Veszélyes gyülekezet 3. – Szembenézni a homoszexuálitás felvetette problémákkal
Egyre több a szexuális téren jelentkező zavar a társadalomban – és nem tudunk tenni semmit az ellen, hogy mindez le ne szivárogjon az egyházba is, hiszen abban is emberek vannak, akik ebben a világban élnek. Ráadásul új „tagokat” kellene „halásznunk”, megtérőket – de csak egyetlen tavunk van erre: a saját civilizációnk. Túl sokáig dugtuk a fejünket a homokba, és ha azt nézzük, hogyan változik a kultúránk, akkor ezek a problémák nemhogy enyhülni fognak, hanem sokkal inkább erősödni. Ezek a kérdések egyre inkább társadalmi súlyú kérdésekké válnak – éppen ezért itt az ideje, hogy egyben egyházi kérdésekké is váljanak – és nem egy vállrándítással elintézhető, hanem konstruktív és valóságos elmozdulást hozó súlyos kérdéssé!
Alapvetően a homoszexualitásról van most szó. És nem arról, hogy a homoszexualitás bűn-e vagy sem „teológiai” értelemben, hanem hogy mihez kezdünk keresztényekként egy olyan nyugati civilizációban, amelyben már nem probléma a homoszexualitás. Hogyan fog megnyilvánulni az életünkben az a nagyon fontos bibliai alapelv, hogy a bűnös nem azonos a bűnével, és az embert szeretnünk kell, a bűnét azonban nem. De hogyan fogjuk ezt elválasztani egy homoszexuális embernél?!
Készült egy amerikai felmérés, amelyben megkérdezték a (nem homoszexuális!) nem hívőket, hogy csatlakoznának olyan gyülekezetbe /egyházhoz, amelyik elítéli a homoszexuálisokat (!), és nem szívesen fogadja be őket a tagjaik közé. Azoknak, akik jelenleg egyáltalán nem járnak semmiféle gyülekezetbe, a 83%-a azt válaszolta, hogy ilyen kirekesztő szellemiségű gyülekezetbe semmiképp nem menne el, és a kereszténységgel szimpatizáló, alkalmi templomlátogatók 53%-a is azt nyilatkozta, hogy nem kötelezné el magát ilyen gyülekezet mellett.
Innentől kezdve a kérdés már nem arról szól, hogy mihez kezdjünk a melegekkel, hanem hogy az egyház milyen képet mutat önmagáról, ha az emberek befogadásáról, az emberekhez való viszonyulásáról van szó. Ugyanis jelenleg az van, hogy a „teológiánk” miatt hús-vér emberek számára tesszük elérhetetlenné a gyülekezeti közösség lehetőségét. Ez pedig a mi „nagy szeretetünket” hiteltelenné teszi az egész világ előtt – már nem csak a melegek előtt!!! És ez az igazi probléma! Arról már nem is beszélve, hogy például az alkoholistákat „megtűrjük” – vagyis valamilyen szempontok alapján válogatunk a bűnök között, és különböző kategóriákat állítunk fel.
Nem tudom, érthető-e, mire gondolok a felvetésemben? Pengeélen táncolunk – de EMBEREKRŐL van szó. Nekem is van nem egy homoszexuális ismerősöm, akik pontosan tudják, hogy nekik nincs helyük, nincs esélyük sem arra, hogy Krisztust megtapasztalják, AMÍG HOMOSZEXUÁLISOK. De kérem, nem úgy van, hogy Krisztus a bűnösöket fogadja magához, és éppen ebben a közösségben fognak megváltozni, megtérni? Jelenleg a gyülekezetben nem lehetnek „tagok”, vagyis a közösség aktív, „bennfentes” tagjai homoszexuálisok – csak majd miután megtérnek. De akkor hogy térjenek meg?! Ha csak valamilyen távolsági missziókban vehetnek részt?
Sajnos a legtöbb homoszexuális ma el sem tudja képzelni, hogy felszabadultan jól érezheti magát egy gyülekezetben, hívők között. Nem tudja elképzelni, hogy tényleg örülnek neki, hogy valóban befogadják, még őt is, még így is. Éppen ezért nem fog talán soha megtérni. Mert MI – az egyház – nem adtunk rá esélyt neki. Csak kioktattuk, hogy „térjen meg a bűnéből”!
