Bejegyzés

A jó emberek ne maradjanak némák!

Ma rátaláltam a cikkeimre egy közéleti portálon. Nem is tudtam arról, hogy saját “rovatom” van ott, már több száz hozzászólással. Elkezdtem olvasni a kommenteket, de úgy 150 körül abbahagytam, mert nem bírtam tovább. Szó szerint lesokkolt, hogy egyetlen olyat sem olvastam, ami érdemi hozzászólás lett volna, egyet sem, ami egyáltalán értéknek tekintette volna akár csak egyetlen gondolatomat is. Csak a gyűlölködés, a gyalázkodás, kiegészülve a kereszténység és Isten szidalmazásával… “Világi” portálról van szó. Egyszerűen fogalmam sincs, miért is vettek át tőlem bármit is! Gyorsan közbeszúrom, nem érdemes nekiállni guglizni, megkértem a szerkesztőséget, hogy vegyék le a cikkeimet, mert valószínűleg nem ők az írásaim célközönsége. Persze lehet, hogy közben velem van a baj, és csak ezt érdemlem – bár szeretném hinni, hogy van értelme és értéke annak, amit csinálok.

De ahogy tovább olvastam azt a bizonyos portált, rá kellett csodálkoznom, hogy egyetlen olyan cikket sem találok, amelyet többen értékeltek volna pozitívan, mint negatívan. Tudjátok, vannak ezek a klikkelgetős értékelő gombok a cikkek alatt – a negatív pontszámok mindenhol a többszörösei voltak a pozitívaknak. És mások cikkei sem tartalmaztak szinte egyetlen pozitív értékelést sem, nemhogy köszönetet a gondolatokért, írásokért. A kommentelők vagy a cikkírót gyalázzák, vagy egymást.

Ha bekapcsolom a híradót, akkor ott is ugyanez megy. A kormány arról beszél, hogy az egész világ összeesküdött Magyarország ellen, és mindenki gonosz – az ellenzék meg arról, hogy a kormány a gonosz. Mindenki utál valakit, és mindenki harcol valaki ellen. Bocsánat, ha most túlzok és általánosítok – természetesen nem mindenki… Csak sajnos túl sokan. És túl hangosan.

És lehet, hogy voltaképpen ez a probléma lényege! Hogy a gonosz mindig hangosabban kiabál, mint a jó.

Már sokszor elgondolkodtam azon, vajon miért tartjuk természetesnek azt, hogy a bizalmat évek-évtizedek alatt lehet csak felépíteni, de egy pillanat alatt el lehet veszíteni? Mit ér akkor ez a bizalom, ha egyetlen pillanat miatt szemétbe dobjuk?! Miért nem fordítva működik: hogy a bizalmunkat és a támogatásunkat adjuk könnyen, pillanatok alatt, és akkor sem tagadjuk meg, ha százszor ütnek pofán minket?! Nem ez lenne a biblikus, a jézusi?!

Miért van az, hogy egy ember életének, tetteinek értéke, az egész múltja lenullázódik, ha hibázik, ha elbukik, ha vétkezik?! Ráadásul úgy, hogy közben mi, keresztények, állandóan a kegyelemről beszélünk – miközben igazából nem adunk kegyelmet, csak ítélünk, némán vagy hangosan, pletykálva vagy nyilvánosan. Túl sokszor láttam ezt, túl sok ilyen eldobott ismerősöm van már. És persze én is átéltem, én is ilyen vagyok, ez az igazság :-(

Mostanában többet foglalkozok a közélettel, és megdöbbent, mennyi gyűlölet, keserűség, harag, igazságtalanság van az emberekben. Megdöbbent, hogy alig tudunk valami vagy valaki mellett állást foglalni – már csak valakivel szemben, valaki ellen tudjuk meghatározni az identitásunkat. Alig van barátunk, miközben ismerős és ismeretlen emberek sokaságát vetjük meg és ítéljük el.

A Biblia ezt tanítja:

“Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Filippi 4,8.

Az újévi cikkemben pedig idéztem Edmunk Burke egy gondolatát:

“Az egyetlen, ami szükséges a gonosz diadalához az, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”

Nem az a baj, hogy nincsenek “jó” emberek (anélkül, hogy most elteologizálnánk a jóság fogalmát). Vannak. A baj az, hogy némák. A baj az, hogy a gyűlölet, az elégedetlenség, a harag óriási mozgosító erővel bír – a hála viszont nem! A baj az, hogy a munka, az építés, az értékteremtés, a valóságos áldozathozatal sokkal kevésbé motiváló, mint a protestálás valami vagy valaki ellen. Hogy sokkal nehezebb leírni azt a szót, hogy “köszönöm”, mint leírni, mi miért hülyeség, miért nem jó, és mi az összes bűne és hibája annak, aki bármit is szólt vagy alkotott.

Bevallom őszintén: a döbbent szomorúság szülte ezt a cikket. Lehet, hogy holnap már meg is bánom, hogy megírtam. És nem az a bizonyos 150 hozzászólás, amivel a cikkeimet gyaláztak, az valószínűleg csak az utolsó csepp volt a pohárban. Lassan hónapok óta ásom bele magam a politikába, a közéletbe, és csak a háborút látom minden oldalon. Próbáljuk elhinni, elhitetni magunkkal, hogy a háború azért kell, hogy valamikor végre eljöhessen a hőn áhított béke. De nem fog eljönni, mert ha túl sokáig háborúzunk, az válik a természetünkké.

Szeretném hinni, hogy a Filippi 4,8-nak még mindig van értelme és létjogosultsága! Hogy nem csak üres frázis, hanem a mai Magyarországon, a mi életünkre nézve is igaz és érvényes. Szeretném hinni, hogy van még az életben, van minden egyes ember életében olyan, ami igazságos, tiszta, szeretetreméltó, nemes, dícséretes – és megéri inkább erről beszélni, ezt figyelembe venni, ezt hirdetni a hiányosságok és hibák helyett. Szeretném hinni, hogy eljön végre az az időszak, amikor a jó emberek elég hangosak lesznek végre, eléggé elkötelezettek és szenvedélyesek lesznek végre ahhoz, hogy megtörjék a gonosz hatalmát.

Talán éppen ez lenne a küldetésünk is, amit Jézus ránk bízott.

