Bejegyzés

Hímsoviniszta a keresztény egyház?!?

Nő csak akkor vezethet bármiféle bibliatanulmányozást, ha jelen van legalább egy férfi diakónus is. Diakónus vagy pásztor jelenléte nélkül nő még imaösszejövetelt sem vezethet!

Ha egy nő elindul istentiszteleten a szószék felé – nők és férfiak, egész családok állnak föl és vonulnak ki a gyülekezeti teremből, demonstrálva tiltakozásukat.

A lelkész azzal utasította vissza gyülekezetének egy nő tagját, hogy az teljes idejű munkát vállaljon, hogy „mivel nő, a Sátán könnyen befolyásolhatná, ha ilyen vezetői szerepre törne”.

Fiatal házaspár ifit vezet. A nő nagyszerű tanító, a férje nagyszerű zenész és művész. A gyülekezet vezetősége mégis a férjet kényszeríti tanításra, mert nő nem taníthat, még az ifiben sem. Ráadásul a vezetők megtiltották a feleségeiknek, hogy barátkozzanak egy ilyen renitens nővel, mint ez a fiatalasszony.

Női imacsoportot sem vezethet nő, ha nincs jelen minden alkalmon a férje, hogy „befedezze a szolgálatát”.

Egy asszony még a kérdéseit sem teheti fel a gyülekezetben nyilvánosan, a férjét kell megkérnie, hogy a nevében kérdezze meg, amit nem értett a bibliatanulmányozáson.

Ezek nem sötét középkor szégyenletes dolgai, hanem mai, hús-vér példák, elsősorban evangéliumi gyülekezetek életéből.

Pár éve írtam egy cikket azokról a hazugságokról, amiket az egyház mondott a nőknek történelme során. A forrásom egy 2000-ben kiadott könyv volt, J. Lee Grady „Tíz hazugság, amit az egyház mond a nőknek” című tanulmánykötete, amely lerántja a leplet azokról a tévedésekről, demagógiákról, hazugságokról, rossz beidegződésekről, amelyek tudatosan vagy öntudatlanul nyomorítják az egyházat. Mert sajnos tény, hogy rengeteg keresztény nő küzd eltorzult, kifordult és szegényes önértékeléssel, depresszióval, étkezési és kapcsolati rendellenességekkel, kényszeres viselkedéssel – azért, mert keresztény! Az Egyesült Államokban a vallásos családok a második helyet foglalják el a nőkkel szembeni családon belüli erőszakos cselekedetek számát illetően. Csak az alkoholisták családjai előzik meg őket! Ráadásul itt elsősorban az evangéliumi keresztényekről van szó! És még valami: egy általam nagyrabecsült, Amerikában végzett, de 2000 óta itthon praktizáló keresztény pszichológus azt mondta, nehogy azt gondoljuk, hogy Magyarországon mások az arányok!

Az apropója annak, hogy újból előveszem a témát az, hogy ez a könyv végre megjelent magyarul! És mivel fontos a téma, és sajnos még mindig aktuális, szeretném reklámozni a könyvet! A reformáció hetében vagyunk, és ez is egy olyan területe keresztény életünknek és gyülekezeti megszokásainknak, ami bizony jelentő reformációra szorulna! És nem valamiféle liberális vagy feminista teológiáról van szó (a könyvet férfi írta, akinek négy lánya van), hanem a Biblia helyes értelmezéséről, és az egymás iránti helyes szeretetről. Hogy a világ előtti bizonyságtételünket és a missziómunkánk sikerét már ne is említsem.

Szóval hogy miről is van szó?!

Tömören arról, hogy az egyház mennyire lekezeli, lealacsonyítja és háttérbe szorítja a nőket. Nem taníthatnak, nem vezethetnek, néhol nem is imádkozhatnak. Otthon esetenként teljes a férfiuralom, mindez Bibliával a kézben. A férfiaknak „be kell fedezniük” a nőket, felügyelniük kell a szolgálatukat, azoknak mindenben szó nélkül engedelmeskedniük kell. Nem illő, ha dolgoznak, ha több a fizetésük, magasabba  pozíciójuk, nagyobb az intelligenciájuk. Talán szélsőségesnek tűnnek ezek a dolgok – de sajnos mégsem azok. Csak nem beszélünk róluk.

Íme kezdetnek néhány idézet az egyház nagyjaitól, akikre felépült a kereszténység kétezer éves története és tanítása (a könyv kutatómunkájának alaposságát is bemutatva, bár ez csak töredéke a könyvben lévő idézeteknek!)

Mit is tanít az egyház (nem a Biblia!) a nőkről?

(Előljáróban még csak annyit: attól, hogy ezek az egyházatyák és teológusok ebben a kérdésben durván tévedtek vagy hibáztak, nem jelenti azt, hogy személyük, életük és munkásságuk egésze tévedés és hiábavalóság lett volna! Egyáltalán nem! Ezt szerettem volna előre bocsátani – mert tisztelem és szeretem őket!)