Miért utálják az emberek az egyházat? – Dan Kinball-nak ezzel a címmel jelent meg egy nagyon tanulságos könyve illetve filmje (amit szeretnénk behozni Magyarországra az APCSEL29 keretében). Például mert ítélkezik mások felett, miközben ő maga is tele van hibákkal és vétkekkel. Ha valakinek van valamilyen jellemhibája, attól még bemeríthetjük, mert el tudjuk képzelni, hogy ezzel együtt is teljes szívéből szeretheti Jézust – és bízunk abban, hogy majd a megszentelődése során, ahogy növekszik a hitében, majd a jellemhibájából is kigyógyul. De egy szexuális hibával ezt például már nem tudjuk elképzelni. Egy homoszexuálisnak nincs joga Krisztust teljes szívéből szeretni…
Veszélyes kérdés, tudom. Remélem érthető, hogy ez a post nem a homoszexualitás legalizálásáról szól – hanem a homoszexuális emberek felé való keresztény viszonyulásunkról. Ez a kettő nagyon más – és óriási hiba, hogy a mai magyar kereszténység nem tudja a kettőt elválasztani egymástól. De muszáj kimozdulnunk onnan, ahová beragadtunk, különben a magatartásunkkal ellökjük magunktól azokat is, akik nem is homoszexuálisak – csak emberek.
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek írjátok meg!
Amerikában a United Church of Christ csinált olyan reklámspotot, ami tévében ment.
Ezek voltak azok:
Ezt asszem nem tiltották be:
http://www.youtube.com/watch?v=FmPS6znz0Mw&fmt=18
Ezt viszont pár sugárzás után igen:
http://www.youtube.com/watch?v=i2vWZEK9V3Y&fmt=18
Ez meg a legártalmatlanabb:
http://www.youtube.com/watch?v=FlW4dxeyeUQ&fmt=18
Az UCC ugye egy mainline felekezet, ahogy az UMC (metodisták) is. Náluk ez a kérdés annyira nem is kérdés. Régebbi hagyományúak, mégis relevánsabbak, mint az evangelical vonal jórésze.
Ide már volt egy moderálásra váró, linkekkel teli kommentem. :)
Amúgy ha megnézzük, hogy a két ismert főirány (mainline, evangelical) mellett mostanában kibontakozó(!) emergent irány hogyan viszonyul a kérdéshez, azt láthatjuk, hogy talán mégis elindul valami. Shane Claiborne-nak is van egy-két nagyon hasznos javaslata a „melegkérdésben”.
A második klipp eszméletlenül jó!!!!! Köszönöm! :-)))
Egyébként pedig szörnyű, hogy mennyi helyen van ez így – ha nem is valóságosan, de a szívekben… :-(
Nagyon jó post!
Szeretni szeretjük őket, de éppen ezért ne csapjunk be senkit: ha nem tér meg, nem lesz üdvössége. Nem a bemerítés és a bennfentesség a cél amúgy sem, hanem az üdvösség.
Volt egy nem hívő barátom, aki elkezdett járni a gyülekezetünkbe. Aztán, mivel reformátusnak keresztelték, szembehelyezkedett a bemerítéssel. Hogy az csak egy szokás. Én meg azt mondtam:
– Figyelj! Ebben még nem kell állást foglalnod. Ne gondolkozz ezen, mert értelmetlen. Előbb meg kell térned! Megtérés nélkül akkor sem merítenénk be, ha te magad kérnéd.
Hidegzuhany? Sokkal jobban szeretem, minthogy hazudjak. Az igazságot mondtam. Így van esélye megtérni.
A végén, mikor már mindenről lesz saját véleménye, még azt hinné, hogy ez számít az üdvösségét illetően.
A szeretet sokkal több, mint valaki vélt szükségeinek kielégítése. Sokszor épp a szeretet ránt bele kényelmetlen helyzetbe.
Ha szeretem a gyermekemet, ettől még okozok neki fájdalmat. Éppen azért okozok neki fájdalmat sokszor, mert jobban szeretem, minthogy hagyjam meghalni, csak nehogy fájjon. Pl. egy oltás lehet ilyen.
Hagyjuk elkárhozni a homoszexuálisokat, mert a „szeretet”, vagy inkább tolerancia fontosabb nekünk az Isten szavánál? Lehetünk mi együtt érzőbbek és kegyelmesebbek Jézusnál is?
