Új trendek a kommunikációban (2.rész)

Három alapelvet osztanék meg Veletek, amelyek segíthetnek abban, hogy a tegnap említett kommunikációs kihívásoknak valamelyest megfelelhessünk. Ezek mindegyike szakít a klasszikus egyházi retorikával, és lehetséges, hogy bizonyos tradicionális keretek között szinte elképzelhetetlennek is tűnnek – gondolok most a katolikus-evangélikus liturgia kötöttségére. Mindazonáltal ha nem merünk szakítani bizonyos tradíciókkal, akkor nem lesz kiknek kommunikálnunk semmiféle üzenetet templomainkban és gyülekezeteinkben! Egyszóval azt hiszem az a kihívás, ami kommunikációs és retorikai szempontból ma az egyház előtt áll, komoly bátorságot igényel.

Nézzük akkor a három alapelvet.

1. Legyél őszinte és emberarcú!

Vállald fel önmagad! Az embereknek elegük van a sablonokból és az ideálokból. Abból a fajta prédikációból, amelyet meghallgatva úgy tűnik, hogy egy szellemi szuperhős megmondta a frankót, hogy nekünk mit és hogyan kell csinálni. Tessék nagyon őszintén megfigyelni: vajon a prédikációk legnagyobb része nem egy teljességgel betarthatatlan, és ezáltal komolytalanná, súlytalanná váló ideálokat állít elénk? Mindent kapásból lebűnözünk meg lepogányozunk, ami a gyülekezet falain kívül zajlik. A világi emberek úgy ahogy vannak, értéktelenek, minden gonoszságért a sátán a felelős, és nekünk amúgy sincs más dolgunk, hogy „hirdessük az evangéliumot minden népnek”, és „szüntelenül imádkozzunk”. Nem ismerős?!

Régebben sokszor elhallgattam a bizonyságtételeket – tudjátok, amikor az istentisztelet keretében valaki kiáll, és mond valamit, jobb esetben az életéből, rosszabb esetben üzenget a prédikátornak vagy a testvéreknek… Na mindegy. Ilyenkor mindenki nagyon hívő és nagyon szent. És még egyszer sem voltam tanúja annak, hogy valaki odaállt volna a testvérei elé azzal, hogy baj van az életemmel, tele vagyok kétségekkel, imádkozzatok értem és segítsetek testvérek! Érdekes módon valahogy a gyülekezetben a legnehezebb gyengének és bűnösnek lenni és látszani. Ezért a gyülekezet felszínes kirakattá válik, ahonnan kiveszett már az őszinteség és bizalom légköre.

De visszatérve a kommunikációnkhoz. Nagyon könnyű elrejteni az életünk valóságát a bibliaversek és a gyülekezet közössége mögé. Csak éppen nem kifizetődő. Az emberek olyanokat követnek, akik hasonlóak őhozzájuk, mert ha látják, hogy azoknak sikerül, reményt kapnak arra, hogy majd nekik is fog. Az az élmény hiányzik a prédikációkból, hogy miközben a prédikátor beszél, mi folyamatosan bólogatunk a helyünkön ülve, hogy „aha, jaja, pont ez volt velem is a múlthéten… a francba, hogy ez nekem miért nem jutott akkor eszembe?!”

És még valami: a kereszténységünknek emberarcúnak kell lennie – hiszen erről szól az inkarnáció (ajaj, milyen szavakat használok!): Isten Jézus Krisztusban emberré lett. Milyen az emberarcú prédikáció? Olyan, amiből mindenki ért. Nem frázisok, hanem érthetőek, hétköznapiak. Vége a patetikus szónoklatoknak, és hogy bizonyos témák nem valók a szószékre. Azt a szót, hogy „paráznaság” ma szinte senki nem használja rajtunk kívül. Ezt ma úgy mondják: pornográfia, házasságtörés, megcsalás, félrelépés, homoszexualitás, leszbikusság, szexmánia, önkielégítés, stb. stb. Ha erre gondolsz, akkor beszélj nyíltan, és mondd ki! Ez az őszinteség, és ma már legfeljebb az idősebb emberek fogják a szemöldöküket húzogatni, ha ezeket a szavakat a gyülekezetben hallják – de döntsd el, hogy pár ráncolt homlok miatt feláldozod-e az őszinteséget és az érthetőséget, amikor arról beszélsz, hogy Isten ma, a 21. században is az életünk részese akar és tud lenni. Nevezd nevén, a ma ismert és használatos nevén a dolgokat! Ez is az őszinteség egyik arca. Nem kell a púder és a körítés – a mai emberek egyszerűen már nem így gondolkodnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy legyünk közönségesek – de ha a kommunikációnk tartalma vagy formája eltávolodik a mindennapos beszédstílusunktól és témáinktól, akkor az egész érdektelenné és unalmassá válik, amely már nem tud megérinteni bennünket.

2. Ha beszélsz, mondj is valamit!

Ezt szakmailag úgy fogalmaznám: KÍNÁLJ RELEVÁNS TARTALMAT! Sok prédikáció nem más, mint a felolvasott alapige megismétlése kicsit kiszínezve és kiegészítve. Nincs tartalma. Nem szól semmiről. Nincs célja, nem akar döntés elé állítani, nem ad konkrét megoldásokat, nincs mit számonkérni belőle. Hallgatunk valamit fél-egy óra hosszat, anélkül, hogy egyetlen mondat lejegyzésére késztetést éreznénk, mert az annyira értékes, hogy nem akarjuk már az ajtóban elfelejteni.