„Mi a különbség, akár feleség, akár anya? Ő mindig Éva, a kísértő, és ezt minden nőről tudnunk kell… Nem látom, mi haszna lehet a férfinak a nőből, hacsak nem az, hogy gyereket szüljön neki.”
Augustinus

„A nő nem kezdhet el és nem is fejezhet be semmit a férfi nélkül. Ott kell lennie, ahol a férfi van, megkell hajolnia előtte, mint ura előtt, akit fél, akinek aláveti magát és aki iránt engedelmes.”
Luther Márton

„A nő a legtökéletesebb állapotában arra teremtetett, hogy engedelmesen szolgálja a férfit.”
John Knox

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.”
Aquinói Tamás

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.”
Luther Márton

„Isten úgy tartotta fenn a rendet mindkét nem számára, hogy az élet dolgait két részre osztotta: a szükségesebbeket és hasznosabbakat a férfira bízta, a kevésbé fontosakat és alsóbbrendűeket pedig a nőkre.”
Chrisostomos egyházatya

„Nem hisszük, hogy a gyülekezetben helye van női elöljáróknak. Amikor Pál apostol azt mondta, hogy a nő ne tanítson férfit, nem ragasztott állításához kulturális érveket…”
John McArthur

„A gyülekezet iránti tiszteletből nem helyes, ha egy nő maga olvassa fel a törvényt. Szégyen, ha a nő hallatja hangját a férfiak között. A nő hangja szennyes mezítelenség.”
Talmud

„Nem helyes, ha férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.”
Origenész

„A nő lelkileg és testileg is gyenge természete miatt alávetett a férfinak. A nő alárendelt helyzetű a természet törvénye értelmében, a rabszolga viszont nem az. A gyermekeknek jobban kell szeretniük apjukat, mint anyjukat.”
Aquinói Tamás

„Nem tudjátok, hogy mindegyikőtök egy Éva?! Isten nemetekre kirótt büntetése korunkban is érvényes. Ti vagytok az ördög kapuja! … Még Isten Fiának is meg kellett halnia a rátok rótt büntetés, vagyis a halál miatt!”
Tertullianus

„A nő kezdettől fogva gonosz volt: a halál kapuja, az ördög tettestársa, a megtévesztés kútfeje, az Isten szerinti munka gátja, a szenteket rohasztó rozsda… Íme a nő, a bűn bajnoka, az ördög fegyvere, a vétek anyja és az ősi törvény megrontója!”
Salimbene, 13. századi ferences szerzetes

„Amíg az asszony a szüléssel és gyermekekkel foglalkozik, különbözik a férfitól. De ha inkább kívánja Krisztust szolgálni, mint a világot, akkor megszűnik nőnek lenni, és immár férfinak neveztetik.”
Jeromos, a Vulgata fordítója

„A nők szégyellik ezt bevallani, de a Szentírás és az élet is bizonyítja, hogy több ezer közül csak egy nő kap Istentől készséget a tiszta és szűzies életre. A nő nem teljesen ura önmagának. Isten úgy formálta meg a testét, hogy férfival kelljen lennie, gyermekeket kelljen szülnie és nevelnie.”
Luther Márton

Ez nagyon durva! Akkor is, ha tudom, nem az egész Egyház ilyen. De azért ennek a két évezredes szemléletnek rendesen beleívódtak a hatásai az egész nyugati kultúrába. És talán egyáltalán nem véletlen a feminizmus kialakulása… (nem mintha azzal értenék egyet!) Miközben olvastam a könyvet, nem tudtam, sírjak vagy nevessek ezeken az idézeteken… De inkább szomorú, sőt, tragikus!

Holnap folytatom a témát azzal a tíz hazugsággal, amivel az egyház börtönbe zárja a nőket – még ha sokkal kifinomultabban és kegyesebben is teszi manapság, nem ennyire nyersen, mint ahogy ezek az idézetek szólnak. Rengeteg olyan idézetet és érvet fogok írni, amit én magam is hallottam a saját gyülekezeteimben, ahol megfordultam és szolgáltam, férfiaktól – sőt, sajnos nőktől is!

A lényeg: nagyon ajánlom a könyvet! Alapos, biblikus, és nagy értéke, hogy nem csak a problémát veti fel, hanem megoldási irányokat is mutat. Bár a szerző karizmatikus, az egyik legrangosabb nemzetközi karizmatikus folyóirat, a Charisma Magazine főszerkesztője, lelkész és újságíró, könyvét azok is bátran forgathatják, akik a konzervatívabb keresztény felekezetekhez tartoznak. Nem szellemiesíti el a dolgokat, hanem előveszi a héber és görög Bibliát, szóelemzéseket folytat, áttekinti az egyháztörténelmet és a különböző felekezetek hivatalos iratait is. Tényleg alapos, rengeteg tanítási, bibliatanulmányozási ötletet ad. Minden fejezet végén beszélgetésindító kérdések is vannak a közös feldolgozáshoz.

A könyvet nálunk az ELLEL Ministries adta ki – és kialkudtam náluk egy kedvezményes akciót az APCSEL29 olvasóinak, amit hirdethetek itt az oldalunkon. A könyvet ugyan a bolti áron lehet megrendelni, de az árba beletették a postaköltséget is – ezt a kedvezményt tudták adni. 1690 Ft-ért tehát címre is portázzák a könyvet.

Akit érdekel a könyv (márpedig remélem sokan lesznek, mert helyre kellene tenni ezt a témát gyülekezeteinkben) – itt megrendelhetik  közvetlenül a Kiadótól!