Csak a szójáték kedvéért találtuk ki a feleségemmel ezt az imélcímet,de jónehány félre nem érthető barátságmegkeresést kaptunk külömböző helyeken, a reklám elkereüléséért nem sorolom őket.A Máté l9-beli krisztusi fejtegetést,-forditási ferdítés lenne-é?!nem tudom-,a nemiség kinjairól még soha nem mertem a vasárnap délelőtti kötelezőfejkenős nénik és álliggombolt presbiterek álmos,álmodozó szemébe vágni.Nagy általános semmittudásunk van,hála Istennek,e témában,amig reá nem ver a fejünkre a Názáreti Nabbi:annyira beáltalánosítjuk a „megtérés”szlogent,hogy alig hiszünk a szemünknek,hogy ez a felszegi ácsnak a Nevelt Fia kategóriái közt vannakSZÜLETÉSILEG HERÉLTEK,nemcsak a bomló Római Bir.bizonyitékai..De az igazán nagy ügy a lelkigondozás,és nem a „volna” téma atéma,hanem a van.Amióta ismerek egy életfogytiglanos megtértet,mintha halvány lilám se lenne,mekkora a Jézus kegyelem-tartaléka .
Ma elgondolkoztam Jézus példáján.
Ő nem járt „gyülekezetbe” (legalábbis olyanba, mint a mieink). Volt egy tanítványi csoportja és szolgált emberek felé.
Namármost, amikor azt olvassuk, hogy „a bűnösök asztalánál ült” – akkor ez ma mire vonatkozna? A gyülekezeti közösség, az istentiszteleteken vagy a különböző programokon való részvétel a „bűnösökkel való együtt evés” kategóriája, vagy a tizenkét fős tanítványi csoportté?
Lehet, hogy csak ezt kellene rendbe tenni. Hogy a gyülekezeti közösség NEM a tanítványi csoport – ez azon belül van! Akkor beférne a „gyülekezetbe” mindenki, és aki a benne van, ettől még nem hinné magát automatikusan tanítványnak is… (Mert többnyire ma sem mindenki az, aki már ott van.)
Ha azonban a gyülekezet = a tanítványokkal, vagyis Jézusnak egy alapvetően 12 fős „gyülekezete volt – akkor hova tartoznak a többiek? Vajon a Jézust felhőként követő sokaság között milyen emberek voltak? Kizárólag „tanítványok”?
No csak morfondírozok magamban…
boresit,
Szerintem a gyülekezet a tanítványi csoportot jelenti. A szolgálati terület meg a világ. E
Azt a kettőt keveri össze a modern vallásfelekezet azzal, hogy a világot beszorítja egy gyülekezeti épületbe. Ezzel a húzással a két ellentétes érdek kiöli egymás érvényesülését. Ez így se nem világ, se nem gyülekezet. Egyik sem érvényesül. Se nem hideg, se nem forró, csak olyan langyos víz.
Legyen gyülekezeti közösség, szent, újjászületett emberekből. És ezek az emberek éljenek a világban, mint Jézus és a tanítványok.
Kono, értem, ami írsz. Nem ellenkezni vagy vitázni akarok, elvi szinten igazad van. A gyakorlati kérdés: ki a „szent”? Aki teljes szívéből szereti Jézust – vagy aki „bűntelen”. Lehet-e valaki bűntelen? Ha nem, és így is lehet szent, mi alapján válogatunk a „bűneink” között?
Érted a felvetést?
Még egyszer mondom: ez a post nem a bűn legalizálásáról szól, hanem arról, hogy a bűnös embernek hol van helye és hol nincs Isten előtt, vagy a gyülekezetben.