Talán az egyik legnagyobb hiányossága a mai prédikációknak az, hogy nem szólnak igazából semmiről. És főképpen nem szólnak arról, amiről pedig égetően fontos lenne nyíltan és nyitottan gondolkozni és beszélni, Isten válaszait és megoldásait megtalálni, és a megoldásukra konkrét akciólépéseket készíteni, majd az eredményeket kiértékelni. Mondok példákat. Jómagam tizenöt év alatt még nem hallottam prédikációt a munkanélküliségről, a féltékenység kezeléséről egy párkapcsolatban, a szülés utáni depresszióról, a helyes és megvalósítható időbeosztásról, a médiához való konstruktív hozzáállásról, arról, hogy milyen módon viszonyuljon a drogos barátaihoz egy fiatal, nincs szexuális felvilágosítás, életvezetés, nem beszélünk olyan témákról amiket csak személyiségtréningeken lehet tanulni, hogy mit jelent a siker, hogyan építsünk egészségesen karriert… na ezt a listát aztán még legalább fél méter hosszasan tudnám így kapásból írni. Én sok témáról prédikáltam és tanítottam már ezek közül, és hihetetlenül nyitottak és „szomjasak” voltak rá az emberek. Egy erdélyi tradicionális gyülekezetben tanítottam egyszer arról, hogyan legyünk romantikusak a házasságban, és emlékszem, olyan dolgokat mondtam, hogy fürödjünk együtt a párunkkal órák hosszat, szexeljünk a szabadban, öleljük meg egymást az áruház polcai mögé bújva, ajándékozzuk meg egymást csak az ajándékozás öröméért… és tudjátok mi történt utána? Odajött hozzám néhány 50-60 éves asszony és férfi a gyülekezeti tagok közül, és azt mondták, ők ilyesmiről soha életükben nem hallottak még prédikációt, nem lehetne még egy-két alkalmat erről a témáról tartani? Ők szívesen eljönnének.

Hadd közelítsem meg még egy módon ezt a kérdést – és tegyünk egy nagyon egyszerű próbát! Kérlek fogalmazd meg, miért legyen valaki keresztény! Három mondatban próbáld meggyőzni arról, hogy ez hasznos és értelmes dolog, és ezzel ő nyerni fog. Tedd motiválttá őt arra, hogy elkezdje keresni Istent! – Olyan sokszor elmondjuk: térj meg! Oké, de miért térjek meg?! Mert az az Úr akarata, hogy mindenki üdvözüljön?! Mert különben elkárhozok?! Még csak nem is értem ezeket a szavakat: üdvösség, kárhozat…! Mondd meg nekem, mit nyerek a hétköznapi életben, a munkahelyemen, az iskolában, a baráti kapcsolataimban, a partnerkapcsolatomban azzal, hogy „megtérek”? – Érted ezt? A legtöbb nem keresztény ember így gondolkodik. Ezeket a kérdéseket teszi fel. – Vagy a másik része, ennek a folytatása: HOGYAN kell megtérni?! – Foglald össze érthetően, kánaáni szakkifejezések nélkül. – Egyszerűnek tűnik, mégis már több gyülekezeti tréningen láttam, mennyire képtelenek a hívő emberek ezt a két nagyon egyszerű kérdést egy „világi” ember számára is érthetően és motiválóan megválaszolni. Enélkül pedig hogyan akarunk missziózni?! (Csak egy tanács vezetőknek: tessék kipróbálni ezt gyülekezetben, bibliaórán vagy házicsoportban: öt mondatban vagy szituációs játékban!)

Az embereknek ma kevés az idejük, és nagyon megválogatják, mire áldozzák, különösen a hétvégéjüket, amit elsősorban a családjukkal és pihenéssel szeretnének eltölteni. (Most nem azokról beszélek, akik 40 éve megszokták, hogy vasárnap délelőtt-délután az imaházban ülnek, hanem az érdeklődőkről, az istenkeresőkről – mert alapvetően értük vagyunk, és nekik kell prédikálnunk!) Nehéz ma lekötni az embereket, különösen 30-40 perc beszéddel. Túl aktív, interaktív, audio-vizuális a mindennapos kommunikációnk, és elszoktunk attól, hogy egyhelyben ülve csak hallgassunk. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy éppen ezért ha igazán értékes a mondanivalónk, akkor vissza fognak jönni! Ha nem tudják jegyzetelés nélkül végighallgatni a mondanivalónkat, mert amit mondunk, az annyira hasznos és értékes, hogy mindenképpen haza akarják vinni – akkor megnyertük a hallgatóinkat. Ehhez azonban lejegyzésre is méltó üzenetet kell átadnunk! Tartalmasat, aktuálisat, hozzáértőt, megérthetőt, világosat és nem utolsó sorban biblikusat.

3. Beszélgess! Azaz merj interaktívvá válni!

Talán ez a legnagyobb kihívás. Felvállalni, hogy beleszólhatnak a prédikációnkba. Hogy megállíthatnak, ha valamit nem értenek, és feltehetik a kérdéseiket. Hogy véleményezhetik az elhangzottakat. Hogy párbeszédet kezdeményezhetnek velünk, vagy egymással. De hát nem ez a célunk? Hogy biztosan megértsék és jól értsék Isten akaratát az életükre nézve?! Furcsa, hogy amit egy egyetemi előadáson egy fizikai törvénnyel kapcsolatban meg lehet tenni, hogy megismételjük, elmagyarázzuk, esetleg vissza is kérdezzük, a gyülekezetben nem merjük. Pedig elvileg mi fontosabb törvényekről beszélünk a hallgatóinknak. Valamiféle ünnepélyesség kedvéért? Csak az a kérdés, hogy Jézusnak mi volt a fontosabb: a szertartások kerete, vagy az üzenetének hatékonysága?!

A mai kereszténységnek meg kell tanulnia interaktívvá válni. Ez óriási bátorságot és átlátszóságot, őszinteséget kíván meg tőlünk. Talán ezért látszik olyan ijesztőnek. Mi van, ha feltesznek egy kérdést, és nem tudunk válaszolni? Semmi – velem sokszor előfordult már. Azt mondtam, hogy ezt nem tudom, de a következő alkalomra utánanézek, megkérdezem a nálam bölcsebbeket, és jöjjön el, akkor elmondom, mire jutottam. Ez egy becsületes válasz. És általában elegendő is. Mi van, ha vita alakul ki valamiről? – Semmi, akkor vitázunk. Az miért lenne baj? Az egyház túl sokáig vette semmibe azt, hogy a hívei is gondolkodhatnak, mintha ehhez nem lenne joga másnak, csak a prédikátornak. Az „egyetemes papság” többek között ebben is megnyilvánulhat: hogy egymás hite, véleménye és tapasztalata alapján is fejlődhetünk. Persze ehhez a lelkésznek meg kell tanulnia, mit jelent a moderátori szerep egy beszélgetésben – de ezzel nem lesz semmivé. Hiszen ha hisszük, a Szentlélek bármelyikünkön, és leginkább a közösség egészén át is kijelenthet nagy igazságokat.

