősség fel nem vállalása mindig lezárja a fejlődés útját! Az ilyen ember egy helyben toporog, nem halad semerre, és lelkileg megreked. Aki nem ismeri be a hibáját, a bűnét, és nem tér meg belőle, nem javítja ki a helytelen dolgokat a személyiségében, tetteiben, az nem fog változni – a változás megállása pedig mindig egyfajta halált jelent. Gondoljunk bele, az élet is pontosan ilyen: ha megáll a növekedés, akár sejtszinten, akár kapcsolati szinten, az a halál beálltát jelenti. A fejlődés útja a felelősség felvállalása, és a konstruktív hozzáállás.

Mivel sokat emlegetem ezt a fogalmat, szeretném meg is magyarázni egy mondatban: a konstruktív hozzáálláson én azt értem, hogy felelősséget vállalok, és a szükséges megoldás megtalálásában és megvalósításában is önként, tevékenyen és elszámoltatható módon részt is vállalok. Vagyis RÉSZESE AKAROK LENNI A MEGOLDÁSNAK, a győzelemnek! Ez a vádlás ellenszere is!

Még egyszer hadd figyelmeztesselek: a vádlás a Sátán eszköze. Jogosan kizárólag Isten ítélkezhet és ítél is felettünk. Egyedül Ő látja át az összes részletet, körülményt, a szívünk mélyen elrejtett motivációit – egyszerűen nekünk nincs sem lehetőségünk, sem jogunk egymás felett ítélkezni! A Biblia meg is tiltja! A vádló féreg nagyon ártalmas: elhiteti velünk, hogy istenként viselkedhetünk, és ha engedünk neki, akkor mi magunk fogjuk lerombolni a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy fejlődnénk, csak visszafejlődünk minden téren.

És csak egy megjegyzés a végére a mai kereszténységgel kapcsolatosan: alapvetően vádlóként, kárhoztatóként, negatív retorikával állunk hozzá a világhoz és az embertársainkhoz. Észre kellene venni végre, hogy talán éppen emiatt üresednek ki a templomaink, és lesznek egyre ridegebbek a gyülekezeteink. Ha a világ nem csak hallaná, hanem érezné is, hogy szeretjük őket, ha meg tudnánk győzni őket erről, talán lenne esélyünk elérni őket az evangéliummal is. De addig…?

Read more

Féregtelenítés 8. A gondolatolvasó féreg

(Részlet a 365 napos Lelki diéta című tanulmánysorozatból, ami elérhető innen: www.apcsel29.hu/365nap)

„én tudom, mit gondolt… mit válaszolna… mit tenne…”

Talán hallottad már azt a nyuszikás viccet,amikor elromlik a fűnyírója (porszívója, mindegymije) és átmegy a medvéhez, hogy kölcsönkérje tőle az övét. Kilép az ajtaján, és elkezd morfondírozni: á, a medve úgyse adja oda… nem szokott az senkinek odaadni semmit… főleg nekem nem… a medve irigy kutya (medve)… nem törődik az senkivel a földön, csak magával… engem meg egyenesen utál… még a végén meg is ver… vagy végighúzza rajtam a fűnyírót… – és mire odaér a medve ajtajához, már annyira felhúzta magát, hogy csöngetés helyett csak belerúg egyet a medve ajtajába, és beordibál, hogy „nem is kell a fűnyíród, te irigy, gonosz medve…

Persze a vicc eredetiben kicsit durvább.

De a lényege ugyanaz, amit a gondolatolvasó féreg csinál velünk nap mint nap. Tönkreteszi a kapcsolatainkat, elrontja a kedvünket, dühít, hergel – csak mert a fülünkbe suttogja azt, amit a másik GONDOL.

Nem ismerős?

