Tovább a megújulás felé – 2.rész

Folytassuk a megkezdett sorozatot.

Mi jellemzi tehát azokat a gyülekezeteket és vezetőket, akik alkalmasak arra, hogy elérjék az egyháztól és Krisztustól távol élő embereket az evangéliummal – mit tehetünk mi, hogy a gyülekezeteink dinamikus, vonzó, élettel és tartalommal teli, hatékony missziós centrumokká válhassanak.

A sorozat első része itt olvasható!

5. Az online kapcsolatok megbecsülése. Tervezek egy cikket arról, hogy melyek azok a kulturális és társadalmi folyamatok, amelyek alapvetően meghatározzák a gyülekezet tagjainak életét, és ezáltal a misszióját is – és ezek között egy fontos pont lesz a mára teljesen magától értetődő online életmód. 2013-ban már egyetlen gyülekezet sem képes lépést tartani a környezetével aktív online jelenlét és kommunikáció nélkül. A célra optimalizált honlap, a facebook aktivitás ma már nem opcionális lehetőség, ha meg akarjuk szólítani a 30-40 alatti korosztályt, hanem a gyülekezeti és missziós kommunikáció legalapvetőbb és legdinamikusabb csatornája. És tévhit, hogy az online kapcsolatok nem fontosak – a mai korban egyre tartalmasabbak és egyre jelentőségteljesebbek lesznek. A gyülekezet fejlődéséhez és növekedéséhez szükség van egy olyan szemléletváltásra, amely az online kapcsolatokat és tevékenységet  egyenrangúként kezeli az offline, személyes kapcsolatokkal.

6. Nyitottság a kérdések meghallgatására és a komoly válaszok megtalálására. Sok gyülekezetben semmiféle fórum vagy lehetőség nincsen arra, hogy a látogatók feltehessék a kérdéseiket. Ha mégis felteszik, azt sokan rögtön kötözködésként kezelik, a hitetlenség megnyilvánulásaként, amelyre a megoldás nem a segítőkész válaszadás, hanem a feltétel nélküli megtérés, esetleg az azonnali imádkozás. Hiányoznak azok a fórumok, alkalmak és kapcsolódási pontok, ahol nem vitatkozunk másokkal, nem győzködjük őket, ahol nem minden kérdésre “Jézus” a válasz, vagy az, hogy “ha megtérsz, majd mindent megértesz”. Olyan légkörre lenne szükség a gyülekezeti közösségben és akár az istentiszteleteken, alkalmakon is, amely bátorít mindenkit arra, hogy nyugodtan kérdezzen, hogy merjen kételkedni, egyet nem érteni, anélkül, hogy ezért bárki csúnyán nézne az illetőre. Ne akarjuk megspórolni a komoly kérdésekre várt komoly válaszokat – és nem baj, ha időnként akár azt is be merjük vallani, hogy mi sem tudunk mindent.

7. A “tőled” helyett a “neked” kultúrája. Az egyház hajlamos előbb kérni, csak azután adni. Elvárásokat támasztunk – tehát kérünk, megfelelő gondolkodást, viselkedést, cselekvést, pénzt – és csak azután vagy annak adunk – például jogokat, segítséget, törődést – aki teljesítette a feltételeinket, vagy megfelelt az elvárásainknak és kéréseinknek. Csak két megnyilvánulását emelném ki ennek példaképpen – és elnézést kérek azoktól a felekezetektől vagy gyülekezetektől, ahol ez így működik, a jelenség biblikusságát és létjogosultságát vitatom, nem ítélkezni akarok. Egyrészt az, hogy az egyháztagság feltétele az egyházfenntartói járulék befizetése, másrészt az, hogy adakozásra buzdítunk, tehát a pénzét kérjük olyan embereknek, akik az életüket még nem adták át Krisztusnak, vajon nem ennek a “követelőző” mentalitásnak a megnyilvánulása? Vajon nem lenne missziós szempontból, de talán még emberileg vagy érzelmileg is nemesebb és hatékonyabb előbb adni, feltételek vagy elvárások nélkül, nagylelkűen, semmiféle viszonzást nem várva? Hiszen Jézus is valami ilyesmit csinált.

Megújulni nem lehet ilyen kicsinyesen – vagy talán tényleg a “hitetlenek” pénzétől függ a gyülekezeteink sorsa?! Pozitív üzenetként átfogalmazva mindezt: a nagylelkűség mindig vonzó és felszabadító élmény! Isten nagylelkű, a népének követnie kellene a mintát!

És csak egy személyes példa, lezárva ezt a témát: amikor Miskolcon gyülekezetet alapítottunk, az elején eldöntöttük, hogy nem lesz adakozás az istentiszteleteinken, és csak a gyülekezetünk tagjaitól fogadunk el adományokat. Bevált a dolog – nem lettünk szegényebbek tőle. Sőt!

8. Személyre szabott üzenetek és élmények. Nem általánosíthatunk állandóan. Nem lőhetjük be az üzeneteinket a politikailag korrekt, fiataloknak-időseknek, hívőknek-látogatóknak egyaránt szóló bibliai közhelyek közé.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a vasárnapi istentiszteleten álljunk neki személyeskedni – de azt igen, hogy egy olyan korban és kultúrában, ahol személyre szabott szoftverek, eszközök, szolgáltatások, reklámajánlatok vesznek körül bennünket, a gyülekezetbe látogatók elvárnak legalább annyit, hogy megjegyezzük a nevüket, megismerjük a kérdéseiket, a körülményeiket, az igényeiket és szükségeiket, és azzal a tartalommal, olyan módon szolgáljunk feléjük, amit és ahogy ők várják.

Nos, várom a véleményeket ezekről a gondolatokról.

3 válaszok
  1. peti01
    peti01 says:

    Mindenben egyetértek a leírtakkal, gratulálok a jól összeszedett gondolatokhoz.
    (Személy szerint én még fontosnak tartom az üzleti életben oly sikeres hálózati modell valamilyen szintű adoptálását, amelynek lényege a tanítványozás (vezetőképzés) és egy olyan értékkészlet csorbítatlan továbbadása, amely lehetővé teszi, hogy a gyülekezet ne piramisként, hanem hálózatként épüljön fel, az egyes gócpontokban (házi csoportokban) a vezetőkkel. Bocs. ha kicsit zavarosnak tűnik, de ezt nem tudom néhány szóban összefoglalni.)

    Válasz
  2. Baráti Róbert
    Baráti Róbert says:

    Mit is írjak? Nagyon jó kis cikk! Örülök, ha megáld a Mindenható téged, mert abból nekünk is jut:)
    Az online jelenléttel kapcsolatos észrevételt tapasztalom: többször szerettem volna leszakadni a közösségi hálókról, de akkor egy csomó emberrel egyszerűen nem tudok kapcsolatot tartani! Valamint a napi információk nagy részét is itt szedik be. Szóval jelen kell lenni!

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.