Új trendek a kommunikációban (1.rész)
Két olyan hatás éri ma a világunkat, amely alapvetően meghatároz mindent, ami a kommunikációval kapcsolatos. Mostanság erről leginkább a PR és marketing-szakértők írnak előszeretettel, de nem árt nekünk is elgondolkodnunk a tanulságokon, hiszen a kereszténység egy alapvetően kommunikációra épülő életforma. Jézus Krisztus az evangélium hirdetését bízta ránk, amelyhez meg kell találnunk azokat a mindig aktuális, élő és működő kommunikációs csatornákat, amelyek alkalmasak a tartalom hatékony közlésére. Most aztán jó bonyolultan fogalmaztam… Szóval kicsit leegyszerűsítve a dolgot, prédikálunk, tanítunk, evangéliumot hirdetünk az aluljárókban vagy a szószéken, és (remélem azért még mindig) csodálkozunk azon, hogy nincs áttörés. Persze ahhoz sok olyan dolog is kell, amiről most nem fogok írni (Szentlélek, imádság, háttérmunka, stb. stb.) – de ha valamit tanulhatunk, akkor nosza, ne restelkedjünk! KOMMUNIKÁTOROK – GONDOLKODÁSRA FEL!
Szóval, ahogy belefogtam, két hatás ér ma mindannyiunkat. Ezek alapvetően kommunikációs hatások, mégis a viselkedésünket és a reakcióinkat is meghatározzák. Az első, hogy a mai emberek hihetetlenül jól informáltak lettek. A média, és egyre inkább az internet elsőszámú tájékozódási forrásává lesz az új nemzedékeknek. Gondolj bele, ha valamit venni akarunk, ha valaminek a hátteréről próbálunk infót összeszedni, akkor elülünk a net elé, és irány a Google. Dehogy akarunk vásárolni a neten, a magyar ehhez még bizalmatlan, de mindent lecsekkolunk, és ha döntöttünk, indulunk a boltba. Ha bejön egy új film, fórumokat böngészünk, hogy ki mit ír róluk. A híreket hírportálokon olvassuk, és ha aktív felhasználói vagyunk az internetnek, más nem is csak olvassuk, hanem kommentáljuk is. Régebben, a dos-os/windows-os hőskorban a munkahelyeken a dolgozók sutyiban játszottak a gépükön, aztán volt egy korszak, amikor cseteltek, ma már leginkább blogokat és fórumokat olvasnak. Mára az alapműveltséghez tartozik, hogy fenn legyél az iwiw-en, és hogy ismerd a wikipédiát. Ez van. A világ hihetetlenül kitágult, vagy épp összezsugorodott – nézőpont kérdése – és az emberek még ha felületesen is, de hihetetlenül informáltak és informatívek lettek. Ha nem is tudnak mindent, tudják, hol nézzenek utána, és mert ingyen van, villámgyorsan elérhető, utána is néznek mindennek!
A másik trend, ami ebből fakad, hogy az emberek mára mérhetetlenül kritikusak és cinikusak lettek! Nem egy cégnek vagy terméknek tépázta meg a hírnevét pár fórum és blog, ahol az emberek egyszerűen jól megmondták a tutit. Olyan korban élünk, ahol mindenki megmondhatja a véleményét, és ezt ha ügyes, rögtön nagy nyilvánosság előtt teheti. És sajnos nagyon emberi, de ma a cikizés, az odamondogatás, a kritizálás a trendi, és nem a jóhírek továbbadása. (Bár arra is van példa.) Egyszóval ma ha közvetlenül senki nem is kíváncsi a véleményünkre, megszoktuk (a mai, interneten felnövő generáció egyre inkább megszokja), hogy a véleményét kérdezés nélkül is ezer helyen elmondhatja. Vagyis hihetetlenül „reakciósakká” válunk manapság, akik már rég nem vesznek be mindent vagy akármit szó nélkül.
Mit jelent mindez a mi számunkra – missziós szempontból? Mit jelent ez egy lelkész, egy igehirdető, egy tanító vagy ifivezető számára? Íme pár dolog, ízelítőként.
Először is azt hogy vége annak az időszaknak, amikor „elprédikáljuk magunkat”, aztán mindenki megy haza. Egyre inkább hozzá akarnak szólni a hallgatók is a prédikációinkhoz. Kérdéseket akarnak feltenni, és véleményezni akarják. Ha ezt nem tehetik meg a gyülekezetben, majd megteszik kisebb közösségekben, a fiatalabbak pedig a blogjaikon és az online közösségeikben.
Másodszor, hogy már egyáltalán nem fogják elfogadni azt, amit hirdetünk csak azért, mert mi mondjuk. A posztmodern elhozta az általános tekintélyvesztést, és ez a lelkészekre is igaz. És nem is annyira a teológiai háttérrel rendelkező bölcsek lesznek azok, akik odadugják a Bibliájukat az orrunk alá, ha valamit esetleg rosszul mondtunk, hanem a tinédzserek! Mert ők már így nőnek fel. Mindent joguk van megkérdőjelezni – és meg is teszik!