Holnap pedig jön a cikk folytatása…

Tizenöt dolog, amit Isten utál az egyházban

Átnéztem egy prédikáció-sorozatot egyik kedvenc tanítómtól arról, mit is utál Isten az egyházban. Neki 12-es listája volt, bár kicsit tallózva a neten ez a téma többeket is érdekelt már, és találni rövidebb-hosszabb gyűjteményeket is. Hát én is elkészítettem a magam listáját – ha lesz időm, kidolgozom majd egy tanítás-sorozattá, mert talán tanulunk a görbe tükörből.

Szóval az én listám:

1. Szellemi gőg és a „világ(iak)” lenézése.

2. Intolerancia – főképpen a bűnös ember azonosítása a bűnével

3. Közöny – kifelé és befelé egyaránt. Misszióról szóló szöveg van, de igazából a saját “testvérem” sorsa sem érdekel

4. Elkülönülés – világtól is, egymástól is (felekezetesdi versengés)

5. Alkalmi elkötelezettség – vagyis a hívőkre nem lehet számítani

6. Vallásos klónok vagy zombik (uniformizmus) – szektás agymosás

7. Langyos kereszténység: középszerűség és unalmasság. Ez talán az éneklésen / dicsőítésen mérhető le leginkább…

8. A tradíciók rabszolgasága – rugalmatlanság. A szokás nagy úr – néha nagyobb Istennél is.

9. Hiteltelen, korrupt vezetők. Nem az a baj, ha valaki elbukik, hanem ha valaki “megengedi magának”, hogy bűnös legyen, miközben másokat könyörtelenül elítél

10. Önző felhalmozás, maguknak való gyűjtögetés (anyagiak, eszközök, tehetségek, épületek, stb.) Méghogy a keresztények az embertársaikat szolgálják?!

11. Keresztény szubkultúra.  A marslakók valószínűleg kultúraközelibbek és életszerűbbek lennének, mint sok keresztény vagy gyülekezet.

12. Kánaáni nyelv

13. Képmutatás

14. Bigottság és fanatizmus (vagyis az ész nélküli hit)

15. Vallásos őrjöngés (karizmániákusság, minden dolog elszellemiesítése)

Bizonyára van még más is. Lehet folytatni a sort… talán tényleg tanulunk belőle.

Bűnbánat-piac

Sokféle bűnbánat van – de nem mindegyiknek van értelme vagy hatása. Íme néhány – átgondolásra és őszinte mérlegelésre, vagy haladóknak akár prédikációs vázlatként is.

1. VALLÁSOS BŰNBÁNAT

A vallásos ember nagy hangsúlyt fektet a bűnre – főképpen a másokéra! Elítéli, megítéli, elhatárolódik – a hite és a vallása nevében mindig erélyesen lép fel. Csak sajnos általában a másik ember bűne van a szeme előtt, nem a sajátja. Amit másokban kárhoztat, azt a saját szívében, vagy a saját otthonában megtűri. Amit másokon keményen bevasal, abban megalkuvó, ha saját magáról van szó. Ugyanazt a bűnt ha más követi el, megveti – de ha ő maga, akkor csak hallgat.

Milyen a vallásos bűnbánat? Általánosságokban beszél és célozgat, másokra. Bánja a bűnt, mint definíciót, és vagy főnévi igenevekben, vagy többes szám első személyben fogalmaz – de nem mondja ki: ez az én hibám volt, én vétkeztem!

A vallásos bűnbánat igazi hibája, hogy hiányzik belőle a valódi „bánat” – a saját magunk őszinte elsiratása, és az Isten kegyelmére való őszinte, valóságos rászorultság átélése. Inkább csak egy frázis, mintsem döbbent csönd a magunk elégtelensége fölött.

2. MANIPULATÍV BŰNBÁNAT

Isten kegyelme ingyenes – de az áldásai feltételhez vannak kötve. Az áldás feltétele az engedelmesség. Az engedetlenség bűn. Vagyis ahhoz, hogy áldottak lehessünk, „tisztának” kell lennünk. És mivel ez nemigen megy, jön a bűnbánat. Hogy mikor válik ez manipulációvá? Akkor, amikor a bűnbánat CÉLJÁVÁ az áldás megnyerése válik! Amikor azért vallunk bűnt, mert „kell” valami Istentől! Nem maga Isten, nem a vele való közösség – hanem tőle kell valami. Az áldás, a boldogság, a boldogulás. Ez kényes dolog, mert ez kívülről – szerintem – nem ítélhető meg. Aki a bűnbánattal akarja megszerezni Isten áldásait, két személyt egészen biztosan becsap: az Örökkévalót, aki a szívek vizsgálója, és természetesen saját magát!

3. ELMÉLETI BŰNBÁNAT

Kicsit hasonlít a vallásos bűnbánathoz – mégsem ugyanaz. Ez legalább őszinte és jóindulatból fakad. Az elméleti bűnbánó nyíltan kimondja: én vétkeztem – csak valahogy súlytalan marad az egész. Igazából talán maga sem tarja bűnnek, súlyosnak legalábbis egészen biztosan nem azt, amit épp megvall. De vallja, mert így illik. A szó elszáll – de a bűn megmarad, mert a bűnt vallották ugyan, de szívből mégsem bánták. Komolytalan. Súlytalan. És épp emiatt általában elmarad a felszabadulás átélése is. Mert a bocsánat is súlytalan marad. Ez a „jutalom”: elméleti szabadulás.

