Bejegyzés

A ti világotok és a mi világunk

Február végén a Debreceni Szent József Általános Iskola és Gimnázium meghívott egy előadásra a mai tinik világáról, amin az egész iskola részt vett, az összes diák és a teljes tanári kar is. Erről, és az utána lévő online missziós előadásról készült az a riport a Debreceni Televízióban, amit pár hete megosztottam a facebookon.

Most végre felkerült az egész előadás is a youtube-ra, akit érdekel, hogy milyen, és miért ilyen a mai fiatalok világa, és van rá 45 perce, nézze meg. A most készülő generáció-fókuszú képzési anyagunk pont ilyen témákat fog taglalni, azzal a különbséggel, hogy nem csak a tizenéveseket, hanem valamennyi generációt kielemzi, és nem áll meg a leírásnál, mint ez az előadás, amiben sem az idő, sem a cél nem mutatott tovább, hanem a gyülekezeti munkára és misszióra vonatkozó gyakorlati következtetéseket, tennivalókat, módszereket és tanácsokat is megfogalmazza.

Egyébként olyan visszajelzéseket kaptam (már az ott lévő diákoktól is, rögtön az előadás után, de azóta máshonnan is), hogy ilyen típusú előadásokra nagy szükség lenne. A lányom iskolájában a jövőhéten tartjuk meg ugyanezt, amin nem csak a gyerekek, de a szüleik is részt vesznek, és a fiam is lobbizik már a saját sulijában, mert azt mondja, őt nagyon is érdekli, hogy milyen is az a világ kívülről, amit ők belülről, magától értetődően élnek meg.

Remélem, hasznos lesz számotokra is ez a pár gondolat – bár azt kérlek vegyétek figyelembe, hogy a 45 perces keret rendesen behatárolta a mondanivaló mélységét. Ez az előadás inkább csak egy villanás abból, amit például a most készülő anyagunkban sokkal szélesebb körben és mélyebben lesz lehetőségünk kifejteni.

Elveszítünk egy generációt?!

Nemrég kaptam egy videót egy ismerősömtől, amit már rég meg szerettem volna osztani, mert a youtube-on lévő (jelenlegi) 17 megtekintés egyáltalán nem reprezentálja sem a videó minőségét, sem a téma fontosságát. Érdemes tehát rászánni egy kis időt, és végignézni, elgondolkodni rajta, a hatására konkrét döntéseket hozni, sőt… érdemes lenne le is tölteni (csak egy youtube-os fájlletöltő add-on kell, amit a legtöbb böngészőhöz hozzá is lehet adni – és remélem a készítő nem szedi le a fejem ezért az ötletért), és levetíteni minél több gyülekezetben, egyfajta vizuális hirdetésként és figyelemfelhívásként: ha nem változtatunk a fiatalokhoz való hozzáállásunkon, ha a gyermek- és ifjúsági misszió nem kapja meg a 2015-ben hatékony működéséhez szükséges prioritást, eszközöket és anyagiakat, akkor valóban nagy a veszélye annak, hogy elveszítsünk egy egész generációt.

A videó jórészt statisztikákat tartalmaz, nagyon látványosan és minőségi módon – ráadásul magyarul. Nem kis munka lehetett elkészíteni, osszuk meg tehát minél többekkel, az internetes felületeken kívül is. Még ha nem is pont a Window4-14 mozgalomhoz fogunk csatlakozni ennek hatására, de átértékeljük a fiatalok felé végzett szolgálatunkat, akkor már megérte.

A munka szenvedélye

Néhány tanulságot szeretnék kiemelni a videóból – de kérlek előtte mindenképpen nézd meg az előadást! Kb. 20 perc.

(1.)

Tekintsünk a “kereszténységünkre”, a missziói küldetésünkre és a gyülekezetben végzett szolgálatainkra most úgy, mint “munkára”. Már csak azért is érdemes így tennünk, mert a héber ószövetségnek van olyan szava, amely egyszerre jelenti a munkavégzést, a szolgálatot és az Isten imádatát!