Hab a tortillán – 3. rész

A Seth Godin sorozat harmadik „eresztése” – még egy lesz belőle:

8. Végtelen számú kommunikációs csatorna

A TREND: A média világában már most teljes a káosz – és ez nem hogy csökkenni, sokkal inkább nőni fog! Ahogy az internet bekebelezi a televíziózást, rádiózást, nyomtatott médiát, úgy fog nőni a sokkal kisebb befektetéssel és sokkal nagyobb hatékonysággal működtetett információ-dömping. Gyakorlatilag mindenki média-szolgáltatóvá válhat.

A TANULSÁG: A gyülekezetek még mindig jórészt csak a szószékről kommunikálnak. Alig vannak jelen az interneten, kicsi az aktivitásuk, az is általában egyoldalú és egyirányú. A végtelen kommunikációs lehetőségből alig használnak ki valamit. Épp ezért az üzenetük elvész a hatalmas információs zajban. Pedig a lehetőségünk meglenne!

9. Közvetlen kommunikáció az eladó és a vevő között

A TREND: Az Ebay, a Vatera megadja a lehetőséget, hogy a fogyasztók egymással közvetlenül kereskedhessenek. Kihagyják a kereskedőket. Sőt, már nem is csak vásárlói csoportokba tömörülnek az emberek, hanem ezek a csoportok egyre inkább érvényesítik az érdekeiket a gyártókkal és szolgáltatókkal szemben is.

A TANULSÁG: Az evangélizáció is a személyes, közvetlen kapcsolatokon keresztül terjed a leghatékonyabban, a leghitelesebben, a leggyorsabban. És még mindig ez a legkisebb szelet az egyházi „misszió-kínálatban”. A gyülekezetek és a szolgálók még mindig inkább szolgáltatnak, mintsem az idejük 90%-át abba fektetnék, hogy MINDEN gyülekezeti tagot felkészítsenek a személyes evangélizációra. Pedig ez lenne a biblikus feladatuk is (lásd Efézus 4:11-től!)

10. Hiányból bőség – bőségből hiány

A TREND: ezen a téren óriási a változás!

Miből volt hiány egy-két évtizede?

– megabájtokból
– kézi munkaerőből
– gyorsaságból
– személyre szabott szolgáltatásokból
– reklámidőből
– polchelyből az áruházakban
– más emberekről szóló információkból
– lokalitásból

Ezeknek az ára volt nagyon magas, ezeket kellett megfizetni!

Miből volt bőségesen – legalábbis sokkal bőségesebben, mint manapság?

– szabadidőből
– figyelemből
– környezeti erőforrásokból
– bizalomból
– munkaerőből
– minőségi és tartalmas kapcsolatokból

Ugye nem kell magyarázni, mennyire felcserélődött ez a két halmaz!

A TANULSÁG: A második listából óriási a hiány manapság. Mi pedig pont ezekre „utazunk”. Elkérjük az emberek nagyon drága szabadidejét vasárnap délelőttönként. De mit adunk nekik?! Az valóban értékes annyira, hogy az időnket „ránk” áldozzák érte?! Mert a semmitmondó rutin-istentiszteletek már nem biztos, hogy elegendőek lesznek! A „testvéri” kapcsolataink mennyit jelentenek nekünk? A „testvérem” az „elvtársam” – vagy a legközelebbi barátom, akiben bízok, akit tisztelek és szeretek, aki előtt nyitott könyv az életem, aki előtt nyitott az ajtóm, bármikor is jöjjön. Mert ilyen lenne egy valóban értékes közösség!

Érdemes lenne ezt is végre komolyan és őszintén átgondolni!

Hab a tortillán – 2. rész

Kimaradt pár nap, tréningeztünk, húzós volt… de ha megkésve is, jön a folytatás:

5. A hosszú farok

A TREND: Chris Anderson magyarul is megjelent „Hosszú farok” című könyvében egy olyan gazdasági modellt mutat be, amelyben a piacvezető márka már nem egy multi, hanem a „többi”. Vagyis a piac kisebb részén néhány nagy márka osztozik, míg a nagyobbikon több ezer vagy tízezer. Ez elsősorban az internetes kereskedelem terjedésének köszönhető.

A TANULSÁG: A fogyasztók elvárják a választékot és a testreszabott megoldásokat. És nem csak a műszaki berendezések piacán, hanem a vallás-piacon is. Ez van – lehet nem szeretni, de kár figyelmen kívül hagyni, hiszen mi is a körülöttünk élő emberek figyelméért küzdünk. És a piacvezető a lelki-szellemi piacon is a „többi”. Már nem a tradícionális egyházak dominálnak, hanem a „többiek” – a kereszténység megannyi újonnan alakult ága, független gyülekezete, nem beszélve a nem keresztény vallásokról. Nekünk egy ilyen környezetben kell képviselnünk Krisztust és szolgálni kortársainkat – akik már nem uniformizálhatók sablonokba olyan könnyen, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt.

6. Kiszervezés

A TREND: Az anyagi javak vagy a tudástőke már nem függ a földrajzi határoktól. Ma a gazdaság egyik alapnormája a gazdaságosabb termelés. Ennek egyre nagyobb részét szervezik ki a fejlett világból a fejlődőkbe, ahol a tehetség és a hatékonyság a legfontosabb érték.

A TANULSÁG: mit szervezhet ki egy gyülekezet? Ha így tesszük fel a kérdést, akkor semmit. Ha azonban kicsit szűkítjük az alapelvet, és azt kérdezzük, mit kellene kiszerveznie a lelkésznek, a vezetőnek ahhoz, hogy a vezetésre tudjon koncentrálni, akkor bizony ez már igen húsbavágó kérdés. Persze így ez már nem a kiszervezésről szól, hanem a delegálásról, mint vezetői készségről és módszerről.

7. Google, a mindenttudó

A TREND: a Google és a többi keresőmotor felaprózta az egész világot, megváltoztatta az információs irányokat és kommunikációs szokásokat, és lehetővé tette, hogy mindenki megtalálja azt, amit keres.

A TANULSÁG: A gyülekezetbe látogatóknak is rengeteg kérdésük van, de nincs keresőmotorjuk. Meg kell tanulnunk nagyon érzékenyekké válni a keresők kérdéseire, „kereséseire”. A teológiai kommunikációnak is irányt kell váltania: már nem arról kellene szólnia az igehirdetéseinknek, ami a tudós lelkészek érdeklődéséből és gondolkodási sémáiból fakadnak – hanem amit az emberek kérdeznek és keresnek.