4. HITVALLÓ BŰNBÁNAT

Talán minden nap, de legalábbis minden héten elimádkozzuk: „bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” Vagy valljuk az apostoli hitvallással: „hiszem… a bűnök bocsánatát”. Az igazság azonban az, hogy a hitvalló bűnbánat önmagában még nem bűnbánat! Ahogyan az úrvacsoravételkor közösen megvallott bűnbánat sem helyettesíti a valódi, Isten előtti megalázkodást és megtisztulást. Ezek önmagukban csak bűnbánatról szóló szavak. Az elismétlésük még nem teszi valóságossá őket – sem a következményeiket!

5. FELELŐSSÉGTELENÍTŐ BŰNBÁNAT

Ádám nagyon bánta a bűnét: „az asszony a hibás, akit (te) adtál mellém!” Épp csak nincs leírva az, hogy voltaképpen ez a te hibád, Isten!

Szóval ilyen a felelősségtelenítő bűnbánat. Bűn-bűn, oké, sajnálom, bocsánat – de voltaképpen nem én vagyok érte a hibás. Én „csak” elkövettem. De… – és ilyenkor mindig van egy „de”. Ugyan megbánom a bűnt, de belül úgy gondolom, úgy érzem, néha talán ki is mondom: valaki más helyett, valaki más hibájából, bűnéből jutottam ide! A felelős nem én vagyok. Csak elviszem a balhét, jó keresztényhez méltóan.

Ezzel a bűnbánattal is az a baj, hogy hiányzik belőle az őszinteség. Másképpen, mint a többiből – de akkor is.

6. VESZTESÉGMINIMALIZÁLÓ BŰNBÁNAT

Ez az előző variációja. Az ilyen bűnbánat kulcsszava a „csak”. Nem öltem, csak veszekedtem! Nem loptam, csak kölcsönvettem. stb. stb. Bűn, de azért annyira nem gáz! Vannak nálam bűnösebbek, elvégre nem vagyok boszniai tömegmészáros!

Hogy Jézus azt mondta, hogy amit a szívedben megteszel, az pontosan olyan mintha valóban meg is tetted volna… valószínűleg csak irodalmi forma, mondjuk költői túlzás a hegyi beszédben!

7. ELŐZÉKENY BŰNBÁNAT

Ez a vallásos bűnbánat egyik variációja, de a legelsővel ellentétben ez inkább jóindulatból fakad. Tulajdonképpen itt a hiba a bűnbánatban való túlbuzgóságból ered: olyan dolgokat is bánunk, amiket el sem követtünk. Ez amolyan egyetemes, előzékenyen kiterjesztett önkéntes bűnösség. Van egy sajátos kifejezésmódja, amely valahogy így hangzik: „Uram, ha pletykálkodtam volna, bocsáss meg…” Amit nem követtünk el, azt ne valljuk meg! Még udvariasságból sem – ahhoz a bűnösség túl súlyos teher! Inkább nevezzük néven azt, amit kell, és szabaduljunk a valóságos terhektől.

Oké, talán ennyi elég is lesz. Nem okoskodni akartam, hanem segíteni. Talán lesznek olyanok, akiknek hasznosak ezek az eligazító gondolatok. Folytatom is egy következő cikkben a másik oldallal, azzal, hogy milyen is a valódi bűnbánat.

És még valami: ezt a cikket nagy alázattal, és szomorúan sok és mély tapasztalattal írtam, mert volt már mit bánnom röpke 35 életévem alatt! Néha nekem sem sikerült becsületesen – de sokszor igen. Az előbbi nem hozott szabadulást, az utóbbi viszont mindig talpra segített, bármilyen mélységben is voltam. Nagyon-nagyon kegyelmes Istenünk van! Ez a lényeg!

Isten árnyéka

Képzelj el egy világhírű rocksztárt – legyen mondjuk Bono.

Milyen az ő igazi rajongója?

Megveszi az összes U2 CD-t, kiteszi a falára a posztereket, ott van minden elérhető koncerten, elolvas minden cikket róla, ismeri az egész U2-sztorit, otthon van a bulvárban is, van autogramja, stb. stb. Így van? Egy valamirevaló rajongótól ezek a dolgok elvárhatók. (Ja, hogy manapság már rajongani is elfelejtünk… az más tészta.)

Szóval vannak Bonónak ilyen rajongói? Minden bizonnyal! Ők azok, akik igazán sokat tudnak Bonóról, akik igazi Bonó-szakértők.

És van a családja.

Na az egészen más!

A NAGY KÉRDÉS: Vajon melyik áll közelebb Bonóhoz: a rajongója vagy a családtagja, a felesége, a gyermeke? Ki tud többet róla? És melyik kategóriába szeretnél lenni, ha igazán szereted Bonót?

Na valahogy ugyanígy vagyunk Jézussal is!

Mi a vallás célja?

Hogy válaszokat adjon az élet, és benne a mi személyes életünk nagy kérdéseire, amelyekre egy ponton túl már csak a spiritualitásban találhatunk kielégítő válaszokat. (Honnan van az élet, az ember, mi az életünk értelme és célja, stb. stb.)