Miért van az, hogy sok keresztény az idő múlásával egyre kevésbé élvezi a “munkáját”?

Amikor Dan a hegymászásról beszél, akkor azt mondja: emberek az életüket kockáztatják, a végletekig kihatják saját magukat, szenvednek és nagyon komoly áldozatokat hoznak csak azért, hogy feljuthassanak a csúcsra – és amikor elérték, akkor mit mondanak? Hogy soha többet ilyen kínszenvedést?! Dehogy! Kipihenik magukat, és amikor elég erősek, mennek az újabb csúcs felé.

Mi hajtja az ilyen embereket, hogy ekkora erőfeszítéseket tesznek, ekkora áldozatokat hoznak?

A válasz: valódi kihívásokkal megküzdeni nagyon motiváló! Szükségünk van a meghódítható csúcsokra, mert különben nincs, ami szenvedélyt ébresszen bennünk!

Az első kérdés, amin érdemes elgondolkodnunk: mennyi valódi erőfeszítést és valós áldozatokat is követelő kihívás van a saját keresztény életünkben? Nem lehet, hogy csak azért nem élvezzük és értékeljük a missziómunkát, a gyülekezeti életet, mert hiányzik belőle az adrenalin? Mert nincs benne semmi kihívás, veszély, krízis? Vajon nem túl unalmas, kiszámítható és monoton a gyülekezeti élet a mai ember számára?

(2.)

A misszió számunkra jelentőségteljes vagy sziszifuszi munka?

Mi a különbség?

Az elsőnek van kézzelfogható haszna, gyümölcse, látszata – van “végtermék”. Van előrehaladás és növekedés. A sziszifuszi munkának nincs se látszata, se valós végeredménye.

Mi a hívő élet gyümölcse? A bizonyságtétel és a misszió gyümölcse?
Egy másik hívő élet.

Ahogy az újszövetségben olyan sokszor olvashatjuk: “napról napra növekedtek üdvözülőkkel…” Ebben benne lenni hihetetlenül motiváló! Részese lenni valami változásnak, előrejutásnak – felemelő és inspiráló.

A kérdés: a hívő életemben, a gyülekezetemben milyen előrehaladásnak, progressziónak vagyok aktív részese?

Ha vezető vagy, akkor a kérdésem az: tudsz-e a gyülekezeted tagjainak olyan kihívásokat, feladatokat, szolgálatokat adni, ami által hozzájárulhatnak a közös fejlődéshez, és átélhetik, hogy hasznosak, értékesek, és nem mellőzhetők vagy feleslegesek?

(3.)

Dan kísérletében aki szeretett legózni, a teszt folyamán több legórobotot épített, mint aki nem szeretett legózni. Ez a jelentőségteljes helyzetben teljesen világosan mérhető volt. Amikor azonban a sziszifuszi munkát modellezték, akkor azoknak is elment a kedve a több robot építésétől, akik egyébként szerettek legózni.

Vagyis az, hogy a kísérletben a szemük láttára szétszedték azt, amit építettek, még azoknak is elvette a kedvét a munka folytatásától, akik egyébként rajonganak a legózásért.

Nem ilyesmi történik akkor, amikor valaki lelkesen imádkozik, lelkesen mondja a bizonyságtételeit – és azzal szembesül, hogy a többiek körülötte a gyülekezetben, az “érett” hívők, semmi ilyesmit nem csinálnak. A közöny, vagy rosszabb esetben az a törvényeskedés, ami miatt az egyik testvér missziós szolgálatának gyümölcsét lerombolja egy másik testvér ítélkezése, ugyanolyan demotiváló és kontraproduktív, mint a sziszifuszi munka.

Tehát vigyázzunk: nehogy az ölje ki a lelkesedést és szolgálókészséget egy hittestvérünkből, hogy mi vagy közömbösen, vagy kritikusan, esetleg egyenesen ellenségesen viselkedünk akár vele, akár előtte másokkal!

(4.)

