Változ(tat)ások az ifjúsági misszióban – 2.rész
Gondolataim az ifjúsági misszió változásairól Ed Stetzer „Lost and Found – The Younger Unchurched and the Churches that Reach Them” című könyvétől elindulva… FOLYTATÁS:
4. HASZNÁLD AZT A TECHNOLÓGIAI KÖZEGET, AMELYBEN A HÉTKÖZNAPJAINKAT ÉLJÜK!
Azok a gyülekezetek, amelyek hatékonyan el tudják érni a fiatalokat, megtanulták használni, méghozzá nagyszerűen, kreatívan és közben teljesen természetesen használni azt a technológiai közeget, amelyben ma az életünket éljük. Ehhez hozzátartozik a projektor, a vizuál-technika, a profi hangosítás, az internet, a videó. Az ilyen ifik saját klippeket forgatnak, riportokat készítenek az utcán, és felrakják a youtube-ra, blogot írnak az ifialkalmakról, kommentelnek mások blogjain, ott vannak a facebookon, és ifi közben elpostolják, hogy épp miről van szó. Ez van, ez a mai világ! Sajnos az ifimissziót nálunk még mindig sok helyen lelkészek és egyáltalán nem fiatalok vezetik, akik – akár tetszik, akár nem – már nemigen értik a mai tinédzser kultúrát, vagy a huszonévesek, az egyetemisták világát!
Senki nem szeret maradi lenni, főleg nem egy fiatal. Ha egy fiatal nem érzi trendinek, high-technek, modernnek, otthonosnak a saját ifijét – technológia szinten sem (mert persze senki ki ne forgassa a szavaim, nem ettől függ az ifi értéke – csak ez is benne van!) – akkor nem fogja elhívni a barátait. Miért? Mert nem akar égni előttük! Ez igaz akkor is, ha unalmas a tanítás, ha béna a dicsőítés éneklés, stb. stb.
Szóval: itt az ideje felzárkózni ahhoz a világhoz, amiben élünk! Technológiai szinten is! Ha otthon van nagyképernyős tévénk, számítógépünk, videókameránk, akkor az ifiben is legyen! Ez a minimum! Pénzbe kerül?! Persze! A missziómunka MINDIG pénzbe IS kerül!
5. LEGYEN AZ IFID A GYÜLEKEZETED SZERVES RÉSZE!
Túl sokszor láttam, hogy az ifi elszigetelődik a gyülekezettől. Nincs átjárás a generációk között. A fiatalok ifire eljönnek, de vasárnap a gyülekezetbe már nemigen. Mert az ifi még csak hozzájuk szól, az ő nyelvükön, de a vasárnap az teljesen más. Az ifin Hillsongot énekelünk, a gyülekezetben 400 éves énekeket. Az ifin (jó esetben) lelkesen, a gyülekezetben (általában) nem túl lelkesen. Az ifin (jó esetben) közbe lehet szólni, lehet kérdezni, az istentiszteleten nem. stb. stb.
És ami mindezeken túl van: az ifin (jó esetben) ismerik egymást a fiatalok – de a gyülekezetben, a generációk között nemigen szövődnek kapcsolatok, beszélgetések. Fiatalok nem mennek oda az idősebbekhez beszélgetni, megkérdezni őket, miben segíthetnének vagy hogy adjanak nekik bölcs tanácsokat – és a középkorúak sem kérdezik meg, van-e valamire szükségük, támogatásra, anyagiakra, lehetőségekre, munkahelyre, illetve az idősek sem keresik a fiatalokat, hogy miért imádkozhatnának. Az az igazság – ez tíz évnyi tapasztalatom ifjúsági missziómunkásként, gyülekezeti vezetőként – hogy a magyar gyülekezetekben felekezettől függetlenül óriási szakadék van a generációk között. Rengeteg bizalmatlanság, bizonytalanság, közöny, sajnos helyenként ellenségeskedés is. És amíg ez nem oldódik fel, addig a gyülekezet nem lesz otthona a mai fiataloknak. Legfeljebb az ifi. De az mindig csak időleges, átmeneti, és igazából nem működő megoldás.