Másrészről: ami nincs benne a Google-ban, az szinte nem is létezik. A másik nagy kérdés tehát, hogy mi mit teszünk elérhetővé a keresők számára? Milyenek a honlapjaink, a virtuális üzeneteink és bizonyságtételeink? Mit talál a Google Istenről, Jézusról, a kereszténységről, a saját gyülekezetünkről? Semmit? Az nagy baj! Nem azt, ami valós és értékes válaszokat jelent? Az is baj! Ez online PR és marketing – egy fontos szakma, még akkor is, ha gyülekezetről van szó. Az egyháznak pocsék a PR-ja – és a Google mindenkinek a szemébe vágja rólunk azt, amit nem kéne, és nem találja azokat a fontos üzeneteket, amiket még nem töltöttünk fel, nem tettünk elérhetővé a „keresők” számára.

LESZ MÉG TOVÁBB IS…

Hab a tortillán – 1. rész

Az igazán jó és inspiráló könyveket én rendszeresen újraolvasom, sőt, néha újból és újból ki is jegyzetelem. Ez nem csak abban segít, hogy a fontos dolgokat ne felejtsem el, hanem ugyanazok az igazságok más üzenettel bírnak, másra késztetnek ma, mint egy évvel korábban.

Egyik nagy kedvencem Seth Godin. Most olvasom kb. negyedszer a Hab a tortillán című könyvét az új marketing 14 trendjéről. Ezúttal hadd fordítsam át ezeket a fontos marketing-leckéket a gyülekezeti és missziós életre.

1. A gyártók és fogyasztók közötti közvetlen kommunikáció

A TREND: a gyártók egyre gyakrabban hallják fogyasztóik hangját, és az ő beleegyezésükre van szükségük, hogy értékesíthessenek nekik, ráadásul olyan termékeket, amelyeket az ügyfeleik igényeihez szabtak, és nem a saját meglévő portékáikhoz keresnek vásárlókat, mert ez más kevésbé működik.

A TANULSÁG: a hasonlatomban a „gyártók” mi vagyunk, a „fogyasztók” azok az Istentől és gyülekezettől távol élő emberek, akik felé szolgálhatunk. Meg kell tanulnunk figyelni rájuk! Mert hajlamosak vagyunk kizárólag a saját szempontjainkra és igényeinkre figyelni, még akkor is, amikor evangélizálni akarunk, mondván, hogy „ők nem hívők, nem tudnak semmit, nem rájuk kell tekintettel lennünk…”  Így csinálunk szubkultúrát az egyházból, amely teljesen élet- és látogatóidegen. A tartalmat nem változtathatjuk meg, de a formát, a kereteket igen. És ebben nem csak a cégeknek, nekünk is a „fogyasztóink” igényeit kell (ki)szolgálnunk – elvégre értük vagyunk! A küldetésünk nem az, hogy nagy gyülekezeteket építsünk, hanem hogy elérjük az embereket a „világban” az evangéliummal!

2. A fogyasztók hangja egyre messzebb hallatszik

A TREND: napjaink piacán mindenki kritikus, és akár egyetlen kritikus is elég lehet a felemelkedésünkhöz vagy a bukásunkhoz! Gondoljunk csak arra, hogy a tavalyi tüzijátékpénzek árvízkárosultak segítésére történő felhasználása egy facebook-üzenetből jutott a parlament elé!

A TANULSÁG: régen talán (?) megtehettük, hogy embereket veszítsünk, hagyjunk, űzzünk el a gyülekezetből, mondván, hogy bűnös, vagy nem hívő. De ma igenis van jelentősége minden rólunk elhangzó mondatnak. Mert ma már nem a gyülekezet honlapján tájékozódnak a látogatók rólunk, hanem megkérdezik az ismerőseiket a facebookon, hogy mi a véleményük rólunk. Régen a kis falusi közösségekben elég volt egyetlen pletyka ahhoz, hogy felbolyduljon minden. Mára a világunk ilyen kicsi falu lett – „hála” az internetnek. Vagyis minden hang számít! És nagyon nem mindegy, hogy ezek a különálló hangok mit mondanak – rólunk!

3. Ahogy erősödik a zaj, úgy nő az igény a tiszta hangra

A TREND: egyre több a forrás, ahonnan az „igazságot” meg a „tutit” megmondják nekünk. Ennek két következménye van: célszerű a mondandónkat rövidebbre fogni, mert ebben az információ-cunamiban már nem kapunk osztatlan figyelmet hosszú időn át, másrészt pedig hitelesnek kell lennünk, mert aki vizet prédikál, miközben nagy borivó, az pillanatok alatt elveszíti a hallgatók bizalmát.

A TANULSÁG: a hitelesség nem tökéletességet jelent, hanem emberarcúságot. Ezt sokszor veszítik el a keresztények, miközben annyira igyekeznek krisztusivá válni. De az olyan kegyesség, amely már csak kánaáni frázisokból áll, amelyben minden kérdésre Jézus a válasz (de legalábbis egy igevers), amely a hitére hivatkozva eldobja a józan eszét, egyáltalán nem emberi léptékű! És ezért nem is kompatibilis az Istent kereső emberekkel. Mert nekik nem szuperszentekre van szükségük, akik sosem buknak el, vagy azt sosem vallják be, legfeljebb csak frázisokban, hanem olyan valóságos példákra, amelyekből megláthatják, mit is jelent hívő embernek lenni a 21. század magyar valóságában és hétköznapjaiban. Túl sok volt a csalódás, a képmutatás, a szenteskedés, a látszat, a duma – végre hiteles hangot szeretnénk hallani. Ha nem is tökéleteset, de legalább hiteleset!

4. Az óriási kínálat miatt lankad a figyelem

A TREND: a tömegmarketing kora lejárt, mert a választható lehetőségek száma már a végtelenhez közelít. Ilyen világban már nem lehet sablon-üzenetekkel megnyerni a fogyasztók figyelmét.

A TANULSÁG: a „fogadd be Jézus a szívedbe” típusú leegyszerűsített üzenetekkel már nem tudnak mit kezdeni az emberek. Túlságosan különböznek egymástól, sokkal komplexebb az életük, a sorsuk, a gondolkodásmódjuk, hogy egyetlen sablonnal, egy megtérő-imával meg lehessen változtatni őket. És igen, tudom, hogy a változás nem emberi, az a Szentlélek munkája, de nem is erről beszélek – hanem a mi részünkről, az evangélium hirdetéséről. Nem hiszek a tömegevangélizációkban – mert elvész benne az egyén. És ma nekik, az egyéneknek ez számít: hogy megtaláljuk még őket is. Lehet, hogy voltak korok és talán vannak ma is helyek, alkalmak, amikor ez is működhet – de ez nem a nyugati kereszténység, ez nem a mai magyar társadalom! Egyre inkább haladunk a személyre szabott reklámok kora felé – evangélizálni sem lehet másképpen, csak így. Jézus is így csinálta. Egyesével hívott követésre mindenkit – a tömegeket „csak” tanította. Érdemes lenne ezen elgondolkodni!