Csontos András küldött egy linket a facebookoma ehhez a posthoz, illetve illik a következőhöz is (3):
http://www.hatter.hu/archivum/?q=node/6575
(…) A feni felvetések között szerepel a bűnök közötti válogatás is a hozzáállásunk tekintetében. Azt látom hogy mindamellett, hogy szívesen látnék bárkit a gyülekezetünkben és nem hajigálnék ki senkit az eject gombbal, vannak különbségek, nem szabad összemosni dolgokat. Ugyebár ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és megbocsátja azokat („Lehet e valaki bűntelen? Ha nem akkor így lehet viszont szent…”). A megtisztulás illetve megszentelődés része az hogy elhagyjuk a régi mocskos dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesek leszünk, hanem azt, hogy a bűn már nem egy menetrendszerű dolog, egy állapot, hanem botlás, hiba a rendszerben, amit Isten előtt megbánva és letéve hozhatunk helyre. És ez a dolog persze fel is veti a kérdést, hogy lehet hogy mégiscsak lehet válogatnivaló a bűneink között. A szexualitással kapcsolatos bűnöket viszonylag egy külön nagy csomagként kezeli a biblia olykor, mert jellegükben mások, hiszen az ember a saját tese ellen vét, amelyet pedig elvileg Isten szent lelkének templomaként kellene kezelni. A homoszexualitás egy olyan állapot, tévút, bűn, amely Isten előtt nem állja meg a helyét. (Mint ahogyan önmagában más bűn sem, és itt most függetlenül értem persze attól, hogy viszont a bűnös embert szereti és keresi Isten) Hát ebben semmi új nincs. A római levél 1:25-32 -t érdemes elolvasni. Ez erről szól. Mármint hogy nem normális ez az állapot, (nyilván ha továbbolvassuk, láthatjuk, hogy Isten nem személyválogató, és mindenki más is ugyan olyan elveszett az ő kegyelme nélkül) mert mégiscsak egy állapotról van szó, nem pedig egy újra meg újra alkalmilag bekövetkező bukásról. Ha belegondolok, hogy ilyen ember jönne a gyülekezetünkbe, akkor az lenne a célom, hogy igenis legyen ott, közösségben velünk és térjen meg. Viszont úgy gondolom, a felvetés, hogy normális egy homoszexuális ember esetében, hogy tanítvány~megbízott, vezető, vagy bármi efféle legyen, az masszív tévtanítás. Hol van helye és hol nincs helye a bűnös embernek Isten előtt, vagy a gyülekezetben? Persze hogy van ott helye, de a bűnösség alkalmiságát, vagy konstans állapotát talán nem vehetjük teljesen ugyan úgy.
(Nagyon szívesen olvasom ezeket a postokat, hiszen sok sok aktuális kérdést vetnek fel. És általában abban a stílusban, amely a gyülekezetet arra inspirálja, hogy egy olyan korban élünk, ahol szükség van a haladásra, a nyitottságra, ‘toleranciára’ (…) :), arra, hogy valahogy mindenképp elérjük az embereket. De viszont egy nagyon értékvesztett kor is a miénk. Ki lesz az, aki választ ad, aki értéket képvisel? Aki határt húz? Ki lesz az aki kiáll az igazságért, és nem csak egymás mosolygós elfogadásáért?)
Amúgy ajánlom mindenkinek a figyelmébe nagy szeretettel Szűcs Sándor egyik beszédét, amely 2006 május másodikán hangzott el a Nap utcában egy ifjúsági istentiszteleten. (sajnos már nem lehet letölteni a baptistaifi.hu-ról, talán más fórumra majd sikerül feltenni)
Nagyon örülök a postnak és a kommenteknek. Magam is azt gondolom, hogy Jézus Krisztus egyháza minden tagjának missziós küldetése, hogy megszólítson mindenkit a mai világban és ezzel eléggé hadilábon állunk. Persze tudom, hogy ahhoz, hogy hitelesen tudjuk felmutatni a világnak Isten igéjét (ami egyébként kötelességünk), első lépésként magunknak kellene tisztán és világosan látnunk azokban a kérdésekben, amelyekről beszélni akarunk. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha ennél az első lépésnél mindig elakadunk, mindig csak a gyülekezetek, az egyház tagjainak gondolkodásmódját akarjuk (meg)tisztogatni mindenféle ‘torz értelmezésektől’, és ezért el-elhatárolódunk azoktól, akik ki mernek lépni a világ nyilvánossága elé, csak azért, mert másként értelmezik az Ige bizonyos szakaszait, mint mi, akkor ezzel leginkább magunk akadályozzuk a misszió ügyét.
