Bejegyzés

Jézus és a Facebook

Vendégtanulmány – kicsit hosszabb, emésztősebb – de érdemes időt szánni rá, lassan elolvasni, és mindenképpen gondolkodni is közben/utána! Várom a hozzászólásokat!

A halászattól a Facebook-ig

Sok keresztény kérdezi manapság, hogy a techno-szaki kultúránk fiatal huszonéveseit vajon miért nem érdekli annyira a gyülekezet, mint a nagyszüleiket. Ezek a keresztények azon siránkoznak, hogy sem Billy Graham, sem Bill Hybels, de még Bill Clinton sem tudta lekötni a fiatalok tizedmásodpercekre osztott figyelmét. Nyilvánvalóan senki nem mondta nekik tíz évvel ezelőtt, hogy „tessék, ilyenek a szexuális botrányok”. Úgyhogy miután bevonták üres modernkori hálóikat, amelyekről már látszik, hogy nem fogják ki velük a posztmodern halakat, a keresztények, a történelemben oly gyakran (és bölcsen) alkalmazott lépésükkel visszavonulnak a közmondásos strand-törölközőikhez, amelyek a tengerparton vártak rájuk. (Csak mellékesen, az igazi „közmondásos törölközők” megtalálhatók a helyi online keresztény könyvesboltodban. Csak véletlen egybeesés, hogy a szerzőére az van hímezve, hogy „Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek” [Példabeszédek 6:10].)

Mielőtt mi, keresztények feladtuk volna az emberhalászatot a napozás kedvéért, szerencsére eszünkbe jutott Jézus feltámadás utáni ügyes halfogása. Bölcsen úgy döntöttünk, hogy jobban tesszük, ha mégis kivetjük a hálóinkat a hajó másik oldalára, az utolsó leheletünkkel megtett erőfeszítéseinkben reménykedve, hogy így kifoghatjuk a technológia mellékfolyóiból beúszó fiatalokat, akik ügyesen elkerülték a keresztény halászhálókat az emberalkotta modernista tavakon. És ahogy Jézus ígérte a tanítványainak, a keresztényeknek ma bőséges halfogásuk van Mark Zuckerberg Facebook-ján. Valamint, a tanítványokhoz hasonlóan mi sem tudjuk, mit kezdjünk egy akkora kiber-fogással, ami már-már felborítja a keresztény hajót.

Ma viszont azzal a problémával szembesülnek a keresztények, hogy ebben a korban könnyebben fogunk ki olyan reklámcégeket, amelyek illegális adatgyűjtést végeznek, és kevésbé találunk igazi halászokat, akik az igazi halfogást növelik. Emiatt abban sem vagyunk biztosak, van-e elég erőnk behúzni a „Hálót” (azaz a „Netet”) a hajónkba. tehát mi változott az első század óta? Nem sok változás látszik azon kívül, hogy megjelent az áldott templomi orgona, mint az egyetlen dicsőítő hangszer, a Demokrata párt által lekicsinylő szóvá formált „keresztény” megnevezés, valamint az, hogy felvittünk egy embert a holdra. Bár ez utóbbi állítás az emberről a holdon, megkérdőjelezhető hitelességű. Mindazáltal Jézus Nagy Missziós parancsa, miszerint „Menjetek el e széles világhálóra, és tegyetek kibertanítvánnyá minden felhasználót, Facebook-olva őket úgy, hogy ’üdv JK-tól’!” (Máté 28:19-20 TNIV [Tökjó Neo-Internet Változat]), egyértelműen kiállta az idő próbáját.  Nem kellene minket is irányítania a Mesternek ez az alapelve, hogy „Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől” (János 21:6)? Habár, a mai posztmodern világunkban kissé óvatosabban kellene megválogatnunk, mikor fogadjuk el Jézus tanácsát. Gondolj bele: a tanítványoknak még talán hasznos is volt kiráncigálni egy csomó izgő-mozgó halat, de az iPhone és az emoticonok világában nem nagyon van szükségünk ezekre a bosszantó állatokra. Ráadásul bele is gabalyodtunk a dolgokba, és már azon tűnődünk, miért nem tudjuk behúzni a hálót a hajó fedélzetére, és hogy miért van az, hogy a legjobb szándékaink ellenére is léket kapott a gondosan felépített szerkezetünk.

Emberhalászok?

Képzeld el, hogy a tó mellett vagy a nyár közepén, egy forró nyári délutánon lazsálva három barátoddal és egy láda jeges üdítővel. Hirtelen az ismerős rántást érzed a horgászzsinóron, és izgalmadban még a drága üdítőt is a tóba ejted, de azzal biztatod magad, hogy semmi baj, a zsinór másik végén van valami! A sötét körvonalak egyre közelebb kerülnek a víz felszínéhez, az egyik srác már készíti is a hálót, de hirtelen megrémülve visszahőköl! Elereszted a zsinórt (úgyhogy oda a kapás), és a hajó oldala mellett lenézve meglátod, hogy nem is harcsát fogtál, hanem egy hullát – a fülénél fogva!

Amellett, hogy a pecázóhely környékén való búvárkodás veszélyeire hívja fel a figyelmet, azt is megláthatjuk ebből a történetből, mennyire nem vicces dolog embereket halászni. A délután hátralevő részében a parton töltitek (a törölköző kényelme nélkül) vallomást tesztek a helyszínelőknek, miközben a katonai célra igénybe vett hajótok a tengert járja, további holttesteket keresve. Jézus valami ilyesmire gondolt? A mai felfogásunk szerint embereket halászni nagyobb gondot jelent, mint amennyire az megéri. Úgyhogy kitűnő teológus hallgatóként mi, keresztények, feladtuk az ősi hálós-ötletet, és egy tipikus filmjelenetet képzeltünk el, csőre töltve a Krisztustól kapott fegyvereinket és összevissza lövöldözünk a vízbe, azt remélve, hogy a halak megkönnyítik a dolgunkat, és lesznek szívesek csatlakozni hozzánk a hajóban. Sajnos rosszabbul tanulunk a filmekből, mint amennyire halászni tudunk. Ha jobban odafigyelnénk, hogy azok a fickók, akik pecabot helyett puskát használnak tipikusan a rosszfiú szerepét kapják, és általában nem barátságosak a filmekben.

Barát-kérés

Talán nem a szerző az egyetlen, aki fél az emberhalászattól, miután elképzelte, hogy Horatio Caine-nel és a helyszínelőkkel kell töltenie a délutánt. Talán a kollektív rémálomra való keresztényi képességünk adhat magyarázatot az emberhalászat csődjére. A másik lehetőség az, hogy a kultúránkat sokkal érdekesebbnek találtuk, mint Krisztust – mert miközben az ifjúság online kereste a konvertálható intelligens életet, megtalálta az online pókert, az éjszakai adásokat és a Facebook-ot, és azóta is ezzel foglalkoznak. És aztán kellő arroganciával csodálkozunk azon, hogy miért hagyják el a gyülekezetet a fiatalok, amikor az adakozó kosárba nem lehet póker zsetont bedobni, és még a legjobb lelkipásztor sem közelíti meg David Letterman szellemes egysorosait. De nem is reagálhatnánk jobban ezekre, mint úgy, ha vágyakozva visszatekintünk azokra a régi szép időkre, amikor még készpénzzel játszottunk (és fizettünk), Letterman pedig még csak bemondó volt?