HOLNAP FOLYTATJUK!

Mit tanulhatunk a mai Európán kívüli ébredésekből?

Tizenöt éve kísérem figyelemmel a nemzetközi missziós mozgalmakat. Tudom, hogy Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában sok ébredés volt az elmúlt húsz évben, és Kínában, Indiában vagy legújabban a muzulmán régiókban ma is rengetegen térnek meg. De az az igazság, hogy bár gyönyörködöm Isten munkájában, alapvetően nem hoz lázba, ami tőlünk távol történik! Mert meg vagyok győződve arról, hogy nálunk, az európai és észak-amerikai keresztény civilizációban teljesen más jellegű misszióra van szükség, mint a világ nem keresztény részén. Az a többnyire pünkösdi-karizmatikus ébredési hullám, amely óriási érzelmi hullámokkal jár együtt, és sok esetben valóságos természetfeletti megnyilvánulásokban konfrontálódik a más vallásokkal, az alapvetően keresztény nyugati kultúrában nem fog ébredést hozni az egyházba. Bár nálunk egészen másfajta változásokra van szükség, mindenképpen tanulhatunk a távoli földrészeken történő ébredésekből.

Íme, néhány fontos dolog, amire bizony nekünk is nagy szükségünk van:

1. A valóságos újonnan születés valóságos gyümölcsei

A nyugati ébredéseken kívül mindenütt másutt nagyon látványos a különbség a megtérés előtti és utáni életvitel között! Annak az oka, hogy ennyire szembetűnő, elsősorban a teljes vallás és kultúraváltás tudatos és bátor, akár vértanúságig kitartó felvállalása. A megtérés nálunk sokszor egyáltalán nem nyilvánul meg semmiben, már ami az életvitelünket érinti. A mi bálványaink túlságosan mindennaposak és “kulturáltak” ahhoz, hogy szembeszálljunk velük. A kereszténységünk pedig inkább a programokon való részvételünkben nyilvánul meg.

2. Elkötelezett imaélet

Kínában, Koreában vagy Afrikában a hívők bizony nagyon-nagyon sokat imádkoznak! Komolyan veszik a böjtölést, a közbenjárást, az imádatot. A dicsőítést sem kifejezetten a dicsőítő banda ismertségén mérik le. Hallottam egy koreai református pásztortól, hogy a gyülekezetükből több százan minden reggel munka előtt két órát imádkoznak.

3. Mindenki nyíltan beszél Jézusról

Teljesen magától értetődő és természetesen működő a személyes bizonyságtétel. A hívő emberek ugyanolyan közvetlenül beszélnek Jézusról a buszon az ismerősükkel, mintha a napi politikát vagy a sporthíreket vitatnák meg. És nincs szükség traktálásra, aluljárós-hangosbeszélős-pantomimes evangélizációs műsorra, mert az evangélium embertől emberig terjed.

4. Működő természetfeletti csodák

Ezeket kár tagadni – még ha sok a visszaélés is ezen a téren. Ott erre van szükség, mert a más vallásokkal szemben kell „igazolódnia” Isten igazságának – mint a bibliai időkben. Az a véleményem, hogy nálunk nem ez lesz a fő csapásirány, mert a nyugati ember alapvetően racionalista és agnosztikus. Nálunk HITELESSÉG ÉS HASZNOSSÁG kell ahhoz, hogy vonzó legyen a kereszténység! De semmiképpen ne mondjunk le a természetfelettiről, mert ha az egyház visszacsúszik a természetes szintre, akkor a hite már csak ideológiává silányul!

5. Nagyon erős házicsoportos struktúra

Méghozzá teljes értékű és megsokszorozódó kiscsoportokkal! Alapvetően nem merevedik intézményi struktúrába az ébredés, hanem megmarad a mozgalom jellege, ami miatt alkalmazkodó és dinamikus maradhat, még a kifejezetten ellenséges kulturális közegben is.

6. Karizmatikus vezetők vezetnek

Igen, tudom, hogy erre is túl sok rossz példát ismerünk – de gyorsan hadd tegyem hozzá: sokkal inkább a nyugati karizmatikus világból. Azonban bibliai tény, hogy Isten mindig vezetőkön keresztül vezet, ez a biblikus alapelv, és nem a kegyes demokrácia, ami nálunk trendi. Sajnos a tradicionális kereszténység intézményesítette Isten vezetését, szakmát és funkciót gyártott a vezetésből – pedig Isten ma is embereket keres, akiken keresztül nagy és győztes csatákba vezetheti a népét.

Érdemes tehát tanulnunk távoli testvéreinktől. De hadd ismételjem meg: a nyugati kereszténység nem akkor fog megújulni, ha lekoppintja a kínai recepteket. Rá kell találnunk a saját receptünkre, ha be akarjuk tölteni a Jézus Krisztus által ránk bízott küldetésünket.

Húsvétot ünneplő keresztények Koreában

50 ötlet a gyülekezet férfiasítására

Mielőtt belevágnánk, egy kis magyarázat a hölgyeknek, hogy félre ne értsék: ez a cikk (ahogyan a többi férfias gyülekezetről szóló cikkünk sem) NEM a nők és a nőiesség ellen szóló támadás! Kérem senki ne így értse! A “church for men” egy olyan “mozgalom”, amelynek a célja, hogy a jellegében elnőiesedett kereszténységet olyan dolgokkal, szempontokkal, eszközökkel és változásokkal egészítse ki, amelyek vonzóvá tudják tenni elsősorban a nem hívő, 21. századi férfiak számára! Tehát minden itt felsorolt ötlet és tanács célja az, hogy a 20-50 év közötti férfiakat, a családfőket, el tudja érni az egyház, és Jézus evangéliumát olyan módon tudja közvetíteni feléjük, hogy az a formáival és körülményeivel ne riassza el őket! És ne gondoljuk, hogy ez nem számít – mert igenis számít! NEKIK számít! És éppen ezért kell az ilyen dolgokra nekünk is odafigyelnünk – mert ez az irántuk való figyelmességünk, szeretetünk és szolgálatunk része!