Harmadszor könnyen előfordulhat, hogy bizonyos dolgokban sokkal műveltebbek azok, akik hallgatnak minket, mint mi magunk. A tipikus lelkésznek leginkább bibliai- és teológiai műveltsége van, aztán prédikáció közben felhoz egy témát, akár csak illusztrációként, és amit mond, az téves, túlhaladott, pontatlan, felszínes. Ez ma már szinte megbocsáthatatlan – legalábbis a hallgató, aki tudja, hogy „Hülyeséget beszélünk” ilyenkor lezár, és már a többit sem fogja elfogadni, amit esetleg abszolút helyesen és igaz módon mondanánk. Egyszerűen már nincs az a tekintély, ami megvédene bennünket a hibáinktól – nemegyszer előfordult már, hogy valaki beleszólt a prédikációba, mások által is jól hallhatóan, hogy az nem egészen úgy van… Hát, azután nehéz az ájtatos légkört visszavarázsolni!
A következő dolog, hogy ebben a hatalmas világ-tágulásban elvész az, ami jellegtelen, ami személytelen, ami mögött nincs ott valami egyediség, valami egyéniesség. Miért olvasnak az emberek blogot? Mert tetszik az írójának a gondolkodásmódja, szemlélete, stílusa. Régebben a prédikátor kívül maradhatott a prédikációján. A teológiákon még olyasmiket is tanítottak (még nekem is), hogy ne beszéljünk túl nyíltan a saját bűneinkről a szószékről. Csakhogy manapság ha nem vagyunk be nyakig a saját kommunikációnkban, a kutya sem lesz kíváncsi ránk! És ezerszer motiválóbb az, ha arról beszélek, amit én átéltem, mintha elméleteket és közhelyeket durrogtatnék. Sajnos nagyon kevés igazán őszinte és nyílt prédikátor van még ma is, aki bevállalja mások előtt a bukásait is, és aki mer jó példákat hozni a saját életéből – nem nagyzolást, hanem hiteles, igazolható sikereket felmutatni! Ma ez kell a hallgatóknak – nem észt kell osztani nekik, az van nekik is, köszönik szépen, hanem mintákat, példákat adni, amiből láthatják, hogy nekünk is beválik, amit hirdetünk, és amit ők is kipróbálhatnak.
Sokáig lehetne még sorolni azt, hogy csak ennek a két kommunikációs trendnek milyen hatása van a mi gyülekezeti- és missziós kommunikációnkra. Most szeretnék időt hagyni mindezek átgondolására, és holnap folytatom azzal a mai témát, hogy a megoldásokat is sorra vesszük. Addig is várom a hozzászólásokat és véleményeket!
Üdv!
A kommunikáció ma egy tényleg aktuális téma – jó, hogy bekerült a többi közé!
Én magam tanár vagyok és nap mint nap testközelből élem meg azt, hogy a diákok is másfajta kommunikációt igényelnek, mint a 80′-as évek osztálytermeiben. Igyekszem is felzárkózni a kibergeneráció infotechnológiai magaslataihoz (több-kevesebb sikerrel!). Hálás feladat, mert nagyon tudják értékelni, ha úgy igazán szót ért velük az ember! Úgy tapasztalom, hogy többet ér, ha kérdéseket, vagy extrém megfogalmazású gondolatokat szórok szét a fejekbe, mint ha jól megszerkeztett óravázlattal beléjük „prédikálom” a tananyagot. Kicsit fanyar humornak tűnik, de aki ma a pedagógus pályán marad, az hál’ Istennek csak úgy boldogul, ha egyre kreatívabb lesz a kommunikáció terén (ez nem öntömjénezés, csak egy kis memento bátorításul minden kreatív kolléga számára!)
Az igazi Hit magvait sem lehet jó kommunikáció nélkül elültetni-az útszélre bárki tud magvakat szórni! Azt írod „És ezerszer motiválóbb az, ha arról beszélek, amit én átéltem, mintha elméleteket és közhelyeket durrogtatnék.” Ezzel én is egyetértek, ugyanakkor aggódom is egy kicsi pont emiatt: semmi sem hatékonyabb a személyes példaadásnál – ezt az ÚrJézustól megtanulhattuk! Na de hogy hozakodok elő vmi olyasmivel, amiben nincs tapasztalatom, így nem tudok személyes példát sem mutatni?! Érzésem szerint itt kerülnek képbe az elvek. Na de elveket kommunikálni egy olyan közegben, ahhol nem lehet tekintélyre (sem személyek sem maguk az elvek iránt) hivatkozni. Mondok egy már-már közhelyszerű példát: diákjaim közül sokan WOW-oznak – nekem „kínai” a játék, főleg, ha úgy igazán belemelegednek a szlengjébe! Lógjak én is naphosszat a virtuális világban, hogy szót értsek velük? Nem gondolnám, hogy meg fogom tenni (nem hiszem, hogy idepasszolna a „mindenkinek mindenekké lettem” megfogalmazás!)