Becsületére váljon néhány kereszténynek, hogy bár észrevették, hogy nem nekik kedvez a lapjárás, de mégsem adták fel, hanem inkább emelték a tétet. Mivel nem szívesen fogadták a késő esti komédiásokat a gyülekezetben, ezért kibérelték a szemközti tévéstúdiót, elkezdtek bekopogtatni az emberekhez Jézus nevében, és isteni kártérítést ígértek minden felelőtlenül összeszedett szerencsejátékos veszteségre – na ez már aztán szórakoztatóipar! Ma már azt is megteheted, hogy Peter Popoff lelkipásztor online imádkozik az üres pénztárcádért, vagy megkérheted Benny Hinnt, hogy „lökjön hátra” Jézus nevében.

A konzervatívabb keresztény ünneprontók – azok, akik nem voltunk annyira felkészülve, hogy leszámoljunk Jézussal – elkerültük a színházakat és a stúdiókat, és sajátos módon öltöztük fel a hitet. Mivel nem egyeztünk meg egységes reakcióban, ezért némelyikünk e-szundításba kezdett, egy társadalomellenes Jézussal, és arra vártunk, hogy majd elvonulnak a tévé-evangelizációs és technológiai viharok. Mások tágra nyílt szemekkel bámultunk a ragyogó új lehetőségekre, egy idilli ablakon át, és arra kértük Jézus Mikulás Krisztust, hogy tegyen egy kis virtuális ajándékot a virtuális karácsonyfánk alá, újonnan elkészült Facebook profilunkon (valahova a „Napi igevers” alkalmazás mellé, amit hűségesen hozzátettünk a saját fiókunkhoz). Megint mások közülünk úgy döntöttünk, felvesszük a harcot Lettermannal és a Facebookal, vérben forgó szemekkel, és Hadjáratos Jézussal az oldalunkon.

Mégis a világnézetünk az (bármennyire torzult is), amitől mások vagyunk a világhálón: még a világi médiaóriás, az MSNBC is elismeri, hogy „az Internettől begolyóznak az emberek”. Helen A:S: Popkins írónő számtalan webszörfözővel együtt csodálkozik azon, hogy „miért van az, hogy munkahellyel, családdal és társadalmi ranggal rendelkező emberek miért használják az Internetet arra, hogy itt vezessék le az energiájukat gyűlölettel teli szavak begépelésével, ráadásul ilyen lelkesen?” (“Watch Out. The Internet Will Cut You.”). Ezeknek a keresztényeknek a védelmében hadd mondjam el, hogy sokkal biztonságosabb egy avatarnak behúzni egyet, mint egy valódi élő embernek. A legrosszabb, amit visszakaphatsz, az hogy virtuálisan kidobnak az ablakon. Mint hűséges keresztények, megmaradtunk az online, panaszkodás, kritizálás és oda-vissza viták szintjén. A népszerű Christianity Today evangéliumi magazin azon siránkozik, hogy „az amerikai közvélemény az evangéliumi keresztényekről ritkán volt ennél torzabb”, valamint hogy „a média fáradhatatlan rámutatása az ellentmondásokra megnehezíti a hamis benyomások ellensúlyozását” (“Media In Motion”). Persze ezek a véleményalkotások nem a mi hibánkból származnak. Letértünk az utunkról, hogy beszálljunk a dühöngés-áradatba, hogy ne kerüljünk szembe a Facebook-al. Hogy utálhatnak minket, amikor ugyan olyanoknak bizonyultunk a virtuális közösségben, mint a pogányok, akiket persze mi szeretünk ostorozni a blogjainkon?

Miután azzal zaklatjuk a mai fiatal keresztényeket, hogy nem ismerik Szent Ferencet vagy Lojolai Ignácot, a neo-ludditaként elhíresült Richard G. Malloy a “Religious Life in the Age of Facebook” (Vallási élet a Facebook-Korszakban) című cikkében azt fájlalja, hogy „a mai ifjúság jobban ismeri Harry-t és Hermione-t, mint Jézust, Máriát és Józsefet”. És igaza van. Te, az olvasó, meg sem kérdezed, mi a másik neve Harry-nek és Herione-nek (Potter és Granger), bár becsületedre váljon, hogy Jézusét sem kérdezed meg (ami egyébként nem „H. Krisztus”). Véletlenségből szinte minden online lexikon rokon értelműnek találja a „Bibliatudóst” és a „neo-ludditát”. Ha Mr. Malloy tudta volna ezt, akkor Mark Zuckerberget is felvette volna a H-listájára, elismerve, hogy bár senki nem tudja, hogy néz ki, mindenki a Facebook atyjaként ismeri M.Z.-t, annak a Facebook-nak, ami a társadalmi-hálózatépítő evangéliumi mozgalom előhírnöke, ami jelenleg végigsöpör az országon, sokkal nagyobb sebességgel, mint hasonló nevű (de kevésbé reklámozott) testvére, a társadalmi evangéliumi mozgalom.

Ma az a jó hír, hogy már elég régóta – 2004 óta – a Facebook olyan hétköznapi része lett főiskolások közötti társasági embereknek, a túlzottan készséges középiskolás tiniknek és végül még a „bárcsak újra fiatalok lennénk” szülőknek, mint a hal és a kenyér a Jézussal társalgó halászembereknek. De akkor miért tartott olyan sokáig, hogy a keresztények megkapják azt az isteni hangüzenetet, mely szerint az, hogy elárasztják a Tube-ot és a Netet keresztény propagandával, még nem fogja behozni az embereket? Miközben egyes konzervatívok hajlamosak Benny-t és Peter lelkészt vádolni azzal, hogy hangüzenetüket rejtve tartják meghatározhatatlan isteni PIN kódjukkal, sokunk szomorúan nézünk az asztalra kitett desktop Jézusunkra, és nem értjük, miért felejtette el megemlíteni ezt. Az „Ez bonyolult” kapcsolati állapot a keresztények és az Internet között még Leonardo De Chirico média-nagykutyát is megzavarta. Sajnos a híresebb Leonardo túlságosan elfoglalt volt a Convert Me if You Can (Téríts meg ha tudsz) kommentjének a filmezésével, de támogatta De Chirico-t, aki az „Ethics and the Internet, Starting from Theology” („Az etika és az internet, a teológiával kezdve”) című cikkében arra figyelmeztet, hogy „kockán forog a keresztény hit az irányú képessége, hogy értelmesen és pozitívon kommunikáljon a kultúrával”. Bár amióta az internettel való kommunikálás titáni (angolul „titanic” – a ford.) feladata a keresztényekre jutott, sok keresztény online próbálkozás és önjelölt premier társadalmi hálóépítés az elé a döntés állít bennünket, hogy vagy elsüllyedünk, vagy úszunk.

A Facebook bukása

A Facebook jelenleg több ezer olyan csoporttal büszkélkedik, amely akadémiai, politikai vagy szociálisan érzékeny oldalról védelmezi a keresztény hitet. Talán a legérzelmesebb kérés a hittel kapcsolatban a képzeletbeli 4000 tagú csoport részéről érkezett: „Ha a facebook nem törli a csoportot (le a kereszténységgel) akkor le a facebook-kal!” [sic!] amely egyébként Vallásos Szervezetként van azonosítva. Mivel tele van borzalmas nyelvtani, helyesírási és mondatalkotási hibákkal, ezért ez a csoport végtelen élményt nyújt a keresztény apologetikában (bocsánatkérés nélkül). Szorosan mögötte a második helyen „A keresztény srácok azért fickósabbak, mert …” csoport jön, messze lemaradva a harmadik pedig a „10 millió tini Krisztusért (MINDEN keresztény tini a Facebookon)”, de csak azért van ennyire lemaradva, mert meglepő módon még több mint 9,9 millió tag hiányzik a célkitűzésük eléréséhez.