A lényeg, hogy a mai ember nem akar passzív maradni. Van véleménye, amiket el akar mondani. Vannak kérdései, amiket fel akar tenni. Van kritikája, ami szétfeszíti a lelkivilágát, ha nem engedheti ki magából. És úgy érzi, hogy ahol neki nincs szava, ott jelentéktelenné válik, és ezért inkább olyan helyet keres magának, ahol nem csak neki kell hallgatnia, hanem néha a középpontba is kerülhet azáltal, hogy őt is hallgathatják.

Lehet, hogy ez nem a vasárnapi istentiszteletre való? Persze, lehetséges. De oda miért is nem? Mit védünk annyira, vagy mitől félünk?

Nos, változik a világ. Tegnapi szavakkal és retorikával nem biztos, hogy a ma emberét meg tudjuk szólítani. Az evangélium ereje azonban a tartalmában van, nem a kereteiben. Mindegy, milyen korban, milyen kultúrában, milyen nyelven szólal meg – ha célba ér, Isten munkába tud lendülni. Az egyház túl régóta ismétli azt a hibát, hogy a formákat és a kereteket konzerválja, a tartalmat pedig vagy felhígítja, vagy az aktuális divatok szerint manipulálja. Isten kijelentésének a tartalma változhatatlan és örökérvényű – a kereteinek azonban minden korban és környezetben velünk együtt kell változnia!

17 válaszok
  1. Kono
    Kono says:

    “Az evangélium ereje azonban a tartalmában van, nem a kereteiben.”

    Kedves apcsel29!
    Lehet, h ez csak az én vesszőparipám, de ez akkora klisé, mint a ház. Az evangélium, Krisztus ereje, ami bolondság, de ugyanakkor megtartó erő, a tiszta tanítás…blablablabla

    Mindenhol mondanak ilyesmiket. Lehetne majd egy poszt az evangélium tartalmáról? Hogy kinek mi az evangélium. Sztem jó kis beszélgetés alakulna ki.

    Válasz
  2. boresit
    boresit says:

    hát, lehet :-)
    a post is meglesz, csak most szabadság kicsit…

    egy mondatban: számomra az evangélium tartalma a Jézus Krisztusban megkapott feltétel nélküli kegyelem, és az abból fakadó, Istennel közösségben lévő élet. Ezt aztán lehet majd kifejtegetni…

    A klisé meg klisé… sokat gondolkodtam már ilyesmiken. a tartalom és a forma közötti különbség akkor is megvan, ha az evangélium tartalmán a katolikusok, reformátusok, baptisták, karizmatikusok, akárkik más-más dolgokat értenek vagy hangsúlyoznak. A katolikusok is tudnak jól és rosszul is evangélizálni ugyanazzal az üzenettel, és a hitesek is. Ezt értettem alatta… Abban nem hiszek, hogy jön majd valaki, és definiál egy olyan “evangéliumot”, amely mindent visz. Miért? Mert minden felekezetben, gyülekezetben vannak megtérések, és Isten szeret mindannyiunkat a hibáinkkal, teológiai tévedéseinkkel, bukásainkkal együtt is. És használni is tud, “felekezetfüggetlenül”. Szerencsére.
    EZ is benne van a kegyelemben.

    Válasz
  3. Kono
    Kono says:

    Na ilyesmire gondoltam, amit egy mondatban leírtál, persze bővíteni, magyarázni még lehetne. Egészen odáig, h mi az a kegyelem, amiről beszélsz?

    Ha van valami, ami legalább annyira taszítja az embereket, mint a formák konzerválása, az a tartalom nélküli kifejezések, vagy érthetetlen definíciók használata.
    Sztem az evangélium nem olyasmi, amire abszolut defininíciót lehetne gyártani. Épp az a baj, ha a felekezetünk definícióját tekintjük “AZ” evangéliumnak.

    Ha bemegy valaki egy gyülekezetbe, és minden ember ugyanazokkal a szavakkal elmondja neki az evangélium definícióját, akkor joggal nevez bennünket agymosottnak, akik maguk sem értik, miről van szó, csak jól szocializáltak bennünket. Birkák, akik egyszerre bégetnek, hiszen ugyanazzal a zöldséggel etetik őket:)

    Nincs felekezeti evangélium, ha felekezetet, vagy gyülekezetet hirdetünk, ez még nem az evangélium.
    A felekezetesdi egyébként (csak csendben jegyzem meg) látszat, szemfényvesztés, parasztvakítás, stb. Mindben ugyanaz van, a bűn itt is bűn, ott is az. A megtérés nálunk is megtérés, meg a másiknál is. Az újjászületés szintén felekezetközi, de még a Szent Szellem sem válogat a felekezetek között. Halleluja! Hiszen mindannyian lehetünk krisztusiak (keresztyének). Ha pedig az identitásunkat nem Krisztus határozza meg, akkor semmit sem ér, ha el tudjuk helyezni magunkat az egyházak palettáján…

    Válasz
  4. dobnera
    dobnera says:

    Én egyszer összefoglaltam egy csoportos beszélgetésre, hogy mi az evangélium röviden, szerintem. Egy a Jews for Jesusben tevékenykedő zsidó keresztyén misszionárius prédikációjából, az életszavások egy prospektusából, és saját bibliaismeretemből táplákozva arra jutottam, hogy röviden az evangélium:

    1.Rossz hír: minen ember bűnös, a bűn következménye a testi halál, kárhozat, Isten megismerhetetlensége
    2.Jó hír: feltámadás, örök élet, Istennel való kapcsolat lehetséges
    3.és a kettő közti ellentmondás feloldása: helyettes áldozat

    Tudom ezzel is az a baj, hogy nem konkrét, és nem értenék meg az emberek mért lesz jobb a hétköznapjuk ha megtérnek. Szerintem is az Istennel kapcsolatban lévő élet a legjobb érv. Erről beszélni és a cselekedeteken keresztül bemutatni is lehetséges, hiteles módon. Nem is tudom elképzelni, hogy ezt valaki megértheti ha nem a barátom és nem mondtam már el neki 30szor és nem beszéltük meg az érthetetlen fogalmakat.