A lista (ötlete és nagyobb része) David Murrow-tól származik (innen), én inkább csak átfogalmaztam, kiegészítettem, “testreszabtam”, párat kihagytam, párat hozzáírtam. (És talán a könyvére is összegyűlik egyszer a pénz, hogy végre kiadhassuk!)

Szóval az ötvenes lista:

AZ ELSŐ BENYOMÁS

1. Tartsd rendben a templomépületet és a környékét is (gondozott park, tiszta járdák, tiszta épületbelső)

2. Legyen az ajtóban egy vendégfogadó (ajtónálló) férfi – de ne legyen túl nyomulós vagy nyájas. Érdeklődő, de visszafogott, udvarias, és „hasznos” útmutató, mint a jó pincér (a jó étteremben)

3. Legyenek jól látható és egyértelmű eligazító jelek és táblák, ha nem magától értetődő, mi merre van (ruhatár, mellékhelységek, stb.) A férfiak nem szeretnek kérdezősködni!

4. Legyen elegendő, jól megközelíthető és jól használható parkoló – mert a férfiak vezetnek, és kár lenne már a kocsiban felhúzni őket azzal, hogy kiszállni sem tudnak!

5. Legyen informatív és dizájnos prospektus, névjegykártya, tájékoztató, amit az első látogatáskor kézbe is tudunk adni!

AZ ISTENTISZTELETI ALKALOM

6. A férfiaknak arra van szükségük, hogy Istenre figyelhessenek – ne a gyerekeikkel (vagy főleg a saját gyerekükkel) vesződő feleségekre! Legyenek megfelelő helységek a kisbabás anyukáknak és a kisgyerekeknek – akik legyenek is ott, ha nem tudnak viselkedni!

7. Minimalizáljuk az istentisztelet egyes elemei közötti holtidőket – és tervezzük alaposan meg az átmeneteket!

8. Minden istentiszteleten legyen valami váratlan, meglepő, érdekesség! Nem kell showműsor, de okozzunk meglepetést és cáfoljunk rá a várakozásaikra és előfeltételezéseikre!

9. Az istentiszteleten legyen humor is. Lehessen nevetni, felengedni. De ez nem azt jelenti, hogy meséljünk vicceket!

10. Legyen megfelelő a világítás és a hangtechnika. Lehessen látni, amit látni kell, és hallani a prédikátort, a bizonyságtevőt és az énekeseket is! De ez nem azt jelenti, hogy ússzon fényárban a gyülekezeti terem, vagy toljuk fel maximumra a hangerőt! MEGFELELŐ legyen!

DEKORÁCIÓ

11. Tüntessünk el minden „nyugdíjas-otthonos” cuccot: plüssöket, csipkéket, terítőket, cserepes virágokat!

12. Tüntessünk el minden retro „műtárgyat” a nyilvános terekből: vázákat, gyertyatartókat, stb. A gyülekezeti tér nem giccs-múzeum!

13. Legyen rendben a faliújság: letisztult, minimalista dizájn, semmi flancolás, színes virágok meg galambok, ákombákom betűk, stb. Bízzuk a faliújságot lehetőleg olyanra, aki ért a dizájnhoz. Semmi óvodás-faliújság feeling! A hirdetnivalók legyenek informatívak!

14. Csak olyan vallási szimbólumokat vagy képeket használjunk, amelyeknek üzenetértékük van, esztétikusak, és a 21. századhoz illenek.

15. Használjunk pasztell színeket (falak, szőnyeg, bútorok, képek, stb.) – és jó, ha a színek egymáshoz is illenek! Ehhez már számos online segédeszköz és szakkönyv áll rendelkezésre!

TARTSD TISZTELETBEN A FÉRFIAK INTIM ZÓNÁJÁT!

16. Ne kérj olyat, hogy fogjuk meg egymás kezét!

17. Ne kérj olyat, hogy öleljük meg egymást!

18. Ne kérd, hogy boruljunk össze imádkozni!

19. Ne kérd, hogy tárulkozzanak ki számukra idegen emberek előtt!

IMÁDKOZÁS AZ ISTENTISZTELETEN

20. A lelkész ne imádkozzon hosszasan nyilvánosan – nem is biblikus!

21. Kerülje a kegyes frázisokat és Isten felségneveinek halmozását – ennek nem a nyilvános imádságban van a helye!

22. Az imádsága legyen a hétköznapi ember számára is érthető, konkrét és tartalmas!

ZENE (DICSŐÍTÉS)

23. A minőség igenis fontos! A gagyi színvonal elriasztja az érdeklődő férfiakat!

24. Kerüljük a Jézushoz szóló „szerelmes” dalokat! Az énekek szövege is legyen igényes és tartalmas!

25. Ne ismételjünk el egy refrént háromnál többször! Kerüljük el a tizenöt percig tartó, de semmiről nem szóló egysoros énekeket!

26. Olyan hangnemben szóljanak a dalok, hogy azt a férfiak is ki tudják énekelni – mert visítani nem fognak!

27. A dicsőítés vezetője lehetőleg férfias férfi legyen – vagy kifejezetten jól vezető hölgy. De semmiképpen ne nőies (vagy férfiatlan) férfi!

28. Ne erőltessük, ha valaki nem akar énekelni!

FÉRFIAS LELKÉSZ / IGEHIRDETŐ

29. Beszélj természetes és hétköznapi hangnemben és szavakkal! Már rég lejárt a patetikus szentbeszédek kora!

30. Használj olyan képeket, hasonlatokat és illusztrációkat, amik kifejezetten férfiaknak szólnak – mert férfiasak!

31. Legyél egyenes, szókimondó, őszinte, különösen morális kérdésekben fogalmazz nyíltan és egyértelműen – de mindig barátságosan, nem elítélően vagy moralizálva!

32. Ne szidd a világot vagy a Sátánt (feleslegesen), mert nem ebben áll az evangélium lényege és ereje! Ne bűn- és probléma-centruikusan, hanem megoldás-központúan prédikálj!

33. Legyél nagyon megfontolt az érzelmeid kifejezésével! Soha ne játszd meg vagy ne túlozd el azokat!

34. Adj konkrét és megvalósítható célokat „alkalmazásként”!

TANÍTÁS

35. Ne taníts hosszan! Legyél tömör, világos, logikusan követhető.

36. Oszd meg a személyes történeteidet és küzdelmeidet.

37. Használj vizuális illusztrációkat, videóklippeket!

38. Használj tárgyakat illusztrációként!

39. Engedd, hogy kérdezzenek, kérd ki a véleményüket!

40. Legyél nagyon felkészült!

41. Nyugodtan adj házi feladatot!

TISZTELD AZ IDEJÜKET!