Mindazáltal meglepő, hogy még így sincs a keresztényeknek jobb online sajtójuk, hogy olyan sokat beszéltek arról, hogy visszakerül az „e-„ az evangelizálás szava elé. Könnyű elképzelni, hogy ha más nem is de, az olyan csoportok mint például az “AMERICAN BY BIRTH…CHRISTIAN BY CHOICE” („Amerikai vagyok, mert itt születtem … Keresztény vagyok, mert így döntöttem”) a keresztény patrióta iskolákat egy az egyben behoznák. Viszont mivel sem az iskolák, sem a társadalmi csoportok nem kérnek a keresztényekből a Facebook-on, talán itt az ideje, hogy a mai kiber-keresztények eldöntsék végre, hová is megyünk, mit is akarunk.

Beléptünk a „banda háborúkba”

Ha tényleg szeretnénk valami mást a kibervilágban és a Facebook-on, akkor a keresztényeknek meg kellene találni az egyensúlyt az újszülött (megkeresztelt) csecsemők képeinek felrakása és az ateista barátaik halálra rémítése között. Persze most csak vicceltem. (Neked nincsenek ateista barátaid.) Nazzareno Ulfo, aki egy könyvszerző és az ő szülővárosa is Názáret, úgy mint Jézusnak, arra figyelmeztet a The Challenge of Cyberculture (A kiberkultúra kihívása) című könyvében, hogy bár „a kiberkultúra elleni minden ellenséges megnyilvánulás helytelen és nem praktikus, mégis olyan kihívás elé állít minket [a kiberkultúra] mint Góliát tette Saul király napjaiban”. Fogjátok az iPhone-okat! Vajon minden názáreti ennyire ellene van a technológiának, és ennyire fél a haladástól az Ószövetséggel a kezében? Miközben talán az olvasó azon tűnődik, vajon mikor és hogyan szelte át az Atlanti óceánt (újra) az Amis bárka, és hogyan találta meg az útját Názáretbe, az érvelés kedvéért tegyünk úgy, mintha a Jézus-Ulfo tandemnek lenne valami létjogosultsága. Ha a Facebook tényleg egy technológiai keresztény-gyilkos, akkor a keresztényeknek óriási problémájuknak kellene lennie ezzel a virtuális Góliáttal, ami nem is hat sing magas, hanem világméretű.

Hogyan jelenthet ilyen veszélyt a Facebook, ami csupán azt mondja magáról, hogy „segít kapcsolatot tartani ismerőseiddel”? Persze, nem úgy tervezték, hogy e-köveket és F-bombákat dobáljanak rajta keresztül. Szerencsére, miután két órán át keresgéltem és megittam két kávét, örömmel állapítottam meg, hogy csupán a Facebook-os keresztények viselkednek ilyen tiszteletlen módon, a korában már említett „le-vele” csoport részéről és persze a pogányok, akik az egész harcot kezdték a „Le a kereszténységgel” csoportjukkal. De ki tudná megmondani a Facebook igazi célját? Szerény kezdetéből láthatóan a Facebook, a világhoz hasonlóan, jónak lett alkotva, de megcsalattatott a kígyószerű közvélemény és világuralmi vágyak által, és immár az alkotója ellen lázad. Sőt mi több, a világmindenséghez hasonlóan, a Facebook virtuálisan vagy metaforikusan beintett a megalkotójának. Azoknak írom, akiket jobban érdekel a téma, hogy a Facebook bukása 2005 szeptemberre datálható, amikor a szolgáltatást elérhetővé tették a középiskolás diákoknak is.

Názáreti barátunk szerint, nem az a keresztények legnagyobb problémája, hogy a Facebook tele van gyerekekkel, hanem az, hogy mi is benne vagyunk az egész virtuális rebellióban, ahelyett, hogy beiratkoztunk volna az értelmező táncórákra, megtanulva azokat a lépéseket, amivel el lehet kerülni a rettenetes óriást. Ha nem hagytuk volna, hogy megfélemlítsen minket Mark „Góliát” Zuckerberg kihívása, hanem a nyolcvanas évek ritmusára roptuk volna inkább, akkor nem lenne az a kényszerérzetünk, hogy lecseréljük dicsőségünket (ang.: „halo”) a Halo 3-ra (lövöldözős video-játék), vagy hogy virtuális pogányok virtuális vérét ontsuk, így védve virtuálisan félreértett hitünket. Lehet, hogy a „nyolcvanas évek ritmusa” az elektronikus popzenéről ismert nyolcvanas éveket juttatja az olvasók eszébe, de itt most az első század nyolcvanas éveire utalok, ahol Patmoszi „Ritmus” János megszégyenítette Domitianus „Sárkány” császárt azzal a számmal, hogy „Ilyen a világ vége”. Ennek ellenére néhány szerencsétlenül járt ember hallgatott csak a názáreti barátunk figyelmeztetésére, a többiek pedig ledobták dávidi parittyájukat, szentkézi-gránátjaikat és bandaháborús késeiket, hogy így menjenek át a frontvonalon – de nem azért hogy harcoljanak az óriás ellen, hanem hogy megszerezzék a híres ember emailcímét, hogy barátkérőt küldhessünk neki, vagy meghívassuk magunkat a Facebook-os bandájába.

Hírek Feed

Úgyhogy talán az a mi kiberproblémánk, hogy a keresztények azt hitték, csak úgy mint a világ többi része is, hogy elbújhatunk a képernyő mögé, a profilok és a műanyag, festett kibernetikus Jézusképek mögé, és azt gondolhatunk, mondhatunk és csinálhatunk, amit csak akarunk, akinek csak szeretnénk (vagy gyűlölnénk), mert hát „úgysem olyan mintha igazi lenne”. Azt gondoltuk, hogy azok a profilképeink, amin homályos szemű Názáreti Jézus van kitárt karokkal, pirospozsgás Jézus Mikulás Krisztus egy nagy kosár ajándékkal, vagy akár Orlando Bloom Hadjáratos Jézus oltalmazza „A menny királyságát”, majd elég sokáig elvonják az olvasók figyelmét a szeretetteljesnek nem mondható irományokról, amik az üzenőfalunkon olvashatók. Igaz, hogy a keresztények is rájöttek, hogy a képek ezer szóval is felérnek (és azok sem mind kedvesek), a képek után következő szavak sokkal egyértelműbben beszélnek. És még mindig azon csodálkozunk, hogy lettünk olyanná, mint a kibervilág – vagy éppen visszataszító a számára.

Mint a Facebook világának hátramaradó része is, úgy tűnik a keresztények is hitetlenkedve kezdenek rájönni, hogy ami online történik, az nem marad ott. A virtuális Facebook közösség egy nagyon is valóságos hatóerő, ami azoknak a szemléletét és viselkedését formálja, akik miután eljönnek otthonról a Facebook mellől, a képernyőn olvasottakat kivetítik azokra, akiket az utcán látnak. És mint minden nyilvános dolognál, itt is sajnos a huligán, nagyszájú ünneprontók hívják fel magukra a figyelmet, és rombolják le a pozitív elképzeléseket rólunk, a többiekről – különösen azokról, akik csendesen végzik az ilyen jó munkákat.