    Válasz
  5. dobnera
    dobnera says:

    Néhány közelebbi nem hívő barátomnál sok ideje látom, hogy szívesen ismernék a Biblia tanításait, de az egyéni bibliatanulmányozásra sosem kerül idejük, kedvül és ha mégis, akkor se sokat értenek belőle, úgy, hogy az a mindennapjaikban valódi jelentőséggel bírjon, kérdésikre választ adjon, világképüket befolyásolja. Közösségbe sem járnak, hogy ott hallhassák. Viszont bármikor, amikor találkozunk és kérzednek, vagy egy témában a Bibliára hivatkozok és elmagyarázom annak a példázatnak, tanításnak az üzenetét, akkor nagyon örülnek, hogy végre értik. Pl.a gazdagok tűfokán való átjutása volt a legutóbbi ilyen.
    Ezért egy ideje, 1-2hónapja az foglalkoztat, hogy találkozni kéne velük bibliát tanulmányozni, rendszeresen. Ezt felvetettem nekik és ők is úgy gondolják, hogy ez jó dolog lenne.
    Remek lenne ha összejönne a dolog, és én ebben a dologban látnám mindannak a megtestesülését, amiről ezekben a blogbejegyzésekben szó van; a Jézusi gyülekezetstruktúrát, a tanítványozást, a kommunikáció alkalmas stílusát kereteit, célközönségét. Tartok attól, hogy a rendszeresség megszűnik majd és a kezdeti lelkesedés elapad, de a magam részéről attól félek, hogy kifogyok az érdekes, lényegbevágó, releváns és aktuális üzenetekből, attól, hogy a saját ismeretem korlátaiba ütközök és nem tudok újat mondani. Tudom egy ideig nem lesz gond, de azt kérdezném tőletek, hogy honnan lehetne olyan anyaghoz jutni, amely segítene ebben. Biztos van valami hasonló tanmenet, a Biblia alapvető tanításairől, a konkrét példázatok magyarázatáról és a bibliai összefüggésekről. Tudom a teologion portálon sokmindent találhatok. :)
    üdv

    Válasz
  6. dobnera
    dobnera says:

    Gondolom, hogy az ifimunkás magazin, vagy a 365 napos tréning ebben is segítene. Szándékomban áll előfizetni. Szerintem nem véletlen, hogy 7 év ismeretség után a barátaimmal most kerültem ilyen kapcsolatba, amikor rendelkezésemre állnak ezek az anyagok.De valami összefoglalt iromány is hátha létezik. Nem mintha anélkül nem mehetne.

    Válasz
  7. Kono
    Kono says:

    Szia!
    Én azt hiszem, nyugodtan elkezdheted iromány nélkül is. A Szellem majd megadja a témát.
    Másrészt: ezernyi kérdésük lehet. Kérdezzenek! Te meg válaszolj. Kérdezd meg, milyen téma érdekli őket, és adj nekik tantást erről az ige alapján. Aztán beszéljétek át. Ez többet ér, mint bármilyen vezérfonal.
    Ha tényleg megértik, akkor pedig már több lesz, mint Bibliaóra, hiszen az életük gyakorlati kérdéseiben fogsz segiteni. Izgalmasabb lesz, mint bármi más! :)
    Aztán, ha lesz iromány, akkor azt is felhasználod majd.

    Válasz
  8. Yuki
    Yuki says:

    Szia! Nagyon érdekes bejegyzéseig vannak, nagy érdeklődéssel olvasom őket. Gondolkodtam azon, hogy miért legyen keresztény az ember. Előre kell bocsátanom, hogy voltam, de nem vagyok keresztény, így tehát nagyon nem vagyok az :) Ellenben az identitásom egy része mindig is az marad.

    Szóval: “miért légy keresztény?”.

    1) Ha konkrét bűntudat gyötör, vagyis van valami amit csináltál, és már bánod, de valahogy úgy érzed, hogy ez a dolog lemoshatatlanul ottmaradt az arcodon, az életeden, akkor a keresztény hit segít. Ugyanis a keresztények szerint ha elfogadod, hogy Jézus átvette a bűneidet, akkor meg is bocsát. Ezzel megszabadult tőle. Pl, ha drogfüggő, iszákos, agresszív vagy.

    2) Ha valami irracionális bűntudat gyötör, azaz szorongsz, félsz a holnaptól, hogy valami rossz történik veled, akkor érdemes kereszténynek lenni, mert Krisztus megvéd. A bűntudat amit érzel mindenkiben megvan, ez az eredendő bűn és Jézus vére lemosta Ádám bűnét.

    3) Ha kitaszítottságérzeted van, valamiért elfordulnak tőled, megbélyegeznek, akkor is érdemes kereszténynek lenni, mert ha beengeded az életedbe Krisztust, akkor ő feltétel nélkül fog szeretni, érezni fogod, hogy nem vagy elhagyott.

    4) Akkor is érdemes keresztény lenni, ha áldásérzeted vagy istenélményed van. a kereszténység megmagyarázza, hogy mi az a jótékony, segítő jelenlét, amit érzel, éspedig a szent lélek. Kerek lesz ettől a világod és még tudatosabban koncentrálhatsz a munkádra, vagy arra a tevékenységedre, amiben sikeresnek érzed magad.

    OK, de mint nemkeresztény és sajnos most továbbmagyek. Mikor ne légy keresztény?