Amikor kitaláljuk a másik gondolatait:
– konfliktusokban: ÉN tudom, hogy te most mire gondolsz…
– ha munkahelyen sugdolóznak, akkor tuti rólunk van szó
– úgyis tudom, hogy kiakadna, letagadná, így vagy úgy válaszolna…
– minek mondjam neki, úgyis tudom, mit fog válaszolni…

Kitaláljuk a másik gondolatait.

gondolatolvaso1

Az egyik legdühítőbb és legigazságtalanabb magatartás annak a részéről, akit ez a féreg rág. Mert csak fordítsuk meg a szituációt: mit gondol magáról az, aki azt hiszi, hogy ismeri a gondolataimat?! Istennek képzeli magát?!

A gondolatolvasó féreg mindig a másik ellen hangol érzelmileg! Belevisz bennünket a negatív és ellenséges hangulatú képzelgések labirintusába, ahol minden rossz és romboló feltételezésnek utat engedünk, azokat elkezdjük továbbgondolni, ahelyett, hogy a racionális tényeket vennénk figyelembe! Arról a nagylelkűségről már nem is beszélve, hogy inkább a jót feltételezzük!

Amikor az ember azt képzeli – mert ez mindig önbecsapás, akkor is, ha tényleg „kitaláljuk” a másik gondolatait vagy reakcióit – szóval, amikor azt képzeli, hogy ő TUDJA – akkor valójában JOGOT FORMÁL arra, hogy a másik fejével gondolkozzon. És ez az, amire az embernek nincs joga! Mert ezzel átlépi a tisztelet határvonalát, és teljes mértékben értékteleníti és lenullázza a másikat.

Van valami, amiről a gondolatolvasó féreg nem hallott: és ez az ALÁZAT. Az alázatnak az a dimenziója, amely tiszteli és nagyra értékeli a másik embert, mint Isten egyedülálló teremtményét, akinek joga van gondolkodni, érezni, beszélni, úgy, ahogy azt ő, mint tőlünk különálló személy teheti. A gondolatolvasó féreg hihetetlenül gőgös és felsőbbrendű – de ha a gyökerét nézzük annak a pillanatnyi szóváltásnak, amiben ez a féreg megnyilvánul, akkor kiderül, hogy a mélyén a gonoszság van. Mert a gondolatolvasó féreg a másik helyett akar gondolkodni, dönteni, beszélni, és ezzel a másikat meg akarja semmisíteni – ha csak egy szóváltás erejéig is.

MIT LEHET TENNI?

Nagyon egyszerű, egymondatos választ fogok adni: hallgatni.

Vagyis meghallgatni a másikat, ahelyett, hogy helyette gondolkodnánk és beszélnénk. Ez a tisztelet első jele és megnyilvánulása a másik ember felé!

Read more

Féregtelenítés 7. A követelőző féreg

A követelőző féreg szavai a „kell” és a „kellene…”

Soha nem elég az, ami van.

Nem tudunk hálásak lenni azért, amink van, amit elértünk, hanem mindig más vagy több kellene. Követeli, hogy másképpen legyenek a dolgok, mint ahogy vannak.

Bizonyos szempontból hasonlít a tökéletesség férgére, de azzal szemben a követelőző féreg NEGATÍV! (A tökéletesség férge optimista!)

Ami van, az nem jó! Vagyis ami van, az negatív!

Ez átitatja a egész személyiségét az ilyen embernek, a hozzáállása ideges és követelőző lesz, mert mindig arra összpontosít, ami NINCS, és nem arra, ami van! Azt szinte észre sem veszi, de az biztos, hogy abszolút nem értékeli.

Bizonyos szempontból az összes vizsgált gondolat féreg hasonlít egymásra, ugyanis mindegyiknek a munkája az, hogy a gondolataink, érzéseink, kapcsolataink előjelét a pozitívból átfordítsa a negatívba. És a követelőző féreg az egyik legagresszívabb az összes közül.

A mozgatórugója az elégedetlenség – és jó tudni, hogy az elégedetlenség következménye mindig a HARAG! Amikor a harag mások ellen irányul, akkor „hetero-agresszióról” beszélünk, amely dühkitörésekben, másokon való bosszúállásban nyilvánul meg. Ha pedig befelé, önmagam ellen, (auto-agresszió): akkor önpusztítás lesz belőle.