Státusz frissítés

Ami a Facebook-ot illeti, nekünk keresztényeknek el kell fogadnunk azt a kibervalóságot, hogy az antiszociális Názáreti Jézus abból adódott, hogy megszűntünk azokért az emberekért élni, akiket ő szeretett. Jézus Mikulás Krisztus nem tud lejönni a kémény csövén, mert nem is létezik, és ha létezne is, nem e-ajándékokkal kényeztetne minket, mert akkor nem kapnánk meg azt az ajándékot, amit ő adott: önmagát. A Hadjáratos Jézust pedig évekkel azután találták ki, hogy itt élt a földön az Ember Fia, és ráadásul senkinek nincsenek emlékei arról, hogy ő csatával bevette volna Jeruzsálemet. Azt a Jézust fogják vonzónak találni a Facebook-osok, amelyik halakat fogott és a vízen járt. ha a keresztények ki mernek lépni a hajóikból – ha abbahagyjuk a halakra való lövöldözést, felébredünk názáreti álmunkból, felnézünk az autogramos könyvből, vagy lelassítjuk a királyságért való rohamot – ha felnézünk önmagunkból és kilépünk a vízre a Webmasterrel, az online és az offline világ még akár meg is tapasztalhatná azt, Aki szereti a halakat és az embereket, ahogy éppen feléjük lépdel, hogy találkozzon velük. Ha elég gyorsan cselekszünk, még akár a partra is kihúzhatjuk a kapást, mielőtt elsüllyed a hajónk.

Adrian De Lange – Catapult Magazine

A fordítás a kiadó engedélyével történt, és a cikk eredetileg a TONHAL Portálon jelent meg.

An Geadh-Glas: a Szentlélek nem galamb, hanem vadlúd!

A Szentlélekről nekünk általában a galamb jut eszünkbe. Miért? Mert a hagyományos bibliafordításokban, amikor János bemeríti Jézust a Jordánba, és megnyílik az ég, a Szentlélek galamb formájában leszáll Jézusra. Azt hiszem, ez a galamb-jelkép összes magyarázata. Ehhez képest jól belegyökerezett a keresztény kultúránkba. (Van még pár dolog, amiről azt gondoljuk, hogy betontalapzata van a Bibliában, közben csak egy félmondat – esetleg az is rosszul értelmezve…)

Most készítem a Magyarázó Bibliafordítás magyarázó jegyzeteit :-) – hogy mit miért fordítottam úgy, ahogy – és ennek az igeversnek az elemzésénél is találtam valamit (amit persze most revideláltam is a saját fordításomban: a Szentlélek leszállásánál egyáltalán nem a galambhoz való hasonlatosság a lényeg, hanem a leszállás módja. “Mint egy madár”, úgy szállt le Jézusra – és hogy milyen madár, az majdnem mindegy, nem azon van a hangsúly.

No de nem is ezért kezdtem el írni.

A kelta keresztyéneknél a Szentlélek egyáltalán nem galamb! A Szentlélek szó kelta nyelven: “An Geadh-Glas” – és ez azt jelenti: “vadlúd”.

Lehet, hogy szentségtörésnek tűnik, de nekem ezerszer jobban tetszik, mint a galamb! Egy vadludat nem lehet “kiszámítani”  vagy megszelídíteni. Nem lehet kukoricával lekenyerezni. Jövőre nem a tavaly lerakott fészkébe költözik, mint a gólyák. A vadlúd olyan életérzéseket hordoz (legalábbis számomra), mint a szabadság, a titok, a veszély, a kihívás. Nem tudod kiszámítani, pontosan merre is kell menni, és ez aggodalommal tölthet el – de van ennek az életérzésnek egy másik neve is: kaland. A Biblia, az Újszövetség olyan könyv, amely a Szentlélek által vezetett életek kalandjait mutatja be nekünk. Olyan kalandokat, amelyek ugyan nem nélkülözték a próbákat és nehézségeket, de akkor is nagyszerű győzelmekben bontakoztak ki. Olyan kalandokat, amelyekért érdemes volt elindulni, küzdeni, élni! És a Szentlélek ma is ugyanerre hív bennünket! A vadludakkal csak egy dolgot lehet csinálni: követni, percről-percre, napról-napra! Mert úgyse tudod kiszámítani, holnap hol lesz! És ez izgalmas! Ez egy óriási kaland! A kereszténység egyáltalán nem unalmas, nem kiszámítható, nem egysíkú, nem a vasárnapok monoton ismétlődéséből áll, rutinszerű istentiszteletekkel és prédikációkkal. Legalábbis az a kereszténység nem, amelyik nem megszelídített galambokat etet a saját érdeklődésének, engedelmességének morzsáival, hanem szárnyal, szorosan a vezérgúnár nyomában, mint aki pontosan tudja: ha lemarad, az élete múlhat rajta!

A Szentlélek tehát vadlúd. Követésére hív.

KIEGÉSZÍTÉS:

Angolul tudóknak szeretettel ajánlom Mark Batterson, egy nagyszerű gyülekezetplántáló pásztor könyvét, amely ezt a kelta hagyományt, illetve a hozzá fűződő igei gondolatait dolgozza fel: http://chasethegoose.com

Milyenek a keresztények a Google találatai alapján?

Találtam egy döbbenetes képet az egyik angol nyelvű blogon arról, hogy milyennek látnak bennünket, keresztényeket a saját kortársaink a Google keresései alapján.

A biztonság kedvéért fordítok.

A keresőkifejezés ez: „A keresztények miért ennyire…” – és innen a Google a legáltalánosabb és leggyakrabban begépelt találatokat kínálja fel automatikusan a lehulló menüben. Ez a lista tehát az internetes keresések alapján generálódik.

Akkor írom, sorrenben:

– a keresztények miért ennyire hülyék

– a keresztények miért ennyire aljasok

– a keresztények miért ennyire ostobák / tudatlanok

– a keresztények miért ennyire gyűlőlködők

– a keresztények miért ennyire intoleránsak

– a keresztények miért ennyire dühösek / erőszakosak

– a keresztények miért ennyire dilisek

– a keresztények miért ennyire őrültek

– a keresztények miért ennyire arrogánsak

– a keresztények miért ennyire naívak / hiszékenyek

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem nem sikerült ezt a listát reprodukálnom, nálam a Google nem hozta ezt a listát – de sajnos valószínűleg csak azért, mert azóta változtattak az Instant szolgáltatás motorján.

VISZONT, megpróbáltam a Yahoo-t és a Bing-et is, és sajnos az eredmények hasonlók lettek (pár új jellemzővel kiegészülve) :

– a keresztények miért ennyire ítélkezők

– a keresztények miért ennyire aljasok

– a keresztények miért ennyire gyűlőlködők

– a keresztények miért ennyire intoleránsak

– a keresztények miért ennyire dühösek / erőszakosak

– a keresztények miért ennyire naívak / hiszékenyek

– a keresztények miért ennyire bosszantók

– a keresztények miért ennyire arrogánsak

A Bing csak három automatikus találatot ajánlott fel:

– a keresztények miért ennyire ítélkezők

– a keresztények miért ennyire hülyék

– a keresztények miért ennyire arrogánsak

Hát ez bizony elég nagy gáz!

Valamit nagyon elrontottunk, ha az összes internetes keresőmotor ugyanazt vágja az arcunkba! Ilyennek lát bennünket a világ, ilyennek látnak az embertársaink, az osztálytársaink, munkatársaink! Lehet ezen felháborodni, lehet összeesküvés-elméletelet gyártani a Google kereső-motorjának sátánista manipulálásáról, és lehet a lelki gőgtől elvakultan megvonni a vállunkat, hogy „na és, ez meg kit érdekel?”… De akkor is az a kellemetlen igazság, hogy a (valószínűleg) nem k eresztény embereket a keresztényekkel kapcsolatban ezek a kérdések foglalkoztatják.

Nyilván nem ok nélkül!

És közben mi meg csodálkozunk azon, hogy miért nem kell az evangélium az embereknek?! Hogy miért üresek a templomaink?! Hogy miért fejlődik gyorsabban az iszlám, a boszorkányegyház vagy az osho gyorsabban, mint akármelyik keresztény egyház vagy felekezet…?!