    1) Ha tettél valamit, amit a keresztények bűnnek neveznek, de ezt te nem érzed bűnnek, sőt. Például ha drogoztál a társaság kedvéért, nem lettél a rabja, sőt igenis jó érzéssel tölt el, hogy a barátaiddal jót szórakoztál, bár már nem teszed, mert drága és különben is, felnőtt, családos embernek nincs erre ideje. Ha ilyen vagy, papolásnak érzed a drogelenes kirohanást, hisz neked se lett semmi bajod, akkor pedig csak hisztériakeltés. Vagy példál meleg vagy és boldog, felhőtlen párkapcsolatban élsz és kutya bajod sincs. (Itt jön a képbe a meleg kereszetények eszeveszett igénye a megváltásra: kitaszítottak de még Krisztus egyháza is kirekeszti őket :(

    2) Értelmetlennek és áldatlannak élted meg az életed, de olyan klubba kerültél, ahol visszatért az életkedved. Például vonatmodellezők, vagy amatőrcsillagászok közé kerültél. Táborokba jársz, tarsadalmi életet élsz, szeretsz köztük lenni. Ekkor nincs szükséged keresztényekre.

    3) Ha kitaszított vagy, de megtaláltad a közösségedet, lásd 3) pl siketek, mozgássérültek.

    4) Ha sikeres vagy és ezt nem magadnak, hanem a kiegyensúlyozott családi életednek, a szüleidnek és az előmenetelben segítő mentoraidnak, tanáraidnak tulajdonítod és ezért hálás is vagy nekik.

    Ebből is látszik, hogy a mindennapi életre lefordítva a kereszténység elsősorban bűntudat terápia, mégha abban a gyengített formában is, mint az “önzőséggel való küzdelem”

    Mondok egy példát is. Most, hogy kerestem hétköznapi nyelven megfogalmazható érveket, találtam egy vélemény egy nőtől. Keresztény volt, elvált, egyedül nevelte a gyerekeit és nehéz volt neki. Azt látta a gyüliben, hog ymindenki boldog, felhőtlen és áldással teli képet mutat magáról. Rosszul érezte magát. Leszámolt magában ezekkel a bántó, képmutató külső elvárásokkal és szabad lett. Elfogadta, hogy aki elvált, annak igenis nehéz és néha rossz neki. És amint eltávolodott a gyülekezettől megszabadult a depressziójától és boldog lett.

    Szerintem van amikor a keresztény út jó, és van amikor szükségtelen. Az más kérdés, hogy akit az eszkatológia vonz és beleszeret az eljövetelbe, meg a kiválasztottságtudatba, az ragaszkodik Jézus istenségéhez és hasonlókhoz. De pont abból a szemszögből, ahogy Te kérdezted, hogy hogyan mondjuk el valakinek, hogy miért jó kereszténynek lenni arra csak az lehet a válasz, hogy jó bűntudatterápia. (Megjegyzem a kereszténynek maradás is bűntudatterápia, hisz aki nem kersztény az nem üdvözül.)

    Válasz
  9. Yuki
    Yuki says:

    Bocs, azt még hozzátenném, hogy persze tudom, hogy aki keresztény, az ezeket az érveket lesajnálja, hisz mi a vonatmodellező egyesület az ÖRÖK ÉLEThez. Visznt a kérdés úgy tevődött fel, hogy az utcán elénk kerülő embernek mi kell és ebből a szemszögből azt kell mondjam, hol van az örök élet igérete a vonatmodellezők odaadó és testvéri szeretettől fűtött társaságához.

    Válasz
  10. boresit
    boresit says:

    Kedves yuki, köszönöm a hozzászólásod (és örülök, hogy tetszik a blog :-), sok érveddel teljes mértékben egyet is értek!

    Leírtam már pár helyen, de nem tudom, olvastad-e: én is elváltam. A barátaim nagy része dobott, a saját egyházam anélkül közösített ki, hogy egyetlen vezetője megkérdezte volna, hogy miért döntöttem így, elárasztottak a névtelen levelek, az átkok, és még azt is elvitatták tőlem, hogy egyáltalán imádkozhatok-e Istenhez… a válás következménye miatt depressziós lettem, de az semmi nem volt ahhoz képest, amibe a “keresztények féltő szeretete” nevében kerültem.
    Nagyon keserű időszak volt, és iszonyúan kiábrándultam a kereszténységből. Ott is akartam hagyni az egészet, pedig 15 évig ez volt az életem, mert nagyon mélyről tértem meg, és 19-20 éves koromtól kezdve folyamatosan csak szolgáltam. És már korábban is kiakadtam egy csomószor azon, hogy a kereszténység az egyetlen olyan emberi csoport, amely eltapossa a saját sebesültjeit, de amikor velem csinálták meg, hát abba majdnem belepusztultam.

    DE – és itt jön az a bizonyos de… mégis maradtam “keresztény”. És szeretnék három okot mondani, ami hiányzik az egyébként tényleg valós problémákat felhozó kommentedből. És mindezt nem vitaként akarom írni, kérlek ne így értsd, mert tényleg tetszik, amit írtál, amikor olvastam, az volt az első gondolatom, hogy végre, megint egy értelmes, gondolkodó, őszinte nemhívő ember, őket szeretem a legjobban!!! :-) :-) És tényleg egyetértek majdnem mindennel, amit írtál a kereszténységről – én is hasonlókat írogatok, hátha végre felébredünk és változunk…

    Szóval a három megfontolásra szánt kiegészítésem a listádhoz – ha megengeded:

    1. a kereszténység, mint “vallásosság” – hát az tényleg lehet bűntudat-generáló önmarcangolásból álló csoportterápia. Ráadásul sokan még élvezik is. :-( És biztosan ez az egyik oka annak, hogy hazánkban is egyre erőtlenebb és érdektelenebb a kereszténység, mert sajnos sok helyen ide silányult. A vallásosság az egyik legjobb módszer a lassú lelki-szellemi-értelmi-érzelmi-kapcsolati öngyilkosságra, (rosszabb esetben mások leépítésére is) mert a nyakunkba veszünk egy rakás olyan terhet, amit a Biblia szerint soha az életben nem fogunk elbírni. Betarthatatlan ideálokat meg elméleteket durrogtatunk, és legfeljebb a spirituális szórakoztatás szintjéig jutunk el, de az emberek életét nem fogjuk átitatni pozitív módon, csak telerakjuk a fejüket negatív érzésekkel, törvényekkel és egy rakás komplexussal. Sajnos sok gyülekezet tényleg nem több, mint egy sajátos tematikájú zárt klub, és annak se a leginspirálóbb. És igazad van, inkább az amatőr csillagászok, mint egy bepállott, halott gyülekezet!