Valamilyen módon az elveket is át kell adni, anélkül, hogy elbagatellizálnánk a fontosságukat!
Ilyeneken vívódom, úgyhogy kíváncsian várom a téma folytatását! Sok erőt és bölcsességet kívánok hozzá!
Spurgeon tv. ( ejtsd.: Spörcsön testvér:) írta egyszer ezt a példát a prédikációra:
Egy híres szabómester haldoklott. Az összes tanítványa az ágyánál állt, mert tudni akarták a titkot, ami idáig vitte a szabómestert. Mikor érezte, hogy az utolsó órához ért, magához szólította legkedvesebb tanítványát, majd így szólt:
– Fiam! Most elárulom neked a nagy titkot, ami miatt idáig jutottam. Ha ezt alkalmazod, te is sikeres leszel. Mindig köss bogot a cérna végére!
:)
Hiszen minél több bog (nem bug, bog :) van a cérnán, annál nehezebben húzódik ki! Minél több meghökkentő fordulatot, vicces, agybamarkoló beszólást /mondatot tartalmaz egy prédikáció, annál jobban megragad. Az ilyen hirtelen fordulatok mondatai sokszor úgy beégnek a barátunk agyába, h addig macerálják, míg meg nem tér:)
Ezek a módszerek persze semmit sem pótolnak a Szent Szellem munkájából.
Kínában történt, h egy pásztor prédikált a bűnbánatról egy nagyobb csoport előtt. Órák hosszat bizonyított, érvelt, magyarázott, de mintha nem sok hatása lett volna. A prédikáció végén felállt egy öreg bányász, és szót kért. A pásztor előre hívta.
Amint kiért, elkezdett Krisztusról beszélni. A szíve összetört, a könnyek folytak a szeméből. Sírva tett bizonyságot, és kérlelte a többieket, fogadják el Jézust. Pár perc után a hallgatóság nagy része előre ment, hogy megtéréshez vezessék!
Nem hiszem, h a bányász barátunknak kommunikációelméleti tréninget tartottak volna.
Hát igen. Ha bele vetnéd magad, Nashrod a WOW-ba, akkor nem lenne időd olyan dolgokról tapasztalatot szerezni, amiben a diákoknak nincs részük és amikben mint jártas emberre felnézhetnek rád. Mint a családi élet, házasság. Szerintem a Wow és hasonlókról jó általános ismereteket szerezni, kipróbálni, hogy hivatkozhass rá és bevallani, hogy annyira azért nem izgat a dolog.
Minden dologban persze nem lehet így. Csak azért kipróbálni a drogokat, hogy aztán hitelesen taníthass róla nem gondolom, hogy helyes.
Nem annyira ismerem a többi vallás tanítását és gyakorlatát, más vallású hívőket és emiatt sokszor a barátaimnak nem tudok hiteles és kielégítő választ adni, miért jobb a keresztyénség ezeknél. Ezért egyszer arra gondoltam, hogy be kéne állni egy ideig a buddhistákhoz, muzulmánokhoz, Jehova tanúihoz, dianetikához, hogy hiteles véleményem legyen, de a nővérem azt mondta nekem, hogy ez azért elég álszent dolog lenne, mert csak azért mennék, hogy hibát keressek bennük és ezzel igazoljam azt, hogy keresztyén vagyok. Úgy pedig nem ismerhetek meg egy közösséget és tagjait, hogy tudják rólam, hogy megfigyelem őket, ha meg nem mondom el ottlétem okát, akkor folyamatosan átverem őket, és megjátszom magam. Ezzel egyet is értek, de az eredeti ötletemet sem tartom butaságnak. Csak még az idővel van baj. Ez sok idővel járna. Már egyébként a Műegyetemen megismerkedtem egy muzulmán fickóval, aki hívott a közösségükbe, a Bartók Béla úton (asszem ott).
A nyár során sok visszajelzést kaptam nem hívő barátaimtól magamra vonatkozólag. Az egyik az volt, hogy vállalkozó szellemű, nyitott ember vagyok, de egy határon túl nagyon élesen meglátszik egy erkölcsi határ, amit nem lépek túl. Ez nekem nagyon jól esett de a témával kapcsolatban számomra annyi üzenete van, hogy ahhoz, hogy példaképek lehessünk másoknak, olyannak kell lenni mint ők és különbözni tőlük egyszerre. Olyannak lenni azért kell, hogy érdekeljük egymást, különbözni azért kell, hogy példák lehessünk. Elvek.