Megmondom őszintén, a Bibliát olvasva egyszerűen nem értem, miért így néz ki ez a lista! Nem értem, miért nem ezt generálják le az internetes keresőmotorok:

– a keresztények miért ennyire önzetlenek

– a keresztények miért ennyire örömteliek

– a keresztények miért ennyire kiegyensúlyozottak

– a keresztények miért ennyire őszinték

– a keresztények miért ennyire barátságosak

– a keresztények miért ennyire nagyvonalúak

– a keresztények miért ennyire segítőkészek

– a keresztények miért ennyire megértőek

– a keresztények miért ennyire szelídek

– a keresztények miért ennyire megbocsátóak

– a keresztények miért ennyire józanok

(Na jó, értem, persze… sajnos…)

De csak képzeljük el: ha internetezők ezrei meg ezrei ezeket gépelnék be a Google-ba, akkor máris írhatnánk a válaszainkat, hogy azért, mert Jézus…!  Azért, mert ez van az Igében! Legyél Te is keresztény, mert akkor Te is ilyen lehetsz – amilyen a saját erődből úgysem tudnál! És bátran hirdethetnénk az evangéliumot, mert lenne, aki meghallgatná, akit érdekelne a válaszunk!

De így?!?!

Meg kellene változtatni az internetes keresőmotorok találati listáit! Ez egy jó cél! Mert az egészen biztos, hogy akkor nem csak pár printscreen nézne másképpen, hanem az életünk, a világunk is!

CSINÁLJUK MÁSKÉPP! CSINÁLJUK JOBBAN!

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté 5:16)

„Jézus HIV Pozitív volt!”

Legalábbis ezt mondta egy Dél-Afrikai lelkész az egyik prédikációjában.

öööö…. Máriától biztosan nem kaphatta el, hisz Mária szűz volt. Nyilván nem jöhet szóba sem a szexuális kicsapongás, sem a fertőzött vérátömlesztés. Ja persze, és a HIV vírust is csak 1959-ben regisztrálták, és a legújabb kutatások szerint az előtörzse is csak 1908-ban jelenhetett meg.

De nyilván nem is így gondolta a pásztor.

Egy olyan országban, olyan környezetben prédikált, ahol az AIDS népbetegség. Egy 2000-es statisztikát olvastam, ami azt mutatta, hogy akkor a felnőtt lakosság 20%-a volt HIV-fertőzött, több mint 4,2 millió ember! A nagy részük mára már valószínűleg halott is. De akkor talán egy prédikáció erejéig közel érezték magukhoz azt a régenélt zsidó férfit, azt a bizonyos Jézust.

A prédikációt felkapta a BBC is, és kérdésükre, hogy ezt ugyan honnan szedte a pásztor, csak annyit mondott: A Bibliában az áll: „A fájdalmak férfija volt, aki a betegségeinket is magára vette…”
Jézus a kereszten azonosult az aids-esekkel – ugyanúgy, mint a melegekkel, a prostituáltakkal, gyilkosokkal, hazugokkal, vallásos fanatikusokkal, szívtelenekkel, bunkókkal, káromkodókkal, közönyösökkel, a gyűlölködőkkel, a karrieristákkal, a másokat lenézőkkel vagy a másokat megbélyegzőkkel. A bűnösökkel. Velünk. Hogy aztán ott a kereszten Jézusban, Jézussal együtt ez mind elpusztuljon.

Lehet, hogy ez nem a legszokványosabb karácsonyi üzenet – de Jézus ezért született e világra! Hogy fertőzött, bűnös, nyomorult, megvetett, lesajnált legyen – helyettünk. Hogy átvegye azokat a terheket, amiket mi nem bírunk, amibe mi belepusztulnánk. De attól, hogy ő átvette, a pusztító teher nem változott – csak nem mi haltunk bele, hanem ő! Én azt hiszem, ez volt az életének a csúcspontja – nem az ötezer ember megvendégelése vagy a vízen járás.

Hogy miért tud Jézus olyan közeli lenni mindannyiunk számára? Mert volt az életének egy olyan időszaka – ha nem is volt túl hosszú, de annál gyötrelmesebb – amikor ő is aids-es volt, mint a dél-afrikai tinianyák, ő is ugyanolyan homoszexuális volt, mint Elton John, ugyanolyan drogos volt, mint Kurt Cobain, olyan depressziós volt, mint Britney Spears, olyan terrorista volt, mint Oszama Bin Laden – amikor ugyanolyan volt, mint Te vagy én. És akkor, amikor pont olyan volt, mint mi, pusztulnia kellett – hogy egykor majd mi, akiknek pusztulnunk kellene, pont olyanok lehessünk, mint amilyen ő volt eredetileg.

Na, pont ez a megváltás lényege! Én ezt ünneplem karácsonykor (is).

Kár, hogy általában azt a Jézust látjuk magunk előtt, aki a legtávolabb áll tőlünk: a tiszta, tökéletes, bűntelen, megkísérthetetlen Jézust – aki olyan, amilyenek mi sohasem leszünk (legalábbis e földi életben). Emiatt aztán egy életen át kergetünk és prédikálunk egy elérhetetlen ideált, ami csak frusztrál és csalódást okoz nekünk is, és azoknak is, akik nézik ezt az abszurd és eleve kudarcra ítélt kísérletezést. Mert Jézus legfeljebb egyetlen pillanatban hasonlított ránk igazából: a kereszten. Azt hiszem, ha ezt végre megértenénk, akkor leszállnánk végre a keresztény-evangéliumi-karizmatikus-nagyonhívő szellemi gőg trójai falováról, ahonnan olyan könnyen ítélkezünk a „világ”, a „hitetlenek” és a „bűnösök” felett, és vállalnánk velük a közösséget, szolgálnánk őket, élnénk és ha kell, halnánk értük. Mert ez a felismerés végtelenül nagy alázatra és hálára vezet. És az első nélkül nem tudjuk, a második nélkül nem fogjuk Jézust „elérhetővé tenni” az emberek számára – akik ugyanannyira nem szuperhősök, mint ahogyan mi sem vagyunk azok.

Jön a karácsony… evangélizácóra fel!

Szeretem a közvéleménykutatásokat és a statisztikákat, mert hiszek a számokban. Egészen egyszerűen azért, mert a számok hús-vér embereket jelentenek, és ez nagyon is valóságos. És persze nagyon is tanulságos. Csak azt sajnálom, hogy nálunk sem szervezet nincs ilyen tevékenységi körrel (legalábbis keresztény berkeken belül), sem túl nagy együttműködési és válaszadási kedv. Sajnos sok mindennel együtt erre sincs még kialakult kultúránk.

Na mindegy, addig is tanuljunk nyugati testvéreinktől!

A LifeWay Research 15.000 amerikai megkérdezésével készített felmérést arról, hogy mikor és miként érdemes megszólítani az embereket.

Tehát az első kérdés:

Milyen csatornákon szereznek tudomást a nem hívő emberek arról, hogy egy helyi gyülekezet valamilyen evangélizációs rendezvényt szervez, amire szeretné meghívni őket?