    Azonban a kereszténység elsősorban nem egy vallás, hanem egy valóságos kapcsolat egy valóságosan létező, megszólítható és válaszoló Istennel. Én nem azért tértem meg 19 évesen, mert bebizonyították, hogy a kereszténység jó ideológia vagy még jobb társaság, hanem mert Isten belenyúlt az életembe, és valóságosan átformálta a gondolkodásom, az érzéseim, és az addigi talán szélsőségesen sötét és negatív irányultságú életemet átállította egy pozitívabb irányba. Persze kaptam új barátokat, átgondoltam a Biblia tanításait, és puszta “ideológiaként” is még mindig a legjobb, amivel találkoztam (sokáig akartam filozófiatanár is lenni, tehát találkoztam párral) – de mégis az “istenélmény” győzött meg, a természetfelettivel való abszolút személyes találkozás. Isten számomra – és sok keresztény ember számára – nem egy elv, egy vallási közösségbe tartozás élménye vagy egy intézményesített ideológia, hanem egy élő személy. Talán ez a legfontosabb. És ebben a tekintetben mégis más, mint az amatőr csillagászat.

    2. Sajnos rosszul képviseljük azt, amiben hiszünk, és amit szeretünk. Én sajnos nagyon sok keresztényben csalódtam, főleg amiatt, ahogy a “Bűnösökkel” viselkedtek – de az az igazság, hogy én talán még többnek okoztam csalódást, főleg a válásom miatt. Tudom. Ahogy azt is, hogy sok valóban jószándékú keresztény ember csinál objektíven irreális, sőt, egyenesen ostoba, és másokat károsító dolgokat Jézus nevében. Csak bízhatunk benne, hogy előbb-utóbb abbahagyják – vagyis a reménykedés helyett tehetünk is ellene, én legalábbis ezt próbálom tenni: elgondolkodtatni azt, akit még lehet. De attól, hogy esetenként nem gondolkoznak, vagy hibákat, bűnöket követnek/követünk el, még nem vagyunk sem gonoszok, sem értéktelenek! Nem tudom, érted-e, mire gondolok. A kereszténység emberi oldala nem tökéletes, mert tökéletlen emberek alkotják, akik tévednek, vagy akár szándékosan, vakon, fafejűen ragaszkodnak valami abszolút életidegen és hibás gyakorlathoz – de attól még hívők. Szeretik Istent és szeretik az embertársaikat is – ha néha teljesen rosszul vagy ártó módon. De amíg a szívűk mélyén ez a szeretet őszinte és meggyőződésből fakad, addig van esély arra, hogy a hibás dolgokat korrigálják. Pont erről szól a kegyelem (csak pont ezt felejti el rengeteg keresztény ember): hogy a “kereszténység” kulcsa a kapcsolatunk Istennel, nem a helyes és helytelen tetteink százalékos aránya.

    Amikor írom ezeket a postokat, például a haldokló gyülekezetek “bűneiről” – akkor engem az őszinte és valódi szeretet vezérel, amivel segíteni szeretnék, hogy még jószándékból se sebezzük meg az embereket, hanem épp ellenkezőleg, gyógyítsuk őket, hogy megtaláljuk a biblikus utat, amit érdemes másoknak is megmutatni – mégha el is bukok közben magam is. De attól, hogy átmegyünk a piroson, a kresznek még van értelme. Szeretnék tanítani, szemléletet formálni, egy szélesebb perspektívában gondolkodásról arni és beszélni, szolgálni, adni, amim van, ami a tehetségemből, hozzáértésemből vagy lehetőségeimből fakad, mert minden gyarlóságom, bukásom ellenére is még mindig Istené az életem, és még mindig a “kereszténység” a családom – ha sok “testvérem” emberszámba sem vesz. De ez az ő dolguk, nem az enyém. Mert voltak a depressziós időszakban is néhányan, akik nem csak mondták, hanem valóban szerettek, akik még mindig tisztelnek és számítok valami a szemükben. Nem szabad és nem is lehet általánosítani. A kereszténység lehet ideológia, intézmény, vallás, történelem, értékrend, emberek közössége vagy kapcsolat az élő Istennel – de ezek mind-mind lényegileg különböznek egymástól, és mert az egyik hibás, a másik még nem biztos.

    3. “bűntudat-terpáia” – abszolút igazad van! Bár a bűn létező valóság, megoldás nélkül csak egy bunkósbot, amivel le lehet csapni az embert. És sajnos az egyház, illetve sok keresztény, lelkész vagy túlbuzgó “laikus” sokszor mást se csinál, csak csapdos vaktában, a nagy számok törvénye alapján hátha valakibe beletrafál. Annak aztán vége, lelkileg kiterül – és ez a “megtérés”. brrrrrrrrrr :-(
    Azonban itt is van egy másik oldal!
    Az Újszövetség lényege nem a bűn, hanem a kegyelem. Persze ez válasz a bűnre, ezt sem lehet kihúzni a sztoriból – de a hangsúlyt vissza kellene végre tolni a megoldás, a kegyelem irányába. Pont erről szólt a postom, igazából a blogom illetve minden munkám ás jelenlegi szolgálatom is. Talán ér valamit… Hiszek Jézusban, aki élhetővé tudja tenni a kereszténységünket, de ehhez sokat kell tanulnunk és változnunk. A legnagyobb fájdalmam, amikor azt látom, hogy pont ez megy a legnehezebben. Hogy a keresztények nem szeretnek tanulni, közömbösek, merevek, érzéketlenek, és sokkal inkább csak magukkal törődnek, a hagyományaikkal és a klubjaikkal, mintsem az emberek valóságos szolgálatával, a világ, az országuk, városuk, környezetük, barátaik, vagy épp a saját életük valóságos hiányosságainak, problémáinak konstruktív megoldásával.

    huhh, kicsit hosszúra sikeredett a reagálásom.
    de tényleg nagyon örülök a véleményednek, és csak remélni tudom, hogy sok keresztény embert gondolkodtat el a hozzászólásod!