Márpedig ennek a nagyon összetett témának a megközelítésére nincsenek kialakult ‘standardok’. Olyan helyzetben még sosem volt ez egyház, mint most, amikor nemcsak egy véleményről, egy viselkedésmódról, de egy felfogásmódról, egy életmódról kell véleményt mondania, amiről aktuálisan azt állítja a tudomány, hogy normális és azt állítja a politika, hogy tolerálandó. Azt állítom ugyanis, hogy mind a homoszexualitásnak, mint jelenségnek a tartalma, mind a társadalmi viszonyulás egészen más, mint bármikor azelőtt. Ezért nem, vagy csak részben jelent útmutatást az, amit Pál apostól, vagy Mózes írt azzal kapcsolatban, amit akkor jelentett, ahogy akkor megjelent a homoszexuális viselkedés. Azt pedig nehéz lenne bármivel alátámasztani, hogy az Ige bármely része tartalmazna bármilyen útmutatást pl. a homoszexuális hajlam megítélésével kapcsolatban. Mindezek alapján magam nagyon hálás vagyok minden testvérnek, aki nem a ‘magas lóról ülve’ szólítja meg a melegeket és úgy foglalkozik ezzel a problémával, hogy közben nagyon alázatosan figyel Jézus útmutatásaira.
Érdekfeszitő témát vetettél föl.Szerintem minden hívő embernek abból kellene ki indulni,hogy Isten az embert jónak teremtette. De az emberben,három féle élet van:
1,Teremtett élet amikor Isten megformálta az embert,saját hasonlatosságára.
2,Sátáni élet ami a Bűnbe eséskor be jött az ember életébe.
3,Isteni élet amikor az ember megtér.
Mind a három élet ki hat az ember viselkedésére.Sajnos e három életből csak az elsö kettö dominál erőteljesen a gyülekezetekben.TISZTELET A KIVÉTELEKNEK.
A huszadik század kereszténysége teljesen asszimilálódott a siker,a kivagyiság,fogyasztótársadalom felé.Intellektus teljesen megölte a Szellemi kereszténységet.Meg van írva a betű öl, a Szellem az ami megelevenít.Jézus sem válogatta ki a bünösöket.Nem mondta azt,hogy te jöhetsz te meg nem énhozzám.Ezért mi sem lehetünk személyválogatók.Jézus Krisztus minden bűnös emberért meghalt.Nem csak a kiválasztottakért.
Zoltán
Ha egy gyülekezetben két személy között házasságon kívüli szexuális kapcsolat van, akkor mi van?
A homoszexualitás többnyire ebben üt ki, ugyanúgy, ahogy a hetero- vagy biszexualitás is.
A kérdés inkább ez: Mi van, ha valaki homoszexuális beállítottságú, de jár gyülibe és nem szexel, ugyanúgy, ahogy a heteroszexuális is jár gyülibe és nem szexel, ugyanazon megfontolásokból. Mi van, ha tényleg szereti Jézus Krisztust és még jobban akarja szeretni?
A dolgok nem fehérek és nem feketék. Próbálja meg valaki a zenei ízlését megváltoztatni, aki eddig opera-rajongó volt, az most kötelezően legyen minimál-techno mániákus. Vagy aki eddig útálta gombát, de szerette a karalábét, az most kötelező módon cserélje meg, mert másképp ha meghal, a pokolba megy…
Hogy is van ez az egész?
Amúgy nem házasságot kötni, Voltak a bibliában szingli szolgálók. Azt sem értem, hogy egyes szolgáló körök miért „nézik ki” a szingliket. Vannak, akiknek Pál sem felelne meg, mert nincs felesége és gyermekei,
Javítom az utolsó bekezdésem első mondatát: Amúgy nem kötelező házasságot kötni.
Húúú, érdekes dolog történt velem. Nekem vannak homoszexuális ismerőseim, és mostanában elég sok idézetet tettem fel a Facebook oldalamra „kedvenc” baptista prédikátoromtól. Sosem gondoltam volna, de visszavonták az ismeretséget velem.
Bevallom kicsit rosszul esett, hiszen én mindig elfogadtam őket olyannak, amilyenek voltak és azt hiszem ez szívük vágya is, viszont mivel most én vagyok „más”, ők nem fogadnak el? Semmi olyan idézetet nem tettem fel, ami ellenük szólt volna.
Nem uszítani szeretnék itt bárkit is, csak elgondolkodtató … Gondolom velem együtt az őket megítélő, elítélő egyházat is visszautasították.
Vagy rosszul látom?