Ebben az értelemben a kereszténység is vallás. Vannak benne válaszok ezekre a kérdésekre. De nem csak válaszok vannak benne – hanem benne van valami sokkal több is: EGY KAPCSOLAT az élő Istennel! Tehát van benne VALAKI!

A kereszténység „rétegei”

Shrek kománk szavaival élve a kereszténység is olyan, mint a hagyma – amikor ránézel, csak a legkülső réteget látod. Aztán elkezdheted lefejteni a többit. Rétegről rétegre. – Na jó, talán mégsem jó példa, egy csonthéjas gyümölcs jobb lett volna. Héja, húsa, és ha lefejted az összes réteget, ott lesz legbelül a magja is.

Na akkor nézzük:

Melyikben található meg Isten? Úgy értem, személyesen, ő maga! Nem a róla szóló hírek, élmények, trófeák, kegytárgyak, leírások, autogrammok, MP3-ak vagy videók…

A művészetekben nem, az intézményben sem, az életmódunkban vagy a tanításainkban sem – csak a KAPCSOLATBAN! A kapcsolat a MAG, amiben az élet, az örökítő-anyag benne van! A kapcsolat ÁTÉLÉS, valóságos és személyes élmény, ami nem tanulható, nem másolható, nem konzerválható! A kapcsolatban rajtam kívül benne van valaki más is: egy valóságos, élő személy.

A vallás csak árnyék!

Isten lenyomatot hagy a világban – ez a vallás. Az ostoba ember (bocsánat) elkezdi a lenyomatot imádni és/vagy másolni! Jézus jár valahol, ott maradnak a lábnyomai, és mi megpróbálunk belelépni – de attól nem leszünk kapcsolatban vele!

Isten árnyéka a vallás:

“Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” Kolossé 2:16-17

Mindig könnyebb körülrajzolni és konzerválni az árnyékokat, mint életben tartani a kapcsolatot!

A felelősségünk – és a lehetőségünk – a kapcsolat átélése és életben fenntartása! Ez éltet, és ez teszi értelmessé és ez igazolja a létjogosultságát az összes többi „rétegnek” is. A valóságos kapcsolat nélkül ugyanis az összes többi üres, tartalmatlan, sőt hazug, nagyon-nagyon megterhelő, boldogtalan, és sokszor egyenesen romboló!

Dobjuk ki a vallást? Azokat a bizonyos külsőbb rétegeket?! Dehogy – nem kell végletekbe esni, nem rosszak azok. Csak töltsük meg tartalommal! Csak legyen magjai is annak a hagymának! :-)

Krisztus kezek nélkül

San Diego-ban van egy katolikus templom, a “Krisztus a király” Katolikus Gyülekezeté. A templom előtt áll egy Krisztus szobor, amelyet az 1980-as években vandálok megrongáltak, és letörték mindkét kezét. A gyülekezet úgy döntött, hogy nem fogják renováltatni a szobrot, inkább kihelyeztek rá egy táblát ezzel a szöveggel:

“Nekem nincs kezem – de Nektek van!”

Avilai Szent Teréz egyik szép vallomásában mondja: “Krisztusnak ezen a földön nincs többé teste – de nektek van! Nincs többé keze – csak a tiétek, nincs többé lába – csak a tiétek!”

Ez egy nagyon fontos bibliai igazság. TI VAGYTOK A SZENTLÉLEK TEMPLOMA – vagyis ott van a templom, az istentisztelet helye, ahol Ti vagytok! Krisztus nincs köztünk, nincs a legkenetteljesebb gyülekezeti dicsőítésben sem – ne is áltassuk magunkat, egyszerűen nem ez van a Bibliában! Krisztus az Atya jobbján van. A Szentléleknek viszont nincs fizikai teste. Vagyis nem tudjuk kikerülni a megváltozhatatlan tényt: MI VAGYUNK KRISZTUS KEZE, LÁBA, TESTE, mi vagyunk a Szentlélek “testetöltése” a jelenlegi világban! Krisztus és a Szentlélek “csak annyira képes”, amennyire mi készségesek vagyunk! Persze vannak kivételek, csodák, de nem ez a jellemző. Nem azért váltott meg, hívott el, küldött ki, hatalmazott fel, ajándékozott meg Krisztus, hogy aztán állandóan angyalokat kelljen küldözgetnie helyettünk, bárhol szükség van a mennyei, isteni, természetfeletti, krisztusi pluszra!

Ennyi a mai üzenet. Az emberi vandalizmus általi rosszból kihozott fontos, biblikus, nagyszerű üzenet: NEKEM NINCS KEZEM – DE NEKTEK VAN!

Csak két rövid megjegyzés a végén – a hitelesség kedvéért. Létezik egy urbán legendája ennek a történetnek, miszerint egy német városban áll a szobor, és a második világháborúban a bombázások során sérült meg. A lényeg ugyanez: nem állították helyre, csak rátették a táblát. De nem ez a sztori igaz, hanem a San diego-i. De nem is ez a lényeg, csak hátha azt a változatot ismeri valaki.

És van még egy ilyen szobor, Dél-Afrikában, Soweto városában. Még az apartheid idejében egy politikai incidens során sérült meg a szobor, amikor a helyi fekete gyülekezetet a fehérek erőszakkal oszlatták szét. Ott sem hozták helyre a szobrot, és ott is áll egy tábla: “Mi vagyunk Krisztus keze e világban!”

