APCSEL29 TÁMOGATÁSGYŰJTÉS 2018
Kedves Barátaink, Olvasóink, Támogatóink!
2016 januárja óta minden korábbi és új tréninganyagunk, valamint minden adatbázisunk ingyenesen elérhető bárki számára. Ezért „cserébe” az APCSEL29 szolgálatának és munkájának biztosításához, a honlap fenntartásához és az adatbázisok bővítéséhez támogatási lehetőséget ajánlunk fel azoknak, akik számára fontos és hasznos a szolgálatunk, és megteheti, hogy segít nekünk a működtetésében.
Honlapunkat 2017-ben közel 50.000 egyedi látogató kereste fel, ami 50%-os növekedést jelent a 2016-os látogatószámhoz képest – nagy öröm látni a növekedést.
2017-ben a honlapunkon keresztül történő támogatásgyűjtés keretében nem egészen 400.000 Ft támogatást kaptunk, amit hálásan köszönünk.
Rövid összefoglaló a 2017-es évről
Ebben az évben inkább csendes háttérépítkezés zajlott, felkészülés a missziómunkára, a jövőbeli nagyobb léptékű terveink megvalósítására. Három jelentősebb projektről tudok beszámolni, amik áttételesen és közvetve kapcsolódnak az APCSEL29-hez, és 2018-ban is folytatódnak, s remélhetőleg már gazdagon arathatunk a gyümölcseikből.
1.) Teológiai munkásság
Életem és keresztény szolgálatom meghatározó mérföldköve volt a Balázs Károly professzorral közösen töltött 6-8 év és az Újszövetségi Szómutató Szótár, amelynél kevés jelentősebb lexikális munka született magyar nyelven. Ugyan sokat még nem árulhatok el, de a tavalyi év jelentős része egy volumenében és jelentőségében is ehhez fogható (pontosabban volumenében sokkal nagyobb) bibliai lexikon elkészítésében működtem közre, amely hatalmas hiányt fog pótolni a magyar nyelvű teológiai szakirodalomban. A kiadóval való megállapodásom szerint még nem tehetem publikussá a részleteket, és még hatalmas munkamennyiség áll előttünk és konkrétan előttem is 2018-ban – de nagyon örülök annak, hogy ez a fajta tudományos munka újból megtalált.
2.) Iskola alapítás
A feleségem idén három hónapot töltött Finnországban szakmai gyakorlaton, és szeptembertől elindult a tanulócsoportunk itt Keszthelyen, ahol élünk. Most még ugyan csak egy kicsiny alternatív iskola-kezdemény vagyunk, de nagyon szeretnénk egy teljesen újszerű tananyaggal működő és élményközpontú általános iskolai rendszert felépíteni, amit szeretnénk minél több krisztusi tartalommal is átitatni.
3.) Társasjáték tervezés
Bár vannak keresztény társasjáték terveim is, az mégsem közvetlenül keresztény misszió – bár régi meggyőződésem, hogy a társasjáték klubok nagyszerű előszobái lehetnek minden gyülekezeti missziómunkának. Idén elindult a kis játékkiadónk, és a terveink szerint márciusban debütál az első játékom a nemzetközi piacon. Viszont a társasjáték kiadás azért nagyon központi része a jövőépítésünknek, mert ennek a bevételéből szeretnénk finanszírozni a keszthelyi gyülekezetplántálást és missziót. Nagy reményekkel tekintek 2018 elé, s bízom benne,hogy akár már nyáron elindíthatunk egy kis keresztény kávéházat és missziós- illetve kultúrközpontot, nagyrészt a társasjátékaim jogdíjaiból származó bevételeinkből.
2018-as tervek
Az új év három legfontosabb terve és célkitűzése az a három dolog, amit az előbb felvázoltam, amivel a 2017-es évünk eltelt: lexikonírás, iskolaépítés, játékkiadás. És ha a harmadik jól sikerül, akkor gyülekezet és misszióépítés Keszthelyen.
Ami az APCSEL29-hez szorosabban kötődő projekteket illeti:
1.) Szeretnék néhány olyan témával komolyabban foglalkozni, amelyeknek jelentős kultúrális-közéleti visszhangja van, amelyek foglalkoztatják a ma emberét, és amelyekre Bibliát forgató krisztusi emberként és közösségként is válaszokat kellene adnunk. Még nem döntöttem el a formátumot, valószínűleg podcast vagy videoblog formában, de az APCSEL29-en belül szeretnénk egyfajta keresztény-közéleti sorozatot indítani, talán beszélgető műsorokat készíteni. Olyan témákról lenne szó, mint a nyugati demokrácia csődje, az iszlámkérdés, a metoo-kampány és a genderkérdés, a közeljövő tudományos-gazdasági kérdései, mint a robotika, a génmanipuláció vagy a környezeti-gazdasági átrendeződések, a virtuális valóság, a multikulturizmus és a hagyomány szembekerülése – s mindezek „keresztény” értelmezése. Fontosnak tartom, hogy a keresztény közösségeknek és üzeneteknek naprakészeknek és innovatívaknak kell lenniük, nem csupán reagálnunk kell a „világ” hatásaira, hanem formálnunk is kellene azokat, elsősorban a körülöttünk élők gondolkodásának és életének átformálásával.
2.) A gyülekezeti kiértékelő programunkra 2017-ben is volt igény, de nagyon szeretnénk elkészíteni ennek az online és automatizált változatát, hogy ne kötődjön a mi aktív részvételünkhöz ez a monitorozás. A rendszertervek idén elkészültek, és jövőre szeretnénk egy mobiltelefonokon is futtatható alkalmazással rugalmasan és önműködően használható rendszert felépíteni és útjára bocsátani. Informatikai téren ez a 2018-as év legfontosabb célkitűzése.
Ezeken túl természetesen rengeteg tervünk és projektünk van, talán a Magyarázó Bibliafordítás kiadását még kiemelném – de mindezek leginkább anyagilag igényelnének komolyabb befektetést. Az elmúlt másfél évben rengeteget dolgoztam azért, hogy olyan hosszútávon is működő pénzügyi hátteret építsek a missziómunkánk és a missziós céljaink mögé, amellyel hatékonyan tudunk építkezni, dolgozni, szolgálni – nagyon bízok abban, hogy ennek a rengeteg erőfeszítésnek a gyümölcse 2018-ra végre valóban beérik. Addig azonban még sokat számít minden támogatás és adomány.
TÁMOGATÁSGYŰJTÉS 2018
Szeretettel hívunk és kérünk mindenkit, aki használja, olvassa, szereti – és támogatni is kívánja az APCSEL29 további munkáját és törekvéseit, idén is, mint a korábbi két évben, egy egyszeri éves támogatással segítse munkánkat, ha megteheti.
A támogatásokról az előző évekhez hasonlóan most is „csak” számlát tudunk kiállítani, mivel az APCSEL29 munkája mögött a gyülekezeti és missziós honlapokat készítő kis cégünk áll, aki tehát támogatni szeretne bennünket, annak „APCSEL29: éves szolgáltatási díj” megnevezéssel tudunk számlát kiállítani.
A 2018-as éves támogatásokat erre a számlaszámra lehet elküldeni:
Kaleo-Info Bt.
11749039-25202591
OTP Bank
KÉRJÜK A TÁMOGATÁSHOZ TÖLTSD KI AZ ALÁBBI ŰRLAPOT:
Mivel kötelező számlát kiállítanunk a beérkező támogatásról, kérjük a számlázási nevet és címet is töltsd ki. Magánszemély esetén név és lakcím elegendő ott. Köszönjük!