42. Az alkalmak kezdődjenek pontosan, és addig tartsanak, ameddig meghirdettétek!

43. Ha egy alkalom túl hosszú, iktass be szünetet! Lehessen felállni, kimenni, mozogni kicsit.

VASÁRNAPI ISKOLA (FIÚKNAK)

44. Találj ki helyette egy jobb nevet!

45. Legyenek férfi tanítók (is)!

46. Ne kezeld le a fiúkat! Ne kérj olyan „dedós” dolgokat, hogy olvassanak hangosan, ismételgessenek igeverseket (tini fiúktól legalábbis)! Kezeld őket az életkoruk szerint vagy afölött egy kicsit, hogy legyen hova fejlődniük!

47. A tanítás legyen gyakorlatias és interaktív!

48. Használd a multimédiát a tanításban!

49. Nagyon készülj fel minden egyes alkalomra!

50. Engedd őket kérdezni, beszélni! Nem baj, ha nem a „tananyagról” van szó – csak legyenek benne ők is, és Jézus is!

Lehet folytatni a listát, egészen biztosan van még mivel!

Mikor változtatunk a reakcióinkon?!

Sokat olvasgatok a neten, és belebotlottam egy cikkbe, egy elgondolkodtató, ateisták által készített dokumentumfilm kapcsán. A Jesus Camp-ről volt szó, és az oldal is ateista, amelyiken a cikket találtam – de most nem a filmről, még csak nem is az oldalról akarok írni. Elolvastam a cikket, amely a film által szélsőségesen bigottnak bemutatott kereszténységet kritizálja. Ez idáig oké, van benne elég sok igazság, és egy ateista oldaltól mi mást lehetne várni. Aztán elolvastam a hozzászólásokat is, és ott találtam egy “keresztényi” hozzászólást – ide másolom:

“a kereszténység sokkal több ennél. ti meg szánalmasak vagytok és üresek, rosszindulatúak, megkeseredettek. lélekrohasztó az oldal, sok sérült aggyal, inkább menjetek ki a szabadba, rátok férne egy agyszellőztetés!!!”

Megdöbbentem.

Persze sokszor olvastam már hasonló kirohanásokat keresztények és ateisták közötti vitákban – ez csak valószínűleg az utolsó csepp volt a pohárban. Ez lenne a kereszténység?! Mert akkor én is szégyellem magam. És szinte minden vitafórumon vagy portáloldalon meg lehet találni az ilyen kirohanásokat. Ha egy nem hívő ember ennyire primitíven mocskolódik nyilvánosan, mert érvei nincsenek, akkor legfeljebb magát minősíti. Azonban amikor egy keresztény csinálja ugyanezt, azzal magát a kereszténységet járatja le.

Mostanában sokat foglalkozok PR-ral. Épp tegnap olvastam az egyik könyvben, hogy Letterman az egyik tévés műsorában szennyvíznek minősítette az egyik híres amerikai ásványvízmárkát. Csak egy fél mondat volt, három másodperc – csak a nagy nyilvánosság előtt. A cég persze azonnal beperelte a tévécsatornát, és az hiába ajánlott fel azonnal kétmillió dollár értékű reklámcsomagot kárpótlásul, az ásványvíznek szinte lőttek, az eladások drasztikusan zuhantak és a cég óriási veszteséget könyvelhetett el.

A Biblia azt tanítja, számot kell adnunk minden szóról, amit kimondunk vagy leírunk – és ez alól nem ment fel bennünket az sem, hogy megváltottak vagyunk. Az ítélet alól felmentett bennünket Krisztus váltsága – de attól függetlenül Isten előtt még számot kell adunk az életünkről. És bár Krisztus megváltott, ez nem jelenti azt, hogy többé nincs felelősségünk, bármit tehetünk vagy mondhatunk! Mert igenis van jelentősége egy-egy ilyen internetes kommentnek is! És biztosan nem az, hogy közelebb viszi Istenhez az olvasóit!

Tegnap a feleségemmel megnéztünk egy nagyszerű dán filmet. To verdener – A kiközösített a címe. (Köszönet Infaustusnak a fordításért!) Abban is csak legyőzni akarták a “hívők” a nem hívőt. Bár a Jehova Tanúiról volt szó, mégis utána arról beszélgettünk, hogy gyökereiben mennyi minden hasonlít arra, ahonnan mi jöttünk. És túl sokszor látom, hogy a keresztények nem képesek sem szeretettel és elfogadással, sem intelligens párbeszéddel megnyerni embereket. Ráadásul furcsa mód minél inkább “evangéliumibb” vagy karizmatikusabb valaki, annál könnyebben ront neki annak, aki másképp gondolkodik. Pedig éppen ők azok, akik jobban ismerik a Bibliát, akik komolyabban akarják venni a hitüket, akik “tüzesebbek”. De sajnos ezzel a tűzzel sokszor csak megégetnek, elégetnek, felperzselnek embereket, kapcsolatokat, vagy épp internetes fórumokat.

Nemsokára megjelenik a Tárház Magazin új száma. A hét elején fordítottam az egyik cikket, ami éppen erről szólt: a szeretetteljes apologetikáról. A cikk írójának egyik ateista ismerőse be se akarja tenni a lábát többé gyülekezetbe, mert a keresztények, akikkel találkozott, egyetlen kérdésére sem válaszoltak, semmibe vették a véleményét, a kételyeit, csak megtéríteni akarták. Bedarálni őt Isten országába. A másik ismerőse viszont már megtért. Mert egy olyan házicsoportba került, ahol befogadták őt annak ellenére, hogy ateista volt. A kérdéseire megkeresték a válaszokat. Szerették – de ez nem csak a “szent szöveg” volt, hanem komolyan vették őt, nem megváltoztatni hanem szolgálni akarták, és valóságos barátságot, teljes értékű közösséget vállaltak vele. És a “ti, keresztényekből” egy napon “mi, keresztények” lett.

Én is pont így tértem meg. És annyira sajnálom azokat a nem hívő embereket, akik beleszaladnak az ilyen hozzászólásokba, akit elkap egy-egy ámokfutó jézus-mániás, akár online, akár a való életben, aki csak annyit lát a keresztényekből, hogy agresszív agymosók, akik szemében csak az a normális ember, aki ugyanahhoz a felekezethez tartozik, mint ők.