5. helyezés – 46%-kal: elsősorban helyi napilapok és magazinok hirdetéseiből

4. helyezés – 46%-kal: plakátok, szóróanyagok által

3. helyezés – 48%-kal: kifejezetten informatív cikk vagy meghívó újságokban, helyi magazinokban

2. helyezés – 56%-kal: megtért barátok, szomszédok, munkatársak meghívása által

1. helyezés – 63%-kal: megtért családtagok és rokonok invitálásából

TANULSÁG: a végeredmény nem meglepő – bár sokszor nem látszik a hatása annak, hogy mennyire tisztában vagyunk ezzel a ténynek. VISZONT: szórólapozni, plakátolni még csak-csak szoktunk, viszont missziós rendezvények meghirdetése újságokban nálunk egyáltalán nem jellemző. Pedig főképpen az ingyenes napi- vagy hetilapokkal rengeteg emberhez eljuthatnánk, ha csak informális szinten is. Legalább benne lennénk a köztudatban! Amikor a gyülekezetünknek kávéháza volt, mi voltunk az egyetlen gyülekezet, aki a programjait a 80.000 példányban megjelenő Miskolci Nap programajánlójában rendszeresen megjelent. Ráadásul még pénzbe sem került!

Második kérdés:

Az emberek az életük különböző időszakaiban eltérő intenzitással érdeklődnek vagy nyitnak az evangélium és az evangélizációs alkalmak, gyülekezeti meghívások felé. A kérdés: mikor a legnyitottabbak az emberek arra, hogy megszólítsuk őket az evangéliummal?

Megint visszafelé a nyerő ötös lista:

5. helyezés – 28%-kal: amikor megszületik az első gyermek (hm, ez érdekes…)

4. helyezés – 34%-kal: természetes veszteségekkor, például szeretteink halálakor, balesetkor

3. helyezés – 38%-kal: társadalmi- vagy természeti katasztrófák idején (például Amerikában a 9/11-nek jelentős hatása volt az emberek Isten felé való fordulásában!)

És innen jön az igazán érdekes rész:

2. helyezés – 38%-kal: húsvétkor

1. helyezés – 47%-kal: KARÁCSONYKOR

Azt hiszem, ezúttal nem is kell tovább okoskodnom.

Egyetlen igevers végszóként:

„Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.” (Kolossé 4,5)

UI: Mentsd le a képet nagyban, biztos jó lesz meghívóra vagy a honlapodra!)

Az életünk túl értékes ahhoz, hogy tékozoljuk!

Öt fontos dolog ahhoz, hogy az életünk minél tartalmasabb lehessen – érdemes átgondolni:

AZ ÖTÖDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Töltsd meg a másodperceket a legértékesebb tartalommal!

Egyszer élünk, és ezt az életet előrefelé éljük, megismételhetetlen, pótolhatatlan másodpercekkel, órákkal, napokkal, évekkel! Amit elveszítünk ezekből, soha-soha többé nem kapjuk vissza, és nem tudjuk pótolni sem! Ráadásul még azt se tudjuk, mennyi van hátra belőlük!

Mindannyiunknak rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk, előre lépjünk, jót cselekedjünk, építsünk, gazdagodjunk és gazdagítsunk másokat is, mindenféle területen! Mégis a legtöbb lehetőség kicsúszik a kezünk közül – egyszerűen azért, mert nincs rá időnk! Legalábbis ez az egyik leggyakoribb kifogás. Az igazság viszont az, hogy ha összeadnánk az üres, a haszontalan, a tétlen, az ellustult, feleslegesen átaludt, tartalmatlanul és felszínesen átszórakozott perceket és órákat, talán ÉVEKET IS NYERHETNÉNK az életünkben! És erre sajnos mindig, MINDIG utólag jövünk rá – amikor már elveszítettük az iskolás éveket, a fiatalságunkat, amikor véget ér a nyár, megszűnik egy olyan lehetőség, ami mellett közömbösen éltünk eddig, arra gondolva, hogy ráérünk még…

MIT TIEHETSZ EZÉRT?

Tanuld meg menedzselni az idődet! Készíts időbeosztást, napirendet, és tűzz ki határidőket! Vagy nagyon tudatosan bánsz az időddel – vagy tudatlanul tékozlod el!

A NEGYEDIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Fókuszálj az elhívásodra!

A mai ember milliónyi apró célocska között vergődik. Kevés embernek van életcélja, küldetése, amire az egész életét felteszi. A legtöbb ember a napi szükségeinek kielégítése és a pillanatnyi célocskáinak levadászása között ingázik, egyre kimerültebben.

Minden embernek lehetne elhívása, küldetése – valami olyan dolog, amiért érdemes leélni ezt az életet, amiben kifejezhetjük és megvalósíthatjuk önmagunkat, illetve azt, ami végett Isten megteremtett és életet ajándékozott nekünk.

Nem ok nélkül vagyunk a földön! Ez nagy közhely – mégis, a legtöbb ember olyan autóhoz hasonlít, amely egyre üresedő tankkal falja a kilométereket – csak épp nem tudja, hova is tart. Nincs úticél – és emiatt valahogy egyre kevésbé élvezetes már az utazás is.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Próbáld megtalálni az utadat! Keresd meg az életed célját, a küldetésedet, ami szenvedéllyel tölt el, amiért érdemes élni, dolgozni, szolgálni! Tudom, hogy ez nem könnyű – de lesz aki segíteni fog! Számíthatsz Istenre is, és kérdezd a hozzád legközelebb állókat: szerintük mi az, amiben a legtöbbet tudsz adni az embereknek, a világnak, Istennek?

A HARMADIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Tedd meg, amit meg kell tenned!

Teljesítsd a vállalásaid és kötelezettségeid! Végezd el a feladatod! Tedd a dolgodat!

Ez az egyik fele a dolognak. A felelősség-része.

A másik mindennek a módja: tedd a dolgodat hálásan és örömmel! Fogd fel, hogy mindez szolgálat, ajándék, amivel megajándékozhatod a másik embert. Ez is a bizonyságtétel egy fajtája. Pál ír olyasmit a rabszolgáknak, hogy úgy engedelmeskedjenek a sokszor zsarnokoskodó, elnyomó uraiknak, mintha Krisztust szolgálnák. Miért? Mert ha a feladatot el kell végezni, akkor el kell végezni. Ha ezen nem is tudunk változtatni, azon igen, hogy közben hogy érezzük magunkat, és milyen nyomot, érzéseket hagyunk magunk mögött másokban!

A legnagyobb harcunk ezen a téren a lustaság és a kapkodás. Az utóbbi általában az előbbi miatt van.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Készíts részletes, napi feladatlistát! Tervezd meg a nap elején, mit kell tenned, állítsd őket fontossági rendbe, adj hozzá időkeretet, és azután ragaszkodj hozzá!

A MÁSODIK LEGFONTOSABB DOLOG:

Soha ne add fel! Érj célba!

A legtöbben sokkal-sokkal több dolgot kezdünk el, mint amennyit befejezünk. Tele van az életünk befejezetlen dolgokkal, amikbe energiát fektettünk, amikért dolgoztunk, fizettünk, áldoztunk – és mégsem lett belőlük semmi. Mert jött valamiféle akadály, mert elfogyott a lendület, mert elment a kedvünk, ellaposodott a lelkesedésünk és a kitartásunk, vagy csak találtunk újabb és újabb célokat, amik miatt a korábbiak hirtelen már nem számítottak.

Sajnos a korunk generációinak egyre gyengébb a kitartása és hűsége célok, értékek és kapcsolatok mellett. Egyre könnyebben adjuk fel, egyre kisebb akadály elegendő már ahhoz, hogy eltérítsen a célunktól. Hiányzik az állóképességünk, minden szempontból.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Két dolgot tanácsolnék.

Az egyik, hogy a nagy célokat mindig bontsd le lépésekre, készíts stratégiát a megvalósításukra – mert sok dolgot azért nem fejezünk be, mert csak egy irányt ismerünk, az oda elvezető utat viszont nem! Nem is készültünk fel, hiányoznak a szükséges erőforrások, készségek, ismeretek, társak. Egyszerűen túl nagy fába vágjuk a fejszénket – vagy csak egy husánggal csapdossuk a rönköt, mert voltaképpen fejszénk sincs hozzá!