A követelőző féreg tehát az elégedetlenségünkből táplálkozik, és az egyik leggyakoribb tünete, hogy az elménket, a szívünket ott rágja a mélyben ez a féreg, a HÁLÁTLANSÁG.

Vagyis nincs „köszönöm”, vagy ha van, csak az orrunk alatt elmormolt szavakban. Hiányzik a hála őszinte öröme, és ennek az örömnek a megosztása másokkal.

Sajnos a mai világ nagyon önző, követelőző, hálátlan világ. A fogyasztói kultúra átitatja a lelkünket, és ha nem tudunk szerezni, akkor összegyűlik a harag, az agresszió, amit a gyerekek és a fiatalok agresszív számítógépes játékokban, a tinik és a huszonévesek a drogokba, bulikba és a szabad szexbe, a középkorúak pedig alkoholba, munkamániába vagy teljes apátiába fojtanak bele. És a követelőző féreg jelenlétével együttjáró életérzés a keserűség és a boldogtalanság.

Nem hiába mondja a Biblia: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel…” (1Timóteus 6,6)

Nyereség, jutalom, örömforrás az olyan élet és természet, amely mentes mindezektől. Sajnos a kegyesség önmagában nem elegendő – mert nagyon sok az önző, irigy és elégedetlen hívő ember is. A kegyesség – vagyis az Istennel közös újonnan született élet, PLUSZ a megelégedés, mint a mi helyes és pozitív hozzáállásunk az élethez és embertársainkhoz, csak ez lehet az alapja a boldogságunknak.

MIT LEHET TENNI?

A gondolkodásunk megújításához tudatosság és gyakorlás kell. A keresztények napi csendessége a naponkénti hálaadásnak is a kerete lehet. Vagyis ha emészt ez a féreg, szoktasd rá magad, hogy minden nap végén írd össze (igen, írásban, legalábbis eleinte mindenképpen!) az ÖSSZES jó dolgot, ami aznap történt veled! Mindent, aminek egy kicsit is tudtál örülni, vagy aminek örülhettél volna, ha akkor észreveszed, és jelentőséget tulajdonítasz neki! Majd adj hálát érte Istennek, és ha valakinek elfelejtetted megköszönni, akkor írd fel egy lapra, hogy másnak ez legyen az első dolgod: egy SMS-ben, mailben, élő szóban, egy kedves ajándékkal – de fejezd ki a háládat a környezeted felé is! Meglátod, ez a kis gondolkodásbeli szokás megváltoztathatja az egész életedet!

Tehát az első lépés, hogy tanuljunk meg hálát adni! Tanuljuk meg értékelni mindazt, ami már megvan! A hálaadásról sok igevers szól, például a Kolossé 2,7:

„Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.”

A második lépés, hogy a „kellene” helyett kezdjük el azt használni, hogy „szeretném”, vagy „jó lenne!”. És ne követelőzzünk, hanem fogadjuk el azt, amit kapunk, amire jutunk, a lehetőségeket.

A harmadik, hogy készüljünk fel arra, hogy nem úgy lesz, ahogy követeljük.

Így vagy úgy kellene lennie! – És ha nem lesz? Összedől a világ?! Dehogy dől!

Sokszor megbénít ez a követelőző elvárás, és azt hisszük, hogy az életünk múlik azon, amit elvárunk másoktól, a sorstól, az élettől, esetleg Istentől. És ha nem kapjuk meg?!

GYAKORLAT: szembesíteni kell az ilyen elvárással élő embert azzal, hogy mondja meg, fogalmazza meg konkrétan, mi fog történni, ha a követelései nem teljesednek be. Általában az derül ki, hogy semmi. Az élet menni fog tovább, mert teljesen magától értetődően kezelni tudja majd az úgy kialakult helyzetet is.

A követelőző férget racionális gondolkodással, és megelégedéssel illetve a hálaadással lehet kiírtani!

Read more