Egyfajta összegzésképp: aki feleslegesnek érzi magát, aki nem tudja és nem éli át, hogy mennyire fontos és jelentőségteljes része a nagy egésznek, amiben épp részt vesz, legyen szó munkáról vagy gyülekezeti életről – az boldogtalan lesz. És azért lesz boldogtalan, mert nem dolgozhat! Mert nincs rá szükség. AZ előadás nagy tanulsága éppen ellentétes azzal, ahogy a legtöbb ember a munkára gondol: voltaképpen egyáltalán nem kibújni akarunk a munka alól, hanem belebújni valami olyan munkába, ami értéket teremt, és ami ezáltal értékessé tehet bennünket is.

Legyenek a gyülekezeteink ilyen helyek!

Múzeum vagy kórház?!

Már régen láttam ezt a videót, de csak nemrég találtam meg magyar felirattal, amikor épp azon gondolkodtam, hogy le kellene fordítani. Örülök, hogy más megtette már!

Egyetlen mondatot szeretnék kiemelni belőle:

Mi a gyülekezet? Múzeum a jó embereknek – vagy kórház a betegeknek?!

És egy elgondolkodtató kérdés, ami a videóban így hangzik: “Vajon Jézust beengednék ma a gyülekezetbe?” – Én inkább azt kérdezem: őszintén, örülnénk annak, ha eljönne, és “rendet rakna” nálunk is?!

A vallás(osság) újonnan születés nélkül a legnagyobb ostobaság és a legfeleslegesebb teher az ember életében! Soha nem értettem igazán a vallásos embereket: magukra vesznek egy rakás törvényt, viselkedési szabályt, és nyögnek közben, mert valahogy nem szívből jön. A lényeg hiányzik.

Az egyháznak óriási a felelőssége – miközben a pénteki tréningünkre készülök, amit hittanoktatóknak tartunk, folyamatosan ez jár a fejemben: ha a megtérés és újonnan születés üzenetét, a Jézussal való személyes kapcsolatot kihagyjuk a prédikációinkból, a gyülekezeti és a személyes életünkből vagy épp a hittanóráinkról, és csak kereszténység-tant, egyházi kultúrát és etikát tanítunk és terjesztünk, éppen az egyház ad egy olyan hamis biztonságtudatot a vallásos embereknek, ami nem csak e földi életüket nyomorítja meg, de a halál utánit is veszélybe sodorja! Így lesz az eredeti jó szándékból a pokol felé kikövezett széles út.

Ha még nem láttad, mindenképpen nézd meg ezt a videót:

A siker nyolc titka – három percben

A minap láttam Richard St. John három és fél perces tedes előadását a siker nyolc titkáról.

Íme a lényeg – azoknak, akik szeretik leírva is látni a dolgokat:

1. SZENVEDÉLY

„Akkor is ezt csinálnám, ha fizetnem kellene érte!”

2. KEMÉNY MUNKA

Semmi nem működik magától. A siker csúcsára nem lehet kemény munka nélkül feljutni. A sikeres emberek munkamániások. Azonban számukra a munka szórakozás. Önmegvalósítás. Élvezet.

3. GYAKORLÁS

4. KONCENTRÁCIÓ. FÓKUSZ

Egyetlen dolgot csinálj, de azt 100%-osan!

5. ÁTJUTÁS A HOLTPONTOKON

Mert mindig vannak holtpontok, mélypontok, kritikus pontok. De ezeken át kell jutni! A sikeres emberek nem adják fel! Soha nem adják fel!

6. SZOLGÁLAT

A siker becsületes módja, ha másokat szolgálsz. Csak így vagy méltó a sikerre – ha csak önmagadat szolgálod, akkor a sikered tisztességtelen!

7. ÖTLETEK. KREATIVITÁS

Enélkül nem fog menni. Ez a rossz hír. A jó pedig, hogy a kreativitás elsajátítható!

8. KITARTÁS

Kitartás a problémák, a bukások és a “szarságok” közepette is! Bocs a kifejezésért, az előadásban a CRAP egy mozaikszó lett: kritikák, visszautasítások, a seggfejek és a stressz.