Angyali DJ :-)

Jamin Winans az egyik kedvenc rendezőm. Az ő alkotása az INK, amit ebben a postomban már méltattam, és még mindig az egyik legnagyszerűbb evangélizációs filmként tartok számon.

Szeretném megosztani veletek egy 8 perces kisfilmjét, amit nagyszerűen lehet használni prédikációs illusztrációként, ifin vagy házicsoportban beszélgetésindítóként – vagy csak a saját gondolataink “múzsájaként”.

EGYSZERŰEN MESTERMŰ!

A second hand hit

Mi emberek, olyan vagyunk, hogy nagyon szeretünk véleményt alkotni, és úgy gondoljuk, mindenhez értünk. Ráadásul meglehetősen vehemensen szoktunk kiállni bizonyos dolgokért – főképp, ha azok a bizonyos dolgok a sajátunké. Többnyire azonban az történik, hogy hallunk, látunk információmorzsákat, olvasunk írásokat, MÁSOK véleményeit, amit a magunkévá teszünk, mert…

1.) mert olyan jól hangzik, amit mond,

2.) vagy mert a nyilatkozó személyét becsüljük, és arra figyelünk, aki mondja, nem arra, hogy mit is mond,

3.) vagy mert nem ismerünk más véleményeket ugyanarról a dologról,

4.) vagy nem is érdekel más vélemény, mert ez tetszik, mert ez „akarjuk” igaznak tudni,

5.) vagy – ami a legrosszabb – egyszerűen nem érdekel az egész annyira, hogy az igazság érdekeljen, nem is keressük a valódi válaszokat, elég az, amibe „belebotlottunk”.

De ha őszinték vagyunk, és mindezt lefordítjuk, akkor ez voltaképpen…

1.) hozzánemértés

2.) elfogultság

3.) tájékozatlanság

4.) fanatizmus

5.) lustaság

A világ „túl nagy” ahhoz, hogy mindenről első kézből, a saját tapasztalataink alapján értesüljünk, ezért rá vagyunk utalva a médiára, mindegy, hogy az az esti híradó, a facebook üzenőfala vagy a legjobb barátomtól kapott SMS. Valószínűleg azokról a dolgokról, amikben napról-napra véleményt nyilvánítunk, 95%-ban másodkézből van csak információnk. Mert nem voltunk ott, nem éltük át, nem ismerjük személyesen, nem velünk – vagy velünk nem történt meg, stb. stb. Ráadásul az egész kultúránkba, a gondolkodásmódunkba is mélyen belevésődött a „lerövidítések” midenhatósága: mindent a legrövidebb úton, módon, idő alatt, a legkevesebb befektetéssel, áldozattal, munkával akarjuk.

Az első részén a dolognak (túl nagy nekünk a világ) sajnos nemigen tudunk változtatni – legfeljebb szelídebbek és alázatosabbak lehetünk, amikor az igazságaink mellett kardoskodunk. A rövidítésekről le kellene szoknunk, mert valószínűleg többet veszítünk miattuk, mint nyerünk. Azonban van még egy érdekes vetülete mindennek – ami a hitünkkel kapcsolatos.

A hitigazságainkkal, a teológiánkkal, az Istenől alkotott „elképzeléseinkkel” és a nagy teológiai állásfoglalásainkkal is néha (vagy gyakran?) ugyanígy vagyunk. Abból tápláljuk a hitünket, amit mások éltek át, amit mások írtak meg a könyveikben, amit másokkal tett Isten. Sajnos a magyar kifejezés nem a legjobb, ezért írtam a címbe is az angolt: „second hand” hitünk van. Másodkézből való. Az eredeti valaki másé. Mi csak hivatkozunk rá, érvelünk vele, és néha (vagy sokszor ?) pontosan ugyanúgy, mint a világi dolgokkal kapcsolatban: csak azért hisszük, amit másvalaki mondott, tapasztalt, prédikált, írt, kinyilatkozott, elénekelt, blogolt, stb. stb. – mert olyan jól hangzik („nálunk” ez így hangzik: „kegyes”), mert egy általunk becsült keresztény szerző vagy épp a pásztorunk mondta, mert sose hallottunk erről mást (a Bibliát meg nem ismerjük eléggé), mert ez igazol bennünket, és belekapaszkodunk, mert kényelmes, vagy mert annyira nem is érdekel az egész, hogy utánajárjunk, és főleg be is ismerjük, hogy mi is az igazság.

Szóval lehetséges, a second hand hit érvei és meggyőződései voltaképpen ugyanazokból a forrásokból fakadnak, mint a globális felmelegedésről, a magyar gazdaság gyenge pontjairól, a focivébé kieső sztárcsapatairól vagy az Ákos megtéréséről való érveink és meggyőződéseink. (Nem sorolom fel újra, lásd a fenti öt pontot…)

Félreértés ne essék: én (is) nagyon szeretek olvasni, és sokat is olvasok. Rengeteget és nagyon tudatosan tanulok másoktól, nálam bölcsebbektől. De megtanultam, hogy mindezek csak akkor fognak építeni, ha a kérdésekre mindig az eredeti forrásokból keresem a választ. A valós, mély, igazol és kipróbálható/kipróbált válaszokat. Ez működik!