    Válasz
  11. Kono
    Kono says:

    Kedves yuki!
    örülök, h van valaki, aki végre képvisel egy másik álláspontot. Én szeretek vitázni, mert azt gondolom, van értelme az értelmes vitának. Nem hiszek a “mindenki azt hisz, amit akar”-ban, mert:
    1- Ez kizárná az abszolut igazság, vagy legalábbis a “jobb” dolgok létét.
    2- Ha a nagy tiszteletben tartás miatt sohasem érvelnénk egymás véleménye ellen, akkor lennének emberek, akik mindig melegen innának sört, mert soha senki nem mondta nekik, h a sör hidegen jó!

    A “keresztyénség” nem egy filozófia, meg nem is egy irányzat, hanem a szó eredeti értelme (azt jelenti: krisztusi) szerint egy életforma.

    Nem bűnTUDAT terápia, hanem BŰN TERÁPIA. Hiszen a Krisztus vére nem a bűn TUDATÁTÓL szabadít meg, hanem a bűntől, magától! Nagy különbség. Az első változat csak agymosás, a második valódi szabadság, igazi változás.
    Aki a vallást agymosásnak, és bűntudatterápiának alkalmazza, azokat az ige nem keresztyéneknek nevezi, hanem tévelyítőknek, hamis krisztusoknak.

    Igenis, a bűn zavarja az embert. A lelkiismeret pedig nem csak a hívőkben dolgozik, hanem mindenkiben. Erre pedig nem az a megoldás, hogy üssük agyon a lelkiismeretet, hanem az, hogy szabaduljunk meg a bűntől. Ha TBC-s vagy, akkor hiába szedsz köhögéscsillapítót, attól még meghalsz!

    Másrészt, a keresztyénség nem arról szól, hogy neked mi a jó. Tudom, amikor mindenhonnan az ömlik, hogy neked legyen jobb, és a világnak is az individuumhoz kell hozzáigazodnia, nehéz átlépnünk saját magunkon, és odaigazítani az életünket valami (valaki) máshoz. Pedig az ige végig erről szól. Krisztus élete erről szólt, h nem saját magát nézte, hanem rád, meg rám tekintett, és ezért vállalta a kereszthalált! Ha a keresztyénség arról szólna, nekem mi a jó, ill opcionálisan választható lenne, akkor krisztus nem halt volna meg, mert az neki nagyon nem volt jó, sőt nagyon nem akarta volna választani ezt az utat! Ha pedig Krisztus képes volt feladni magát érted, meg értem, akkor nekünk, keresztyéneknek (krisztusiaknak) is fel kell tudnunk adni a saját elképzeléseinket arról, hogy választhatunk-e vagy sem.

    Válasz
  12. Kono
    Kono says:

    A keresztyénség tehát nem a vélt szükségeink betöltéséről szól, hanem az individuumról, egyénről, rólad és rólam szól. Amennyiben Krisztus éppen értünk, egyénekért halt meg.

    De semmi hasznod ebből, ha nem úgy vagy keresztyén, ahogy az ige mondja, a keresztyénséget ugyanis definiálja a Biblia, minden mást nem hívhatunk annak:

    1 Jn 2,6: Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy ő is járt.

    Tehát, aki keresztyénnek vallja magát, az úgy él, mint Krisztus. AZ olyan, mint Krisztus!

    Válasz
  13. Kono
    Kono says:

    János 6,65:65 „Ezért mondottam nektek – beszélt tovább \Jézus\ –, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!”

    Ezt sem érdemes kihagyni. Nincs opció, nincs választás. Túlhangsúlyozzuk az egyéni döntést, pedig csak akkor és ott lehetséges még a megtérés is, amikor az Isten akarata találkozik az egyén akaratával.

    Válasz
  14. Yuki
    Yuki says:

    boresit, “Pont erről szól a kegyelem (csak pont ezt felejti el rengeteg keresztény ember): hogy a “kereszténység” kulcsa a kapcsolatunk Istennel, nem a helyes és helytelen tetteink százalékos aránya.”

    Igen, az istenélményre én is utaltam. Én részben azért hagytam ott a (történelmi egyház beli) gyülekezetemet, mert ha ott beszéltem volna az istenélményemről, biztos, úgy tettek volna mintha meg sem hallanák. Ha meg átmentem volna egy karizmatikus közösségbe legelőször is mielőtt meghalgattak volna ki akarták volna belőlem űzni a démont. Ezért inkább megtartottam a kapcsolatom istennel és magasról tetem a kenetteljes prédikátorokra.

    Kono, én nem vitázni jöttem, hanem egyetérteni :) Örkény utolsó drámájáról Aczél még küldött neki egy kritikát, hogy “erről érdemes lenne egy elvtaarsi-vitaat lefolytatni.” Erre Örkény írta, hogy “Kedves Aczél elvtárs, sajnos ezt beláthatatlan időre el kell halasztanunk” :) Szóval én azt keresném, hogy mi az ami mindanyiunk közös tudása a transzcendenciáról és nem az ellentétekről vitázni.