A kérdéseim:

Vajon attól, hogy keresztények vagyunk, ezek az alapelvek már nem is érvényesek ránk?! Vajon Isten majd pótolja mindezeket – nekünk csak “hinni” kell?!

Persze költői kérdések. Legalábbis remélem. Mert jómagam abban hiszek, hogy Isten velünk együtt dolgozik, és nem helyettünk, azt áldja és sokszorozza meg, amit mi a kezébe teszünk.

A nagyon is valós kérdés ezek után:

Vajon megteszünk mindent “Isten sikeréért”?!

Gordon Ramsay, a gyülekezeti válságkezelés, és egy rövid pályamunka

Nagyon szeretek sütni-főzni, kiélni a kreativitásomat a konyhában. Ez egy kicsit kikapcsolódás is számomra a sok szellemi munka után. Óriási fűszergyűjteményem van, amit használunk is rendszeresen, nyertem már cukrászversenyt is, és az álmaim között szerepel az is, hogy éttermet nyissak, ahol én is beállhatok főzni, kiszolgálni vagy épp mosogatni. Ebből fakadóan Gordon Ramsay nagy kedvencem. Tetszik amit csinál, és ahogyan csinálja. Olvastam a könyveit, láttam majd mindegyik műsorát. Egy igazán karizmatikus egyéniség, a média-buborékkal együtt is, ami körüllengi. Remélem nemsokára megismerhetem személyesen is, mert alakulóban van egy közös projektünk.

Szóval, van egy műsora, amelyben lepukkant éttermeket tesz helyre – A konyhai rémálmok. (Kitchen Nightmares – a magyar címe A konyha ördöge lett). Kemény. Nem udvariaskodik – ugyanakkor valóságos segítséget nyújt a szakadék szélén álló éttermeknek. A recept viszonylag egyszerű: adott egy csőd szélén álló vállalkozás, frusztrált személyzettel, kilátástalan tulajdonosokkal, elégedetlen vendégekkel, üres étteremmel, pocsék ételekkel, motiválatlan séffel. Ramsay megérkezik, és legelőször megkóstolja a menüt, végignéz egy esti műszakot, elbeszélget a tulajdonosokkal, a személyzettel, a vendégekkel, aztán hozzálát a rendrakáshoz. A menetrend nagyjából mindig ugyanaz: szembesíti a vezetőket a cudar valósággal, aztán lomtalanításba kezd, kidobál minden vackot, ami távol tartja a vendégeket, felrázza a felelőtlen, hozzá nem értő tulajdonosokat, kivágja a semmirekellő alkalmazottakat, ugyanakkor az elkötelezett és tehetséges munkatársakat bátorítja, ha kell, gondoskodik a szakmai képzésükről és mentorlásukról is, kívül-belül átalakítja az éttermet, megváltoztatja a menüt, lecseréli a rossz ízű, fantáziátlan, vacak ételeket friss és egyszerű ételsorra, visszacsábítja a vendégeket, és közben nem csak káromkodik (ahogy ez elhíresült vele kapcsolatban), hanem valóságosan segít, áldozatokat hoz, együttérez, bátorít, irányít. Nem csak osztja az észt, hanem együtt dolgozik mások sikeréért, pénzt áldoz a bajban lévő éttermekre, tanít, és ha kell, beáll főzni vagy felszolgálni.

Oké, ez eddig az éttermekről szól. De már régóta gondolkodom azon, hogy vannak gyülekezetek, ahol ugyanezt kellene csinálni. És hogy egyáltalán legyen bármilyen eredménye, lehet, hogy ugyanilyen vehemenciával, hangsúllyal, ha másból nem értenek a gyülekezet vezetői és tagjai. Szembesíteni a benne élőket és szolgálókat a valósággal, a csődközeli helyzettel, a változás elkerülhetetlenségével – és a változásban rejlő lehetőségekkel. Mert nem csak egy étterem mehet csődbe, hanem egy gyülekezet is. De nem csak egy éttermet lehet újjávarázsolni, hanem egy gyülekezetet is. Arról nem beszélve, hogy a tét a mi esetünkben nem egy futó gasztronómiai élmény – hanem az emberek, a szeretteink, a környezetünkben élők üdvössége!