Jézus azt mondja: „Aki keres, az talál. Aki kér, annak adatik. Aki zörget, annak megnyittatik.” Bár sokkal erőteljesebb, ha mindezt felszólító módban halljuk: KERESS! KÉRJ! ZÖRGESS! Személyesen, valóságosan, kitartóan, elkötelezetten, becsületesen, elfogulatlanul, szorgalmasan! Ne csupán mások igazságait ismételgesd, ne mások tapasztalataira építkezz, ne a „kenet alatt lévő” hithősöknek vagy a legújabb keresztény besteller szerzőjének higgy! Ezek segíthetnek, de nem helyettesíthetik azt, ami a TIÉD! Amit te kutattál ki a Bibliából, amire Neked válaszolt Isten a csendességedben, ami a Te imádságodra változott meg vagy amit Te éltél át.

Hadd ismételjem meg, mert szerintem ez a second hand hit ellentéte és megoldása: a személyes, valóságos, kitartó, elkötelezett, becsületes, elfogulatlan és szorgalmas keresés. zörgetés, kérés, tapasztalat.

És csak egy utolsó gondolat: nem lehetséges, hogy a világnak is épp ezzel a second hand hittel, meg a sok second hand hitessel van a baja?!

Ne felejtsd el: a következő tréningünk augusztus végén!

A legtöbben és a néhányan

A legtöbben olvasnak könyveket. Néhányan írnak.

A legtöbben szívesen mennek el konferenciákra tanulni. Néhányan előadnak rajtuk.

A legtöbben szeretik a gyönyörű dolgokat. Néhányan alkotnak gyönyörű dolgokat.

A legtöbben tanácsra szorulnak. És néhányan tudnak adni jó tanácsokat.

A legtöbben segítségre szorulnak. Néhányan segítenek.

A legtöbben szeretik a jó zenét. Néhányan írnak és játszanak jó zenét.

A legtöbben küzdöttek már nagy problémákkal. Néhányan le is győzték őket.

A legtöbben szívesen elfogadják azt, amit kapnak, és hálásak érte. Néhányan adnak. És hálásak érte.

A legtöbben megkritizálnak valamit. De csak néhányan alkotnak vagy tesznek valamit, amit kritizálni lehet.

A legtöbben álmodoznak arról, akik lenni szeretnének. Néhányan élik azt, amit álmodtak.

Melyikbe tartozol? A „legtöbbenbe” vagy a „néhányanba”?

Talán eljött az idő, hogy abbahagyd életed üres vásznának bámulását, leküzdd a félelmeidet – és végre ALKOSS! Hogy végre egy légy a néhányból!

Vagy nem?!

Beszéljük meg a szavazást: van-e összefüggés…?

Van összefüggés a gyülekezet létszámbeli növekedése
és a lelki egészsége között?

Érdekes volt a szavazás menete – még ha nem is túl nagy szavazói létszámról van szó. (Gyorsan beszúrom: köszönöm minden vélemény-nyilvánítónak a részvételt!!!)

Eleinte folyamatosan nőtt az egyértelmű igen szavazatok száma, majd egy ponton szinte megállt, és a „nem egyértelmű” szavazatok végül is átvették a vezetést.

Szóval jelenleg, 34 szavazatnál egyelőre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel szavazni erre a kérdésre.

Szeretném hívni azokat, akik szavaztak, hogy beszéljük meg az eredményt – illetve a válaszokat.

Vitanyitó és gondolatébresztő „pozícióból” kezdem én:

Azért szavaztam igennel, mert ezt látom biblikus válasznak. Az Online Bibliaiskola tananyagában van egy teljes rész a „növekedés törvényének” szentelve, de ez több mint 10 A4-es oldal sűrűn teleírva, ezt nem tudom egy blogpostba bemásolni. Csak pár igevers ebből az anyagból, nagyon vázlatosan (az online biblaiskola pedig hamarosan elérhető lesz!):

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. Máté 13:31-32

Az egyház – és a gyülekezet – a „mennyek országa földi megnyilvánulása, mióta Jézus felment az Atya jobbjára. Bennünket „hagyott itt”, hogy megjelenítsük, képviseljük az Atyát, hogy folytassuk és beteljesítsük az ő (Jézus) munkáját. Tehát a „mennyek országa” az Isten fennhatósága, uralma és munkája ebben a világban. Erre pedig a növekedés a jellemző!

Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Máté 13:19-től.

Ugyanez az alapelv személyes szinten:

Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első. Máté 10:29-31

Muszáj, hogy legyen növekedés, mert ez Isten törvényszerűsége – akkor is, ha a növekedés nem „vegytiszta”. Reális Istenünk van, aki ezt is jól tudja:

Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a zöld vetés szárba szökött, és már magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és azt kérdezték tőle: Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! – felelte nekik. A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy kimenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe.” Máté 13:24-30

 

A növekedés eszközei mi vagyunk:

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. 1Korintus 3,6-7

 

A növekedés fix pont – a vita arról szólt, hogy milyen eszközön keresztül történik. Pál ezt a kérdést zárja le azzal, hogy a növekedés mindig Isten munkája.