Változtatnunk kellene a reakcióinkon. És meg kellene tanulnunk, hogy az ilyen hozzászólásokkal semmilyen értéket nem teremtünk! Ez nem bizonyságtétel Jézusról, nem az az indulat, amit krisztusinak lehetne nevezni, ezzel inkább csak árt mindenkinek: leminősíti a kommentelőt magát is, az ateista olvasót csak megerősíti a keresztényekről való negatív véleményében, árt a missziónak és az evangéliumnak is, és végső soron Istennek is!

Az interneten mindenki azt mond, amit akar. Nincs felelősség, csak nyilvánosság. És ennek a kettőnek a következményei. De lenne pár javaslatom azoknak a keresztényeknek, akik kommentelni akarnak – akár keresztény, akár ateista fórumokon:

– Érvekre érvekkel válaszoljunk. Érvek nélküli gyalázkodásra pedig sehogy!

– CSAK ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes – azt mondjuk. Filippi 4,8

– Minden egyes komment bizonyságtétel – a hitünkről, a bibliaismeretünkről, az istenképünkről, az elkötelezettségünkről, és legfőképpen az emberekhez való hozzáállásunkról!

– Vállaljuk fel, hogy kik vagyunk! Ne bújjunk ki a szavaink és a hitünk iránti felelősségvállalás alól!

A cikket átvette a mindennapi.hu – hozzászólások olvashatók ott is!
Ha érdekelnek, kattints a logóra!

A leakciózott kereszténység

A modern marketing négy kulcsa* keresztény szempontból – 1. rész: Az ár

A marketing egy kommunikációs eszköztár azok számára, akik értékesíteni kívánnak valamit. Többször írtam már arról, hogy az evangéliumot is értékesítenünk kell, mert senkinek semmit nem használ, ha csak a „templom” nevű raktárakat töltik meg a néma eladók, és a portékánk, amely Isten legdrágább és egyben ingyenes ajándéka minden ember számára, nem jut el a „vevőkhöz”. És mivel a „termék” abszolút hibátlan és megbízható, a mi értékesítési szemléletünket és módszereinket érdemes átgondolnunk és aktualizálnunk, hogy elérhessük kortársainkat, a körülöttünk élő embereket.

A modern marketingnek négy pillére van. Érdemes egy pillanatra elgondolkodni rajtuk, és ezt a négy alapelvet alkalmazni a saját gyülekezetünk életére és missziómunkájára. Remélhetőleg tanulhatunk belőle valamit.

ELSŐ PILLÉR: AZ ÁR

A „tesco gazdaságos” számunkra azt jelenti, hogy olcsó és alacsony minőségű. A „százforintos” boltokban nem a prémium élelmiszereket vásároljuk, és laptopot sem a LIDL akciójában veszünk. Tudjuk, hogy ami igazán értékes, annak ára van. És amikor igazán értékes dolgot akarunk venni, amikor szó szerint befektetünk valamibe, akkor általában nem a legolcsóbbat vesszük meg, hanem azt, amelyikre igazán szükségünk van.

Szóval ami olcsó vagy ingyenes, az a mi fejünkben a „nem igényes”, „nem magas minőségű”, „nem márkás”, „nem megbízható”, „nem professzionális” fogalmakkal kapcsolódik össze. Mert valahol mélyen a szívünkben pontosan tudjuk, hogy az igazi értéket mindig (!) meg kell fizetni, és ez így is van rendjén.

Az Istenhez és a gyülekezethez való tartozásnak manapság alig van ára. Legalábbis a nyugati kereszténységben. Mert az évi pár ezer forintos egyházfenntartói járulék nem egy prémium minőséget megillető ár. Mert ma bennünket nem fognak megverni, leköpni azért mert keresztények vagyunk. Néhány országgal arrébb egy Biblia miatt a családod kiközösít, nem kapsz munkát, sőt, esetleg felgyújtanak vagy egy felkötnek egy darura elrettentő példaképpen – de nálunk ilyen ára nincs a kereszténységünknek. Hajnali imaalkalmak munkába menet előtt?! Heti húsz istentisztelet?! Ugyan már…! És ha valaki nem jön el istentiszteletre, nem vesz részt a gyülekezet életében, nem adakozik, nem járul hozzá mások megtéréséhez, soha senkinek nem mondja el a megtérése bizonyságtételét vagy az evangéliumot – akkor nem történik semmi.

A 21. századi nyugati kereszténység túl olcsóvá vált. Gyakorlatilag már nincs ára. Ráadásul azt az icipici-szuper-kedvezményes-leárazott elkötelezettséget sem ott kérjük, ahol a Biblia is kéri, hanem ott, ahol nem kéne. Az egyházi törvénykönyveink és a tradicionális szokásaink néha drágábbak(nak tűnnek) számunkra, mint Isten Igéje.

Az emberek körülöttünk látják mindezt. És a tesco-gazdaságos kereszténységből köszönik szépen, nem kérnek. Ott, ahol a gyülekezet tagjai sem fizetik meg az elkötelezettségük árát, ahol a gyülekezet a saját fenntartásáért, a rezsiköltségeiért vagy a lelkésze fizetéséért sem vállalja a felelősséget, ahol minden ingyen van (nem csak az evangélium), ahol semmiért nem vagyunk hajlandóak fizetni, sem az időnkkel, sem az odaszánásunkkal, a pénzünkről már nem is beszélve – ott valami nem stimmel.

Ahol és amikor nagyon sokba kerül kereszténynek lenni, ott és akkor általában ébredések történnek. A koreai reformátusok felkelnek hajnalban, és munka előtt két órát imádkoznak. A dél-afrikai keresztények száz kilométereket gyalogolnak, hogy gyülekezetbe mehessenek. A muszlim környezetben megtérők vállalják a zaklatásokat, sokszor az életveszélyt is a hitükért. Spurgeon, Moody, Whitefield húsz-harminc istentiszteletet tartott hetente. A század eleji baptisták, pünkösdiek száznál is többen zsúfolódtak össze egy-egy lakásban, házi bibliaórákon. Novák Antal bibliaárus évi 45.000 Bibliát adott át embereknek úgy, hogy mindegyiknek bizonyságot is tett a hitéről.

„Azok voltak a szép idők…” – Azok a nagyáldások mindig a nagy elkötelezettségek gyümölcsei voltak. Akik készek voltak sokat fizetni, komolyan megfizetni az igazi értéket, azok olyan magas minőségű kereszténységet mutattak be a világnak, amihez méltóság volt csatlakozni.