    Éppen ez a pragmatizmus az, ami azt mondatja velem, hogy a bűn tekintetében a külső réteg egy szociális konstrukció szocializáció általi lenyomata. A lelkiismeretfurdalásunk nem egy abszolút bűnt, hanem egy szociális jelenséget mutat nekünk, objektív, de relatív bűnt. Ezt a bűnérzetet is lehet orvosolni a keresztény egyházon belül. Ha azonban valakinek nincs bűnérzete, annak hiába mondod Te, hogy bűnös vagy. Azzal csak egyfajta istenélmény (kegyelem) tudja közölni, hogy valami cselekedete bűn. Ezt a bűnt nem Te, az evangelizáló hívő, hanem a megtérő által átélt istenélmény tudja hitelesíteni. Ilyen értelemben egyetértek azzal, hogy létezik a szociális konstrukciótól függetlenül az isteni rend szerinti bűn is — ami a mélyebb réteg. Bár ez lehet abszolút bűn, de szubjektív élmény hitelesíti. Aki nem ilyenfajta kegyelem által éri el a bűnérzetet, annak a számára az egyház által tanított bűn is csak szociális konstrukció.

    Mindezt még mindig azért írtam, hogy ha meg akartok szólítani nem keresztényeket, akkor miképp viszonyuljatok az ő bűnképükhöz. Máskülönben miben különbözik az evangelizáló attól a vízlágyítóárústól, aki mindenek előtt is meggyőz arról, hogy Magyarországon kemény a víz (ami ebben a konkrét esetben valójában nem is igaz), majd azt mondja: de a jó hír, hogy én el tudok neked adni egy vízlágyítót.

    Ezért vagyok boldog, hogy idézted a “senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt” igét. Mert ez arról tanúskodik, hogy mindketten engeditek, hogy az ige maga szólítsa meg az embert és nem győzköditek. Érdekes módon a környezetemben, akik igazán megtértek, azokat sosem érvek, beszélgetések, hanem igerészletek, mondatfoszlányok, zsoltárrészletek, dalok indították el az úton. Amiket mintegy “belülről hallottak”. Az ő hitük azonnal egy istenélménnyel indult és meg is maradt. Had linkeljek egy klippet, ami a 90-es évek elején nagy hatással volt rám és akár el is indíthatott volna (ha akkor már nem tértem volna meg):

    http://www.youtube.com/watch?v=-E1H8MDMqWE

    Isten bocsássa meg, én egy idő óta már egy egyedi gnosztikus típusú utat járok.

    Válasz
  15. Yuki
    Yuki says:

    Erre Örkény írta, hogy “Kedves Aczél elvtárs, sajnos ezt beláthatatlan időre el kell halasztanunk” — ja, a poént lehagytam, Örkény ezt a halálos ágyán írta.

    Válasz
  16. Kono
    Kono says:

    Kedves yuki!

    A Szent Szellem (avagy Szentlélek) győz meg bűn tekintetében, nem pedig én. Én győzködhetek bárkit, h ilyen meg olyan bűnös, semmit sem ér, amennyiben a Szellem el nem végzi a szívében a kinyilatkoztatást.

    A bűn, amennyiben az általános tanítást és a köztudatban lévő fogalmat vesszük, valóban lehet szubjektív, és szocializáción alapul. Ha bűnnek tartom például a káromkodást. Ki mondta, hogy bizonyos szavak használata bűn, míg más szavaké nem az? Ki tesz különbséget a csúnya, meg a szalonképes kifejezések között???

    A Biblia viszont nem erre gondol, amikor a bűn fogalmát használja. A törvényre sem mint abszolút zsinórmértékre utal, hanem úgy, mint ami az isteni rend árnyéka!
    HOPPÁ!!! Az árnyék szó fejezi ki a legpontosabban a fogalmat: azaz ez csak egyfajta lenyomat, nem a valóság. Áthágni a törvényt nem bűn, a bűn az isteni rend ellen való lázadás, más szóval törvényrontás, az Istennel szemben megkeményedett, ellenálló szív!

    Ez szőrözésnek tűnhet, pedig nem az. Hiszen, ha hétköznapi példával akarnám megfogni, ugyanez érvényes a jogi normákra is.
    A Btk 166.§ körülhatárolja az emberölést, mint jogi kategóriát. Ha embert ölsz, akkor a bíróságon a jogszabály áthágása miatt ítél el, nem azért, mert öltél, és az (szubjektíve???) csúnya dolog! Itt fülön csíphetjük a fogalmi zavart: ölni bűn, a büntetést mégsem azért kapod, mert bűnt követtél el.

    Ugyanez vonatkozik a Biblia bűn fogalmára is: a törvény csak a bűn felismerését, és elítélhetőségét adja, mivel írott formában létezik, ezzel rögzít jó néhány tényállást. Mégsem csak az a bűn, ami a törvénybe ütközik.

    Itt lép be a lelkiismeret, a lelkiismeret az isteni rend érzékelése az ember lelkében. A dolgok megítélésének Istennel együtt látása, “együtt tudást” jelent.
    Míg a bibliai törvényt nem mindenki olvassa és érti, lelkiismerete egyformán van mindenkinek. Még a bennszülöttnek is, aki sosem látott Bibliát, de még olvasni sem tud.

    Azt hiszem, ezekre gondoltál te is. Ilyen alapon nyugodtan mondhatjuk, hogy értelmetlen dolog törvényt tanítani, törvénykezni.
    Aki újjászületett, az a szívébe írt törvény (belső felismerés és motiváció)alapján éli és rendezi az életét, nem szükséges neki a külső kerítés.
    Ez azért “veszélyes”, mert meghagyja az ember egyéni szabadságát a demagógia helyett:)
    Másrészt, nem szabad elfeledkezni az ember bűnös természetéről, ami még az újjászületett emberben is képes torz képet, homályos látást kialakítani: ilyenkor bizony szükség van az írott igére!

    Válasz
  17. Calator prin Romania
    Calator prin Romania says:

    Azt kíváncsi gondolat oldal elrendezés a helyszínen? A nagyon jól megírt; Szeretem, amit youve kapott mondani.

    De talán egy kicsit több az olyan tartalom, így az emberek csatlakozni
    jobban. Youve van egy borzasztó sok szöveg csak az, 1 vagy 2 kép.
    Talán tér ki a jobb? – Calator prin Románia .

    Válasz

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.