És itt már egyre konkrétabban haladunk az egyház felé – Efézus 4:16:

Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.

Vajon „minőségbeli” vagy „számbeli” növekedésről van szó? Mert ez az alapvető kérdés.

Nyilván a kettőt nem lehet elválasztani egymástól. De éppen ebben van a megoldás: a KETTŐT NEM LEHET ELVÁLASZTANI EGYMÁSTÓL! Vagyis nincs minőségbeli növekedés számbeli növekedés nélkül! Minél „jobb” hívők vagyunk, annál több ember számára lesz vonzó Krisztus követése a környezetünkben, annál több ember felé szolgálunk… vagy nem?! A tanítvánnyá érés lényege az evangélium megosztása – az nem valamiféle öncélú személyiségfejlesztési gyakorlat!!!

A legfontosabb kérdés: MI A CÉLJA az egyháznak? A gyülekezeteknek?

Jézus misszióparancsa az evangélizálásról és tanítvánnyá tételről szól – vagyis az emberek megmentéséről! „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá…” – ez bizony létszám-növelésről szól! Szerintem sehogy máshogy nem lehet értelmezni.

Sajnos az egyház leszokott erről – vagy nem szokott hozzá. Nem a misszióért, az emberek megmentéséért élünk – hanem önmagunk fenntartásáért. Nem az emberek megmentése a cél, hanem az intézmény-rendszer fenntartása és kiszolgálása. A pénzünk, energiánk, időnk nagy részét adminisztrálásba, intézmény-fenntartásba, épület-karbantartásra, befelé forduló, önmagunknak szóló szolgálatokba öljük – és gyakran a szomszédainkat sem ismerjük, és talán még soha nem tettünk bizonyságot nekik arról a Jézusról, aki nélkül rájuk a kárhozat vár (illetve már most abban élnek).

FONTOS: az egész téma a GYÜLEKEZET növekedéséről szól – tehát nem az egyes keresztényről! Mert az teljesen jogos, hogy a gyülekezetben nem mindenki evangélista. Egy test vagyunk, és vannak olyan “testrészek”, akiknek a szolgálata háttérszolgálat, nem fog mindenki megtéréseket “levezényelni”. De a gyülekezetnek együtt igenis megtérések eszközévé kell válnia! Én ezt látom biblikus modellnek.

Csak egy utolsó gondolat ezzel kapcsolatban, szintén egy igeszakasz kapcsán az Újszövetségből – ami az én szemléletemet az éltem egy pontján alapjaiban változtatta meg:

A tálentumok példázatában Jézus annak a szolgának, aki „csak” megtartotta azt, amije volt, azt mondta: „gonosz szolga…!” Mert Isten országába nem fér bele a növekedés elmaradása!

Az apostolok cselekedeteiben folyamatosan visszhangzik egy mondat-részlet: „…nőtt a tanítványok száma…”

Félek, hogy a „nem egyértelmű” válaszok mögött a gyakorlati tapasztalat áll – és nem a Biblia. A szomorú valóság áll – a bibliai lehetőségek helyett. Mert sajnos tényleg nemigen nőnek a gyülekezeteink. Ez tény. És persze nem szeretnénk rosszul érezni magunkat emiatt. Lehet ráfogni a kultúrára, a korra, a végidőkre, a „talál-e hitet az emberfia azokban az időkben”igeversekre (amik szerintem nem egészen erről a kérdésről szólnak)– valahogy megmagyarázni, elsősorban magunknak, hogy miért is nem térnek meg az emberek a környezetünkben, a gyülekezeteinkben.

Ahogy nézem a világmissziót, akár az afrikai, ázsiai ébredéseket, akár az észak-amerikai kultúra-centrikus gyülekezeteket – akik misszió-központú keresztény életet élnek, növekednek. Másképpen fogalmazva AZOK NÖVEKEDNEK MEGTÉRŐKKAL, akik kifejezetten és erőteljesen missziós, evangélizációs jellegű kegyességet és kereszténységet élnek meg. Ahol a gyülekezet tagjai hirdetik az evangéliumot a munkatársaiknak, a szomszédaiknak, a környezetükben, és ahol a megtérőket erre tanítják, felhatalmazzák és visszaküldik a „világba”, hogy ők is hirdessék tovább az embereknek az evangéliumot.

Sokat tudnék erről írni, majd az online bibliasuliban „kiélem” magam – addig is várom a véleményeteket!

Győzzetek meg, hogy létszámbeli növekedés nélkül – azaz megtérők nélkül is – lehet egészséges, biblikus egy keresztény, krisztusi gyülekezet!

Természetesen ezzel nem akarom elítélni azokat, akik így szavaztak, inkább szeretném megérteni, miért gondolják így – és szeretném motiválni, bátorítani a missziót, ami mindig az emberek megtérését jelenti.

És csak egy leges-legutolsó idézet, ha jól emlékszem Spurgeontól (majd megkeresem a pontos forrást):

„Ha egy gyülekezet hirdeti az evangéliumot, és az emberek megtérnek, akkor Isten munkatársa az emberek üdvösségre segítésében. Ha azonban minden mást csinál, de az evangéliumot nem hirdeti, és nem térnek meg az emberek, akkor a Sátán munkatársa az emberek kárhozatban hagyásában.”

SZÓLJ HOZZÁ!