Szóval az emberek, különösen manapság, nagyon érzékenyek az ár/érték arányra. Az alacsony minőség nem mindig vonzó – akkor sem, ha az ára is alacsony. Mert van, amiből az igazi, a jobb, a valódi, a „márkás” kell nekünk, és szívesen megfizetjük az árát, ha tudjuk, hogy minőséget kapunk a befektetésünkért. Azt hiszem, ilyen gyülekezetekre lenne szükség manapság. Ahová megéri befektetni az életünket, az időnket, a kapcsolatainkat, a munkánkat. Ahová jó tartozni, mert ott mindenki a maximumot nyújtja, és a Szentlélek olyan mennyei minőséget garantál, amit sehol a világban másutt nem találunk.

Szóval ne itt akarjunk spórolni! Fizessük meg a kereszténységünk árát, mert megéri! Nagyon megéri!

* Ezen a címen eredetileg jó tíz évvel ezelőtt jelent meg Harry Beckwith könyve, amit 2004-ben a Bagolyvár Kiadó magyarul is kiadott. A négy pillért ebből a könyvből vettem.

(folytatása következik)

Egyesülő gyülekezetek

Sokszor hangoztatom, hogy a mi (APCSEL29) érdeklődésünk középpontjában a nyugati, vagyis az észak-amerikai és európai kereszténység és missziós munka áll, mivel kulturálisan ebből tudunk inspirációt, segítséget kapni a saját munkánkhoz, nem az ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai missziókból, ahol teljesen másképpen munkálkodik Isten az egyházon keresztül. Ránk a nyugati kereszténység áramlatai hatnak, és nekünk a nyugati típusú reformáció útjára kell rátalálnunk, ami teljesen más lesz, mint másutt a világon, mivel Isten nem sablonokkal dolgozik. Na de most nem erről akarok írni, hanem egy olyan folyamatról, amely az Egyesült Államok protestáns gyülekezeteinek legújabb „mozgalmává” nőtte ki magát, és ami teljesen más okból ugyan, de hazánkban is épp most válik jelentős kérdéssé illetve lehetőséggé.

Az elmúlt két évben az Államok protestáns gyülekezeteinek 2%-a egyesült más gyülekezetekkel, és a következő 2 évben további 8% tervezi, hogy megteszi ezt a lépést. Ez összesen kb. 30.000 gyülekezetet jelent, és ezzel a legújabbkori nyugati egyháztörténelem egyik legnagyobb mozgalmává nőhet fel ez az egyesülési hullám. A gyülekezetek egyesülésének több formája létezik, a teljes szervezeti összeolvadástól a társult- vagy partnergyülekezeti szerkezetig.

Az első gondolatom: végre nem darabolódunk! Az elmúlt évszázad protestáns történelme a szakadásoktól volt hangos és botrányos, és ez nem csak a gyülekezetekben tett kárt, hanem az egyházon kívül élők szemében is önmagunk lejáratása volt. Talán ezzel gyógyíthatjuk a saját sebeinket is, és bemutathatunk végre valami konkrétumot a testvérszeretetből is. És ez nagyon jó dolog, nagy szükségünk van a szakadások okozta sebek begyógyítására!

A másik nagy probléma a szétszakadozással az, hogy a rengeteg „kicsi” gyülekezet nem képes „nagy” munkát végezni, mert egyszerűen nincs hozzá erőforrása, embere, pénze, kapcsolatrendszere, társadalmi bázisa. A büszkeség, a teológiai hangsúlyok, a szószékmánia sokszor fontosabbá váltak a józan észnél, és 20-50-100 ember inkább új egyházat alapított, minthogy betagolódjon egy meglévőbe. Azonban a sok kicsi soha nem egyenlő az egy naggyal! És – főleg nálunk – a nagy alatt nem is kell hívők ezreit érteni, nem a megachurch-ökre gondolok, hanem az önmagát ellátni képes, funkcionáló, a működéshez, szolgálathoz, misszióhoz elegendő számú stabil emberrel rendelkező, életképes gyülekezetről. Nem egy 5-10 fős csoportosulást ismerek, akik magukat gyülekezetnek, egyháznak nevezik, és észre sem veszik, hogy az önállóságukért mekkora árat fizetnek.

Szóval a kicsik, a gyengék, a kevesek, az önállóan talán életképtelen és társadalmi szempontból jelentéktelen gyülekezetek egyesülése sok jó lehetőséget tartogat. Én hiszem, hogy együtt erősebbek lehetnek, mint amennyi a különálló „teljesítményeik” összege.

Az igazán nagy kérdés azonban az, hogy miért is egyesüljenek gyülekezetek? Mert emberi ésszel hatékonyabb? Mert érdekük? Vagy mert például Magyarországon az új alkotmány egyházakkal foglalkozó passzusa amúgy is kikényszeríti a gyülekezetek egyesülését? Már most beindult ez a folyamat a kisegyházaknál.

Az lenne jó, ha az egyesülés soha nem kényszerből történne, még ha nálunk az állam is kényszerítené ki, hanem meggyőződésből. Abból az őszinte reménységből, hogy erőt meríthetünk egymás hitéből, hogy összefogjunk a küldetésünk betöltéséért, hogy megosszuk egymással erőforrásainkat, kölcsönadjuk egymásnak legjobb szolgálattevőinket, és végre ne a saját királyságunkat építgessük egymástól függetlenül, egymástól elszakadva vagy egymással versengve-csatározva, hanem végre azt tegyük együtt, ami a dolgunk.

Én örülök ennek a folyamatnak, és nagy várakozással nézek elébe. Sok gyülekezeti szövetséget ismerek, és nagyon „irigylem” a lehetőségeiket, azt a számunkra teljesen ismeretlen potenciált és lehetőségrendszert, amit ez jelent. Remélem nem maradunk ki belőle, és nem csak az új egyházi törvény fog kikényszeríteni gyülekezeti egyesüléseket, partnerszövetségeket, hanem végre belátjuk mi magunk is, hogy a különbözőségeink lényegtelenek ahhoz az erőforráshoz képest, amit nyerhetünk, ha nem egymás ellen harcolunk, még csak nem is magányos szabadcsapatokként, hanem egységbe tömörülünk. És ez természetesen nem ökumenizmus, nem az elvek, a teológiai nézetek egységesítése vagy uniformalizálása, hanem valódi közös élet és szolgálat.