Megtaláltam az egyik műsorát a Youtube-on, szinkronosan. Akit valóban érdekel a változásmenedzsment és a válságkezelés, még ha populáris formában is, de láthat itt egy példát rá. Úgy 40 percet kell rászánni. És miközben belecsöppenünk a vendéglátás talán nem mindenki által ismert bugyraiba, érdemes párhuzamot vonni az étterem és a gyülekezet között. Ez a videó a promója a műsornak – remélem mindenki túl tud látni a műsor hangvételén. A reformáció általában amúgy sem valami finomkodó ájtatosság – amikor Jézus rendet rakott a templomban, nem hiszem, hogy nyájasan és alázatosan odaállt a kufárok elé zavarában a kezét tördelve, hogy “izé, testvérem, ne haragudj, hogy megzavarlak, de kérlek szépen az Úr nevében, ha neked is megfelelő, a portékáddal légy szíves menj arrébb egy kicsit, mert lehet, hogy Isten nem örül annak, hogy itt árulod a portékáidat, öööö, bocs, hogy szóltam… de azért az Úr szeret, és imádkozok érted…”

A film első részének linkje

A második rész linkje

A harmadik rész linkje

És végül a befejezés linkje

Mi az aktualitása ennek az egésznek?!

A jövőhéten megtartunk és rögzítünk egy szervezetfejlesztési tréninget, ami a gyülekezetek változásmenedzseléséről, építéséről, megreformálásáról szól. Nagyon jó anyagot sikerült összeállítani, amit azután elérhetővé is teszünk. Addig is, amíg nem lesz egy ilyen gyülekezeti Gordon Ramsay szolgálatunk, hogy a gyülekezeti rémálmokat orvosoljuk, ezt a tréninganyagot fel tudjuk kínálni azoknak, akik szeretnének fejlődni, változni, akik úgy érzik, csődközeli állapotban vannak, és iránymutatást keresnek a gyülekezeti élet, a  missziómunka megreformálásában. Nem mindenkinek lesz szüksége erre, mert vannak jól működő gyülekezetek – hála az Úrnak és a benne élő-szolgáló elkötelezett, felelős, lelkes keresztényeknek. De van, ahol nem mennek jól a dolgok. Tudom, hogy vannak olyan vezetők, gyülekezetek is, akiknek bár szükségük lenne a sürgős és radikális változásokra, sosem fogják ezt beismerni. Vannak, akik nem akarnak változni és változtatni, és vannak, akik megtennék ugyan, álmodoznak róla, de csak ha fájdalommentesen túl lehetne lenni rajta, ha nem kellene érte áldozatokat hozni, harcolni, összetörni majd megújulva talpra küzdeni magunkat. Mindenesetre ha valakinek segítséget jelenthet a tréninganyagunk, akkor azok a jövőhét végétől megrendelhetik. De erről a hétvégén írok még részleteket.

Addig is egy felhívás illetve házi feladat,

hátha valakit érdekel ez a téma annyira, hogy dolgozzon vele egy kicsit.

Írjatok a fenti videó (a Peter’s étterem talpraállításáról szóló teljes anyag) alapján egy 2-3 oldalas “receptet” arra, hogyan lehetne egy csődközeli gyülekezeteket rendbe tenni.

Minden tanulság jó, amit át tudunk ültetni gyülekezeti kontextusba.

Egyrészt így tanulhatunk egymástól – ha lesz, aki küld nekünk “pályamunkát”, közzé tesszük itt az APCSEL29 oldalán.