A másik tanácsom: légy elszámoltatható! legyen valaki, egy mentor, egy coach, egy lelki vezető, egy tekintély, akinek hetente, havonta beszámolsz a céljaidról és a megvalósításukról is!

A LEGFONTOSABB DOLOG:

Változz! Most! Mindig! Folyamatosan!

Nem is tudom, hogy lehetne ezt jól megfogalmazni…

Én azt hiszem, az ember igenis képes változtatni a hangulatán, az érzésein, a gondolkodásmódján! Voltaképpen egyetlen, nem túl nagy kiterjedésű hely van a világon, ami felett valóban uralkodhatunk, ami tényleg a mi „kezünkben” van: a homlokunk mögötti alig 2000 köbcenti.

Pál azt mondja: „változzatok meg a gondolkodásotok megújítása által…” – ez a változás nem valami passzív történés velünk, hanem a mi dolgunk! Nekünk kell megújítanunk a gondolkodásunkat, ha változásokat akarunk az életünkben. És itt alapvetően nem az érzéseinkről van szó, nem is a „nagy eszünkről”, hanem elsősorban a döntéseinkről!  Az attitüdökről, a mozgatórugóinkról, a gondolkodásmódunkról. Mi döntünk arról, hogy megsértődünk-e vagy sem, hogy haragszunk-e vagy megbocsátunk, hogy legyőzzük-e a lustaságunkat vagy engedünk neki, hogy uralkodunk magunkon, az érzéseinken, a beszédünkön, a türelmünkön, vagy sem. Az időjárást vagy a tőzsde mozgását nem tudjuk befolyásolni. De a saját gondolkodásmódunkat igen! Tulajdonképpen pont ez a megtérés lényege is! Aztán Isten hozzáteszi a maga természetfeletti kiegészítését a mi döntésünkhöz.

MIT TEHETSZ EZÉRT?

Ápold a „belső életedet”! Olvass Bibliát, légy kapcsolatban Istennel, tanulj és fejleszd magad, csöndesedj el naponta akár többször is, törődj a céljaiddal, az értékrendeddel, a lelkeddel! Nem akarom ezt túlragozni, szerintem értjük… J Egyszerűen töltsd tele az életed értékekkel, és érezd jól magad a saját bőrödben!

Tesco a templomban: mi lesz így velünk?!

Tesco Express nyílt a brit Bournemouth városának egykori metodista templomában, amely több mint három évig állt üresen, amikor a Tesco megvette, és “újrahasznosította”. Ráadásul egyedi tesco-stílust teremtettek azzal, hogy még a szentképeket is meghagyták, csak betolták közéjük a hűtőpultokat és a polcokat. A hírhez még csak annyit, hogy a gyülekezet lelkészét felháborította a döntés, de mint mondta, az épületet eladták, és többé nem szólhattak bele, hogy mi lesz belőle.

Gondolom annak idején nem erre szánták az épületet.

De mi történhetett?

Valamikor itt is egy nagy gyülekezet élhetett, tele olyan emberekkel, akik hittek abban, hogy kell istentiszteleti hely, (ráadásul ekkora,) imádkoztak, áldoztak, dolgoztak, építkeztek egy szebb, keresztényibb jövőt remélve. Aztán ez a gyülekezet valahogy elfogyott. Talán valamikor abbahagyták az imádkozást, az evangélium hirdetését, az emberek szolgálását, talán bekebelezte őket az elintézményesedett és kiüresedett vallásosság, talán elvilágiasodtak, és ma az áhítat helyett chipszes zacskók csörgése és vonalkódleolvasók csipogása tölti be a helyet.

Ez vár ránk is?!?!?!

Mielőtt rávágnánk a nagy szellemi válaszainkat, csak egy pillanatra gondoljunk azokra, akik hajdanán felépítették ezt a templomot: ők se gondolták, hogy valamikor ez lesz belőle!

Tudom, hogy ma nagyon divatos az utolsó idők utolsó “óráiról” beszélni, de egy pillanatra játszunk el a gondolattal: mi lesz, ha az Úr Jézus nem jön vissza még vagy 2050-ig? (Elvégre maguk az evangélisták is azt gondolták, hogy már az ő idejükben visszajön az Úr!) Szóval csak gondolkozzunk el kicsit az emberi realitásokon:

– 2050-re az Európai Unió lakosságának háromnegyede muszlim vallású lesz, a kereszténység arányát 5-12% közé jósolják. Ennek a “jóslatnak” pusztán demográfiai alapjai vannak. Az unió összesített és átlagolt gyermekvállalási rátája 1,38, míg a muszlimoké 8,1! Például Franciaországban jelenleg a 20 év alattiak 30%-a már muszlim, 2027-re a teljes lakosság 20%-a lesz az, és 2039-re Franciaország muszlim országgá válik!

– Egy HVG-tanulmány szerint 2050-re a 18 év alatti magyar lakosság 50%-a roma lesz. Egyáltalán nincsenek faji előítéleteim, de ez alapvető társadalmi változásokat fog hozni, ami a missziónkat is érinteni fogja. És ez szintén csak tiszta demográfia.

Az első kommentek biztosan arról szólnának (vagy fognak szólni), hogy na pont ezek az utolsó idők jelei. (Már az első, és NEM a második statisztikai adat!!! A másodikat csak azért írtam, hogy elgondolkozzunk azon, kik ülnek majd a mai padjainkban és székeinken – ha ülnek egyáltalán?!)

De van ennek egy másik oldala is – és engem mindig is ez érdekel! Mert ugyan mit érünk azzal, hogy osztjuk az észt itt egymásnak, hogy ez így meg úgy benne van a Bibliában, jön az ítélet, kevés lesz az igazhitű (huhh, ez a kifejezés ismerős valahonnan… ;-), de sebaj, a bűnös világ elpusztul, de mi megmenekülünk… Nem akarom lekicsinyelni ezt! De itt emberekről van szó!!!! Más vallású, más bőrszínű, más kultúrájú, más hitű emberekről, akik Jézus Krisztus nélkül 75-80-90%-os demográfiai aránnyal, 8,1-es gyermekvállalási rátával “mennek a pokolba”, mert nekünk arra sincs hitünk, erőnk, időnk, kedvünk, pénzünk, imánk, kitudjamégmink, hogy a templomainból ne legyen tesco?!?!

Mi lesz így velünk?!

És főleg mi lesz azokkal, akikért bennünket küld az Úr, akiket ránk bízott, akiknek az üdvösségéért mi vagyunk a felelősek?!

Miben hisz egy ateista?

Egy  (állítólag) valós, megtörtént beszélgetés leirata:

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof:  –  Hiszel Istenben?
Diák:  –  Teljes mértékben, uram.
Prof:  –  Jó-e Isten?
Diák:  –  Természetesen.
Prof:  –  Mindenható-e Isten?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
A diák hallgat.
Prof:  –  Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  Jó-e Sátán?
Diák:  –  Nem.
Prof:  –  Honnan származik Sátán?
Diák:  –  Istentől?
Prof:  –  Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof:  –  Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák:  –  Igen, uram.
Prof:  –  Tehát, ki teremtette mindezeket?
A diák nem felel.
Prof:  –  A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák:  –  Nem, uram.
Prof:  –  Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák:  –  Nem, uram.
Prof:  –  Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák:  –  Nem uram, attól tartok nem.
Prof:  –  És mégis hiszel benne?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák:  –  Semmit. Nekem „csak” HITEM van.
Prof:  –  Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.
Diák:  –  Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof:  –  Persze, kérdezz csak.
Diák:  –  Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof:  –  Igen.
Diák:  –  És létezik-e a hideg?
Prof:  –  Igen.
Diák:  –  Nem, uram, téved! Nem létezik!

Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.
Diák:  –  Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.
Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák:  –  És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof:  –  Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák:  –  Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof:  –  Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák:  –  Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof:  –  Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák:  –  Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof:  –  Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák:  –  Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
A professzor megrázza a fejét.
Diák:  –  Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?
Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák:  –  És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
Az osztály nevetésben tör ki.
Diák:  –  Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja:  –  Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?
A teremben síri csend.A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof:  –  Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák:  –  Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!

A diák neve Albert Einstein volt.

És egy videós változat, nagyjából ugyanerre, amit régebben feliratoztunk és töltöttünk fel a netre – érdemes elolvasgatni a hozzászólásokat is! Tanulságos!


szólj hozzá: Bebizonyítom…!

Krízis és reformáció – letölthető bibliaiskolai tanítás

Őszintén szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden missziós lehetőségünk ellenére a nyugati (vagyis európai és észak-amerikai) kereszténység befolyása és létszáma vagy stagnál, vagy fogy, szemben az okkultizmus befolyásával, amely szinte napról-napra erősödik. Ha a világmisszióra nézünk, Kína és India, több Afrikai és Dél-Amerikai ország hatalmas ébredéseket él át. Ahol a kereszténységnek nincsenek két évezredes gyökerei, ott van hitele és ereje – nálunk viszont mindkettőt elveszítette. És megindult egy nagyon furcsa missziós folyamat, bár még csak az elején tart, de máris érezhető az erősödése: már nem mi küldünk misszionáriusokat a világ minden tájára, hanem a világot meghódító ázsiai és afrikai misszionáriusok jönnek vissza hozzánk, Európába vagy az Egyesült Államokba, újraevangélizálni a kereszténység bölcsőjét.

Nagyon fontos megértenünk valamit: ha az egyház krízisben van, az azt jelenti, hogy az egyházat felépítő helyi gyülekezetek vannak krízisben, mert a gyülekezeteket felépítő keresztény emberek személyes élete van krízisben. Ugyanis belőlünk épül fel Krisztus Teste, és ha baj van a testtel, akkor baj van a testrészekkel. Meggyőződésem, hogy az utolsó időket éljük, de azt is hiszem, hogy Istennek van egy nagy megtisztító, megelevenítő munkája, és mielőtt elérkezne az antikrisztusi világbirodalom, helyre fogja állítani az egyházát, és lesz még egy nagy és győzedelmes időszaka az eklézsiának. Én hiszem, hogy Isten munkáját feltartóztatni nem lehet, de azt is látom, hogy kimaradni belőle viszont igenis lehet. És amelyik gyülekezet szembenéz a saját krízisével, és enged Isten helyreállító munkájának, az nem fog kimaradni az ébredésből sem, az átélheti a megújulást, a gyümölcstermést, a növekedést. De ehhez egy gyökeres reformációra van szükség. És megfigyelhető, ahogy Isten világviszonylatban elkezdte helyreállítani az egyházat felekezetektől függetlenül. Minden gyülekezetben egy hármas reformációnak kell lezajlania – ezt mutatja az egyetemes missziótörténet és a ma eredményesen működő gyülekezetek saját történetei is. Az első mindig a teológia, vagyis a tanítás megreformálása. Ahogyan az egyetemes egyháztörténetben a Luther-Kálvin-féle reformáció helyreállította a Biblia tekintélyét, úgy kell minden gyülekezetben és minden hívő ember személyes életében helyreállnia a Biblia tekintélyének. Mert az igazság az, hogy az életünk tele van tradicionális, megszokáson, emberi elgondolásokon és érdekeken alapuló dolgokkal, és a hívő élet számtalan területén már régen letért a gondolkozásunk és az életvitelünk is az igei útról. Ha pedig eltérünk Isten kijelentésétől, akkor sem a mennyei erőforrások, sem az áldások nem állnak a rendelkezésünkre. Megfigyelhető, hogy a huszadik századtól Isten hogyan állította helyre a pásztori szolgálatot, azután az ötvenes évektől az evangélista szolgálatot, gondoljunk csak arra, hány missziótársaság indult el ebben az időben, és hogy mekkora munkát végzett el Billy Graham, Chuck Smith és még sokan mások. A hetvenes évektől látható egy komoly helyreállítás a tanítói szolgálatban, felnőtt egy biblikus tanítói nemzedék, amely elkezdte leporolni a felekezetiség és a dogmák alá temetett igei igazságokat. A nyolcvanas-kilencvenes években elindult a prófétai szolgálat helyreállítása, és most kezd kibontakozni az apostoli szolgálatok felépítése. Az efézusi levél 4. részében ez az öt legfontosabb szolgálati területe van az újszövetségi egyháznak. És a helyreállás elsődleges eszköze ezekben biblikus tanítás.

De az egyháztörténelem azt mutatja, hogy a tanítás a Szentlélek megelevenítő munkája nélkül nagyon hamar válik ortodoxiává, ezért a második reformáció mindig a kegyesség reformációja. A személyes hívő élet újraértékelése és megélése. Mert a keresztény életnek van egy sajátossága: hogy természetfeletti, mert Isten, akiben hiszünk, természetfeletti Isten, aki viszont nagyon is valóságosan részese az életünknek. A kegyesség reformációja volt először a puritán mozgalom, a Jonathan Edwards, a Wesley, a Whitefield, a Moody és még sokak nevével jegyzett sokféle ébredési mozgalom, később pedig a karizmatikus mozgalom. A kegyesség reformációja a személyes hívő élet megváltozását jelenti, amikor az üres vallásosságból bizonyságtevő, erőteljes és látható krisztusi gyümölcsöket termő hit születik, amely áthatja a környezetet és társadalmi szinten is változásokat idéz elő.

A harmadik reformáció pedig a struktúrák reformációja. Amikor a gyülekezeti struktúrákat bátran, és ha kell radikálisan hozzá kell alakítani a bibliai alapelvekhez és az élő hithez. A struktúrák reformációját olyan gyülekezetek fémjelzik, mint Willow Creek, Rick Warren pásztor Saddleback-i gyülekezete, újabban a Mars Hill Church. Az egyháznak működésében, nyelvezetében, eszközeiben, kommunikációjában is fel kell zárkóznia a 21. századhoz, nem élhetünk egy évszázadokkal korábbi muzeális szubkultúrában, mert akkor elveszítjük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik felé Jézus küldött bennünket.

A bibliai alapelvek reformációja, a személyes kegyességi élet reformációja, és a gyülekezeti élet és struktúrák reformációja. Ez vár ránk. És mindig ebben a sorrendben, először személyes, azután közösségi szinten. Nem lehet ezt a rendet felcserélgetni, csak ebben a sorrendben működik Isten megújító munkája. És nem titkolt célja ennek a bibliaiskolának, hogy a tanításokban helyreállítsa a Biblia tekintélyét, hogy a bibliai igazságok áthassák az életünket, és hogy azután bátran kezdjük el hirdetni, továbbadni ezeket az igazságokat a saját gyülekezeteinkben is, hogy kovászként megerjessze a magyar eklézsiát is.

Éveken keresztültanítottam bibliaiskolákban – többek között erről a fontos témáról is. A reformáció vasárnapján szeretném megosztani Veletek az erről szóló teljes, közel 30 oldalas tanításomat, talán hasznát veszitek, és Isten eszközzé teszi számotokra, illetve általatok mások számára! A LETÖLTÉSHEZ CSAK KATTINTS IDE!