Ha azt akarod, hogy a gyülekezet otthona legyen a mai fiataloknak is, főleg ha ifjúsági misszióban gondolkodsz, és a „világi” fiatalokat akarod behívni a gyülekezetedbe, akkor fel kell számolni ezeket a generációs árkokat. És ez még nem elég – ki kell alakítanod a generációk közötti átjárhatóságot! Alkalmakat kell teremtened, ahol összebarátkozhatnak egymással a nem azonos generációkba tartozók – mert enélkül csak klikkel lesznek, de nem lesz közösség. Sem lelki otthon.
BEFEJEZÉS HOLNAP…
Addig is várom a véleményed!
„Fiatalok nem mennek oda az idősebbekhez beszélgetni, megkérdezni őket, miben segíthetnének vagy hogy adjanak nekik bölcs tanácsokat.” Persze, hogy nem, hiszen úgy gondolják, hogy „már nemigen értik a mai tinédzser kultúrát, vagy a huszonévesek, az egyetemisták világát”. És ez nagyon benne van a fiatalokban. Az idősebbekre nem tudnak példaképként tekinteni. Stephen Christian, az Anberlin énekes-szövegírója szokott időnként elmélkedni a blogjában, és írt egy nagyon jót erről a dilemmáról: http://modesty.blogspot.com/2009/08/lord-of-flies.html
A másik megjegyzésem azzal kapcsolatban van, hogy „ha otthon van nagyképernyős tévénk, számítógépünk, videókameránk, akkor az ifiben is legyen”. Ez megint csak a fogyasztói kultúra oltárán való áldozás lenne, ne ezen görcsöljön az ifi. Mert mi van, ha egy-egy fiatalnak nincs otthon ilyesmi? Ha a család egyáltalán nem tudja megengedni magának, és még az ifi költségvetésébe se nagyon tud beszállni, sőt a gyerek az alkalom utáni ifivacsit várja a leginkább? Ez szerintem komoly konfliktust szülhet, főleg az iskolás korosztályban. Ez ismert gyermekpszichológiai probléma. A gyerkőc a suliban azzal szembesül, hogy többiek között ott vannak a legújabb, legtrendibb kütyükkel flangálók, és általában ki is rekesztik őt. És akkor még az ifiben is arra megy ki a dolog, hogy legyen plazmatévé, meg Guitar Hero, mert ez van a világban másutt is?
Aztán csodálkozik a szülő, hogy a gyereke lassan nem az ifibe jár, hanem az ifi által unalmasnak, laposnak, ósdinak tartott istentiszteletre megy inkább, a szülei és a nagyszülei generációjához csapódva, de igazából itt is, ott is kényelmetlenül érezve magát? Sehol sincs igazán a helyén. Úgy érzi, hogy elveszett az időben. Rosszkor született, rossz helyen. Mesékbe menekül, fantáziavilágban él. Az igazi szakadék azonban a saját generációjában van.
Ők azok a legkisebbek, akikre figyelni kellene. És ez bizony komolyabb áldozattal járhat, mint loholva kiizzadni a plazmatévére, vagy Guitar Herora valót – de ez már egy másik téma lenne.
Szerintem.
Még vannak gondolataim, de azt asszem majd magamnál említem meg. Inspiráltál azért, na.
valamiért eddig nem néztem,milyen dátummal iródtak a cikkek.De feltünt,hogy heteken keresztül az én szövegelésem marad(-t)végszónak,pedig ennyire okos még nem vagyok.Hát,persze:egyikőtöket se nagyon érdekli a tavalyi hó.csakhogy én ugy járok itt,mint a mesehősök Narniában:épp most a nyakig hóban.(2o11 júniusa) Csak annyit még,hogy egy szabadgondolkodó személy részéről különlegesen mélyen együttérző az,amit az előttem szóló irt.Köszönöm,sazt hiszem,hogy elbúcsuzom,különösen kedves tavalyi-tavalyelőtti mára is belémszóló időgéptől…Narniától?