Másrészt, hogy tétje is legyen a dolognak, felajánlom az új Gyülekezeti szervezetfejlesztés és változásmenedzsment tréning DVD-nket a legjobb öt pályamunka beküldőjének, akik komolyan veszik a feladatot, és olyan anyagot állítanak össze, amelyből mások is tanulhatnak. Az egyetlen szempont, hogy a kiindulási pont legyen a fenti negyven perces videó. Minden ötlet, javaslat, stratégiai terv jó – csak legyen konkrét, gyakorlatias, amivel tudunk is mit kezdeni.

A pályamunkákat az apcsel29@gmail.com emailcímre várjuk, lehetőleg word-ben.

A határidő (a vírustámadás miatti kiesésre való tekintettel meghosszabbítva) május 30.

Miben hisz egy ateista?

Egy  (állítólag) valós, megtörtént beszélgetés leirata:

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof:  –  Hiszel Istenben?
Diák:  –  Teljes mértékben, uram.
Prof:  –  Jó-e Isten?
Diák:  –  Természetesen.
Prof:  –  Mindenható-e Isten?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
A diák hallgat.
Prof:  –  Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  Jó-e Sátán?
Diák:  –  Nem.
Prof:  –  Honnan származik Sátán?
Diák:  –  Istentől?
Prof:  –  Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof:  –  Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák:  –  Igen, uram.
Prof:  –  Tehát, ki teremtette mindezeket?
A diák nem felel.
Prof:  –  A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák:  –  Nem, uram.
Prof:  –  Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák:  –  Nem, uram.
Prof:  –  Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák:  –  Nem uram, attól tartok nem.
Prof:  –  És mégis hiszel benne?
Diák:  –  Igen.
Prof:  –  A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák:  –  Semmit. Nekem „csak” HITEM van.
Prof:  –  Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.
Diák:  –  Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof:  –  Persze, kérdezz csak.
Diák:  –  Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof:  –  Igen.
Diák:  –  És létezik-e a hideg?
Prof:  –  Igen.
Diák:  –  Nem, uram, téved! Nem létezik!

Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.
Diák:  –  Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.
Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.
Diák:  –  És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof:  –  Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák:  –  Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof:  –  Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák:  –  Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof:  –  Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák:  –  Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof:  –  Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák:  –  Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
A professzor megrázza a fejét.
Diák:  –  Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?
Nagy zajongás támad az osztályban.
Diák:  –  És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
Az osztály nevetésben tör ki.
Diák:  –  Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja:  –  Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?
A teremben síri csend.A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof:  –  Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák:  –  Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!

A diák neve Albert Einstein volt.

És egy videós változat, nagyjából ugyanerre, amit régebben feliratoztunk és töltöttünk fel a netre – érdemes elolvasgatni a hozzászólásokat is! Tanulságos!


szólj hozzá: Bebizonyítom…!

Angyali DJ :-)

Jamin Winans az egyik kedvenc rendezőm. Az ő alkotása az INK, amit ebben a postomban már méltattam, és még mindig az egyik legnagyszerűbb evangélizációs filmként tartok számon.

Szeretném megosztani veletek egy 8 perces kisfilmjét, amit nagyszerűen lehet használni prédikációs illusztrációként, ifin vagy házicsoportban beszélgetésindítóként – vagy csak a saját gondolataink “múzsájaként”.

EGYSZERŰEN MESTERMŰ!

A lassúság dícsérete

Nagyon szeretem a TED videókat – és megint találtam egy gyöngyszemet magyar felirattal! (és ezentúl 1-2 hetente mindig lesz egy-egy újabb!!)

És ami eszembe jut róla: nem tudom, hányan láttátok Adam Sandler Távkapcs című filmjét. Abban volt az a bizonyos csoda-távirányító, amivel többek között át lehetett tekerni a kellemetlen dolgokat. Sokszor gondoltam azóta erre a képre: hogy mennyi mindenen “tekerünk át ész nélkül” az életünkben – s közben lemaradunk az igazán fontos dolgokról, amikhez idő kell, amiknek meg kell érniük bennünk vagy általunk.

Néha lassítani kellene, mert már Isten sem ér utol minket… Vagy csak nincs kedvünk velünk rohangálni.

Tovább olvasom